Végre valaki elmagyarázta, hogy valójában mitől olyan zseniálisak a Coen-filmek

Lichter Péter

2016/02/26

Ez a valaki pedig Tony Zhou volt.

Tony kristálytiszta videóesszéi mindig letaglóznak, lassan nagyobb izgalommal várom az Every Frame a Painting újabb videóját, mint annak idején a True Detective epizódjait. Meg vagyok róla győződve, hogy Tony videóiból többet lehet tanulni a filmek működéséről, mint egy kiadós David Bordwell-beöntésből. Egyszerűen azért, mert érthetően és élvezetesen beszél arról, amiről senki nem nagyon szokott beszélni, pláne nem a filmkritikusok:

a filmek formájáról.

Tony legújabb videóesszéjében azt vizsgálta meg közelről, hogy a Coen testvérek hogyan használnak egy olyan filmnyelvi alapvetést, mint a beállítás-ellenbeállítás. Egyrészt a rendezőpáros és a csodálatos operatőrük Roger Deakins

(aki a szakmai pletykák szerint jelenleg Budapesten tartózkodik, woaááh!!!)

mindig a lehető legegyszerűbb, frontális szűkszekondot használják egy-egy karakter megmutatására – ezek a már-már tévés kompozíciók arra jók, hogy minden vágásnál egy-egy szereplő helyére kerüljünk, amitől az éppen képen lévő színész a lehető legjobban ki tud bontakozni. Ez a kompozíciós pragmatizmus abból fakad, hogy Coenek számára nem is a sztorik a fontosak,

hanem a karakterek.

És egy-egy karakterről mindent elmond a környezete, a testtartása stb. amihez a legjobb a legegyszerűbb kép:

A másik fontos Coen-fűszer a párbeszédeket és a karaktereket megmutató beállítások

ritmusa.

Ebben a Coenek tényleg verhetetlenek. Ráadásul ez egy olyan szuperképesség, amit nézőként alig veszünk észre, pedig ahogy ők vágják a párbeszédes jeleneteket az tényleg egyedülálló. Nem véletlen, hogy a legtöbb filmjüket ők maguk vágják, Roderick Jaynes néven – sőt kétszer Oscarra is jelölték a nem létező vágót.

Nem lövöm le a poénokat, itt van Tony mesteri videóesszéje:

 

Címkék: coen