arbol-pajarosok

INTERJÚ, KINO LATINO

„Mára a stoptrükk-technikának is saját személyisége van” – Interjú Juan Pablo Zaramellával

Árva Márton

2014/12/02

A Luminaris argentin animátorával az Anilogue-on beszélgettünk.

Az Anilogue-on tartott mesterkurzusodat azzal kezdted, hogy a CGI korában a stop-motion animáció fő feladata az alternatív valóságok megteremtése.

Korábban a stop-motion révén jelenhettek meg a filmvásznon azok a lehetetlen történések, amiket ma CGI-ban látunk. Egy 50 méter magas majom felmászik egy épületre, életre kelnek a dinoszauruszok, űrhajók repkednek, robotok és mitológiai szörnyek nyüzsögnek. Ma már senkinek sem jutna eszébe stop-motionnel megoldani ezeket a jeleneteket, mert rendelkezésre áll egy sokkal precízebb technika, a CGI. A számítógépes animáció felváltotta a stoptrükköt, így ez utóbbi fel is szabadult az alól a teher alól, hogy realizmus-illúziót hozzon létre. Ma már senki sem tudná a stop-motion-szekvenciákat valóságosként elhinni. Épp ellenkezőleg: a közönség egyből felismeri az ilyen technikával létrehozott mozgás-típust. A néző tudatosan adja át magát az élménynek, és a leleplezett trükk cinkosává válik. Mióta a stop-motion kiléphetett a speciális effektusok szűkös keretei közül, sajátos és különleges nyelvezetet tudott kialakítani. Kicsit olyan ez, mint a festészet bizonyos időszakaiban, például az impresszionizmus esetében, ahol az alkotók jól láthatóvá tették az ecsetvonásokat, vagy akár a kubizmussal is összehasonlíthatjuk, ahol pedig a valóság alternatív olvasatairól van szó. Mára a stoptrükk-technikának is saját személyisége van.

És van stop-motion animátori identitás is?

Igen, bár ennek annyi formája van, ahány alkotó használja ezt a technikát. Nagy vonalakban azt lehet mondani, hogy a stoptrükkel dolgozó művész megpróbálja előtérbe tolni a technikát ahelyett, hogy elrejtené. Hiszen éppen ebben van a módszer vonzereje: a textúrák jelenlétében, a mozgás tökéletlenségében, a kézműves-jelleg felmutatásában és abban, hogy itt látható az emberi kéz munkájának esetlegessége. Ezeket semelyik digitális animációs technikában nem lehet fellelni, mivel ott a mozgásokat számítógépes rendszerek hozzák létre, mint például amikor keyframe-eket adnak meg.

escritor1

Mondasz néhány példát általad nagyra tartott, illetve rád ható stop-motion-művészekre?

Persze, nagyon szeretem Jan Švankmajert, ő az utóbbi negyven év stoptrükk-animációjának főművésze minden szempontból. Vagy ott van Norman McLaren, ő is hatott rám, és nem csak azért, mert én is stop-motiont és pixillációt csinálok.

És a maiak, mint A fantasztikus Róka úr?

Nagyon szeretem A fantasztikus Róka urat, nagyon erős benne Starewicz animációinak hatása. Aztán szeretem Nick Parkot is, szerintem nagyon szórakoztató az ő hozzáállása a stoptrükkhöz. Egyfelől tökéletesre csiszolja a gyurma-animációit, másrészt viszont meghagyja a manuális hatást azzal, hogy nem tünteti el az ujjlenyomatokat a figurákról. Az elnagyolt és a perfekcionista megoldások keveredése engem is nagyon vonz.

A saját filmjeidben például miket tartasz tiszta „stoptrükk-pillanatoknak”?

Készítettem egy spotot néhány éve, Elementos: Creación a címe, abban nagyon erős az anyagok jelenléte. Aztán az En la ópera című kisfilmemben hasonlóképpen megfigyelhető ez: valódi hagymákat animáltam, és a szereplők könnyeihez is igazi folyadékot használtam. Elég bonyolult volt megcsinálni, gyorsan kellett dolgozni, mert a könny mindig lefolyt. Épp csak egy kicsit kellett megmozdítani a könnyeket, gyorsan fotózni, majd megint mozdítani. Ezeken kívül ott van például a Luminaris, ami pixilláció: a valóságot animálja. A napfényt, hús-vér szereplőket.

Elég változatos az életműved.

Nem szeretném szisztematikusan ismételgetni magam. Csak akkor térek vissza valamihez, ha ez feltétlenül szükséges. Általában így néz ki az alkotói folyamat: először megkeresem a történet, amit el szeretnék mesélni, majd ha ez megvan, akkor megvizsgálom, melyik lenne a legjobb módszer a megvalósításra. Ilyenkor megnézem, hogy célravezető lenne-e hozzányúlni valamihez, amit már használtam, vagy inkább új utakat kellene felfedezni hozzá.

Így volt ez a Lapsus című munkádnál is?

Igen, ez az egyetlen filmem, ami nem stoptrükkel készült. Ez más technikát követelt, olyat, ami a készítés idejében egyáltalán nem volt az alkotói világom része. És bár régóta csinálok stop-motion animációkat, a Luminarisban használt pixillációt sem gyakoroltam akkor már több éve. Most pedig épp egy olyan történeten dolgozom, aminek van egy élőszereplős része, színészekkel, a többi része pedig animáció.

YouTube előnézeti kép

Ha a stoptrükk alternatív valóságot kreál, akkor a történeteknek is más világokból kell kiindulniuk? Hogy próbálod beépíteni a művészetedbe a környezetedet és a személyes problémáidat?

Nem tudom, hogy például a Luminaris feltétlenül az én problémáimra reflektál-e, de valamilyen szinten a saját történetemet mesélem el benne. Egyszer dolgoztam egy villanykörte-gyárban. Ugyanabban a helyzetben voltam, mint a kisfilm főszereplője. Évekig egy irodában ültem. Elvileg kreatív jellegű munkaköröm volt, valójában viszont egyáltalán nem. Rendszerint ugyanazt csináltam minden nap. És amikor már szert tettem egy bizonyos szintű anyagi biztonságra, akkor otthagytam, hogy a saját dolgaimmal foglalkozhassak… na jó, igazából inkább úgy kéne mondanom, hogy futva menekültem el onnan, volt egy pillanat, amikor nem bírtam tovább.

Másrészt viszont, ami a sajátos világok megalkotását és a Luminarist illeti, ez a film úgy készült, hogy a pixillációhoz jól illeszkedő történetet kerestem. Ebben az esetben előbb volt meg a technika, és csak az után következett a történet. Legelőször a zenét választottam ki, amivel mesélni szerettem volna. Úgy tűnt, hogy a pixilláció nagyon jól illeszkedne ehhez a zenéhez. És ekkor jött a történet, amit kifejezetten erre a zenére és technikára alapozva írtam meg.

YouTube előnézeti kép

Ennek a filmnek a valós közeggel, Buenos Aires városával is szorosabb a viszonya.

Persze, és nagyon sok van benne Buenos Aires múltjából is. A város ma nyilván nem így néz ki, mint ahogy azt a Luminarisban látjuk. Inkább ahhoz a városhoz van köze, amiben a nagyszüleim és a dédszüleim éltek. A valóságban nem volt ilyen varázslatos, persze, mint a filmben, de ez a valóság kerül a filmben átértelmezésre.

Hogy forgattátok ezt a filmet, hogy ürítettétek ki az utcákat? Azt is mondtad, hogy nem volt engedélyetek…

Vártunk… Buenos Aires központjában forgattunk, ami egy nagyon forgalmas hely, viszont hétvégén reggelente nincs ott senki. Ilyenkor olyan, mintha egy sivatagban lennél. Ezért mindig szombat és vasárnap reggel 6-7 felé mentünk ki forgatni. Ha jött egy rendőr, akkor is csak hárman vagy négyen voltunk ott. A legzsúfoltabb forgatási napon is csak hat fős volt a stáb…

„Mi csak turisták vagyunk, fotózgatunk…”

Nagyjából így. Mindössze egy kis kameraállványunk volt, egy kameránk, még számítógépet sem vittünk magunkkal. Nagyon alaposan begyakoroltuk a mozgásokat. Ki volt számolva például, hogyan engedi le a színész az aktatáskát és közben mennyit halad előre. Szinte már csukott szemmel is csinálhattuk volna. Hasonlóképpen dolgoztunk a statisztákkal is. Krétával kijelöltük az árnyék útját, és amikor láttuk, hogy az árny vonala a következő jelzéshez ért, akkor a szereplő is haladhatott egy kicsit előre, és akkor készítettük el az aktuális fázis képét.

movistarok

Hogy látod az argentin animációs színteret? Kívülről kevéssé látszik egységesnek, az egyik oldalról a Can Can Clubbal, a másikról pedig a Metegollal…

Igen, de a Metegol egy kommersz film, aminek ilyen értelemben nincs igazi identitása, mert egy amerikai filmstílust imitál. Ugyan megjelennek benne a tradicionális Argentína iránti nosztalgia elemei, de ezen túlmenően nyilvánvalóan egy amerikaias közönségfilm. A másik oldalon a kézműves animátorok vannak, amilyen például Javier Mrad (a Teclópolis készítője), Santiago Bou (az Empleo animátora) vagy a Can Can Club művészei.

Ha épp nem egy Anilogue-hoz hasonló fesztiválon jársz, hol nézel új animációs filmeket?

Régebben például sokat nézegettem a Cartoon Brew oldalát, ahol elég érdekes dolgokról írnak. De ma már egyre kevesebbet keresgélek interneten. Újabban leginkább azokat látom, amiket a barátaim és kollégáim ajánlanak nekem a facebookon.

Te mit ajánlanál most?

Idén láttam egy fesztiválon egy japán rövidfilmet, Futon a címe. Alig várom, hogy újra megnézzem, de sajnos nincs fent egészben az interneten. A másik ajánlatom pedig az Oh, Willy, amiben nagyon erős az a fajta stop-motion-nyelvezet, amit én igazán szeretek.

Címke:

zsiraf

Rövidfilm

bluebird

ANIMATÉKA

spongya

KRITIKA

klip

ANIMATÉKA

472738888_1280x720

KÍSÉRLETI VETÍTŐ

jod1

ANIMATÉKA, HÍREK

the-boy-and-the-world-prizma

ANIMATÉKA

krokodill_01

ANIMATÉKA

kubrlead

PRIZMATUBE

Kaguyahime-takahata

ANIMATÉKA, PRIZMATUBE

books-2

ANIMATÉKA

mons1

PRIZMATUBE

Philip-Seymour-Hoffman-on-Happiness-Blank-on-Blank-2

PRIZMATUBE

fresh-1

ANIMATÉKA

Mirai-Mizue-02

ANIMATÉKA

the-external-world-1

ANIMATÉKA

ito_spacy

KÍSÉRLETI VETÍTŐ

Képernyőfotó 2014-04-22 - 15.12.30

ANIMATÉKA, HÍREK

symphony42

MI FOLYIK ITT?

congresslead

KRITIKA