A lengyel-magyar származású fiatal animációs rendező, Ducki Tomek a rajzfilmszakma nemzetközi porondján MOME-s vizsgafilmjével, az Életvonal című stilizált sorsanimációval debütált még 2006-ban, amellyel, miután sorra járta a külföldi rajzfilmfesztiválokat, 2007-ben a legrangosabb európai animációs összdíj, a Cartoon d’Or finalistái közt is ott volt. Az Életvonal formavilágát és humánus érzékenységét már egy korábbi diákfilmmel, A tél első napjával is megelőlegezte. Mindkét rövid animáció főszereplőjén, az Életvonalban a szeretett lányért saját fogaslécét feláldozó kerékfiún, illetve A tél első napjának fához kikötött árva kiskutyáján keresztül a néző valamiféle fátumszerű emberi drámát képes megsejteni.

A fogaskerekek hideg, fémes világába helyezett hatperces filozofikus animáció egy konvencionális férfi-nő románc letisztult, absztrahált váza. A látvány egyszerre historizáló (az indiai árnyjátékok légies képi világát megidézve) és elidegenítő (az indusztriális gépvilág hangsúlyos felmutatásával), a dramaturgia pedig a klasszikus melodráma narratív csomópontjain építkezik. Az Életvonal egyénített és stilizált életvázlataiban és embervázaiban, illetve mértéktartó animációjában és konzekvens képi világában a filmkritikusok a Küzdők, a Sisyphus és A légy című klasszikus magyar sorsanimációk egyenrangú folytatását üdvözölték.

Ducki A tél első napjának barnás-okkeres melankóliahangulatát rendkívül kevés eszközzel hozza létre. A könnyed festékanimációval jelzett havas lombkavargásban a rideg, nagyvárosi panelvilág háttere előtt az apró, levélfinomságú papírtextúrákból összeillesztett kiskutya kapcsolatteremtési kísérletei rendre kudarcba fulladnak, hogy végül a depresszív végecsattanóval záródó kétperces filmecske a felerősödő szélfúvás alá beúszó halk non-diegetikus dallammal, miközben a kamera is eltávolodik az egyetlen biztos pontot jelentő fa mellett lekuporodó szereplőnktől, mitikussá növelje a magárahagyatottság érzését.

A rendező nemrég fejezte be a National Film and Television Schoolban készült (és egyelőre csak Londonban bemutatott) diplomafilmjét Silent Touch címmel, amely egy vihar során a talajból kiforduló (gyökértelenségében feltehetőleg jelképet is hordozó) magányos fa története. A korábbi filmek érzelmes, halkszavú drámaisága, illetve az interneten közölt részlet aprólékosan megmunkált hűvös, szürkés képi világa tükrében megelőlegezhető, a Silent Touch, hasonlóan, a nehézkes manírokat megkerülő, finom szövetű animáció lesz.