franco4-

FESZTIVÁL

Így kell szép csöndben tönkretenni egymás életét

Árva Márton

2017/05/26

Felkavaró családi drámával borzolta a kedélyeket a Cannes-ba visszatérő mexikói filmkészítő.

Cannes-nal kapcsolatban több olyan előítélet él a köztudatban, melyek tulajdonképpen frappáns sarkításokkal mutatnak rá a fesztivál összetett politikájának és marketingfogásainak jellegzetességeire. Ezeket a megszokott fanyalgásokat idén egy önironikus gesztussal maguk a szervezők gyűjtötték össze, és kis piros kitűzőkre nyomtatva osztogatták őket a kritikusoknak. Az idézetformába sűrített humoros megfigyelések többek között rávilágítanak, hogy jóval több újságíró kap akkreditációt, mint ahányan beférnek a vetítésekre, hogy ebből adódóan az alacsonyabb rangú belépőkkel rendelkezők egyik fő elfoglaltsága a sorbanállás, illetve, hogy legtöbbször ugyanabból az elitklubból kikerülő művészekkel találkozunk a programban.

Az egyik ilyen kitűzőn olvasható poén („Ez a legújabb filmje a hogyishívjáknak, aki csinálta azt a másikat is.”) olyan alkotókat juttat eszünkbe, akiket nem övez akkora felhajtás, mégis évről-évre megbízható színvonalon szállítják elsőrangú munkáikat a nagy múltú mustrára. Ilyen kevésbé közismert mester a mexikói Michel Franco is, aki idén negyedszer kapott meghívást a fesztivál valamelyik szekciójába.

17-cannes-buttons.w1200.h630

A különleges ismertetőjegyek tekintetében minden kétséget kizáróan rendkívül tudatos, elegánsan ívelő mikrofonfrizurájáról azonnal beazonosítható Franco a vörös szőnyegen kifejezetten feltűnő jelenség, filmjeire viszont már inkább a hűvös visszahúzódás, a kimért és átgondolt építkezés, vagyis általában véve mindenféle művészi harsányság messzi elkerülése jellemző. Alaptémáit rendre a középosztálybeli család mindennapi közegében találja meg, és filmjeinek cselekményét a lehetőségekhez mérten mindenféle sallangtól, specifikus nemzeti jellegzetességtől vagy díszítőelemtől megfosztja. Önmegtartóztató problémafelvetéseiben nem szerepelnek különleges hősök, rendkívüli események: dilemmáit bárki kínosan közel érezheti magához, akinek vannak szülei, testvérei, idős rokonai, vagy aki valaha is járt iskolába.

franco0-

A rendező első nagyobb sikert arató, az Un certain regard-szekció fődíját elnyerő munkája a 2012-es Después de Lucía, amelyben egy szakács és a lánya közvetlenül az anya tragikus elvesztése után költözik új városba. A lány az új gimiben egy meggondolatlan házibuli után zaklatás és zsarolás áldozatává válik. Később Franco angol nyelvű filmmel érkezett a cannes-i versenybe: a 2015-ös Chronicban Tim Roth alakítja az ápolót, aki magányosan járja az otthonokat, és a testi hanyatlás mellett az elhidegült családi kapcsolatok kezeléséhez is hozzájárul.

Michel Franco józanul kiszámított életműépítésének leginkább figyelemre méltó vonása, hogy nemcsak saját maga által írt forgatókönyveiben ragaszkodik a lehető legegyszerűbb megoldásokhoz, hanem filmkészítői stílusát is szigorú keretek közé szorítja, melyekből nem hajlandó engedni. Néhány kiemelkedő elismerés vagy az évek során megnyíló új lehetőségek sem vitték kísértésbe, és az eddigiek alapján elképzelhetetlen, hogy bármi is megingassa az elhivatottságát a végletekig eszköztelen filmnyelv mellett.

YouTube előnézeti kép

Négy éve a Después de Lucíáról azt írtam, hogy „első látásra primitív filmnyelvvel operál: mozdulatlan középplánok építik fel, a jelenetek nincsenek felsnittelve, ráadásul a filmkészítők nem használnak sem aláfestő zenét, sem expresszív vagy drámai kompozíciókat.” Az idei fesztivál válogatásába került April’s Daughter formanyelvi megoldásait pedig pontosan ugyanígy lehetne jellemezni.

Ez persze jelenthetne önismétlést, fantáziátlan fogalmazást vagy akár unalmas filmeket is, de Michel Franco esetében a hétköznapi jelenetek és a néző befolyásolásától tartózkodó képek inkább csak még közvetlenebb módon tárják fel az ábrázolt emberi viszonyok kegyetlenségét, a mindennapok rutinja és az ártatlan jellegtelenség mögött megbújó erőszakot.

franco5

Az April’s Daughter egy tizenhétéves párról szól: gyereket várnak. Amikor a lány Spanyolországban élő anyja megérkezik hozzájuk, hogy besegítsen a kissé tétova fiataloknak, kezdetben nagy megkönnyebbülést és biztonságot hoz a gyereksírástól hangos otthonba. Nagy teher hullik le a felkészületlen tiniszülők válláról, hiszen Abril még mosdatáskor is nyugodt és határozott, és bármikor gyakorlottan csitítja el a nyűgös babát.

Jelenléte azért is kulcsfontosságú, mert exférje, a lányanya messzire költözött apja és a fiú szülei sem segítenek a fiatal szerelmeseknek az ijesztően új életszakasz első napjaiban, ugyanakkor az is hamar egyértelművé válik, hogy a csecsemőt jóval többet látjuk Abril kezében, mint a valódi anyánál, a sírógörcsökkel küzdő Valeriánál. Az ezek után lavina-szerűen mindenkit maga alá temető konfliktussorozatnak csak a legelső állomása, amikor Abril vérfagyasztó természetességgel bejelenti a mit sem sejtő Valeriának: elintézte a jogi lépéseket, hogy a kisbabát hamarosan örökbe lehessen adni.

maxresdefault

A szenvtelen képeken jóformán semmilyen erőszakos cselekedet nem látható, Franco minimalizmusa távol áll az extrém jeleneteiről ismert Reygadas vagy Escalante fogalmazásmódjától. Inkább azt a fajta lassan, de elháríthatatlanul közeledő fenyegetést látjuk itt kibontakozni, mint ami David Pablos Las elegidasának (2015) gyerekprostitúcióba kényszerített hőseit kíséri. A szereplők nem húznak váratlant, lassan, türelmesen teszik tönkre egymás életét, átláthatatlanul, kiszámíthatatlanul hozzák meg döntéseiket, melyekről családtagjaik és a néző sem értesül.

Kizárólag következményeket látunk, kapkodjuk a fejünket, és megpróbáljuk rekonstruálni, mikor változott támadássá a segítségnyújtás, melyik beszélgetés alatt szabadulhatott el a felszín alatt az önzés, hol fogalmazódott meg a szereplőkben, hogy érzéseiket félretéve átgázolnak a másikon.

franco8-

Az információadagolás egyszerre hiteti el a nézővel, hogy átlátja a viszonyokat, majd okoz újabb és újabb meglepetéseket, melyek a történtek átértékelésére kényszerítenek. Hiába kutatunk gyanús arckifejezések, árulkodó képi jelek után, a tapasztalt spanyol színésznő, Emma Suárez (aki jelenleg a Julietában látható) és a mellette sem szégyent valló mexikói amatőrszereplők megnyilvánulásai banalitásuk ellenére megfejthetetlennek bizonyulnak. Az egyre mélyebb erkölcsi mételybe süppedő figurák pedig hiába bóklásznak jellegtelen képeken, az érzelmi bevonódás, a felgyülemlő indulat elkerülhetetlen.

Michel Franco (némileg paradox módon) úgy lett felismerhető szerző, hogy a vizuális kifejezési formák túlnyomó többségétől ridegen elzárkózik. Az April’s Daughterrel nem először bizonyítja, mennyire magabiztosan képes pusztán a jelenetek sorrendjével és a töredékes információk ütköztetésével katartikus érzelmi reakciókat kiprovokálni a nézőből, ezzel pedig alapvető viselkedési, morális és kommunikációs normákra rákérdezni.

Címke:

squarelead

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-28 - 13.10.49

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-28 - 9.51.53

DOC.KOMMENTÁR

Képernyőfotó 2017-05-25 - 14.21.27

FESZTIVÁL

haneke1

FESZTIVÁL

clint2

FESZTIVÁL

let-the-sunshine-in-un-beau-soleil-interieur-review

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-20 - 21.30.32

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-20 - 21.13.42

FESZTIVÁL

_MG_6729

FESZTIVÁL

okla-32367_r

FESZTIVÁL

cannes_zaro03

FESZTIVÁL

sean3

FESZTIVÁL

mungu

FESZTIVÁL

julieta

FESZTIVÁL

bence2

FESZTIVÁL

5caec9628d00d470ab8bd9bb7802dabb-1460645476

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2016-05-17 - 21.59.54

FESZTIVÁL

hell_or_high_water_h_2016

FESZTIVÁL

cannes11

EXKLUZÍV