lead - izmos_kir_still_02

ANIMATÉKA, FESZTIVÁL

Magyar animáció: képzőművészet és/vagy film?

Orosz Anna Ida

2011/05/10

Míg korábban a „K”, azaz a kísérleti és kisjátékfilmes szekcióban mutatkozott be elvétve egy-két magyar animációs film, az idei Filmszemlén először indultak külön versenykategóriában. Ennek megfelelően a hazai animációs egyedi filmek mai trendjeiről is valamivel árnyaltabb kép alakulhatott ki a nézőkben – de korántsem biztos, hogy (avagy biztos, hogy nem) a legárnyaltabb.

Habár az animáció elsősorban eltérő technikai megvalósítása révén különíthető el a filmművészet „live action” vállfajától, a magyar animációban hagyományosan erős a jelenléte azoknak az alkotásoknak, amelyek elsősorban megmozgatott képzőművészetként gondolnak magukra. Ezek a markáns stílusvilággal rendelkező filozofikus, látomásos, illetve bölcseleti jellegű animációk a művészet, az alkotás, a gondolkodás, a létezés alapkérdéseit, örök dilemmáit feszegetik. Az idei szemle tizenegy animációt magába foglaló versenyszekciójában a magyar animáció festői és absztrakt hagyományaihoz kötődő filmek ugyanúgy képviselve voltak, mint a szerző jelenlétét ugyan nem titkoló, azonban a klasszikusabb narrációt sem nélkülöző alkotások, amelyek a tiszta képzőművészet helyett szívesebben nyúlnak a (natúr)filmes eszköztárhoz.

Az eltérő filmkészítői attitűd egyfajta generációs, mesterségbeli törésvonal mentén húzható meg. Míg a középgeneráció jóval erősebben kötődik a képzőművészeti tradíciókhoz, a fiatalabb és a pályakezdő alkotók „filmként” gondolnak az animációra is. A középgenerációt képviselő M Tóth Éva, Békés Rozi vagy Rofusz Kinga filmjeit látva le sem tagadhatnák, hogy mindannyian végzettségüket/hivatásukat tekintve képgrafikusok. A sorból egyedül Rofusz lóg ki, aki, habár animációs rendezőként végzett az Iparművészeti Főiskolán, ma az egyik legfoglalkoztatottabb hazai mesekönyv-illusztrátor.

Rofusz filmjében, a Jean-Francois Laguionie Átkelés csónakkal az Atlanti-óceánon című Cannes-díjas opusát idéző, éterien megfestett A sellő és a halászban valóban egy klasszikus mesei alapszituációt látunk. A halandó férfiember beleszeret a másvilághoz tartozó félig hal-félig nőbe, akit követ egészen a tenger mélyére. A tagbaszakadt halászt a vörös sellőlány átvezeti a földi világ sziklás sivárságából a vízi világ hullámzó életteliségébe, ahol hatalmas cetek és apró táncos medúzák járnak táncot a másvilágból érkezett halász körül. Rofusz filmjében a mesebeli álomvilág és az abból könnyedén kijózanító ébrenlét találkozik, amiben mégiscsak az a legjobb, hogy nem kell eldöntenünk, vajon létezik-e a sellő a halász fantáziáján kívül is.

A kiváló lapillusztrátor, Békés Rozi filmjében, a Villamosban a tervező-rendezőnő grafikai világára jellemző letisztult rajzi világ, azaz „a vonal és az absztrakció határát súroló kompozíció a film főszereplője”, ezek rétegződnek egymásra, elevenednek meg és rendeződnek figurális kompozíciókká, vagy kuszálódnak véglegesen össze. A non-narratív film protagonistájának tekinthető férfialakot, aki hol egy villamoson utazik, hol a kávéja fölött lágy cigarettafüstöt ereget, figuratív és non-figuratív jelenetek fognak közre. Ezek azonban grafikai megmunkáltságuk egységességén túl nem tudnak szerves egészet alkotni, így a film végső soron megmarad egy-egy szépen megoldott mozgástanulmány egybefűzött sorozatának. Ráadásul a szinopszis szerint megelevenedő városi zsúfoltság megidézésében a meglepő módon ellenpontozó, melankolikus hangulatú akusztikus kísérőzene sem segít, ugyanis az leginkább egyfajta lágyító szűrőként működik, ami nyüzsgés helyett végletesen tompa lassúság érzetét kelti a nézőben.


Az animációs formanyelvvel szívesen kísérletező M Tóth Éva legújabb, Zenit című filmjében kivételesen szakított a grafikai világára oly’ jellemző, idegesen hullámzó, szúrós feketevonalas, Escherre hajazó univerzummal, és századeleji képeslapokból állított össze egy baljós hangulatú anzix-kollázst. A rövidfilm leginkább a Huszárik Zoltán és Tóth János által fémjelzett lírai asszociatív képépítkezését idézi, amely rendkívül közel áll az animáció kizárólag képekre, illetve a képi és a hangi szféra ellenpontozására épülő absztrakt, költői vonulatához. Ugyanakkor, amíg a Huszárik-Tóth-féle fragmentális gyorsmontázsok a narratív filmek betétjeiként nyertek önmagukon is túlmutató értelmet, a Zenit, markáns rendezői koncepció híján, megmarad egyfajta technikai ujjgyakorlatnak, amely elsősorban a film animátorának, László Marcellnek az érdeme, aki a képeslapok múltbéli mozdulatlan síkjába 3D-s életet lehelt. (A filmet itt lehet megtekinteni.)

Az animációs kategóriába ugyanakkor M Tóth Éva kísérleti filmje minden további nélkül beleillik, nem úgy Hegedűs 2 László képzelet és képzelgés határára rákérdező pszichedelikus filmje, a Rögtön jövök, amelyben animációval mindössze talán egyetlen szürreális jelenetben találkozunk, amikoris kimegy a paplan a hálószoba ablakán…


Az elsőfilmes animációs rendezők, úgymint Bertóti Attila, Ballai-Tóth Roland, Tóth Roland filmjein ugyanakkor látszik, hogy távol áll tőlük a magyar animáció filozofikus, absztrakt hagyománya, ők ugyanis, ha nem is „kommersz” filmzsánerekben, de mindenekelőtt történetekben gondolkoznak.

Bertóti Attila többszörös díjnyertes diplomamunkája és első rajzi animációval készült filmje szintén az élőfilmes műfaji hagyományokat gondolja újra. Az Ariadné fonala többek között a horror, a western és az akciófilm zsánere mentén gondolja újra az ókori görög monda lehetséges történetváltozatait. (A film részletes elemzését itt lehet elolvasni. )

A két elsőfilmes rendező, Tóth Roland és Ballai Tóth Roland, névbeli rokonságukon túl rokonlelkű 3D-s filmekkel képviselték a kecskeméti filmstúdió legifjabb generációját. Ballai Tóth Roland a WALL-E-ből vagy a 9-ből ismert apokaliptikus környezetet egy falusi fészerben találja meg, ahol egy apró self-made robot önmegalkotását követjük nyomon, ahogy mindenféle apró fémkacatból és a gazdasszony által kidobott fűszeresládika oldalából összetákolja magát. A rendező az első magyar 3D-s egészestés film, az Egon és Dönci egyik animátora volt, amelyről köztudott, hogy egy „sufniban készült”[1]. Ballai Tóth első egyedi filmjében éppen ezért stílszerű a helyszín, hiszen az Ára 2,70 voltaképp ennek a „barkácsanimátorságnak” állít emléket, noha a film témáját tekintve nem nevezhető újszerűnek – ahogy azt a Prizmán a miskolci Cinefest kapcsán megjelent kritikájában Megyeri Dániel is megjegyzi. (A filmet itt lehet megtekinteni.)

Tóth Roland filmje a Gondolatok a pincében című ismert Örkény-egyperces adaptációja. A történet egy falábú kislány és egy patkány találkozásáról szól egy pesti bérház dohos pincéjében. A film egy helyszínre, a zsúfolt alagsori pincére korlátozódik, amely olyan műgonddal lett lemodellezve, hogy sokáig natúrfilmként is megállná a helyét, amelyben még a kívülről beszüremkedő fényben szálló legapróbb porszemen is érződik a minden részletre kiterjedő aprólékos megmunkáltság. Ugyanakkor a film nagyon is markáns, egyedi stílussal rendelkezik: a Tim Burtont idéző látványvilág a főszereplő csúnya patkányfi szemszögéből lett megkonstruálva, aminek tükrében a pincébe lemerészkedő kripli lányka egy magasból alászálló tündöklő kisangyal, saját maga árnyékát pedig minden további nélkül tudja macskaként vagy féllábú kislányként látni. A Kern András hangján elhangzó eredeti novella ezeken a képi ötleteken keresztül tud valamelyest elrugaszkodni az eredeti irodalmi műtől.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen frissen végzett animációs rendezőknek a Szemle programjába válogatott filmjei szintén erőteljesen támaszkodnak a hangi narrációra, ami direkten jelzi, hogy alkotásaikban a képek nem önmagukban való zárt világokat alkotnak, hanem egy történet megelevenítésének szolgálatában állnak.

A Szemle kategóriadíjas alkotásában, a Simon vagyokban az emberek és az állatok világa kerül éles kontrasztba egymással. A címszereplő Simon egy kutya, aki bölcs kívülállással tekint az épített környezetre és az abban egymás mellett idegenként élő felnőtt társadalomra, amelyet véleménye szerint ismét özönvízzel kellene elárasztani. Egyetlen belépési pontját az emberek világába a gazdagyerekek jelentik, akik még hajlandóak egymással (és vele) szóba állni, sőt játszani, ahogy ezt ő és a környék többi kutyája is teszi. Hiszen számára az élet egyedüli értelme a többi eb között keresendő. Amint azonban Simon életének ezen alappillére súlyosan megsérül, neki sincs maradása. A címszereplő monológja élet és halál mezsgyéjén hangzik el, amelyet a film tervező-rendezője, Molnár Tünde által kreált figurák csontvázszerű aszottságából áradó különleges túlvilági hangulat lebeg körbe.

YouTube előnézeti kép

Szederkényi Bella diplomafilmje, az Orsolya címszereplője szintén egy outsider, aki egyszeriben nem találja a helyét a világban. A film az ő fejlődéstörténetét meséli el, amelynek stiláris és tartalmi párja az utóbbi évek egyik leghangosabb képregényes és egészestés animációs sikere, a Persepolis lehetne, amely szintén egy társadalom peremére került lázadó fiatal lány, az iráni Marjane élettörténetét dolgozza fel. Az Orsolya finom humorral átszőtt jelenetei és a címszereplő lány outsiderségének frappáns fejtetőre állított bemutatása a kívülállás letisztult, átélhető ábrázolását nyújtja.

Farkas Júlia filmje, Az izmos királylányok egy modern szemléletű, groteszk Égből pottyant mesék-epizód, amit szigorúan este tíz után tűznek műsorra. A brutális lefejezésekkel, kemény gyúrással és bizarr szexuális orgiával megtűzdelt mese tizennyolcaskarikás tartalma a gyerekrajzos képi világgal együtt az elmúlt évek egyik leggroteszkebb kisfilmje, amelyben végre sem a fehérlovon érkező herceg, sem a királylányok nem szépek, viszont utóbbiak nagyon is emancipáltak.

Wonhaz Annamária Falun című klasszikus bábanimációjában a falusi élet központi terét, egy falusi portát látunk a Riska hajnali mezőre engedésétől a tehén esti betereléséig. A Hukkle csukló öregembere helyett Wonhaz filmjének alapzöreje Pista bácsi hortyogása, azonban a filmtől távol áll a vidéki világ unalmas monotonitásán való bárminemű gúnyolódás. Formailag a film legnagyobb vállalása, hogy a falusi öreg házaspár egyetlen napját egyetlen beállításra korlátozva mutassa be. Tűnjék Wonhaz koncepciója bármennyire is formabontónak, sajnos az a film ritmusa ellen dolgozik, hiszen sokszor szembeötlően nehézkesebbé vált elvágni az amúgy formailag szépen leanimált jeleneteket. Ugyanakkor a Falunban a készítők a falusi idill hangulatát aprólékos műgonddal teremtették meg, és ennek köszönhetően a diplomamunka legnagyobb erénye, hogy valóban megtörténik az animáció csodája: életre tudtak kelni a karakterek.

Footnotes    (↵ returns to text)
  1. Csillag Márton: „Kis lépés Egonnak…”, in Filmvilág, 2008/1.

Címke: , ,

Képernyőfotó 2016-05-17 - 21.59.54

FESZTIVÁL

ex4

KRITIKA

éjfélkorlead

ANIMATÉKA

aníma2

ANIMATÉKA

rio2096lead2

ANIMATÉKA

primanima2

FESZTIVÁL

cabininthewoodswelivefilm09

FESZTIVÁL

azembertragediaja-plakat

ANIMATÉKA, KRITIKA

jupiter_holdja_screenshot_20170518192834_1_original

KRITIKA

Képernyőfotó 2017-05-25 - 14.21.27

FESZTIVÁL

960x410_0a792a00174e46e8a48784c1ad559c95

KRITIKA

960x410_d7e7ae2bc60f532a63452a3ef02138c8

AJÁNLÓ

kepernyofoto-2017-01-03-20-43-33

KINO LATINO

hell-or-high-water-banner

KRITIKA

morelia04

KINO LATINO

belgica1

KRITIKA

syros20

FESZTIVÁL

45 7 Broadway_01L

AJÁNLÓ

cinelatino2802

KINO LATINO

ldb

KRITIKA