Ponyvagerény20: A legelborultabb remake-ek

PRIZMA

2014/07/27

Ezek a kedvenc Ponyvaregény-átdolgozásaink.…

1 KOMMENT

Címkék: , , ,

Oldboy-variációk

Széles Vászon

2014/05/22

Szerzői rendezők még Hollywoodban is ritkán kísérleteznek remake-kel – ha mégis, a közvélemény többnyire az álomgyári behódolás biztos jelének tekinti a végeredményt,

4 KOMMENT

Címkék: ,

Újrafestett záróvonal – Texas hercege

Mega Sára

2014/03/02

Miután a 2000-es évek elején debütáló David Gordon Green George Washington című indie-drámája elnyerte a New York-i filmkritikusok körének díjátadóján a legjobb első filmnek járó kitüntetést, a rendezőt elkezdték számon tartani a szakmában.…

Címkék: , ,

Hiába folyik Carrie vére

Mega Sára

2013/11/04

A hetvenes években új utakat kereső horrorfilm legtöbb szörnyét és áldozatát a 2000-es évek remake-hulláma előásta, kicsontozta, majd a hullagyalázás után CGI és 3D tűzijáték kíséretében szórta szét a hamvakat az örök mozivásznon.…

Címkék: , , ,

Olcsó undort tessék! (Fede Alvarez: Gonosz halott)

Megyeri Dániel

2013/07/17

2650 hektoliter művér – ez az eredeti film „fogyasztásának” körülbelül a háromszázszorosa. A minden ízében rettenetes remake csupán ebben a versenyszámban tud Sam Raimi kultklasszikusára licitálni.…

Címkék: , , ,

Az eminens felel – Sötétségben – Star Trek (IMAX 3D)

Megyeri Dániel

2013/05/15

A USS Enterprise makulátlan enteriőrje mögött akkora megfelelni akarás feszül, hogy az már-már majdhogynem a nagyszabású sci-fi sequel önnön megkonstruáltságára hívja fel a figyelmet. J.J. Abrams bebiflázta a leckét, filmje csaknem tökéletes blockbuster. Csak az a keserű szájíz ne lenne!…

1 KOMMENT

Címkék: , , ,

Tim Burton újra formában (Frankenweenie – Ebcsont beforr)

Soós Tamás

2013/01/11

Hátrahagyva az Alice Csodaországban monumentális pszichedeliáját és az Éjsötét árnyék erőltetett vérjátékát, Tim Burton kedvenc horrortoposzaiból és gótikus mesevilágából barkácsolta össze a Frankenweenie önremake-jét.…

Címkék: , , , ,

Nyulak az erdő mélyén

Sepsi László

2012/10/12

A Ház az erdő mélyénnel (kritika itt) indul a 30-Second Bunnies Theatre és a Fear.net közös Halloween-projektje.…

Címkék: , , ,

A Hammer szelleme (James Watkins: A fekete ruhás nő)

Huber Zoltán

2012/03/28

A legendás brit horrorfilm-stúdió, a Hammer Film Productions 2007-es feltámadása óta megkísérli a mai igényekhez igazítani egykori sikerreceptjét, és saját hagyományaihoz hű, mégis korszerű filmekkel továbbvinni a rendkívül patinás márkanevet. A vállalat legújabb darabja egyszerre regény-adaptáció és remake: A fekete

Címkék: , , ,

„A realizmus is stilizáció” (Beszélgetés Baltasar Kormákurral)

Roboz Gábor

2012/03/23

Izland talán legismertebb rendezője a közelmúltban remake-et forgatott a 2008-as Reykjavík Rotterdamból, amelynek főszerepét ő maga alakította. A bűnügyi tematika iránt feltűnően vonzódó alkotó a Csempészek premierje kapcsán beszélt az újraforgatás okairól, a moralizálás kérdéséről, a film stílusáról és filmjeinek …

Címkék: , , , ,

Futó kaland (David Fincher: A tetovált lány)

Sepsi László

2012/01/16

Hasonlóan a tavaly mozikba került A dolog-remake-hez, A tetovált lány idei újrája is minden benne rejlő potenciál ellenére elsősorban középszerűségben jeleskedik. A remake intézményét övező némiképp értelmetlen általános ellenérzésektől függetlenül mindkét moziban benne rejlett egy számos irányba megnyitható alapszöveg …

Címkék: , , , ,

Tökéletlen másolat (Matthijs van Heijningen Jr.: A dolog)

Sepsi László

2011/10/28

Kiszámítható mederben folytatva a John W. Campbell Ki van odakint? című novellájában megteremtett kreatúra életciklusát,[1] a „dolog” nagyjából harminc évvel legutóbbi tombolása után visszatért a mozivásznakra. Az elsőfilmes Matthijs van Heijningen Jr. Eric Heisserer forgatókönyvéből dolgozott, aki a Rémálom

Címkék: , , ,

Halogatott színvallás (Assad Raja: Pusher)

Roboz Gabor

2011/09/16

A skandináv filmeket újrahasznosító hollywoodi gyakorlat tüzetes vizsgálatakor világosan lekövethető a folyamat, amelynek során az alkotók a forrásanyagok átformálásával és kilúgozásával ízig-vérig amerikai produktumot helyeznek a közönség tagjai elé, egy európai újrafilmtől azonban mást várnánk. Az Elátkozott várost (1996) …

Címkék: , ,

Jöttek, ittak, kit érdekel? (Todd Phillips: Másnaposok 2.)

Megyeri Dániel

2011/05/27

A korhatáros vígjátéksiker folytatása adekvát módon egy szalagszakadásos görbe éjszaka erőltetett ismétlésére hajaz: míg az első mulatságon számos jó sztorival és új barátságokkal gazdagodtunk, a második partin már szégyenteljes véglényként fetrengünk, miközben elkeseredetten próbáljuk újraélni és felüllicitálni a kellemes emlékként …

Címkék: , ,

#26. Pirañológia (Piranha, 1995; Mega Piranha, 2010)

Sepsi László

2011/05/21

Roger Corman szemfüles módon, de kissé lassú reakcióidővel 1978-ban, a Cápa sikerét meglovagolva hozta össze az első Piranha-filmet, és ugyan addigra már elkészült a nagy fehér zabagépet exploitation-szintre züllesztő Cápa 2, a későbbi független kulcsfigurák (Joe Dante, John Sayles) …

Címkék: , , , ,

#9. Amikor a nyúl viszi a vadászpuskát (Zhang Yimou: A Woman, a Gun and a Noodle Shop)

Megyeri Dániel

2011/05/17

A hollywoodi ötletimport-ügyintézők évek óta mohó siserehadként ácsingóznak ázsiai alapanyagra. A főleg japán és dél-koreai remake-potenciál begyűjtésével megbízott ideapiócák sejthetően meghökkenve állnak azon tény előtt, hogy bizony az amerikai újrafilmek korában sem meglepő, hogy olykor az Álomgyár ad ötletet egyes …

Címkék: , ,

Családi kör (Atom Egoyan: Chloe)

Tüske Zsuzsanna

2011/04/25

A hosszú éveken át hithű független filmesként működő Atom Egoyan négy évvel Az igazság fogságában után ismét élvonalbeli, álomgyári munkások igazgatására, hamisítatlan hollywoodi ipari tevékenységre adta a fejét. Egoyan, aki kivételes tehetsége és sajátos stílusa révén íróként és rendezőként is …

Címkék: , ,

Már a szamuráj sem a régi (Simon West: A mestergyilkos)

Kovács Patrik

2011/04/06

A film noirt (This Gun for Hire, Blast of Silence) követően a modernista bűnfilmben bukkant fel újra a magányos bérgyilkos, akit ódivatú becsületkódexe hajszol páriasorsba, hogy aztán többfrontos háborúba induljon üldözői ellen: Jean-Pierre Melville szikár krimije, A

Címkék: , , ,

#20. A vadász éjszakája (1991)

Sepsi László

2011/02/26

Míg arról megoszlanak a vélemények, hogy a Kubrick-féle Gyilkosság vagy a Welles-féle A gonosz érintése tekinthető az utolsó klasszikus film noirnak, az kétségtelen, hogy az átlagnál amúgy is nehezebben megfogható zsáner határait az 1955-ös A vadász éjszakája forgácsolta szét leginkább. …

Címkék: , , , ,

#2. Analitikus a kanapén (Rodrigo García: In Treatment)

Kovács Kata

2010/11/10

Az In Treatment című, 2008-ban indult, immár harmadik évada képernyőn lévő tévésorozat újabb példája az HBO kompromisszum- és sallangmentes sorozatkészítési hadjáratának, mely a kábelcsatornát a huszonegyedik századi tévésorozat-boom egyik úttörőjévé tette.…

2 KOMMENT

Címkék: , , ,

HARDCORE 2. Sepsi László: Az ördög a részletekben (Devil in Miss Jones-sorozat)

Sepsi László

2010/07/22

A legtöbb tömegfilmes zsánerhez hasonlóan a pornó is igen hamar kitermelte a maga emblematikus szériákból kikristályosodó ikonjait, kiknek alakjai – esetenként összeforrva egy-egy sztár imázsával – évtizedeken keresztül egyet jelentettek magával a műfajjal. Ami a kriminek Hercule Poirot és Columbo, …

Címkék: , ,

Az iguána mosolya (Herzog: Mocskos zsaru – New Orleans utcáin)

Jankovics Márton

2010/03/08

Werner Herzog az ezredfordulót követően – majd egy évtizedes hallgatás után – élesztette újra nagyjátékfilmes karrierjét, és ettől kezdve fokozatosan orientálódott az amerikai filmkészítés felé. Az Újvilág mellett szóló legnyomósabb érvet bizonyára a Christian Bale elementáris erejű alakításával megtámogatott Hajnali

3 KOMMENT

Címkék: , , ,

Richard Matheson: A doboz (fordította Kovács Kata, a bevezetőt írta Sepsi László)

PRIZMA

2010/01/20

Asimov és az antológiák isteneként tisztelt Martin H. Greenberg A vizsga című novellához (melyből Nagy Viktor Oszkár forgatott a Prizma második számában is elemzett kisfilmet) írt bevezetőjükben Richard Mathesont nemes egyszerűséggel korának Stephen Kingjeként aposztrofálják, s habár az asszociáció alapja …

Címkék: , ,