Blackkklansman (forrás: Festival de Cannes)

EXKLUZÍV, FESZTIVÁL

Álrasszista rendőrökön nevettünk a legtöbbet Cannes-ban

Kránicz Bence

2018/05/17

A szépséges japán szerelmesfilm után jött Spike Lee, és az arcunkba üvöltött.

Hamagucsi Rjószuke és Spike Lee egy napon vetített versenyfilmjei bizonyos tekintetben nem is állhatnának távolabb egymástól. Az egyik finom, tünékeny és visszafogott, a másik harsány, életvidám és nyers, mégis közös bennük, hogy jóval nagyobb közönséghez szólnak, mint a legtöbb film, amely versenyben van az Arany Pálmáért.

A japán Asako I & II melodrámai fordulataiban semmi különleges nincs. Hamagucsinak mégis sikerült megteremtenie valamiféle sajátos minőséget, ami egyszerre realista és meseszerű, tele hétköznapiságukban is kitüntetetten fontos eseményekkel, története pedig egy olyan hősnőről szól, akiről szinte semmit nem tudunk meg, mégis értjük és természetesnek tartjuk, hogy ebben a filmben körülötte forog a világ. Aszakó beleszeret egy fiúba, aki néhány hónappal később se szó, se beszéd faképnél hagyja a lányt. Eltelik néhány év, Aszakó pedig találkozik egy másik férfival, aki megszólalásig hasonlít az előzőre. Összejönnek, és amikor már pont kezdenék tervezni a közös jövőt, újra bejön a képbe az első srác.

Asako I & II (forrás: Festival de Cannes)

Asako I & II (forrás: Festival de Cannes)

Az Asako I & II  angol címe a két fiúra utal, a japán eredeti inkább azt jelenti, „bármikor”, „ébren vagy álmomban”. Ez az eldöntetlenség egyrészt a szerelem kiszámíthatatlan természetére vonatkozik, de a történet személyessége, intimitása is kihallható belőle. Hamagucsi karakterei önmagukba zárulnak, érzelmeiket éveken át dédelgetik magukban, miközben fogalmunk sincs, Aszakó például milyen világban él, mi érdekli, hol dolgozik. A szerepők sokat ingáznak Tokió és Oszaka között, de valójában a kis belső valóságukban járnak – mikor az egyik jelenetben földrengés történik, az is inkább befelé, mintsem kifelé mutat.

Ez a különös, egyszerre álomszerű és kisrealista, nagyon következetesen és biztosan épített stílus az Asako I & II egyik nagy erénye, a másik pedig az a sok kis hiteles és különleges momentum, ami a két szerelmi történet alakulását kíséri. Az első találkozáskor feldurranó petárdácskák, a mosogatás közben tett vallomás, vagy a húsba vágó zárómondat lehetne akár kimódolt is, mégis nagyon természetesen születnek meg ezek a pillanatok. Valószínűleg arról van szó, hogy Hamagucsi egyszerűen csak szuper rendező.

Ugyanezt gondolom Spike Lee-ről is, pedig őt sokan leírták már az utóbbi években. Nyolcvanas évekbeli pályakezdése és első remekműve, a Szemet szemért után a kilencvenes években végig izgalmas filmeket csinált, és még a kétezres évekre is jutott két érett, az életműben új utakat kereső mestermű, Az utolsó éjjel és A belső ember. Azóta viszont én is szem elől tévesztettem Lee-t, a két utolsó filmjét nem is láttam – pedig milyen fantasztikus cím a Da Sweet Blood of Jesus –, a Blackkklansmant viszont bizonyára a nagy, vagy legalábbis közepesen nagy visszatéréseként fogják méltatni.

Blackkklansman (forrás: Festival de Cannes)

Blackkklansman (forrás: Festival de Cannes)

A Blackkklansman nagyon szórakoztató krimivígjáték, amely megtörtént események alapján készült: a hetvenes években egy fekete coloradói nyomozó beépült a helyi Ku Klux Klan-sejtbe úgy, hogy telefonon ő tartotta a kapcsolatot a klántagokkal, a találkozókra pedig egy fehér kollégáját küldte. Lee-nek ez egyfelől remek alkalom a múltidézésre, a polgárjogi mozgalmak radikalizálódó időszakának és a kisvárosi fehér Amerika rasszizmusának bemutatására. Másrészt hamisítatlan black power sztoriról van szó, amelyben a fekete rendőr mindenkinél okosabb, viccesebb, tisztességesebb és szexibb. Ez azért nem a klasszikus blaxpolitation-megközelítés, mert Lee a fehér nézőkkel is kommunikál. Nem a fehér Hollywood műfaji sémáit fordítja le fekete történetekre, hanem olyan valós eseményt dolgoz fel, ahol a feketeség, sőt a „fekete felsőbbrendűség” a megoldás kulcsa.

Hogy végigvigye a koncepciót, Lee figyelmen kívül hagyja, hogy a nyomozásnak nincs igazán komoly tétje – lekapcsolnak pár vidéki rasszista bunkót –, és azt sem magyarázza el, mi szükség van rá, hogy a telefonban a fekete rendőr járjon túl a klántagok eszén. Sokkal nagyobb hangsúlyt helyez az idióta rasszistákon való jogos gúnyolódásra, emiatt a Blackkklansman az a fajta film lett, amit simán végig lehet röhögni a haverokkal.

Kivéve a legvégét, ahol Lee nyíltan összeköti a sztorit a legfrissebb, rasszista indíttatású bűncselekményekkel, elsősorban a charlottesville-i tragédiával, valamint Donald Trump szerencsétlen nyilatkozataival. Cannes-ban volt olyan néző, aki szerint ez a nyílt politizálás, a feketéket lankadatlan éberségre felszólító epilógus maga alá temette és és érvénytelenítette is a mindaddig szabálykövető zsánerfilmnek látszó Blackkklansman érdemeit. Nem értek egyet, Spike Lee mindig nyíltan politikai művészetet csinált, új filmje végén pedig pont azért üvölt nézői arcába, mert tudja, hogy az előzményekben már sikerült magához édesgetnie őket vígjátéki hangütésével. De persze nem kell, hogy ez a taktika mindenkinek tetsszen.

Címke: , ,

Lars von Trier (forrás: University of Copenhagen)

FESZTIVÁL

Cold War (forrás: Festival de Cannes)

EXKLUZÍV, FESZTIVÁL

Lazzaro Felice (forrás: Cannes Film Festival)

EXKLUZÍV, FESZTIVÁL

lnt

EXKLUZÍV

nolan02

EXKLUZÍV

jz02

EXKLUZÍV

kahiu

EXKLUZÍV

cikk4

EXKLUZÍV

squarelead

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-28 - 13.10.49

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-28 - 9.51.53

DOC.KOMMENTÁR

franco4-

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-25 - 14.21.27

FESZTIVÁL

haneke1

FESZTIVÁL

clint2

FESZTIVÁL

let-the-sunshine-in-un-beau-soleil-interieur-review

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-20 - 21.30.32

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-20 - 21.13.42

FESZTIVÁL

_MG_6729

FESZTIVÁL

okla-32367_r

FESZTIVÁL