Az Anilogue-on minden évben számos olyan egészestés animációs filmet mutatnak be, amelyek biztosan nem fognak itthon moziforgalmazásba kerülni, és csak remélni tudjuk, hogy nem ez volt az egyetlen és utolsó alkalom, hogy gyöngyvásznon láthattuk őket. A múlt héten bemutatott játékfilmek idén először nemcsak a nézők kegyeiért versenyeztek, hanem egy háromfős zsűri előtt is megmérettettek. A Prizma kedvence a 2011-es Anilogue zsűri különdíjasa, a cseh Alois Nebel volt, Tomáš Luňák első nagyjátékfilmes rendezése.

Aki arra kíváncsi, hogy mostanság mitől döglik a légy az animációs filmek háza táján, akkor az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál olyan állandó versenyen kívüli válogatásaira érdemes jegyet váltania, mint a Cartoon d’Or-jelöltek vagy a Világpanoráma elnevezésű blokk. A most következő rövid írásban a két blokkból szemezgetve egy-egy zsánerében és témaválasztásában teljesen eltérő munkát teszünk egymás mellé. A rögtönzött összevetést az indokolja, hogy mindkét filmnek technikájában, kivitelezésében közös a vállalása: formailag egyedi, újszerű látványvilág megalkotására tesznek kísérletet a kompjúteres 3D-s animáció eszköztárára alapozva.

Idén ősztől KEDDenként az animációé a főszerep a KINO-ban!

A KEDD Filmstúdió animációs filmklubot indít szeptember 13. és december 6. között a KINO moziban.

A kedd délutánonkénti másfél órás sorozat célja, hogy az animációs film esztétikájába adjon betekintést tematikus vetítések és animációs filmrendezők, filmes szakemberek vezetésével. A félév során a különféle animációs technikák rendszerezésén túl a részvevők az animációs filmnek az egyéb műveltségi ágakkal való kapcsolatával és különféle zsánereivel ismerkedhetnek meg kortárs, illetve klasszikusnak számító animációs rövidfilmeken keresztül.

„Túlcsordul ott a képzeletnek karcsú serlege” – a Tóth-Pócs házaspár Bíborcsiga című munkájából kölcsönvett idézet jellemzi talán a legtalálóbban az idén 10. születésnapját ünneplő Kecskeméti Animációs Filmfesztivált, legyen szó a kísérőprogramok színes repertoárjáról vagy a tematikus blokkokba passzírozott megannyi mozgóképes alkotásról.

Illés István eredetileg videoklipként nevezte a KAFF-ra a track 32-t. Ebben a kategóriában kevés esélye lett volna, hiszen alkalmazott animációnak ritkán jár fődíj. Ám a sors közbeszólt, az előzsűri ugyanis a MOME médiadesign szakán végzett alkotó munkáját átsorolta a diplomafilmek szekciójába, s emiatt jóval nagyobb figyelem irányult Illés alkotására – akkora, hogy végül hazavihette a fesztivál nagydíját.

A pixillációt legegyszerűbben élőszereplős stoptrükk-animációként határozhatjuk meg. Azért stoptrükk, mert a kép mozgásának illúzióját állóképek egymás mellé helyezésével teremti meg – csak úgy, mint maga a film, de utóbbi esetben az állóképek olyan gyors egymásutánban készülnek, hogy azok a vetítésnél a szem tehetetlensége miatt folyamatos mozgást adnak ki –, és azért élőszereplős, mert emberek mozgatását tűzi ki céljául. Az élőszereplős, hagyományosan felvett filmet és az animációt egyedülálló módon ötvöző technikáról van tehát szó, ami pusztán az idő és a mozgás viszonyának manipulálásával ér el különleges vizuális hatást: míg a valóságban folyamatosan mozgó, élő testek báboknak hatnak, addig az élettelen, megszokott hétköznapi tárgyak életre kelnek. Ebben a szürreális világban az ember könnyedén hágja át a fizikai törvényeket, ugyanakkor egy szintre kerül a körülötte lévő tárgyi világgal, felbonthatóvá és összeszerelhetővé, sajátos virtuális bábuvá válik.

A folyóirat internetes verziójában a múlt hónapban áttekintettük az Oscar-díjra jelölt animációs kisfilmeket, kritikát közöltünk többek között a 127 óráról, a Pál Adriennről és az Álomháborúról, továbbá magyar nyelven elsőként tettük közzé Frederik Pohl egyik klasszikus novelláját. Március végén egy közös filmnézéssel és kerekasztal-beszélgetéssel mutattuk be a Prizma legfrissebb, gyerekfilmmel foglalkozó számát, amely a szokásos helyeken kívül az Inmedio/Relay-lánc boltjaiban is országszerte kapható.

Prizma-beszerzőhelyek pontos listája
régebbi lapszámok megrendelése és előfizetés
Facebook-csoport

Ezen a hétvégén indul és jövő szombaton zárul a 18. Titanic Filmfesztivál, melyet a Prizma Online stábja – a korábbiakhoz hasonlóan – kiemelt figyelemben részesít, lehetőség szerint napi frissítésekben beszámolva a megtekintett filmekről. Kedvcsináló és hangolódás gyanánt a tovább gomb után a tavalyi fesztiválhoz kapcsolódó szövegeink olvashatóak, a Titanicon bemutatott filmek kritikáitól az exkluzív interjúkig.

A nyolcvanas években születettek televíziós eszmélkedése minden bizonnyal gellert kapott a kilencvenes évek elején sugárzott mesefilm-sorozattól, A Mesemondótól (The Storyteller, 1988), amely – a szó szoros értelmében is „puppet master” – Jim Henson alkotása, aki többek között a Szezám utcát és a The Muppet Show-t is megalkotta. Ez utóbbiak ismeretében logikusnak tűnhetett a széria műsorra tűzése, ám ez különös fénytörésbe kerül, ha például a lábszárcsontokkal és koponyákkal tekézés, a cigarettázó ördögök vagy az emberhús-gulyást (sic!) evő griff motívumát tekintjük, és hozzávesszük az alkotó bábműhelyének – a kilencvenes évek kisiskolásai számára a szintén ’88-as Szimat Szörényhez képest – lehengerlően valószerű maszkjait és egyéb speciális kosztümjeit.
Az elemzett epizód magyar felirattal látható.

A Rango a western mémjeinek sikeres továbbörökítőjén túl – lévén ez a Verbinski első szerzői műve – a színjátszás és a történetmesélés mesterségéről alkotott merengőként, színpompás posztmodern kavalkádként, továbbá egészen egyszerűen szemkápráztató, versenytársait jócskán maga mögé utasító animációs filmként vonulhat be a köztudatba. Mert szemünk a legcsalfább szerető: ilyen affér után nem szívesen fanyalodik a tegnap CGI-mutatványaira.