Oscar statuettes are displayed at Times Square Studios 23 January 2006 in New York. The statuettes will be presented to winners of the 78th Academy Awards 05 March 2006 in Hollywood.

ESSZÉ

A magyar rövidfilm “aranykorának” pontos(abb) képe

Lichter Péter

2017/03/13

Közelebbről megnéztük a magyar rövidfilm helyzetét és “aranykorának” valódi hátterét.

Enyedi Ildikó és Deák Kristóf friss nemzetközi sikere, vagyis az Arany Medve és az Oscar-díj megint egy jellegzetesen reflektálatlan és átgondolatlan sikerkommunikációt generált a magyar sajtóban. A gyors egymásutánban bekövetkező – amúgy valóban örömre okot adó – sikerek nem a véletlennek, hanem a magyar film „új aranykorának”, Andy Vajna és a Médiatanács bölcsességének tudhatóak be –, legalábbis a domináns narratíva szerint.

Mindamellett, hogy egy pénzosztó szervezet kétségtelenül fontos szerepet játszik egy film elkészültében – hiszen pénz nélkül nehéz filmet készíteni, habár nem lehetetlen –, az elmúlt hetekben felpörgött sajtódiskurzus mintha megint átlendülne a ló túlsó oldalára. Persze érthető, hogy főleg az internetes újságírásban nincs nagyon tér és lehetőség az analitikus, elemzőbb szövegekre, illetve az is világos, hogy a jobboldali sajtó kormánykommunikációja végre meglovagolhatja ezt a sikerszériát: a saját intézmények fényesítésének csak árthat az árnyalt kép. Így járt el például a Heti Válasz is, amikor Borókai Gábor a magyar film „újramárkásításáról” értekezett a március másodikán megjelent, a sikereket címlapon tálalt lapszámban. Az egyoldalas bevezető cikk több szempontból megmosolyogtató, hiszen az írója lényegében az elmúlt év sikereit is az Orbán-kormány számlájára írja –

mintha a rendszerváltás utáni filmes visszaesés egészen 2010-ig tartott volna, és Andy Vajna egyszemélyben vezette vissza a magyar filmet a nemzetközi köztudatba.

Amúgy a szerző különösen megtorpedózhatatlan érveléssel a rendszerváltás utáni húsz év filmes „válságát” azzal támasztja alá, hogy a Magyar Művészeti Akadémia filmtörténeti vetítéssorozata csak két filmet mutatott be ebből az időszakból. Sajnos ez a retorikai túlkapás nem csak a kormányoldal sajtóreflexióiban figyelhető meg: a legtöbb témába vágó cikkben a Filmalapot és a Médiatanácsot úgy állítják be, mint amik bevezették a magyar filmet a nemzetközi filmszakma köztudatába.

taxidermia1

Pálfi György: Taxidermia

Az Index által készített körkérdéses, és emiatt jóval árnyaltabb cikkben egyébként Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója is utalt arra, hogy a jelen sikerek nem a semmiből jönnek, és ezek évtizedes, a Filmalapot jóval megelőző építkezés lépcsőfokai. Akárhogyan is nézzük, a Filmalap a nemzetközi sikerek szempontjából a régi MMKA utódjának tekinthető: a szakmaiságot szem előtt tartva finanszírozza a magyar játékfilmeket. Értelmetlen lenne a kétezres évek MMKA-s időszakának filmjeit összevetni a filmalapos munkákkal, mert lényegében – a kevesebb filmet leszámítva – az arányok nagyon hasonlóak, talán a szerzői és zsánerfilmek aránya más a két időszakban. A Saul fia Oscar-díja olyan figyelmet generált, amilyen korábban nem irányult a magyar filmre: ám ennek ellenére nem lehet kijelenteni, hogy a Filmalap-érában gyártott filmek sikeresebbek lennének a 2000 utáni tíz éves időszak alkotásainál.

Borókai Heti Válasz-os cikke éppen azon sikereket negligálja nagyvonalúan, amelyek megágyaztak a mostani aranyszobroknak: Tarr Béla (Cannes), Mundruczó Kornél (cannes-i szereplések és díjak), Fliegauf Bence (berlini szereplések és díjak, Locarno stb.) Hajdu Szabolcs (Berlin, Cannes), Pálfi György (Cannes, Karlovy Vary stb.), Kocsis Ágnes (Cannes), Nemes Gyula (Velence) stb. A sort sokáig lehetne még folytatni. (A játékfilmes intézménytörténet témájában nagyon fontos szöveg Varga Balázs Filmrendszerváltások című frissen megjelent könyve, ami kimondottan tárgyilagosan, átláthatóan veszi számba a kortárs magyar film sikereinek és intézményeinek történeti hátterét.)

A Filmalap működése és sikerei tehát ezer szállal kötődnek a mélyen elhallgatott és eltemetett „régi rendszer” sikereihez – ez egyértelműen kitapintható már akkor, ha csak az intézményi működést nézzük: a magyar filmek nemzetközi reprezentációját intéző Filmunió lényegében majdnem ugyanolyan struktúrában és személyi állománnyal üzemel, mint 2010 előtt.

mediatanacs

A rövidfilmek esetében viszont sokkal felemásabb a helyzet. A Mindenki Oscar-díja az elmúlt hetekben a rövidfilmeket, kísérleti filmeket, dokumentumfilmeket és animációkat támogató Médiatanács „sikereire” és „jó működésére” irányította a figyelmet. Az aranyszobor azt a téves látszatot erősíti ellentmondást nem tűrő erővel, hogy a Médiatanács által támogatott rövidfilmek sikert sikerre halmoznak, és az Oscar-díj ennek a sikerszériának a csúcsdísze. Ha most csak az élőszereplős rövidfilmekre irányítjuk a figyelmet – a Mindenki is ebbe a kategóriába esik – akkor ez a sikerkommunikáció sokkal problematikusabb, mint a Filmalap (alapvetően érthető) önfényezése. Hiszen a Filmalap az elmúlt négy évben több sikert is fel tudott mutatni, ahogy korábban is írtam, lényegében az MMKA által megkezdett építkezést tudták jól folytatni – ezért is pozitív, vagy legrosszabb esetben is ellentmondásos a szakmában a megítélésük –, nyilván az intézmény működéséről és felállásának körülményeiről lehetne még vitatkozni.

A Médiatanács rövidfilmes programja (Huszárik-program) azt a folytonosságot nem tudja elmondani magáról, amit a játékfilmes „nagytestvér” igen.

A Heti Válasz másik hosszabb cikke (Lukácsy György: Aranykor) a rövidfilmes Oscar-kapcsán a Médiatanács eddigi sikereit sorolja: „a Mindenkit is életre hívó, főként televíziónak szánt produkciókat támogató Mecenatúra program pedig kilencmilliárd forintot fordított filmekre 6 év alatt, s ezzel 800 fesztiválszereplést tett lehetővé különböző hazai munkáknak.” Ezt a magas számokkal dobálózó kommunikációt az utóbbi években profi szintre fejlesztette a Médiatanács, ám a sajtónak hangoztatott, a siker benyomását keltő „fesztiválszereplések” a legtöbb esetben nem is nemzetközi fesztiválszereplést takarnak. Ha a rövid- és kísérleti filmek támogatását intéző Huszárik-program eddigi eredményeit közelebbről megnézzük, akkor a Mindenki sokkal inkább tűnik kivételes sikernek, mint a rövidfilmeket támogató Médiatanács tudatos építkezése gyümölcsének.

huszarik2

Az intézmény honlapján az elmúlt öt év támogatásban részesült rövidfilmjeinek adatlapjait végignézve az látszik, hogy a felsorolt nemzetközi filmfesztivál-szereplések száma eltörpül a hazai, elsősorban a korábbi Filmheteket jelentő fesztiválszereplésektől. Az adatlapokon szereplő felsorolások alapján elmondható, hogy a 2012-es pályázatokon nyert 15 alkotás közül 3 rövidfilm (Sintér, Hetvenes, A kéz élete) szerepelt valamilyen nemzetközi filmfesztiválon, a többi film fesztiválszereplése az amúgy minden állami pénzen készült rövidfilmet levetítő Filmhetek egyike volt – kivéve idén, amikor az Oscar mintájára már csak 5 rövidfilmet vetítettek le a versenyprogramban.

Ez az arány maradt a 2013-as pályázatoknál is – a 2014-es pályázati évben támogatott 13 rövidfilm közül csak a Mindenki szerepelt később nemzetközi szemléken. A 2015-ös és 2016-os pályázati évben támogatott munkák közül a honlapon közzétett katalógusban egyetlen fesztiválszereplést sem találtam, de némi netes nyomozással felleltem egy rövidfilmet, ami külföldön sikerrel szerepelt (Ebéd előtt).

Ha belekalkuláljuk azokat a nemzetközi fesztiválszerepléseket is, amelyeket nem tettek nyilvánossá a Médiatanács vagy a Filmunió honlapján, akkor is messze elmarad a valódi szám a sajtóban kommunikált sikercunamitól: ráadásul a felsorolt külföldi szereplések tetemes része alig jegyzett, kicsi fesztiválokon történt.

A Mecenatúra honlapján frissen közzétett, a fesztiválszerepléseket összesítő cikk is számos túlzással él: például a Levél Istennek című rövidfilmet a cannes-i szereplések közé sorolja, ami lényegében egy nem túl finom ferdítés – hiszen a film úgy „szerepelt” a francia fesztiválon, hogy csak a Short Film Corner elnevezésű filmes piacon lett katalogizálva, ahova több száz kisfilmet raknak be minden évben, gyakran befizetéses alapon –, vagyis ez távolról sem a fesztivál hivatalos versenyprogramja. Az ugyanitt közzétett statisztika szerint a Médiatanács által 2011 és 2016 között támogatott rövid és kísérleti filmek összesen 151 hazai és nemzetközi filmfesztiválon szerepeltek. Az összesen több mint ötven támogatott rövidfilm esetén ez a szám nem tűnik kimondottan magasnak – hiszen egy filmre három fesztiválszereplés jut –, főleg úgy nem, hogy ebbe már beleszámolták a korábban említett filmhetes és egyéb magyar fesztiválszerepléseket.

20140520a-kivegzes8

Szőcs Petra: A kivégzés (versenyben Cannes-ban, 2013)

Ha végignézzük az elmúlt öt év rövidfilmes sikertörténeteit, akkor csak elvétve, vagy egyáltalán nem találunk kapcsolódási pontokat a Médiatanáccsal, illetve annak rövidfilmes pályázatával, a Huszárik-programmal – főként az SZFE (Színház és Filmművészeti Egyetem) és más művészeti egyetem (BKF, MOME, ELTE) vizsgafilmjeiről, vagy teljesen függetlenül finanszírozott munkákról van szó. (A vizsgafilmeket általában a Filmalap finanszírozza az egyetemeken keresztül.)  Csak néhány cím ezek közül: A kivégzés (Cannes), Lágy eső (Cannes), El (Berlin – Generation), Provincia (Cannes, Szarajevó) Gólyatábor (Slamdance, Cottbus), Határ (Karlovy Vary), Kamaszkor vége (Torontó), The Headless Appearance (Berlin – Kritikusok Hete), Fizetős nap (Clermont-Ferrant) és lehetne még biztos sorolni tovább.

Akárhogyan is szépítjük, a külföldön is sikeres, jelentős vagy szakmailag fontos fesztiválokon szereplő magyar rövid- és kísérleti filmeknek alig van valami köze a Médiatanácshoz – itt sokkal jobban kinyílik az olló, mint a játékfilmek esetében, ahol az utóbbi időben a „függetlenek” közül a Buharovok filmje, Az itt élő lelkek nagy része szerepelt több külföldi fesztiválon, illetve Hajduék Ernellája ért el látványos sikert Karlovy Vary-ban.

A két szektor közötti különbség egyszerűen annak a prózai oknak tudható be, hogy kisfilmet vagy kísérleti filmet sokkal könnyebb a rendszeren kívül készíteni, mint egész estés játékfilmet: így az alulról jövő sikerek is gyakoribbak. Viszont az a különbség már egészen beszédes, ami a Mecenatúra programon belül és kívül készült rövidfilmek nemzetközi sikereit illeti.

A cikk végén külön hangsúlyozni szeretném, hogy a filmeket nem a fesztiválszereplések száma minősíti – ennek a szövegnek nem is az volt a célja, hogy a „támogatott” és „független” filmeket esztétikailag összehasonlítsa – erre nem is nagyon lenne lehetőség, hiszen a Médiatanács által támogatott alkotásoknak csak a töredéke érhető el. A felhasznált és valószínűleg nem teljes adatbázisok alapján viszont az tisztán látszik, hogy a Médiatanács által támogatott rövid- és kísérleti filmek eddig alig voltak láthatók a nemzetközi porondon. Ez a tény jól leírja a szervezet működésének korlátait, habár a Mindenki kétségkívül látványos sikersztorija egy időre el tudja ezt feledtetni a külvilággal.

606709916

Kárpáti György Mór: Gólyatábor

A rövidfilmek állami finanszírozása a játékfilmekéhez hasonlóan központosított, a műhelymunkának nem kimondottan kedvező „egyablakos rendszer” merev konstrukciónak látszik: ezért is tudnak a műhelyszerűen működő iskolák és a függetlenek hatékonyabban eljutni a nemzetközi porondra, mert a filmek megszületése nem ugyanazon néhány döntnök ízlésétől függ. Vagyis nem feltétlenül a Médiatanács működésével van a probléma, hanem azzal, hogy lényegében ez az egy út van a kísérleti- és kisjátékfilmek előtt – ami a szektor kicsinységét ismerve teljesen indokolatlan. Ez a probléma pedig ironikus módon visszanyúlik a Filmalap felállásához, ami az induláskor lepasszolta a kísérleti- és kisfilmek támogatását: az alapvetően alacsony költségű műfaj virágzásának kimondottan jót tenne a többablakos szisztéma és a műhelytámogatások régi rendszere.

A maradék kisfilmes források ( egyetemi műhelyek, a Rákospalotai pályázat és egyéb lehetőségek pl: filmes táborok) meglehetősen szűk mozgásteret jelentenek: az egyetemi rendszeren kívül mozgók számára még mindig a Huszárik-program az egyetlen alternatíva – ám az itt döntő bizottság alacsony száma (3 fő) és merevsége nem igazán kedvez a formai sokszînűségnek és a kîsérletezésnek, ami a műhelyek és egyetemek erőssége, illetve a nemzetközi siker alapfeltétele.

Az egyik legjelentősebb magyar avantgárd filmművész, Huszárik Zoltán nevét viselő támogatási program így csak mutatóban képviseli a progresszivitást.

Címke: , ,