beyondblack_lead

LISTA

Ezek a neonfényben úszó filmek kisütik az agyat

PRIZMA

2016/07/04

A neonfény a filmművészet istenének emanációja, leborulunk nagysága előtt.

Nemrég nálunk is bemutatták a nagy várakozással megelőzött Neon démont, és ennek kapcsán eszünkbe jutott: túl sok neonfényben úszó film sütötte már ki az agyunkat ahhoz, hogy ne ejtsünk róluk szót. Az alábbiakban összeszedtünk néhány ismert és kevésbé ismert játékfilmet, amelyek nem a bonyolult történetükkel igéztek meg minket.

Születőben lévő metropolisz – 2046 (2004)

Nehéz Wong Kar-vaj életművét és nagyvárosait nem neonfényben látni: a neon nem csupán esztétika nála (bár tény, hogy a wongkarvaj-i giccs egyik alapegysége is), hanem maga a környezet, amelyben a szereplői mozognak, élnek, szeretnek, szomorkodnak. Legyen szó a Bukott angyalkák vagy a Csungking expressz száguldó-repetitív fényforgatagáról, a Vadító szép napok és a Szerelemre hangolva újvilági melankóliájáról, de A nagymester hátterében az épp születőben lévő metropoliszról, akárhogy is, Wong Kar-vaj mintha a neon szerteágazó vizuális rendszerében találta volna meg a kapcsolódási pontot az ember és a modern város között. A 2046 című filmben pedig a hongkongi rendező ennek a kapcsolatrendszernek és esztétikának egy saját várost, egy jövőt, egy emlékvíziót (emlékművet), tulajdonképpen neonlegendáriumot teremtett. (Puskár Krisztián)

YouTube előnézeti kép

Léhán cigiző lány – Millenium Mambo (2001)

Hová vezet a neonfényes átjáró? Kórházi folyosókon, végzetes sérülések után szokás elmélázni ezen, és lassítva rábámulni a plafonra szerelt villanycsövekre , de Hou Hsiao-Hsien ezredvégi románcának kábító nyitányában éppenhogy a pillanatnyi boldogság kapott díszkivilágítást – meg egy léhán cigizgető, dekoratív lány. Egy ronda közúti felüljárón vagyunk, de Hou Hsiao-Hisen éppen azt bizonyítja ebben a hipnotikus jelenetben, hogy még egy lerohadt, kiürült, húgyszagú vasúti átjáró is feledhetetlen gazdagságú érzéki élmény lehet, ha az ember a húsz éves csajával, felszabadultan gyalogol át rajta.

YouTube előnézeti kép

Ezen a kábult nyári estén a közvilágítás valahogy túlvilági fénybe vonja Qui Shu lebegő alakját, a neoncsövek zizegéséből és a tücskök ciripeléséből pedig melankolikus dallam születik. És mintha a hömpölygő mozgás ritmusát is a pulzáló neon diktálná. A francia újhullám nőfixált filmjeinek (Éli az életét) bódult kamerája követi ezt a lobogó hajat és ezt a kacér félmosolyt, balra-jobbra billegve, kótyagosan táncol a lány léptei ritmusára, miközben a Giong Lim-szám monoton témájához a románc reménytelenségéről mesélő narrátori hang csatlakozik. (Kevesen használják jobban a narráció tudatmódosító hatását, mint Hou, Terrence Malick vagy Marguerite Duras – és kevesen tudnak kép és hang között ilyen fúziót teremteni.)

Hová megy ez a nő? Alighanem valamilyen buli felé – de leginkább menekül a birtokló férfi és a kamera elől. A Millenium Mambo erről a neonfényben fürdőző, megfoghatatlan lányról mesél, akit folyton magukhoz vonzanak a bulik és a szórakozóhelyek– és aki ebben a lenyűgöző nyitányban sugárúttá tud változtatni egy szutykos külvárosi felüljárót. (Nagy V. Gergő)

Izzó szenvedély – Shinjuku Swan (2015)

A japán Sion Sono elképesztő tempót diktál: tavaly öt nagyjátékfilmet rendezett, többek között búskomor androidokról, szűz látnokokról és naiv stricikről. Ez utóbbi film a káprázatos Shinjuku Swan, amelyben egy magányos és koldusszegény fiú járja Tokió vigalmi negyedének utcáit, hogy aztán a szexiparban kezdjen el tevékenykedni. A szinte önálló várost képező Shinjuku piroslámpás házait ugyanis részben az utcáról felszedett, céltalanul lődörgő lányokkal töltik fel – a főhősnek, Tatsuhikónak is őket kell meggyőznie, hogy jó ötlet kurvának állni.

shinjuku-swan

Sono nem finomkodik, megmutatja, milyen gusztustalan féreg a legtöbb helyi strici, viszont minden figuráját együttérzéssel és részvéttel kezeli, Tatsuhikót pedig lobbanékony és kicsit együgyű ösztönlénynek mutatja be, akire lehetetlen haragudni. A rendező közelítésmódja sajátos romantikát ad a filmnek, amit csak fokoznak a vásznat lángra lobbantó párbajjelenetek és a kuplerájok vörösen izzó fényei. A Shinjuku Swan, akárcsak hősei, valósággal izzik a szenvedélytől: a fináléban már egyszerre szántam és istenítettem Sono mocskos arcú angyalait. (Kránicz Bence)

YouTube előnézeti kép

Városi káosz – Neon City (1991)

A neon a köztudatban egy gazdagon rétegzett asszociációs hálózat része, a Szárnyas fejvadász óta összemosódik a különféle fényreklámokkal, az ultramodern városi káosszal és a huszadik századi kibertér-képzetekkel is, nekem például minden nyolcvanas évek vége óta készült japán filmről (feltéve, ha az nem egy kunyhóban vagy egy vízesés mögött játszódik) a neon jut az eszembe. Így az animékról is, legyen az a Ghost In The Shell, az Akira vagy a Neon Genesis Evangelion, amelynek címénél kevés ragadja meg jobban a neon szinte vallásos szintű, popkulturális fetisizációját – és amelyet én amúgy sosem láttam, csak gimiben magyaráztak róla állandóana barátaim, ezért egy elég bizarr kép alakult ki róla a fejemben, többek között egy óriásfaszú szörnyről, akinek annál nagyobb a fasza, minél több mindent pusztított el vele. Az áttételes emlékek néha szórakoztatóbbak. Na mindegy.

neoncity

Az 1991-es Neon City úgy jön ide, hogy nagyszerűen rámutat a neon tömegkulturális képzeletben elfoglalt helyére és funkciójára: a poszt-apokaliptikus, kisköltségvetésű fejvadász-sci-fiben a lófarkas/kopaszodó Michael Ironside a foglyát (a fantasztikus Vanity, nyugodjon békében) Neon Citybe viszi egy hosszú és viszontagságos úton, de a várost igazából sose látjuk, illetve csak a végén, akkor is csak zárt terekben. Túl sok pénzbe került volna filmre vinni azt, amit úgyis mindenki odaképzelt. (PK)

YouTube előnézeti kép

Élettől lüktető fülledtség – Neon Bull (2015)

Ha a testek mozgásától felkavart poron, a derengő alakok-görbületek kirajzolódó ívein és a hőségben kicsapódó párán hatol keresztül, a steril neonfény is élettől lüktető fülledtséget tud vászonra vinni. A szokatlanul érzéki képekkel és keresetlen hősábrázolással előrukkoló brazil Neon Bull az egymást érő rodeóversenyek cowboy-hétköznapjaiban találja meg a divat-showk és erotikus táncműsorok ragyogó-felszínes vágyvilágát, a koherens cselekményt nagyrészt mellőző jelenetfüzérét pedig felejthetetlen csillámpor-sár-ondó-keverékkel tartja egyben.

A filmet jegyző Gabriel Mascaro korábban már képzőművészeti installációk készítőjeként és dokumentaristaként is felhívta magára a figyelmet, így aligha meglepő, hogy a patadobogástól hangos síkságokról a ruhaiparba vágyó Iremar, a nappal sofőr és egyedülálló anya, éjszaka sejtelmes állatjelmezben vonagló Galega vagy a terhesen éjjeliőr szolgálatot teljesítő Geise történetében egymást váltják a végeláthatatlan megfigyelő epizódok és a szemet gyönyörködtetően művi, hipnotikus látványosságok.

neonbull

Mascaro a fakó táj organikus felületéből a szintetikus-élénkszínű anyagok illetve fények segítségével emeli ki az élő testek erotikáját, fogalmazásmódja egymásra rímeltet emberi és állat mozdulatokat, így filmjében összefolyik a vérbő ösztön és az illékony mesterségesség. Ez az ellentétekre építő koncepció retinába égő képek sorával ajándékozza meg a Neon Bull nézőjét, és ezek közül is kiemelkedik a címadó jelenet. Ahogy a tiszteletet parancsoló bika az éjjeli rodeó alkalmával, fluoreszkáló festékkel bekenve töri át az aréna neonfényének sugarait, megkapó tánccá kristályosítja ki a nyers természeti erő és a testetlen műanyag egyenlőtlen összecsapását. (Árva Márton)

YouTube előnézeti kép

Spirituális felemelkedés – Beyond the Black Rainbow (2010)

Aki egy jó sztorit keres, rosszul jár, aki viszont letaglózó vizuális élményre vágyik, emlékezetes filmet kap. A kanadai Cosmatos első és eddig egyetlen műve 1983-ban játszódik, egy elszigetelt neuropszichológiai intézményben, ahol egy minden ízében nyugtalanító tudós kezelés alatt tart egy különleges képességgel rendelkező fiatal lányt, és már az első képkockák láttán biztosak lehetünk benne, hogy nincs okunk reménykedni. Az író-rendező közel két órás produkciója háttérbe szorítja a cselekményt és a karaktereket, hogy bemutassa elsőfilmestől megdöbbentően kiforrott vizuális világát, és szuggesztív stílust dolgozzon ki, amelynek legfőbb kellékei a nyolcvanas évek meghatározó elemeiként ismert neon és szintetizátor.

beyondtheblack

A sci-fiként forgalmazott film képi világának ihletforrásai között radikálisan különböző, az alkotó által is hangoztatott és a kritikusok által megemlített műveket találunk, a hosszú lista a 2001-től a Daft Punk-féle Electromán át Godard Megvetéséig és a képregényalkotó Moebius munkáiig sok mindent magába foglal. Cosmatos ugyanakkor nem áll meg ott, hogy főleg vörös és kék neonfények, tükröződő felületek és geometrikus formák által dominált, baljós zenével aláfestett jelenetekkel rideg atmoszférát teremtsen, a több kérdést is nyitva hagyó cselekmény felénél iszonyatos víziókkal, kísérleti filmekbe illő képsorokkal is lenyűgöz minket. A harmonikusabb, teljesebb létmód megteremtésére felesküdött intézmény történetén keresztül, ha burkoltan is, de érzékelteti a véleményét a hetvenes-nyolcvanas évek pszichedelikus drogokkal, tudattágítással megvalósítani kívánt spirituális felemelkedéséről. (Roboz Gábor)

YouTube előnézeti kép

A kiégés előtti pillanat – Liquid Sky (1982)

A Szovjetunióból a hetvenes években előbb Izraelbe emigrált, majd New Yorkba áttelepülő Slava Tsukerman játékfilmjének jelentősége inkább pop- és szubkulturális, nem elsősorban filmtörténeti, de ettől még az egyik legfontosabb mozgóképes kiberpunk vízió, illetve a nyolcvanas évek amerikai függetlenfilmjének kultikus műve, amely aztán a kétezres években reneszánszát élte. Egy heroinra vadászó idegen lény androgün, kokóért szexelő embereket figyel meg benne, és szívja ki néhányuk agyát, miközben dekadens bulik, bizarr párbeszédek, nagyon vicces szituációk tanúi vagyunk, szinte egy földönkívüli idegenségével figyeljük meg az egészet.

liquid

A Liquid Sky a korabeli New York-i underground, a new wave kultúra, a drogos trip és a földönkívüli inváziós film bizarr hibridje, egy dekadens sci-fi-dokumentum-szatíra. Emellett ízig-vérig áthatja a DIY szellemisége, a filmzenét például maga Tsukerman szintizte fel. Nem pakolták annyira tele neonnal, mint a Szárnyas fejvadászt, a Liquid Sky maga a kiégni készülő neon belülről. (PK)

YouTube előnézeti kép

 

Címke: