thesefinalhours01

KRITIKA

Van hová futni, ha felég a világ?

Kránicz Bence

2015/02/03

Az ausztrál These Final Hours kamaradrámája testközelbe hozza a végítéletet.

A kisebb filmgyártó nemzetek számára a siker kulcsává válhat, ha országuk földrajzi adottságait a közönség pavlovi reflexként képes összekapcsolni egy jól lehatárolható történettípussal vagy akár egy adott műfajjal, különösen akkor, ha nem csak az egyéni alkotói teljesítmények alapján szelektáló fesztiválokon, hanem alkalmanként a multiplexek termeiben is eredményesen szerepelnének. Az ezredforduló óta az észak-európai filmgyártások legkelendőbb exportcikkeire rendre a borongós, hűvös „skandináv bűnfilm” mindenki számára ismerős címkéjét ragaszthattuk,

az utóbbi években egyre jobban látható ausztrál moziról pedig valószínűleg az „apokalipszis” szóra asszociál minden filmrajongó.

Ez persze egyáltalán nem újdonság, a kontinensnyi ország tömegfilmes arculatát elsősorban már évtizedekkel ezelőtt is az erőszakos és bárdolatlan, sivatagban játszódó ozploitation (vagyis ausztrál exploitation) filmek, valamint a hollywoodi mércével is jelentős sikerként elkönyvelt Mad Max trilógia határozták meg, amelyek eltérő utakon, de egyaránt eredményesen keltettek világvége-hangulatot.

tfh5 A kulisszaként szolgáló, beláthatatlan méretű sivatagban nincs értelme ragaszkodni a hétköznapi normalitás sarokpontjaihoz, hiszen csak agresszív és szexuálisan frusztrált, szőröstalpú vademberek veszik körül az érkezőt, akik nemcsak ételben vagy nyersanyagokban szenvednek hiányt, de komoly civilizációs deficittel is küzdenek. A kétezres években új erőre kaptak az ép elmét lassan, de biztosan kikezdő outback – vagyis az isten háta mögötti vidék – történetei, a nemzetközi midcult-színteret meghódító John Hillcoat vagy David Michôd pedig ügyeltek rá, hogy univerzális érvényűvé nagyítsák Az ajánlat vagy az Országúti bosszú hősein elhatalmasodó őrület, a pszichés széthullás példázatait.

Az európai közönség előtt tavaly Cannes-ban, a Rendezők Kéthetén bemutatkozó Zak Hilditch az imént említett alkotókhoz hasonlóan

elsősorban a nyomasztó, végtelennek tetsző földdarab mérete és az emberi kommunikáció minimálisra szűkült lehetőségei között támadó feszültségből profitál.

A These Final Hours gyarló, de fejlődőképes hősének csupán néhány órája van, hogy elrendezze az életét, mielőtt a fél bolygót már letarolt természeti katasztrófa végképp elpusztítja az emberiséget, első elhatározása azonban az, hogy az utolsó időket részegen és betépve, a földkerekség végső partiján lealjasodva élje át.

These Final Hours

Miközben jelenetről jelenetre nyugtalanító totálképek hangsúlyozzák, hogy a tűző nap és a vakítóan kék ég alatt milyen hatalmas területen is játszódik a film, Jamesnek a teljes elszigetelődéssel kell szembenéznie, és sehol sem lenne olyan egyedül, mint a vágyott öntudatlanságot ígérő, orgiasztikus bulin – az ellenpontot az erőszakoskodó tahóktól megmentett kislánnyal és állapotos szeretőjével folytatott dialógusai jelentik. Bármennyire is áhítja a happy endre kondicionált néző,

Hilditch filmjének tétjét nem a pusztulás elkerülése jelenti, hanem a valódi érzések felismerése és a felelősségvállalás, még a biblikus tűzfal eljövetele előtt.

A thriller hatásmechanizmusába kódolt melodrámai ív rendkívül intenzív élménnyel szolgál, az izzadó, vérző, zaklatott főhőssel együtt kell átevickélnünk a romokban heverő vidéken. A felfokozott szubjektivitás (James csupán a kislány bedrogozásánál nincs jelen a cselekményben) és a zilált kézikamera-használat miatt úgy érezhetjük magunkat, mint egy videojátékban, ahol óriási ugyan a bejárható tér, de rajtunk kívül majdnem minden szereplő halott – vagy másképp közelítve, mintha a purgatóriumban járnánk, a szerelmünkkel megosztott ágy paradicsoma és a lázálomszerű búcsúbuli pokla között ténferegve.

tfh2Az író-rendező a minél közvetlenebb és erősebb érzelmi hatás elérése érdekében megelégszik azzal, hogy egyszerű, alapvető típusokat képviselő, vagy egy-egy funkciót betöltő karaktereket mozgasson. Van, amikor eléri a célját – a többnyire flashbackekben megelevenedő szerető figurája így válik éteri szépségű álomlánnyá –, máskor viszont megkérdőjelezhetővé teszi a főhős motivációit. Nem teljesen érthető például, a történet kezdetén a csélcsap James miért tart ki elviselhetetlennek tűnő barátnője mellett.

Az ausztrál apokalipszis kézenfekvő, közhelyszámba menő hívószavából ugyanakkor Hilditch mindent kihoz, amivel a Mad Max örökségét továbbépítő filmek már nem foglalkoznak, és

munkájának kamarajellege ellenére legalább olyan közel hozza a nézőhöz a teljes pusztulás rémképét, mint az Armageddonhoz hasonló, hatalmas költségvetéssel dolgozó katasztrófafilmek.

A These Final Hours fontos tétel abban a negatív országimázs-kampánynak is tekinthető sorozatban, aminek köszönhetően Ausztrália egyre fajsúlyosabb szereplővé válik a globális filmpiacon.

YouTube előnézeti kép

Címke: , ,