Nagyítás a modernbe – Antonioni ikonfilmje a fényképészet tükrében

Tüske Zsuzsanna

2014/05/28

Michelangelo Antonioni Nagyítása egyetlen napot sem öregedett 1966-os születése óta – erről a jelenségről is mesél a bécsi Albertina izgalmas, időszaki tárlata, amely – filmtörténeti jelentőségén túl – a fényképészetre gyakorolt hatása, azzal való viszonya felől is vizsgálja a kultikus darab halhatatlanságát.

A kiállításon bemutatásra kerülnek a különböző jelenetekről készült állóképek, ezekre rímelő, frissebb keletkezésű darabok, a filmben ténylegesen látható fotók, valamint olyan alkotások, amelyek kulturális kontextusba helyezik Antonioni művét.

A kiállítótér 2.

Fényképeken megörökítve láthatjuk azt a David Bailey-t, akiről a szerző-rendező főhősét, Thomast, a fiatal fotóst mintázta, illetve akárcsak maga a film, a kiállítás is foglalkozik a művész és a művészet viszonyával – különféle alkotói hozzáállásokra mutat rá. Ezek közül az egyik legizgalmasabb az a kettősség, amely Antonioninál Thomas figuráján keresztül is megfogalmazódik , de szintén valós mintákból, például Don McCullintól és David Montgomery-től származik. Mindkét elismert fotósban dolgozott az a törekvés, hogy megtalálják az átjárást a szocio- és a divatfotózás között, és elmossák a stilisztikai határvonalakat. Ennek jegyében 35 mm-es, a mozdulatokat kiváló minőségben megörökítő, fotóriporter kamerával készítették a divatfotókat is, a modelleket pedig sokszor az utca valós közegébe helyezték át, kimenekülve abból a mesterséges, absztrakt stúdióvilágból, amelytől maga a Nagyítás hőse is fullad. Őket is a mozgás, az élet érdekli, akárcsak a filmbeli Thomast, a parkban.

David Bailey Moyra Swant fotózza (Terry O´Neill, 1965.)

Az urbánus környezetbe helyezett, hatvanas évekbeli nimfák ábrázolásain túl, visszaköszönnek McCullin, szintén a hatvanas évek elején, a londoni East Enden készült, társadalmi érzékenységű felvételei is, amelyek Antonioni filmjében Thomas saját képeiként szerepelnek. A modellek ez esetben tehát nem kitalált történetekbe illesztett, légies, egyenformájú szép lányok, hanem saját tragédiákkal küszködő hajléktalan emberek – képi megjelenítés, formák szintjén azonban felfedezhetők párhuzamok a különböző műfajú fotókon, vagyis bizonyos szempontból itt is megvalósul egyfajta átjárás.

bal oldalon: Down-and-out begging for help, (Don McCullin, 1963.). jobb oldalon: Jane Birkin (1960-as évek, Brian Duffy)

A valós minták mellett az absztrakció kapcsán is felmerül egy különösen fontos név, Ian Stephensoné, akiről Antonioni Thomas művész szomszédját mintázta. 1957-es festménye, a Still Life Abstraction nem csak megjelenik a filmben, de előrevetíti azt az alkotói, ez esetben nyomozási folyamatot, amelybe Thomas a vélt gyilkossági ügy kapcsán belekerül. Az absztrakt alkotást szemlélve a filmbeli festő kifejti nézeteit a képértelmezés folyamatáról melyben, akár egy krimi megfejtésében – nem áll össze azonnal a lényeg. Ez az elgondolás köszön vissza a Thomas által készített, utolsóként fennmaradó, nagyított fotó kapcsán is, amely nonfiguratív, kivehetetlen formái miatt szintén absztrakt festményre emlékeztet, a holttest is csak egy foltként jelenik meg rajta.

Still Life Abstraction (Ian Stephenson, 1957.)

A téma kapcsán érdemes kiemelni a kiállítás egy másik izgalmas elemét, Antonioni saját, személyes nyomozásának tárgyát, a La Montagne Incante címet viselő festményt, amellyel az ötvenes években kísérletezett. Saját hőséhez hasonlóan nagyításokat készített a tájképből, és megfigyelte, hogyan változik annak világa és értelmezhetősége.

Thomas nagyítása a Parkról (Don McCullin, 1966.)

A kiállítás afféle „kis színesei“ között is találunk bizonyítékot a Nagyítás örökifjúságára – a filmes modernizmus egyik alapfilmje ugyanis nem csak Brian De Palma finom thrillermesterkedése (Blow out – Halál a hídon, 1981) és Dario Argento érzékeny horrorra hangszerelése (Profondo Rosso – Mélyvörös 1975) nyomán született újjá (ez utóbbiban ráadásul szintén David Hemmingsé a főszerep), de a világ leghatalmasabb remake-gyártósorán, Bollywoodban is feldolgozták 2002-ben Make it Big (Shezad Dawood) címmel.

Make it Big (2002. Shezad Dawood)

A tárlat darabjai olyan címszavak szerint kerülnek szerteágazó rendszerbe, amelyek a modern film fogalomszótárába is beleillenének, ilyen pl. a voyeurizmus, a megfigyelői, azaz leselkedői pozíció, amely ez esetben, a bemutatott paparazzi fotók kapcsán, a néző és a képalkotó helyzetére is reflektál, aki itt egy és ugyanaz a személy.

David Hemmings a Nagyításban (Arthur Evans, 1966.)

A Nagyítás hősével szemben, a tárlatot végignézve, nekünk nem kell rejtélyekkel szembesülnünk, papírforma szerint, szinte mindenhez jár kommentár, a sokarcú formáknak és motívumoknak, illetve ezek nyitottságának köszönhetően, mégis van esélyünk saját felfedezéseket tenni, új történetekre találni.

David Hemmings a Nagyításban (Arthur Evans, 1966.)

A kiállítás 2014. augusztus 17-ig megetkinthető az Albertina Museumban.

Címkék: Antonioni, kiállítás