thekillingof

FESZTIVÁL

Kannibál gyerek rázta fel Cannes-t a középszerűség unalmából

Kránicz Bence

2017/05/24

A homár rendezője idén súlyos pszichothrillerrel készült, Terhes Sándor pedig feldobott egy közepes filmet.

 

Az Egy szent szarvas meggyilkolása (The Killing of a Sacred Deer) jó eséllyel az idei versenyprogram legnyomasztóbb filmje, ami nagy szó, ha Michael Haneke új filmje is műsoron van. Jorgosz Lantimoszt eddig se sokan emlegették híresen humanista művészként, és új filmje alapján idén sem szerette meg különösebben embertársait.

Pedig nem könnyű csupa ellenszenves vagy kifejezetten gonosz embert mutatni egy olyan történetben, amely alapesetben nagyon erős nézői szimpátiát ébresztene főhőse felé. A bús tekintetű Colin Farrell által játszott sebészorvost ugyanis behálózza egy elmebeteg kamaszfiú, akit hősünk amolyan nevelt fiaként istápol, míg rá nem jön, hogy a srác legszívesebben holtan látná az egész családját. Vétek lenne elárulni, milyen kegyetlen választás elé állítja a kiskorú szörnyeteg az orvost, és nem is derül ki, honnan van meg a hatalma hozzá, hogy csak így packázzon másokkal. Olyan ő, mint Isten csapása, akit azért küldtek hősünkre, mert már eleve elidegenedett, szeretetlen életet él, és ideje kapnia egy kijózanító pofont az élettől.

thekillingof02

Pedig az orvos házassága nem tűnik sokkal rosszabbnak, mint egy átlagos, tíz-tizenöt éve tartó kapcsolat, igaz, a szereplőknek talán egy kicsivel több bizarr szexuális szokásuk van a megszokottnál. A főhős feleségét Nicole Kidman játssza, hiba nélkül – tényleg ő az idei fesztivál királynője, a How to Talk to Girls at Partiesban mókás mellékszerepe, a Sofia Coppola-féle The Beguiledban főszerepe van.

De térjünk vissza Lantimoszhoz, aki már a főcím alatti rekviemmel – vagy oratóriummal, nem értek a klasszikus zenéhez – egyértelművé teszi, hogy nem viccet mesélni jött, később pedig még idegtépőbb zenei aláfestéssel, ravaszul felzaklató, kizökkentő kompozíciókkal, valamint fokozatosan egyre jobban rettegő és kétségbe eső figurákkal növeli szinte apokaliptikus példázattá pszichothrillerét. Ehhez persze leginkább Barry Keoghan kellett, ő játssza hidegrázós tökéletességgel a végtelenül para gyereket, aki roppant udvarias, szereti a spagettit, és egyszer  kiharap egy pici darabot a saját karjából.

out

Sajnos minden jó véget ér egyszer, nekem is el kellett jönnöm Cannes-ból, de előtte még megnéztem az Outot, amit egy felvidéki magyar rendező, Kristóf György készített, és előzetesen azt lehetett tudni róla, első rendezés, és a cannes-i forgatókönyvfejlesztő workshopon foglalkoztak vele. A bemutató után pedig arról szóltak a hírek, hogy az alkotók összeszólalkoztak a rendőrökkel a stábbulin. Nem voltam ott szerencsére, a filmet viszont láttam, és egynek elment.

Egy hajógyárból vagy valami hasonló üzemből kirúgott szlovákiai magyar melósról szól a történet, aki Lettországba megy szerencsét próbálni. Kaurismäkis modorban, visszafogottan humoros helyzetekkel, szemlélődő főhőssel csordogál a sztori, és nagyjából a feléig nincs is semmi gond a filmmel. A posztszovjet helyszínek a maguk lepusztult módján fenségesek, Pohárnok Gergely operatőr pedig kíváncsian és érzékenyen fedezi fel a hősünk számára is idegen közegeket, a roppant kikötőt, a meztelenül söröző letteket.

out2

Csakhogy szép lassan átevezünk az együgyű kelet-európai sztereotípiák vidékére, abba az izzadságszagú világba, ahol Emir Kusturica olyan jól érzi magát. Ez a világ nem annyira, vagy nem úgy primitív, ahogy Kristóf György látja. A mélypont az orosz házaspárnál töltött vendégeskedés, ami nagyjából olyan hiteles képet mutat a megjelenő szereplőkről, mint egy orosz embereken nevető vicces 9gag-poszt.

Még szerencse, hogy nem akárki ténfergi végig a filmet, hanem Terhes Sándor, aki elgyötört és megfáradt, mégis férfiasan titokzatos arccal néz akkor is, ha horgászik, és akkor is, ha éppen kirúgják az állásából, mégsem válik unalmassá egy percig sem. Ellenkezőleg, van annyira karizmatikus figura, hogy végig érdekelt a hős sorsa, akkor is, mikor már lehetett sejteni, hogy semmi komolyabb fordulat nem következik be a történetben. Az Out tehát szép képekkel és erős főszereplővel operáló, de elég ostobácska kelet-európai road movie – egy elsőfilmestől joggal számíthatunk jobbra legközelebb.

Címke: ,