Ha választanom kéne, hogy mi az az 1 perc, amit halálom előtt utoljára megnézzek, akkor ez lenne az

Lichter Péter

2015/05/08

Bruce Baillie egy isten.Korábban már Baillie-ről sokat írtam itt is, meg a nyomtatott Prizmában is. Egy fesztivál traileres összeállításban már beleraktuk ezt az egy perces műremekét, de ott a sok videó között elveszett a hatása. Baillie mindig megérdemel egy külön posztot.

Baillie egy isten.

Itt a film:

Korábban így foglaltam össze Baillie művészetét:

„Az amerikai avantgárd hatvanas évekbeli aranykorának meghatározó „alműfaja” a lírai kísérleti film (cinepoem) volt, legnagyobb hatású képviselője pedig Brakhage mellett Bruce Baillie (sz.:1931).

Baillie meditatív, haiku-jellegű filmverseit szemkápráztató képsorokból építette fel, a brakhage-i nyersanyag-roncsolás helyett inkább egy minimalistább, merengőbb stílust képviselt.”

Baillie 1998-ban a Viennale nevű bécsi filmfesztiválnak készített egy rövid előzetest, amiben szinte atombombaszerűen sűrűsödik össze a mester zsenialitása:

– csak egy a formára hiperérzékeny szuperhős képes az alábbi giccs-tartozékokat úgy egymásra pakolni, hogy ne egy csöpögős életbiztosítás-reklám legyen belőle:

naplemente

gyerekek

madarak

Baillie úgy képes elkerülni a giccsparádét, hogy annak összes elemét felvonultatja. Képes összerakni a fából vaskarikát.

Mert akár hányszor nézem végig ezt a filmet, nem érzem giccsesnek.

Talán a furcsán régiesen recsegő, kissé ironikusan ható zene miatt.

Talán a képek átható egyszerűsége, dekomponáltsága miatt.

Vagy talán csak öregszem.

Nem tudom.

Címkék: Bruce Baillie