Crulic_001

ANIMATÉKA

A múltba vezető út (Anca Damian: Crulic – A túlvilágra vezető út)

Orosz Anna Ida

2012/12/05

A digitális filmkészítés korában okafogyott a fotografikus kép valósághitelesítő funkciójáról beszélni, amely hagyományosan, Nanuk az eszkimó, az észak-amerikai direktfilmesek vagy az Jean Rouch antropológus-etnográfus filmjei óta a dokumentumfilmes esztétika netovábbja – volt. A pixelekbe tömörülő képek nyom nélkül variálhatóak, a digitális képpontokból épített univerzumok világunk kiköpött másaiként tűnnek fel. Az új média világában a fikció és a valóság közt húzódó határmezsgye meglehetős képlékenységére való felhívásként is tekinthetjük, hogy a trükkasztal, avagy a számítógépes kompozitáló programok egyre gyakrabban felváltják az optika elé kerülő valóságot feketén-fehéren rögzítő filmkamerát. És hogyan mutathatnának rá élesebben a filmkészítők a képen látottak kreáltságára, mint hogy egy olyan eredendően konstruált médiumban alkotnak, mint az animáció? A román rendezőnő, Anca Damian szintén animációban tárja elénk címszereplője, Claudiu Crulic egyes szám első személyben elmesélt tragikus történetét.

Azt is mondhatjuk, hogy éppen a valóság fekete-fehér színre/vászonra vitele az, aminek olyan rendezők is hátat fordítanak, kik előéletüket tekintve mentesek mindenféle képzőművészeti indíttatástól. Hogy miért gondolták, hogy az animáció a legmegfelelőbb médium filmjük megvalósításához, az a filmek tárgyában keresendő. A bő négy éve a filmtörténet legelső egész estés animált dokumentumfilmjeként bemutatott Libanoni keringőben az izraeli Ari Folmant nem a nyolcvanas évek eleji libanoni háborús konfliktus, a Bejrútban bekövetkezett vérengzés analitikus pontossággal felvázolható történelmi háttere érdekelte. Anca Damian pedig főszereplője, a lengyel börtönben ártatlanul fogvatartott és ott meghalt román vendégmunkás, Claudiu Crulic történetét nem az elvárható módon, a börtönőrökkel, bírósági feljegyzések beidézésével, szemtanúkkal készült interjúkon, orvosi szakértői véleményeken, a rokonok visszaemlékezésein keresztül tálalja.

A történelmi, szakértői, elemzői igazságok helyett mindkét rendező azt kutatja egész estés animációs filmjében, hogy hogyan lehet a másik múltját, a másik életét személyessé tenni. Miként lehet megmutatni az emberben lakozó, a kamera számára rejtett tapasztalatokat? Vajon mások elé lehet-e tárni a gyakran a „tulajdonosa” számára is zavaros belső világokat?

YouTube előnézeti kép

Ari Folman megélt történetéhez hasonlóan a Crulic is egy „megtörtént esetet” dolgoz fel. A címszereplő a világ végén, egy aprócska moldáv falucskában született a hetvenes évek közepén. Szülei korán elváltak, a kisfiút apja nevelte fel két nagynénjével. Még érettségi előtt munkába kellett állnia, előbb gépészinasként dolgozott, majd apjának segített a KGST-piac prosperáló importáru-bizniszében. A szocialista rendszer felbomlásával a jóléti felvevőpiac is hirtelen köddé vált, s a fiatal férfi az országhatárokon kívül volt kénytelen megélhetést keresni. Így került Lengyelországba idénymunkára, ahol 2007-ben lopással vádolták meg. Mivel a bűncselekmény elkövetése pillanatában nem is tartózkodott a helyszínen, Krakkó városában, előzetes fogva tartása során éhségsztrájkba kezdett, hogy ártatlanságát bizonyítsa. Azonban a hónapokon át tartó, s végül a férfi életébe kerülő protest nem hatotta meg sem a hatóságokat, sem diplomáciai segítség nem érkezett a fogvatartott számára.

A poszt-traumatikus sokkban élő Ari Folman saját és társai vélt vagy valós emlékképeiből próbálja kirakni saját és nemzedéke háborús múltját a Libanoni keringőben. Hasonló módon a Crulic-ban is egy traumatikus eseménysor, az éhenhalás „túlvilágba vezető útja” szervezi egységbe a filmet. Azonban igencsak lényeges különbség, hogy ez utóbbi filmben a címszereplő élete úgy elevenedik meg egyes szám első személyben, hogy a film készítésekor a férfi már nem él. Az ő múltból őrzött emlékeit szükségszerűen egy tőle független alkotói értelmezésen keresztül átszűrve látjuk. Az elkészült film tehát nem a főszereplő számára jelent terápiát. Anca Damian alkotása önterápia helyett látlelet egy emberről – az emberről.

Claudiu Crulic mégsem tekinthető az alkotói fantázia szüleményének, ő valaha hús-vér testet öltött. A filmben idézett családi fényképekről kinéz ránk mint csillogó szemű csecsemő, pimaszan vigyorgó kisfiú, vagy az olasz tengerparton pózoló macsó. Persze a fotókon az ember egy azonnal tovatűnő, az exponálás pillanatában azon nyomban múlttá váló tér-idő „ott ás akkor”-jában rögzítődik. Claudiu Crulic élete azzal az aktussal elevenedik meg a szemünk előtt, hogy visszaemlékezik rá. Ahogy az animáció mozgásba hozza az élettelen tárgyakat, rajzokat, úgy kelnek életre a filmben a múlt emlékei is a férfi hívószavára. A halotti hagyatékában lévő holmik, fényképezőgépe, brifkója, szerencse-dollárja összegyűrt papírgalacsinokból bomlik ki. A gyerekkori fotókról vigyorgó kiskrapek gondol egyet, megelevenedik, és elkezdi róni a kötelező köröket szülőfalujában, a nagynénik és az apai ház közti Bermuda-háromszögben, ha megunja, a faluvégi foci-pályát veszi célba, s amikor elfáradt, felmászik otthon a cserépkályha „polcára” szundítani egyet. Közben a nagynénik két lábon járó hatalmas szemlényekként tekintetükkel mindenhová elkísérik a fiút. A fotókról leváló alak már nem maga Claudiu Crulic, hanem „csupán” a férfi fantomképe. Az elnagyolt fekete kontúrvonalakra egyszerűsödő figurába egyszerre látjuk bele a képekről ránk pillantó életerős moldáv legényt, és tudunk bárki mást a helyébe behelyettesíteni. A hallható szöveg, a fotók és a rajzok szintjén megjelenő férfit egyszerre érezzük nagyon is jelenlévőnek és egyszerre nyilall belénk a hiánya: a történet, amit elmesél egy fiktív monológ; a fotók, amelyeket látunk egy elmúlt pillanat és egy végérvényesen nem létező ember lenyomatai; a rajzolt vonalakból megformált alakok már semmilyen közvetlen kapcsolatban nem állnak azzal a valahavolt „hús-vér” férfival, Claudiu Crulic-kal.

A valóságot dokumentáló fénykép és az elvonatkoztatásra, stilizációra épülő rajzolt, animált kép között feszülő ellentétet tovább fokozza, hogy a filmidő felétől, a főhős börtönbe kerülésétől az addig fotók alapján beazonosítható férfiről nem kapunk több felvételt. „Mit tennél, ha tudnád, hogy a rólad készült fotó lesz a legutolsó az életedben?” – szegezi nekünk a kérdést a homokos tengerparton a habokban álló férfi. Ez a fotó az ő utolsó képe életében. A jókötésű kreol fiatalember helyét végérvényesen egy egyre szürkülő, egyre véznább rajzolt árnyalak váltja fel. A valóságban csont és bőrré soványodott figurát csak elképzelni tudjuk – és persze behelyettesíteni. Crulic tragédiája a visszaemlékezés életrajzi ihletésű személyessége ellenére a kisember hatalommal szembeni kiszolgáltatottságnak groteszk parabolájává válik. Jellegzetes az a „káeurópai” abszurd jelenetsor, amikor a haldokló rab kórházba viteli kérelme kapcsán pecsételt, szignózott, iktatószámmal ellátott ügylapok elviselhetetlen lassúsággal és mennyiségben ráérősen repkednek a bíróság és a börtön között. A kafkai bürokrácia béklyóiból szabadulni vágyó férfi is úgy érzi, az önpusztítás nem elég, hogy felfigyeljenek ügyére. Ezért folyamatosan gyártja a beadványokat, kérelmeket. Legnagyobb gondja, hogy vallomásában az ártatlansága bizonyítékául szolgáló dátumokat nehogy tévesen jegyezze le, mert jaj, ha még egyszer véletlenül rosszul emlékszik, akkor többé nincs visszaút! – lám, így került előzetesbe, s ez most az életébe került.

Ahogy az új évezred hajnalán indult román újhullám kapcsán a kritikusok igyekeztek leszögezni, hogy a Kárpátokon túl egy „új realizmus született”, úgy az animációs dokumentumfilmek kapcsán hasonlóképp leírható, hogy a dokumentumfilm médiuma számára az animáció hozta el a vérfrissítést. A filmtörténet kezdete óta találunk rá példákat, hogy a filmkészítők kamerájukkal együttérzően közel hajoltak a kisember sorsához, ahogy azt a románok teszik bő egy évtizede. Anca Damian román-lengyel koprodukcióban készült filmje játszi könnyedséggel lépi át valóság és fikció, dokumentumfilm és animáció közt húzódó határmezsgyét. A címszereplő sajátos „káeurópai” ironikus világlátása, valamint a létező világ reprodukciója helyett inkább egy sajátot megalkotó animáció a túlvilágba vezető út hiteles, de senki által nem hitelesíthető ábrázolásává válik a Crulic-ban.

Címke: , , ,

MADAGASCAR-560x3271

ANIMATÉKA

the-boy-and-the-world-prizma

ANIMATÉKA

krokodill_01

ANIMATÉKA

An_Over_Simplifacation_of_Her_Beauty

ANIMATÉKA

pivot - lead

ANIMATÉKA, FESZTIVÁL

lead_private nigthmare

ANIMATÉKA

track32

KRITIKA

the-lost-thing-movie-image-01-600x337

ANIMATÉKA

pixardayandnightlead

ANIMATÉKA

oscar_animation8_lg

ANIMATÉKA

motomichi_large

ESSZÉ

fox_lead

ANIMATÉKA, KRITIKA

The_Kinematograph_lead

ANIMATÉKA

Brendan01

ANIMATÉKA, magazin

Laska_09

ANIMATÉKA

lead_chainsaw

ANIMATÉKA

Sita-sings-the-Blues

ANIMATÉKA, magazin

koponya

ANIMATÉKA

bbb

ANIMATÉKA, magazin

szorolap M0002

ANIMATÉKA, magazin