Képernyőfotó 2017-05-25 - 14.21.27

FESZTIVÁL

A putyini elnyomás bátor kritikusáé az idei Cannes nagy dobása

Árva Márton

2017/05/25

Az egyik legerősebb idei cannes-i versenyfilmben feszültséggel teli nyomozás és megrendítő kapcsolati dráma keveredik.

Valószínűleg a legtöbbünknek nem Andrej Zvyagintsev neve ugrik be először, amikor a Cannes-i Filmfesztivál állandó visszatérőire gondolunk. Pedig ahogy mondjuk Haneke vagy akár Mundruczó stábja, úgy az 53 éves orosz rendező munkatársai is nyugodtan elkezdhetik nézegetni a francia riviérára szóló repjegyeket, ha új bemutató közeleg.

Zvyagintsev eddig elkészült öt nagyjátékfilmjéből négyet Cannes-ban mutatott be, és bár a legnagyobb sikerének tekinthető Leviatán miatt úgy tűnhet, hogy ő mindenek előtt Putyin rendszerének bátor kritikusa, illetve az orosz mindennapokat befeketítő korrupció és elnyomás leleplezője, életművében a politikai vonatkozásoknál sokkal következetesebb a frusztrációkkal és szeretethiánnyal terhelt családok iránti érdeklődés.

A 2003-as Visszatérés fájdalmas felnövéstörténetében a tizenéves testvérek csecsemőkoruk óta először találkoznak az apjukkal, de rá kell döbbenjenek, hogy a durva nevelési módszereket alkalmazó, szűkszavú férfiben aligha találhatják meg a példaképüket. Négy évvel ez után a Velencében díjazott bemutatkozás után már a cannes-i versenyprogramban vetítették a szerző gyötrelmesen hosszú családi drámáját, a The banishmentet, amiben kórusművekkel és kínos csendekkel aláfestve figyelhetjük, ahogy egy vidékre utazó házaspár kapcsolati válsága tragédiába torkollik. Az Elenában felskiccelt sivár Moszkva kiábrándító és anyagias családi viszonyok kibontakozásának hátterévé válik, ahogy a Leviatán egyre terebélyesedő nyomorának is az érzelmi biztonság hiánya ágyaz meg. A feltartóztathatatlanul romboló polgármester azért is roppanthatja össze olyan könnyedén a célkeresztbe került kisembert az ismét Arany Pálmára jelölt filmben, mert ő eközben felesége hűtlenségével és ifjúkori barátja árulásával is szembe kell nézzen, ráadásul a mostohaanyát gyűlölő, magányos kamaszfiáért is ő tartozik felelősséggel.

Ezek alapján pedig aligha lehetett volna szerzőibb fókuszt találni a Lovelessnek, amiről nyílt titok, hogy az eredeti terveket felülírva, még a forgatás vége előtt elkezdték vágni, hogy biztosan kész legyen májusi Cannes-i Fesztiválra. A magyar mozikban is látható lesz majd a munka, amelyben látványosan összesűrűsödnek Zvyagintsev kedvelt témái, de minden korábbinál nagyobb szerepet kap a megszokott családi dráma mellett kifejlődő thriller-szál. A cselekmény kezdetén a még mindig csak a harmincas éveikben járó, de már az egymás iránti gyűlölet és kiábrándultság figyelemre méltó fokát elért szülők a szétköltözést előkészítve árulják panellakásukat, melyben tizenéves fiuk, a tejszőke Alyosha kevés sikerrel próbál fedezéket és nyugalmat találni a fáradhatatlan veszekedések elől. A helyzet egyértelmű vesztese jobb híján hosszú sétákat tesz suli után a folyóparton, és tehetetlenül figyeli szobája ablakából a szemközti ligetben szaladgáló, nála boldogabb gyerekeket. Eközben kerekarcú apukáját az izgatja, hogy

a mélyen vallásos igazgató cégében egy válás rossz fényt vethet rá és megingathatja a pozícióját,

az anyuka pedig a kozmetikusnál vitatja meg szerelmi ügyeit, és áhítattal hódol a közösségi média csodálatos világának. Mindketten megtalálták már új társukat, akik mellett az első házasság csak egy rossz álomnak vagy fiatalkori tévedésnek tűnik, amiből szükségszerű és természetes a továbblépés. Csakhogy a korábbi kapcsolat, lakás vagy életmód maguk mögött hagyása lényegesen egyszerűbb, mint a közös gyerek jövőjéről gondoskodni.

A Loveless kiindulóhelyzete tehát nehezen lehetne magától értetődőbb: a The Banishment keserű hangulata, büszke-sértett-védtelen szereplői illetve a lakásbelsők fakó-sötét képei is visszaköszönnek, és mindez eleinte csak néhány ízesen megfogalmazott és kertelés nélkül egymás fejéhez vágott sértéssel egészül ki. A nyitányt követően viszont sorban érkeznek Zvyagintsev meglepetései a korábbi munkák szemérmességét feledtető szexjelenetektől kezdve (az apa ráadásul terhes barátnőjével van együtt a színpadiasan középre komponált képsoron) a film második felét uraló suspense-ig. Ugyanis miután egy-egy hosszabb szekvencia alaposan bemutatja az elhidegült szülők külön töltött szenvedélyes éjszakáit, és az anya egy megrendítő monológban tárja fel szülés utáni depressziójának majd fia iránti ellenszenvének részleteit, azzal szembesülünk, hogy Alyosha, akitől mindkét fél legszívesebben örökre elfeledkezne (bentlakásos iskolába szeretnék küldeni), tényleg napok óta eltűnt.

A fiú felkutatására indított, egyre nagyobb erőket mozgató nyomozás állomásain torokszorító feszültség (az iskolatárs kihallgatása) és elviselhetetlen szeretethiány (látogatás a nagymamánál) határolják a jelenetek érzelmi skáláit. Mindeközben a bergmani ihletettségű, pszichológiai problémafelvetéseket és érzelmi mélypontokat bejáró szerzői film egy magabiztosan levezényelt thrillerré válik, melyben az izgalmak lassanként fontosabbakká válnak, mint az egymástól undorodó exek kicsinyes bunkóságai.

A rendező most sem feledkezik meg arról, hogy az egyéni tragédia ürügyén két reményvesztett beszélgetés között odaszóljon az orosz intézményrendszernek is: nem elég, hogy a hivatalosan kirendelt, viharvert nyomozó azt tanácsolja a szülőknek, hogy az őt is delegáló rendőrség helyett inkább keressen meg egy civil önkéntesekből álló szervezetet. Az elszánt és segítőkész csoport szisztematikus és fáradhatatlan munkáját taglaló jelenetek egyszerre emlékeztetnek egy valós helyzetekre szánt oktatófilmre és válnak

az állami erőktől független, magára hagyottságában önszerveződő társadalom

felmagasztalásává. Az önkéntesek vezetője a drámai szálon is fontos szereplő lesz (idegenként is többet törődik az általa sosem látott kisfiúval, mint a szülők összesen), és állandó lendületet biztosít a nyomozásnak is. Amikor pedig a cselekmény mégis a putyini rendszer helyszíneire kalauzol (mint amikor a főhősök egy kórházba látogatnak), az ott bemutatott elszomorító viszonyok és körülmények is csak erősítik az addig sem kétséges alkotói állásfoglalást.

Az pedig, hogy az egész történet hol a 2012-es maja világvége-jóslatra rímelve, hol az Ukrajnából érkező háborús hírek médiabeszámolóinak háttérzajára bontakozik ki, egyszerre helyezi elemelt és kézzel fogható terepre a Lovelesst, ami így a nemzetközi piacra szánt, izgalmas thrillerként és a kortárs orosz viszonyokkal szemben erősen kritikus, nyugtalanító szerzői kommentárként is sikerrel érvényesül.

YouTube előnézeti kép

 

Címke: ,

Képernyőfotó 2016-05-17 - 21.59.54

FESZTIVÁL

32107-thumb

KRITIKA

jupiter_holdja_screenshot_20170518192834_1_original

KRITIKA

squarelead

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-28 - 13.10.49

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-28 - 9.51.53

DOC.KOMMENTÁR

franco4-

FESZTIVÁL

haneke1

FESZTIVÁL

clint2

FESZTIVÁL

let-the-sunshine-in-un-beau-soleil-interieur-review

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-20 - 21.30.32

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-20 - 21.13.42

FESZTIVÁL

_MG_6729

FESZTIVÁL

960x410_0a792a00174e46e8a48784c1ad559c95

KRITIKA

okla-32367_r

FESZTIVÁL

960x410_d7e7ae2bc60f532a63452a3ef02138c8

AJÁNLÓ

kepernyofoto-2017-01-03-20-43-33

KINO LATINO

hell-or-high-water-banner

KRITIKA

belgica1

KRITIKA

cannes_zaro03

FESZTIVÁL