ESSZÉ

A magyar rövidfilm “aranykorának” pontos(abb) képe

Lichter Péter

2017/03/13

Közelebbről megnéztük a magyar rövidfilm helyzetét és “aranykorának” valódi hátterét.

Enyedi Ildikó és Deák Kristóf friss nemzetközi sikere, vagyis az Arany Medve és az Oscar-díj megint egy jellegzetesen reflektálatlan és átgondolatlan sikerkommunikációt generált a magyar sajtóban. A gyors egymásutánban bekövetkező – amúgy valóban örömre okot adó – sikerek nem a véletlennek, hanem a magyar film „új aranykorának”, Andy Vajna és a Médiatanács bölcsességének tudhatóak be –, legalábbis a domináns narratíva szerint.

Mindamellett, hogy egy pénzosztó szervezet kétségtelenül fontos szerepet játszik egy film elkészültében – hiszen pénz nélkül nehéz filmet készíteni, habár nem lehetetlen –, az elmúlt hetekben felpörgött sajtódiskurzus mintha megint átlendülne a ló túlsó oldalára. Persze érthető, hogy főleg az internetes újságírásban nincs nagyon tér és lehetőség az analitikus, elemzőbb szövegekre, illetve az is világos, hogy a jobboldali sajtó kormánykommunikációja végre meglovagolhatja ezt a sikerszériát: a saját intézmények fényesítésének csak árthat az árnyalt kép. Így járt el például a Heti Válasz is, amikor Borókai Gábor a magyar film „újramárkásításáról” értekezett a március másodikán megjelent, a sikereket címlapon tálalt lapszámban. Az egyoldalas bevezető cikk több szempontból megmosolyogtató, hiszen az írója lényegében az elmúlt év sikereit is az Orbán-kormány számlájára írja –

mintha a rendszerváltás utáni filmes visszaesés egészen 2010-ig tartott volna, és Andy Vajna egyszemélyben vezette vissza a magyar filmet a nemzetközi köztudatba.

Amúgy a szerző különösen megtorpedózhatatlan érveléssel a rendszerváltás utáni húsz év filmes „válságát” azzal támasztja alá, hogy a Magyar Művészeti Akadémia filmtörténeti vetítéssorozata csak két filmet mutatott be ebből az időszakból. Sajnos ez a retorikai túlkapás nem csak a kormányoldal sajtóreflexióiban figyelhető meg: a legtöbb témába vágó cikkben a Filmalapot és a Médiatanácsot úgy állítják be, mint amik bevezették a magyar filmet a nemzetközi filmszakma köztudatába.

taxidermia1

Pálfi György: Taxidermia

Az Index által készített körkérdéses, és emiatt jóval árnyaltabb cikkben egyébként Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója is utalt arra, hogy a jelen sikerek nem a semmiből jönnek, és ezek évtizedes, a Filmalapot jóval megelőző építkezés lépcsőfokai. Akárhogyan is nézzük, a Filmalap a nemzetközi sikerek szempontjából a régi MMKA utódjának tekinthető: a szakmaiságot szem előtt tartva finanszírozza a magyar játékfilmeket. Értelmetlen lenne a kétezres évek MMKA-s időszakának filmjeit összevetni a filmalapos munkákkal, mert lényegében – a kevesebb filmet leszámítva – az arányok nagyon hasonlóak, talán a szerzői és zsánerfilmek aránya más a két időszakban. A Saul fia Oscar-díja olyan figyelmet generált, amilyen korábban nem irányult a magyar filmre: ám ennek ellenére nem lehet kijelenteni, hogy a Filmalap-érában gyártott filmek sikeresebbek lennének a 2000 utáni tíz éves időszak alkotásainál.

Borókai Heti Válasz-os cikke éppen azon sikereket negligálja nagyvonalúan, amelyek megágyaztak a mostani aranyszobroknak: Tarr Béla (Cannes), Mundruczó Kornél (cannes-i szereplések és díjak), Fliegauf Bence (berlini szereplések és díjak, Locarno stb.) Hajdu Szabolcs (Berlin, Cannes), Pálfi György (Cannes, Karlovy Vary stb.), Kocsis Ágnes (Cannes), Nemes Gyula (Velence) stb. A sort sokáig lehetne még folytatni. (A játékfilmes intézménytörténet témájában nagyon fontos szöveg Varga Balázs Filmrendszerváltások című frissen megjelent könyve, ami kimondottan tárgyilagosan, átláthatóan veszi számba a kortárs magyar film sikereinek és intézményeinek történeti hátterét.)

A Filmalap működése és sikerei tehát ezer szállal kötődnek a mélyen elhallgatott és eltemetett „régi rendszer” sikereihez – ez egyértelműen kitapintható már akkor, ha csak az intézményi működést nézzük: a magyar filmek nemzetközi reprezentációját intéző Filmunió lényegében majdnem ugyanolyan struktúrában és személyi állománnyal üzemel, mint 2010 előtt.

mediatanacs

A rövidfilmek esetében viszont sokkal felemásabb a helyzet. A Mindenki Oscar-díja az elmúlt hetekben a rövidfilmeket, kísérleti filmeket, dokumentumfilmeket és animációkat támogató Médiatanács „sikereire” és „jó működésére” irányította a figyelmet. Az aranyszobor azt a téves látszatot erősíti ellentmondást nem tűrő erővel, hogy a Médiatanács által támogatott rövidfilmek sikert sikerre halmoznak, és az Oscar-díj ennek a sikerszériának a csúcsdísze. Ha most csak az élőszereplős rövidfilmekre irányítjuk a figyelmet – a Mindenki is ebbe a kategóriába esik – akkor ez a sikerkommunikáció sokkal problematikusabb, mint a Filmalap (alapvetően érthető) önfényezése. Hiszen a Filmalap az elmúlt négy évben több sikert is fel tudott mutatni, ahogy korábban is írtam, lényegében az MMKA által megkezdett építkezést tudták jól folytatni – ezért is pozitív, vagy legrosszabb esetben is ellentmondásos a szakmában a megítélésük –, nyilván az intézmény működéséről és felállásának körülményeiről lehetne még vitatkozni.

A Médiatanács rövidfilmes programja (Huszárik-program) azt a folytonosságot nem tudja elmondani magáról, amit a játékfilmes „nagytestvér” igen.

A Heti Válasz másik hosszabb cikke (Lukácsy György: Aranykor) a rövidfilmes Oscar-kapcsán a Médiatanács eddigi sikereit sorolja: „a Mindenkit is életre hívó, főként televíziónak szánt produkciókat támogató Mecenatúra program pedig kilencmilliárd forintot fordított filmekre 6 év alatt, s ezzel 800 fesztiválszereplést tett lehetővé különböző hazai munkáknak.” Ezt a magas számokkal dobálózó kommunikációt az utóbbi években profi szintre fejlesztette a Médiatanács, ám a sajtónak hangoztatott, a siker benyomását keltő „fesztiválszereplések” a legtöbb esetben nem is nemzetközi fesztiválszereplést takarnak. Ha a rövid- és kísérleti filmek támogatását intéző Huszárik-program eddigi eredményeit közelebbről megnézzük, akkor a Mindenki sokkal inkább tűnik kivételes sikernek, mint a rövidfilmeket támogató Médiatanács tudatos építkezése gyümölcsének.

huszarik2

Az intézmény honlapján az elmúlt öt év támogatásban részesült rövidfilmjeinek adatlapjait végignézve az látszik, hogy a felsorolt nemzetközi filmfesztivál-szereplések száma eltörpül a hazai, elsősorban a korábbi Filmheteket jelentő fesztiválszereplésektől. Az adatlapokon szereplő felsorolások alapján elmondható, hogy a 2012-es pályázatokon nyert 15 alkotás közül 3 rövidfilm (Sintér, Hetvenes, A kéz élete) szerepelt valamilyen nemzetközi filmfesztiválon, a többi film fesztiválszereplése az amúgy minden állami pénzen készült rövidfilmet levetítő Filmhetek egyike volt – kivéve idén, amikor az Oscar mintájára már csak 5 rövidfilmet vetítettek le a versenyprogramban.

Ez az arány maradt a 2013-as pályázatoknál is – a 2014-es pályázati évben támogatott 13 rövidfilm közül csak a Mindenki szerepelt később nemzetközi szemléken. A 2015-ös és 2016-os pályázati évben támogatott munkák közül a honlapon közzétett katalógusban egyetlen fesztiválszereplést sem találtam, de némi netes nyomozással felleltem egy rövidfilmet, ami külföldön sikerrel szerepelt (Ebéd előtt).

Ha belekalkuláljuk azokat a nemzetközi fesztiválszerepléseket is, amelyeket nem tettek nyilvánossá a Médiatanács vagy a Filmunió honlapján, akkor is messze elmarad a valódi szám a sajtóban kommunikált sikercunamitól: ráadásul a felsorolt külföldi szereplések tetemes része alig jegyzett, kicsi fesztiválokon történt.

A Mecenatúra honlapján frissen közzétett, a fesztiválszerepléseket összesítő cikk is számos túlzással él: például a Levél Istennek című rövidfilmet a cannes-i szereplések közé sorolja, ami lényegében egy nem túl finom ferdítés – hiszen a film úgy „szerepelt” a francia fesztiválon, hogy csak a Short Film Corner elnevezésű filmes piacon lett katalogizálva, ahova több száz kisfilmet raknak be minden évben, gyakran befizetéses alapon –, vagyis ez távolról sem a fesztivál hivatalos versenyprogramja. Az ugyanitt közzétett statisztika szerint a Médiatanács által 2011 és 2016 között támogatott rövid és kísérleti filmek összesen 151 hazai és nemzetközi filmfesztiválon szerepeltek. Az összesen több mint ötven támogatott rövidfilm esetén ez a szám nem tűnik kimondottan magasnak – hiszen egy filmre három fesztiválszereplés jut –, főleg úgy nem, hogy ebbe már beleszámolták a korábban említett filmhetes és egyéb magyar fesztiválszerepléseket.

20140520a-kivegzes8

Szőcs Petra: A kivégzés (versenyben Cannes-ban, 2013)

Ha végignézzük az elmúlt öt év rövidfilmes sikertörténeteit, akkor csak elvétve, vagy egyáltalán nem találunk kapcsolódási pontokat a Médiatanáccsal, illetve annak rövidfilmes pályázatával, a Huszárik-programmal – főként az SZFE (Színház és Filmművészeti Egyetem) és más művészeti egyetem (BKF, MOME, ELTE) vizsgafilmjeiről, vagy teljesen függetlenül finanszírozott munkákról van szó. (A vizsgafilmeket általában a Filmalap finanszírozza az egyetemeken keresztül.)  Csak néhány cím ezek közül: A kivégzés (Cannes), Lágy eső (Cannes), El (Berlin – Generation), Provincia (Cannes, Szarajevó) Gólyatábor (Slamdance, Cottbus), Határ (Karlovy Vary), Kamaszkor vége (Torontó), The Headless Appearance (Berlin – Kritikusok Hete), Fizetős nap (Clermont-Ferrant) és lehetne még biztos sorolni tovább.

Akárhogyan is szépítjük, a külföldön is sikeres, jelentős vagy szakmailag fontos fesztiválokon szereplő magyar rövid- és kísérleti filmeknek alig van valami köze a Médiatanácshoz – itt sokkal jobban kinyílik az olló, mint a játékfilmek esetében, ahol az utóbbi időben a „függetlenek” közül a Buharovok filmje, Az itt élő lelkek nagy része szerepelt több külföldi fesztiválon, illetve Hajduék Ernellája ért el látványos sikert Karlovy Vary-ban.

A két szektor közötti különbség egyszerűen annak a prózai oknak tudható be, hogy kisfilmet vagy kísérleti filmet sokkal könnyebb a rendszeren kívül készíteni, mint egész estés játékfilmet: így az alulról jövő sikerek is gyakoribbak. Viszont az a különbség már egészen beszédes, ami a Mecenatúra programon belül és kívül készült rövidfilmek nemzetközi sikereit illeti.

A cikk végén külön hangsúlyozni szeretném, hogy a filmeket nem a fesztiválszereplések száma minősíti – ennek a szövegnek nem is az volt a célja, hogy a „támogatott” és „független” filmeket esztétikailag összehasonlítsa – erre nem is nagyon lenne lehetőség, hiszen a Médiatanács által támogatott alkotásoknak csak a töredéke érhető el. A felhasznált és valószínűleg nem teljes adatbázisok alapján viszont az tisztán látszik, hogy a Médiatanács által támogatott rövid- és kísérleti filmek eddig alig voltak láthatók a nemzetközi porondon. Ez a tény jól leírja a szervezet működésének korlátait, habár a Mindenki kétségkívül látványos sikersztorija egy időre el tudja ezt feledtetni a külvilággal.

606709916

Kárpáti György Mór: Gólyatábor

A rövidfilmek állami finanszírozása a játékfilmekéhez hasonlóan központosított, a műhelymunkának nem kimondottan kedvező „egyablakos rendszer” merev konstrukciónak látszik: ezért is tudnak a műhelyszerűen működő iskolák és a függetlenek hatékonyabban eljutni a nemzetközi porondra, mert a filmek megszületése nem ugyanazon néhány döntnök ízlésétől függ. Vagyis nem feltétlenül a Médiatanács működésével van a probléma, hanem azzal, hogy lényegében ez az egy út van a kísérleti- és kisjátékfilmek előtt – ami a szektor kicsinységét ismerve teljesen indokolatlan. Ez a probléma pedig ironikus módon visszanyúlik a Filmalap felállásához, ami az induláskor lepasszolta a kísérleti- és kisfilmek támogatását: az alapvetően alacsony költségű műfaj virágzásának kimondottan jót tenne a többablakos szisztéma és a műhelytámogatások régi rendszere.

A maradék kisfilmes források ( egyetemi műhelyek, a Rákospalotai pályázat és egyéb lehetőségek pl: filmes táborok) meglehetősen szűk mozgásteret jelentenek: az egyetemi rendszeren kívül mozgók számára még mindig a Huszárik-program az egyetlen alternatíva – ám az itt döntő bizottság alacsony száma (3 fő) és merevsége nem igazán kedvez a formai sokszînűségnek és a kîsérletezésnek, ami a műhelyek és egyetemek erőssége, illetve a nemzetközi siker alapfeltétele.

Az egyik legjelentősebb magyar avantgárd filmművész, Huszárik Zoltán nevét viselő támogatási program így csak mutatóban képviseli a progresszivitást.

Címke: , ,