Jegyzet

Robert Pattinson hangja nekünk mindent megér

Pálos Máté

2014/08/11

Nem titkoltuk örömünket, amikor megtudtuk, hogy David Michôd Cannes-ban debütált filmjét bemutatják a hazai mozik. A The Rover feszes szerkezetű posztapokaliptikus road movie, lassan és méltóságteljesen vonuló cselekménnyel, hipnotikus képi világgal, jól eltalált soundtrackkel, és egy egészen kiváló Pattinsonnal, aki kis túlzással ellopja a show-t nemcsak Guy Pierce, de a rendező elől is.

Szóval tényleg úgy éreztük, hogy ez a film megérdemli, hogy gyöngyvásznon nézzük meg, úgyhogy örültünk, hogy van forgalmazó, aki hajlandó behozni. A Vertigo Média persze a közhelyes címmel megpróbálta akciófilmként pozicionálni az Országúti bosszút, amivel szerintünk semmi probléma nincs, hiszen a forgalmazónak éppen az a dolga, hogy maximalizálja a nézőszámot. Nyilván ugyanezért szinkronizálták is a filmet, ami viszont egy borzasztóan rossz szokás, mert az esetek jelentős többségében lényegesen ront a színvonalon: az eredeti hangsáv atmoszférája, gondosan kikevert zajszőnyege úgy veszik el, mintha soha nem is lett volna, arról az egészen bizarr elgondolásról nem is beszélve, hogy egy színészi alakításról leválasztják a hangi megnyilvánulásokat, amit aztán rábíznak egy másik színészre. Tehát aki szinkronnal nézi például Robert Pattinson alakításait, az még nem látta őt soha.

De senkit nem szeretnénk meggyőzni semmiről, biztos lehet élvezni a szinkronizált filmeket is. Csak az lenne a fontos, hogy a forgalmazók biztosítsanak feliratos vetítéseket is – ez az Országúti bosszú esetében meg is történt.

Viszont amikor meg akartam nézni a filmet, csak egy szinkronos vetítés időpontja felelt meg, és kissé meggondolatlanul belementem a kompromisszumba, aminek némi bosszankodás lett az eredménye. A szinkronszínészek kihozták a dologból a maximumot, általában elfogadhatóan oldották meg azt a megoldhatatlan feladatot, hogy egy stúdióban olyan hitelességgel és erővel szólaljanak meg, mint az eredeti színészek az ausztrál pusztákon, a tűző nap alatt. Csak néha estek le teljesen a vászonról a mondataik.

De amiért írom ezt a posztot, az az, hogy a magyar szövegben még az átlagosnál is több totálisan stílusidegen és borzasztó modoros kifejezés kapott helyet. Nálam rögtön a film elején elszakadt a cérna, amikor egy feszült, meglehetősen drámai pillanatban az egyik szereplő így szól:

Banyek!

Innentől nagyjából egymást érik az olyan ordítóan modoros, álirodalmas műszleng kifejezések, mint a haver, pajtás, ember, és még egy csomó, amit ahogy meghallottam, igyekeztem elfelejteni, hogy legalább valamennyire élvezhető maradjon az amúgy igen komor hangvégtelű film.

A magyar előzetesben azért találtam még egy szép kifejezést – az ausztrál sivatag homokjától cserzett bőrű keményfiúk így kiáltanak fel menekülés közben:

Nyomás!

YouTube előnézeti kép

De ha már itt tartunk, nézzük meg közelebbről a magyar szinkronos előzetest. Azt a kérdést most hagyjuk, hogy a költői „minden széthull… ha nincs mi összetartson” mondat stílusában mennyire felel meg az angol eredetinek (everything fall apart… the center cannot hold”), és koncentráljunk a hangokra.

Ha jól hallom, akkor rögtön az elején a Guy Pierce által játszott Eric hangját halljuk („neked véged”), amire a Pattinson által játszott Rey válaszolja a film egyik legkiábrándultabb mondatát: „Tudom. De nem most lett vége, hanem nagyon régen.” A film ismeretében ez elég gyanús, hiszen éppen Eric a kegyetlen nihilista, és Rey a „szent idióta”, aki soha nem fogadja el, hogy vége a világnak, mert nem érti meg.

Ha összevetjük mindezt a feliratos előzetessel, úgy látszik, a szinkron során valóban kicserélődtek/összekeveredtek a szereplők, mert itt egyértelműen Guy Pierce, vagyis Eric mondja azt, hogy már régen annyi neki és a világnak.

Ezt igazolja a film honlapja is, ahol fent van az előzetes leirata. Mivel abban az első mondathoz („Neked véged.”) nincs szereplő rendelve, erős a gyanúnk, hogy azt nem is Rey mondja.

Mindenesetre egy ilyen mulasztás vagy pár banyek nem fogja végleg tönkretenni a filmélményt, de azért jelentős károkat tud okozni. A fordítás és a szinkron minősége nagyban befolyásolja az adott film hatásmechanizmusát, ezért például a fordítónak közel sem csak a szöveg értemét kell visszaadnia, és a film stílusát, az ábrázolt világ egységét is szem előtt kell tartania. Ez a munka leginkább a műfordításhoz hasonló, és nagy szakértelmet, a nyelvi regiszterekben és filmes stílusokban való jártasságot igényel. Egy annyira finom szövésű, lüktető konstrukció, mint a The Rover könnyen darabjaira hullik, ha stílusidegen elemek kerülnek bele.

Címkék: , , ,



1 KOMMENT.

Szólj hozzá!

[spoiler title="Nézz bele!" open="0" style="1"] Téma: Trashfilm Jeffrey Sconce: Az akadémia „beszennyezése” Sepsi László: A szörnyeteg jele – Trash, tévé, evolúció „A minőség szubjektív dolog” – Interjú David Latt-tel Alföldi Nóra: Trashformers – A kortárs blockbuster és a szenny Nemes Z. Márió: Kínzás mint képalkotás – A torture porn esztétikái Csiger Ádám: Szemét a Nap mögött – A japán trashfilm útja Parragh Ádám: Dühöngő firka – Körvonalazható trashettanulmányok Állókép Győrffy László: Privát biológia Dömsödi Zsolt: Trash-Pöröly Varió Huber Zoltán: A magányos hős újabb eljövetele Orosz Anna Ida: Vakrajz Lichter Péter – Pálos Máté: Szemorgona [/spoiler]

JÁTÉK

Jegyzet

Jegyzet

Jegyzet

AJÁNLÓ

KRITIKA

PRIZMATUBE

Partnereink

Blik - Journal for Audiovisul Culture Szellemkép Szabadiskola Artportal.hu