A 2009-es Kecskeméti Animációs Filmfesztivál Nagydíjával és a Filmkritikusok Díjával is kitüntetett FIN című meditatív ambient animációval a MOME-n tavaly végzett Glaser Katalin a rajzfilm műfajának határait feszegeti. A film egy piros kötélre felfűzött, történet nélküli élet- és világkörút, amely kicsi gyermeket és haldokló öreget, közeli arcokat és távoli vidékeket, mély óceánt és magas égboltot rendel egymás mellé egyetlen hosszú, a kezdetet és a véget egybeillesztő, önmagába visszatérő beállításban. Látni fogjuk, hogy a FIN izgalmas, önmagába visszacsavarodó térbeli világa nem előzmény nélkül való, az animációs film és a képzőművészet kapcsolatát erősítendő szervesen illeszkedik a tér és az idő illuzionisztikus tulajdonságait vizsgáló képgrafikai alkotások körébe.
A FIN egy tízperces pillanatfelvétel a nézőt körbeölelő világról, amelyet a kamera kíméletlenül egyenletes pásztája kvázi dokumentumszerűen, semmit sem kiemelve, azaz mindent egymás mellé rendelve mutat meg. A kezdet és a vég azonosságának örök szkepszisét idézve a felhők közül aláereszkedő svenk indítja a filmet, hogy végül a kamera tekintete ugyanezen a ponton visszaemelkedjen oda, ahonnan elindult. A semmiből, vagy ki tudja honnan útjára induló, ad hoc jellegű meditatív körszemlélődést és az ugyanitt befejeződő véget, a világban látható véletlenszerű helyzeteket és figurákat egy, a körsvenken végigfutó kutya piros póráza fog össze. A film gyöngéje, hogy a történetnélküliséget erősítendő a különálló epizódok egymásra-következéséből hiányoznak a dramaturgiailag izgalmas vagy akár meghökkentő váltások — kivételt jelent a tenger mélyén egy hatalmas cet tátott szájába úszó búvárpáros —, és fontosabbak a hol szellemes, hol kevésbé ügyes grafikai megoldások (előbbire a legszebb példa az a képsor, ahol egy alvó kisfiú takaróján keresztül kitekintünk a világűrbe, utóbbira, amikor egy öregember halálos ágya végébe minden átmenet nélkül egy csókolózó pár nagyközelije kerül).
A kamera egyenletes és a figurák repetitív mozgásai ellenére Glaser munkája nem csupán filmként, azaz „mozgó kép”-ként, hanem mint önálló képzőművészeti alkotás is szemlélhető. Panorámája a Feszty-féle körképeket, szerkesztési elve Bányai István Zoom és Re-Zoom című képeskönyveit, Háy Ágnes mesekönyv-illusztrácóit vagy éppen Saul Steinberg grafikai munkásságát juttathatja eszünkbe.
A magyar származású New York-i grafikus, Bányai István 1995-ben készült Zoom és Re-Zoom című képeskönyvei, és az ebből született animáció szintén idődimenzió nélküli, multikulturális térbeli utazások, ahol az egyes illusztrációk az előző oldalon levőket felülírva, a meghökkentő kép-a-képben társítások révén idézőjelbe téve eredményezik a virtuális távolodás, azaz a kivariózás élményét. Ennek érdekében a Zoom sorozat persze valamivel nagyobb aktivitást vár el a nézőtől — legalábbis azt, hogy észben tartsa a korábban látott képek, jelenetek sorozatát. Ilyesmire természetesen Glaser is igényt tart, és a néző tényleg örül meglátva a film végén az inkább irodalmi, semmint filmes poént, hogy a cím és a vége felirat megegyezik.
Bányai István: Re-Zoom — részlet (© ist-one) (A képre kattintva az nagy felbontásban is megnézhető. )
Bányai mellett a ma már Londonban élő és alkotó Háy Ágnes Mosonyi Alíz mesekönyveihez, az 1982-es Mesék Budapestről, majd az 1985-ös Szekrénymesék című gyerekkönyvhöz készített, Glaseréhez nagyon hasonló stílusú, finom vonalvezetésű kétoldalas illusztrációi idézik a FIN grafikai világát. Míg Bányai a filmre és a képregényre jellemzően elvágja a képeket, addig Háy, akárcsak Glaser a FINben, egy képen belül, filmesen szólva egyetlen folyamatos „beállításban” ábrázolja az adott mese különböző jeleneteit, esetleg egyszerre több történetet helyez el egymás mellé, illetve egymást keresztezve egyetlen szimultán képsorban.
Mosonyi Alíz – Háy Ágnes: Szekrénymesék — oldalpár (A képre kattintva az nagy felbontásban is megnézhető.)
Mind a FIN, mind pedig Bányai és Háy munkái a különféle tárgyak, jelenetek egymás elé, illetve egymás mellé helyezése révén hozzák létre a folyamatos tér képzetét, akárcsak a pályáját a múlt század derekán kezdő Saul Steinberg, román származású amerikai grafikus illusztrációi. Steinberg triviális dolgokat rendel egymás mellé, hogy a tér illúzióját megteremtse: egy kockás rajzlapból felhőkarcoló lesz, amint néhány figurával kiegészíti, egy egyenes vonal – akárcsak, ha nem is ilyen konzekvensen, Glaser piros póráza – egyetlen „beállításban” válik házfallá, ruhakötéllé, asztallappá majd vasúti felüljáróvá.
A képgrafikai kitérő alapján nem túlzás azt állítani, hogy Bányai és Háy térszerkesztése után Glaser Katalin FINje is „Steinberg köpönyegéből bújt elő”. A FIN című egymástól független állóképekből összeillesztett leporellóból pedig akkor válik animációs „mozgó kép”, amint a néző/kamera tekintete útra indul a piros kötél mentén.
Name
EmailNot published
Website
Comment
Jó írás egy jó filmről! A zenei és a képi világa olyan komplex egészet alkot, hogy nem tudom eldönteni: a zenét a kész filmhez választotta az alkotó, vagy a film a kísérő zene tudatában készült el?
[Válaszolok erre]
az alkotót kellene megkérdezni erről.
Kérdésem költői volt, amolyan merengés-féle.
Sziasztok, tényleg jó írás, tényleg jó filmről! Ha nem is az alkotó, de a ‘zeneszerkesztője’ vagyok a FIN-nek (én is MOME animáción végeztem), és ha már erre vetődtem, szívesen válaszolok a merengésre: Szóval a film, bár úgy tűnik, de mégsem a zenére készült, hanem a német Tied & Tickled Trio együttes egy száma lett szerencsésen aláigazítva. Eredetileg egy zeneszerző írt volna zenét a filmhez, de nem voltak megfelelőek a próbálkozások számunkra, ezért rendhagyó módon és nagyon rövid idő alatt rengeteg zenét próbáltam a film alá, mígnem megtaláltam a jelenlegit, ami annyira működik, mintha a FIN-hez lenne írva.. Üdv, Nagy Gergely
Kedves zeneszerkesztő az alkotó nevében! Köszönjük a választ és persze a remek zenét is! Az eredeti zene ismeretében tényleg nagy szerencsétek volt, a be nem avatott fül számára olyan, mintha alig kellett volna igazítani a zenén, annyira összhangban van a filmmel!
Épp ma ezt a sajnos csúnya minőségű videót leltem, régi klip, régi zene, de az rendezőjéről (Bányai István) a szövegben például szó esik, ezért mégis érdekes lehet: http://www.mommo.hu/media/Jean_Michel_Jarre_-_Oxygene_8
Téma: Kortárs skandináv film
Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben "Isten mint hatalommániás pszichopata" - Jensen a Prizma kérdéseire válaszol Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje "Ne legyetek olyan kapzsik!" – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszög Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor) Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia
Animatéka
Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról Rózsás Lívia: Művészeti ágak között - Waliczky Tamás rövid portréja
Varió
Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló
Állókép
Szemző Zsófia: Transzmutáció - Darwin üdülése