gunnar-hansen-158511-1280x0

Jegyzet

Apu is belenyalint a vérbe – Újranéztük minden idők legjobb horrorfilmjét

PRIZMA

2016/10/30

A Bem Mozi október 22-én késő este műsorára tűzte Tobe Hooper hetvenes évekbeli klasszikusát. Bartók Imre és Nagy V. Gergő jó pár év után újranézték és mérlegre tették a legendás láncfűrészhorrort.

Bartók Imre: Arcpirítóan nagy remekmű, betegesen nagy művészet, és elképesztő, hogy mennyire jól öregszik, semmilyen hiba nincs, dialóg, látvány, minden tökéletes. A metafizikára külön nem térek ki – beavatott, világi “barátok” versus elidegenült csellengők. Pompás, barokk építmény az egész, ahol a karámba zárt kakasok és a semmire se jó generátor teremtik meg a szakralitás terét. Minden ki van “belezve”, rögtön ez a felvezetés, az egész egy beavatás, ráutalás, hogy

bele kell menned valamibe (magadba?), ha azt rendesen meg akarod érteni. 

Már az elején a kombibuszban erről filóznak, a marhák leölése, melyik halál a jobb/könnyebb — a kettő nem feltétlenül azonos! Eszméletlen thanatológai anyagot görget maga előtt ez a kis kirándulás. De engem most az egésznek a “színpadiassága” izgatott a leginkább, hogy a gyilkos ház mennyire, szinte már parodisztikusan színházszerű, a tolóajtóval (függöny), az aprólékosan berendezett haláldiorámákkal, mindeközben a padlás pszichoanalízise, és persze, hogy – ez mekkora twist! -, a hulla nem is hulla…

Mert ugye tudjátok, hogy apu is belenyalint a vérbe rendesen!

Irtózatos pusztítás zajlik minden percben. Az is remek, hogy az öt áldozatból négy simán, ellenállás nélkül hullik szét, így lesz igazán “meglepő”, hogy az utolsó, miután másodszor (!) veti ki magát az ablakon, egy fekete (Texas!) kamionsofőr révén menekvésre lel.

Élveztem a felvezetés klausztrofóbiáját (mikor csinálták meg, hogy fényes nappal egy préri ennyire levegőtlen legyen? Eszméletlen fényelés, megdöbbentő operatőri munka, néhány beállítás láttán sikoltottam), de még inkább sokkolt, hiába ismertem, az ízlésesen felvezetett finálé undorítóan finom, freudiánus orgiája.

1974, felfoghatatlan. Azóta minden rip-off infantilisebb az előzőnél, ezt a kezdeti csodát, a komikumnak (ami kétségkívül ott van) ezt a morbid szimbiózisát az iszonyattal, ezt semmi nem éri (f)el.

Je suis Leatherface.

Nagy V. Gergő: Ez a színháziasság engem is nagyon izgat, ráadásul ez itt ugye abszolút része ennek a hatalmas testművészeti vállalkozásnak, amiről beszélsz, ennek a lankadatlan belezésnek, ami meghatározza a cselekményt és az esztétikát is. Ebben a háztáji hentesüzemben a húsfeldolgozás nem elsősorban gyilkosságot és kannibalizmust jelent, hanem megismerési törekvést és (előadó)művészi munkát, amelyet végső soron azzal az iszonyatos, tényleg földöntúlian iszonyatos csattanással és dübörgéssel exponál a film, amikor Leatherface bevágja azt a tolóajtót az első gyilkosság után. Engem ez a csattanás ütött meg a leginkább a moziban – körülbelül most is bennem visszhangzik.

B.I.: Valóban felfoghatatlan annak az ajtónak a bezáródása. Soha ilyen erővel nem “nyílt meg” semmi.

N.V.G.: Ez a tolóajtó függöny is, meg guillotine is, egy brutális vágás, ami tényleg mindent megváltoztat. És közben az egész film tele van hasonlóan nyers vágásokkal és vágóeszközökkel, mindenki vágni próbál, a tolókocsis is egy késsel gyakorol ott a kisbuszban („kell ahhoz valami bátorság, hogy behatolj a húsba”), mindannyian készülnek a belezésre vagy a testalakításra.

Ennek a művészi vállalkozásnak pedig van egy nyilvánvalóan önreflektív dimenziója is. Már a nyitány összeköti a testalakítást a fényképezéssel: a sötétből előtűnő hullarészleteket a vaku villanása teszi láthatóvá, és az expozíció horrorhangja (ez az idegtépő nyikorgás) festi alá. Szóval itt nem csupán az eltévedt kirándulók testét formálják át, de magán a film testén is folyamatos munkálkodás folyik – nyilván ettől annyira látványosan avantgárd a film, lásd például a torzításokat a hangsávon, vagy a vacsorajelenetet, ahol a vágás a végletekig fragmentálja a képet és a testeket.

Ha akarom, A texasi láncfűrészes az „avantgárd pszichózisáról” (Poggioli) szól.

enhanced-15368-1403300660-2

Egyébként milyen szép és gazdag válogatást mutat be a cselekmény a család neoavangárd alkotásaiból! A nyitányban ott az a ready-made testszobor, aztán az öcs rögtönzött performansza a fényképpel, majd a vérfestménye a kisbuszon. De a nagyfater preparátuma is egy műalkotás, és az egész családi vacsora előadása is az, vagy Bőrpofa láncfűrésszel készített, absztrakt rajza a kamion ajtaján. Nem beszélve a búcsútáncról a végén az ébredő világ háttere előtt, arról a lenyűgöző, „goromba balettről” (Kovács Marcell), ami a tébolyultan röhögő Marilyn Burns szemein keresztül végül gyönyörűnek mutatkozik! Merthogy a párhuzamos vágás összeköti a platón menekülő lányt és a Bőrpofa rítusát, létrehozza néző és attrakció kettősét. Az esztétikai tapasztalat allegóriája az a jelenet, a borzalom szépségéről mesél, ami csak bizonyos távolságban mutatkozik meg.

B.I. : A záró képsorok, ezzel sem mondok újat, de MINDEN IDŐK… igen, tényleg minden idők legnagyobb pillanatai, ami után bizony sápatag a Hetedik pecsét zárlata, a sok túlstilizált danse macabre — van még valaki, akit ez megríkat? És akkor jön egy duci, maszkos paraszt a “zizegő pallosával“! Hihetetlen, hogy miért működik ilyen jól ez az egész, mi kelti fel az empátiát? Az, hogy nyilvánvalóan ő volt a kövér fiú, akit annyit csúfoltak a közösségi házban? Aki hiába hívna bárkit is a megyebálba? Óriásiak azok a jelenetek, ahol Leatherface “fut”! Ezt a valószerűtlenül elnyújtott, korábban hiábavalónak tűnő “dzsungeli fogócskát” látom talán a film számtalan avantgarde gesztusa közül a legerősebbnek.

8rvtgf6n

Felül A texasi, alul a Hetedik pecsét fináléja

N.V.G.: És közben ott van a másik kicsúfolt kövér fiú, a tolókocsis férfi, Franklin, akinek a fülsértő sipákolása a film egyik legdurvább hatáseleme, kegyetlenebb hang, mint az az üvegkaristolás a hangsávon. A kitaszítottság és a fogyatékosság témája végig nagyon hangsúlyos, a Franklin iránt érzett empátia vagy undor alapvető kérdés.

B.I.: Igen, ez visz bele gyönyörűen és hihetetlenül gonoszul abba a zsákutcába, hogy már a “családnak” szurkolsz. Ezt mi csinálta meg akár csak közelítőleg is ilyen magas szinten? “Elárvult nyomorultakat” ismerünk, tkp. az egész “kultúra” ezt nyomkodja le a torkunkon, a szegény ördögök, Notre-dame-tól Dosztojevszkijen keresztül Sarka Katáig, jönnek rendületlenül, na de itt tényleg az empátia szakadéka nyílik meg. Iszonyatosan szép az is, ahogy a testvéri problematika fel van skiccelve hármójuk között (mennyire különböző karakterek!), ez az, ami beránt, nem a vagdalódás.

Ez egy tökéletes alkotás. A frissen újraindított naplómban az előző hetven film közül csak kettő nyerte el a 10/10 minősítést – ez lesz a harmadik.

giphy

___

Bartók Imre – Nagy V. Gergő

Címke: , ,

Donna-Hayward

JÁTÉK

cure00

HÍREK

bone00

KRITIKA

flanagan00

KRITIKA

tumblr_ma8sg0wEyU1qg39ewo1_500

AJÁNLÓ

Clipboard01

KÍSÉRLETI VETÍTŐ

horrorofdraculathumb

KÍSÉRLETI VETÍTŐ

unfriendedlead

TRAILERPARK

voiceslead

KRITIKA

20141031van-valami-furcsa-es-megmagyarazhatatlan

Jegyzet

BABADOOK-012

LISTA

feher1

TRAILERPARK

Fog

HANGOK A JÖVŐBŐL

scary4

HÍREK

goodnight_mommy

HÍREK

werckmeister1

HÍREK

refnlead

HÍREK

1401x788-king_final

INTERJÚ

starrylead2

TRAILERPARK

bigbast

AJÁNLÓ