hitehagyott00

KINO LATINO

Meglepetés ért minket a Titanicon

Árva Márton

2016/04/26

A hitehagyott egy koraharmincas bölcsész függetlenedési kísérleteiről mesélt sok humorral és filmnyelvi játékkal.

Aligha mondhatjuk, hogy a budapesti Titanic Nemzetközi Filmfesztivál rajta tartja az ujját a latin-amerikai film ütőerén. Az évente jelentkező válogatás hagyományosan erős skandináv, észak-amerikai és ázsiai szekciói mellett csak elvétve botlunk „a másik Amerika” filmjeibe. Ezért is kínált különleges izgalmakat az idei program, amelyben négy, az említett régióhoz köthető darab is helyet kapott.

A szegénynegyed zeneiskolájába szakmai és emberi fejlődést hozó A hegedűtanár, a vadidegeneket egyre abszurdabbá váló zárt szituációba terelő A hasonmások és a szerelmesek tétova beszélgetéseit fekete-fehér utazássá alakító Viaje javarészt visszafogottan követték választott zsánerük dramaturgiai öntőformáit.

Első látásra talán az uruguayi rendező, Federico Veiroj spanyol és francia közbenjárással forgatott A hitehagyottja is ebbe a sorba illeszkedik, az elbeszélésmód és a motívumrendszer alaposabb szemügyre vétele után mégis az tűnhet fel, hogy ez a munka

merészebben bogozza össze a narratív konvenciókat a személyesebb fogalmazással.

hitehagyott01

A kapunyitási pánik szintén egyre gyakrabban filmre vitt élményvilágát ugyanis Veiroj a hagyomány és az újítás konfliktusának tágabb értelmezése mentén tárgyalja, és finoman rétegzett filmet épít fel a téma különböző vonatkozásainak egymásra vetítéséből. Kissé paradox módon tehát

egy Madridban játszódó film volt az idei Titanic legérdekesebb Latin-Amerikához köthető darabja.

A hitehagyott középpontjában álló Gonzalo a keresztény egyház és a családi elvárások kötelékétől egyaránt szabadulni próbál, miközben érzelmileg és szakmai szempontból is gödörben van. A komoly elhatározástól vezérelt, de sorozatosan papi leckékbe torkolló kikeresztelkedési kísérletek, az egyetemi bukdácsolás, az anyával folytatott kínos beszélgetések, illetve az unokatestvér és a szomszéd család irányába tett felemás közeledések egymást erősítve mélyítik Gonzalo sehova sem tartozását, amit ráadásul az elbeszélés szubjektív és leíró részeinek váltogatása még érzékletesebbé tesz.

hitehagyott02

A koraharmincas filozófiahallgató történetében így olyan ötletesen rímelnek egymásra a személyes élethelyzetben, a finom iróniával felvázolt kulturális közegben és a mindezt játékosan keretező filmnyelvi megoldásokban megnyilvánuló határhelyzetek, hogy a figura boldogulása felé vezető következő lépés egyszerre tűnik az emberiség évezredes harcában véghezvitt tettnek és a semmittevés délutánjait kitöltő szórakozásnak.

Főpapoknak előadott szónoklat kerül a kisiskolás szomszédsrác magánóráinak tanításai mellé, testvéri szeretet felel az erotikus vonzalomra, felnőtt ajkak mozgása és gyermeki énekszó csúszik egymásra.

A megöröklött értékek elhagyása és a bizonytalanul kitapogatott független identitás új alapköveinek letétele tehát kétségbeejtő kettősséget okoz Gonzalo számára, és ezt erősíti fel illetve árnyalja a filmben a kikeresztelkedés motívuma is. A roppant egyházi eljárásrenddel történő szembeszegülés provokatívan visszhangozza a kapunyitási pánik szélmalomharcát, és Spanyolország bigott katolikus múltjának árnyait is a vászonra vetíti.

A nyugodt habitusa ellenére olykor felfokozott érzelmi reakciókat mutató főhős számára a templomból előlépő reverendás alakok szinte gyerekesen naiv képzettársítások révén lesznek paranoid félelmek forrásai, amelyek a természetfeletti elemekkel fűszerezett, thrillerbe illő jelenetekben érnek a csúcsra (lásd a katedrális belső udvarának minden erkélyéről egyidőben megjelenő pap intelmeit, amelyek letaglózzák a fejét zavartan kapkodó főhőst). De Gonzalo sajátos élethelyzetében az egyház mellett a család és az oktatás konzervatív rendjét is bolygatja, önkeresése szükségszerűen magával vonja mindezen értékek személyes felülvizsgálatát.

hitehagyott03

A hitehagyott tematikája ezek alapján nehezen nevezhető újszerűnek, és szubjektivitással, kép-hang aszinkronitással vagy múltidéző zenei idézetekkel játszó elbeszélésmódja sem forradalmasítja a modern filmtől öröklött megoldásokat. Veiroj filmjének sajátos érdekességéhez ugyanakkor éppen ennek a megállapítása visz közelebb.

Jelen és múlt, hagyomány és kezdeményezés mozzanatai, illetve a kultúra patinás intézményeihez tartozás vagy függetlenedés gesztusai ismétlődnek A hitehagyott elbeszélésének és képi-hangi világának felépítésében is. Az archetipikus konfliktusok látványosan ódivatú színekkel és megvilágításokkal dolgozó filmképeken elevenednek meg, a szereplők többszáz éves épületekben járnak-kelnek, és mindezt megkapóan anakronisztikus zenei aláfestés tudatosítja.

A film vége felé két fehér ruhás apácát látunk, amint a roppant márványlépcsőkön haladnak felfelé klasszikus kórusművek szólamaira. A képsor időn kívülisége a belefoglalt értékek iránti tiszteletet hordozza, ugyanakkor ironikus-nosztalgikus idézőjelet is von köréjük, amint Gonzalo odaszökken a magántanítványával.

A hitehagyott alapkérdései tehát az értékek időtállóságára és a korszakváltások hatásaira irányulnak.

Mit tarthat meg a múltjából, aki függetlenedni akar? Egy templomban őrzött névsor értékes történeti forrás vagy a személyiségi jogok szempontjából kifogásolható adatbázis? A forma múltidéző gesztusai és filmtörténeti régiségként előásott eszközei pedig már a film felszínén is megjelenítik ezeket a kérdésfelvetéseket, próbára téve ezzel a néző fogékonyságát is.

hitehagyott04

A hitehagyott központi figurájának problémái ráadásul szépen folytatják Veiroj életművének gondolatmenetét, amelynek előző darabja, a La vida útil/A useful life is hasonló alkotói érdeklődést mutat. A 2010-es film főhőse egy montevideói filmmúzeum munkatársa, aki a rendületlenül csökkenő állami támogatások és az apadó nézőszámok közepette próbálkozik a celluloidkincsek megóvásával és értékük hírének továbbörökítésével.

A korábban maga is filmarchívumban dolgozó Veiroj ebben a munkájában a küldetés alapvető fontosságáról és lehetetlenségéről egyszerre mesél, és cinefil hozzáállása egy sor kortalan jelenetben olvasztja egybe a jelen és a múlt élmény- és filmvilágát. A La vida útil ugyanis végig fenntartja azt az illúziót, hogy a múlt század közepének terméke: akadémikus képarányú fekete-fehér snittjei, nosztalgikus hangulatot ébresztő zenéi, kortalan díszletei és kellékei tökéletesen megtévesztők.

YouTube előnézeti kép

Veiroj szerzői kérdésfeltevéseiben tehát rendre az örökség és annak meghaladása feszül egymásnak,

a tradíciók bűvöletében folytatott művészi alkotás pedig jóformán állandó kapunyitási válságként értelmezhető, hiszen a korszakváltásokat tematizáló filmekbe korábbi korszakok jellegzetes filmnyelvi gesztusai szüremlenek be.

Veiroj időtlen ábrázatú hősei, értékmegóvásról és -felfrissítésről szóló történetei és formai múltidézése úgy adnak kétarcú időbeliséget a munkáinak, hogy azok egyszerre tiszteletteljesek és szemtelenek, szófogadók és tabutörők, naivak és öntudatosak. A hitehagyott is ezt a sosem újszerű, de sosem elévülő alkotói hozzáállást tükrözi.

Címke: