Képernyőfotó 2017-05-28 - 9.51.53

DOC.KOMMENTÁR

Észak-koreai légyottot lepleztek le Cannes-ban

Árva Márton

2017/05/28

A francia film legendás alakjai meghatóan közel engedtek magukhoz időskori vallomásaikban.

A Cannes-i Fesztivál nemcsak verseny, brandépítő helyszín és filmpiac: a szervezők azon igyekeznek, hogy az esemény ünneplésre is alkalmat adjon. Cannes a filmfesztiválok sokasága közül egyrészt a legfrissebb trendek kijelölésével, tehetségek megkoronázásával és kánonképzéssel tűnik ki, de legalább ennyire fontos itt a hagyományok ápolása, a mozi védelme és időtállóságának hirdetése is. Ha úgy tetszik, kifejezetten vaskalapos, konzervatív eseményként is tekinthetünk rá, amit jól példáz az idén hozott szabályozás, a Netflix és hasonló online platformok által gyártott mozgóképek térnyerésére adott válasz, melynek értelmében a jövőben csak olyan film válogatható be a fesztivál versenyprogramjába, ami hagyományos mozitermi forgalmazásba kerül majd Franciaországban.

Ez a változásokat visszautasító reakció egy olyan átfogó koncepcióba illeszkedik, melynek lényege, hogy a fesztivál féltve őrzi és a minőség garanciájaként mutatja fel a második világháborút követő alapítás óta rárakódott patinát. Világhírű filmsztárok évtizedekkel korábbi képeit helyezi a plakátokra, évfordulókat ünnepel, tekintélyes korba lépett alkotókat hív meg, hogy azok a karrierjükről anekdotázzanak (különös tekintettel arra, hogy élettörténetük miképp fonódik össze a fesztivállal), és külön szekciót tart fenn, ahol klasszikus – Cannes-ban vetített – darabokat lehet megnézni felújított kópián.

Az idő megszelídítésének és a mozgóképünnep fenntartásának másik bevált módja, hogy a filmtörténet nagyjainak versenyen kívül is lehetősége nyílik olyan új munkákat elkísérni a riviérára, amelyek aligha tudnának a hagyományos moziforgalmazás keretei között érvényesülni, és amelyek elsődleges feladata, hogy számvetésre adjanak lehetőséget és megfogalmazzák alkotók nosztalgikus érzéseit. Az idei programban két francia filmkészítő-legenda is olyan dokumentumfilmmel jelentkezett, melyben bátran néznek szembe az öregséggel, az emlékeikkel és az eltelt évtizedekkel. Agnès Varda és Claude Lanzmann megoldásai ráadásul izgalmas dialógusba rendezhetők, mert az említett témákat, idő és a történetmesélés viszonyát látványosan eltérő alapállásból szemlélik.

A játékosan kétszínűre festett frizurájú Varda egy hamar jóbaráttá váló segítőtárs oldalán tűnik fel a Faces villages című filmjében. A JR művésznéven alkotó urban artist társaságában kelnek útra a francia vidéken, hogy a kis falvak lakóival és kikötői munkásokkal történt találkozásokat óriási, nyomtatott falragaszokban örökítsék meg, a rendezőnő pedig eközben jókedvűen rácsodálkozzon, hogy még nyugdíjas éveiben is energiával tölti fel, ha új arcokat láthat, és művészetet csempészhet az egyszerű emberek életébe. A JR által magas szinten űzött papírragasztásos technikát használják, hogy több emelet magas portrékat, megfakult képek körbevágott figuráit vagy éppen a piacon lefotózott halakat illesszenek közterekre, ezzel életet lehelve az istállók, ipari létesítmények vagy víztározók csupasz felületeibe. A film így tulajdonképpen egy városszépítő projekt egyszerű dokumentációja, amit a napszemüvegétől megválni képtelen JR és a cukiskodó nagymamaként viselkedő Varda közös elbeszélésbe alakít szívmelengető naplófilmmé.

Már az ötlet megszületését is a nouvelle vague örömfilmezésére visszakacsintó kreativitással, szubjektív narrációval és valószerűtlen képekkel (Varda a technopartyban!) mutatják be, és újtuk szinte minden állomásán tesznek valamilyen nyíltszívű gesztust egymás felé.  Hatalmas fényképezőgépnek álcázott járművükkel falják a kilométereket, konténerek tetején gyönyörködnek alkotásukban vagy éppen egy elkenődött betűket tartó emberekből álló performansszal szemléltetik Varda szemének romlását.

Ezzel a könnyed útifilmmel a Cléo 5-től 7-ig rendezőnője a következő generációval kötött szövetség és a fáradhatatlanul folytatott alkotás mellett teszi le a voksát. Osztozik a meglátogatott munkások örömében, amikor azok hirtelen magukénak kezdik érezni a képmásukkal díszített köztereket, igyekszik kiterjeszteni a művészethez való jogot a figyelem középpontjából kiesett szereplőkre is (így kapnak teljes alakos óriásmatricát a dokkmunkások feleségei) és meglátogatja JR majd’ százéves nagyanyját. Ezen túl persze Varda saját öregedése is előtérbe kerül, sőt,

a film végén még ráncosan összekuszálódó lábujjainak kétméteresre nagyított képét is felhelyezik egy tehervonat kocsijára.

A művészpáros által installált, sérülékeny papírnyomatok az elmúlás egyszerre búskomor és életigenlő metaforái lesznek, Varda pedig csak néhány gyásszal teli pillanatig engedi lelassulni a film kíváncsiságtól felpörgött ritmusát.

YouTube előnézeti kép

Lanzmann Napalmja – melynek főszereplője szintén maga a megfakult hajú alkotó – ugyanakkor a képzelőerő ünneplése helyett egy múltbeli időpillanat kimerevítését, egy 60 éves emlék minél pontosabb és kézzel foghatóbb rekonstrukcióját tűzi ki céljául. A dokumentumfilmes még 1958-ban, az első nyugati delegáció tagjaként utazott Észak-Koreába, és elmondása szerint máig nem heverte ki az ott átélt találkozásokat. A film arról tudósít, amikor Lanzmann 2015-ben ismét ellátogatott a diktatúra fővárosába, újra bejárta a fejében elevenen élő helyszíneket, és ugyan fegyelmezetten követte a katonai múzeum tárlatvezetését és megtekintett több taekwon-do bemutatót is, végig egyetlen történet foglalkoztatta, amit talán eddig keveseknek mesélt el.

A Napalm gondosan előkészíti az eltelt évtizedekkel történő szembesülés mozzanatait: a film archívokkal váltogatott ismeretterjesztő képsorokkal indul, melyek alatt a rendező akadozó narrációja duruzsol. Ahogy a mozgó autóból felvett snittek is meggyőznek róla: Észak-Koreában 1953-ban megállt az idő, a főváros monumentális építményeinél csak kongó üressége megrendítőbb. Az életkörülmények változatlansága mellett a korábbi vezetők húszméteres bronzszobrai is gondoskodnak róla, hogy senki ne érezze, hogy maga mögött hagyhatja a kommunista állam születésének légkörét.

Az ifjú pároknak máig el kell járulniuk jóváhagyásért a megnyerő mosolyú egyeduralkodók képmásaihoz.

Lanzmann bőkezűen adagolja az információkat Kim Ir Szenről és családjáról, hosszasan sorolja a koreai háború statisztikáit, és még arra is kitér, hogy a több mint hatvan éve tartó fegyverszünet „harc nélküli háborújában” miért lesz minden katona dohányfüggő. A történelmi bevezetés azonban egy ponton váratlanul megakad, és ettől kezdve kínos aprólékossággal bontakoznak ki a már említett utazás személyes élményei a frissen borotvált filmkészítő választékos elbeszélésében.

A közelképen megvallott, egy óránál is hosszabban elmesélt történetben Lanzmann az angyali szépségű koreai ápolónővel megbeszélt titkos randevútól jut el egészen kalandos kémfilmekbe illő jelenetekig. Minden momentumot a lehető legprecízebben, olykor irodalmi választékossággal ír körül, és több évtizedes benyomásait is újra átéli. Az elhúzódó meséléshez társuló képi puritánság – elvétve találkozunk a monotóniát megtörő vágóképekkel – még hipnotikusabbá teszi a megfontolt rendben sorjázó szavakat, és hamar egyértelművé válik, hogy a nosztalgikus időutazás tényleg különleges téttel bír a filmkészítő számára. Lanzmann, olykor kicsit szerencsétlenül megidézve főművét, a Shoah-t („ez az a hely”-felkiáltása a Napalmban a phenjani randi színhelyére utal) a helyszínek újrabejárása közben néz szembe az eltelt idővel. Az ötvenes években rekedt közeget használja fel egyéni múltidézéséhez, és minél teljesebb egésszé próbálja összeállítani vég nélkül feltörő emlékfoszlányait.

YouTube előnézeti kép

Míg Varda a fiatalabb alkotótárs, Claude Lanzmann a fiatalabb önmaga felkutatásában érdekelt, előbbi társművészetek (JR urban artja és az -M- nevű zenei producer soundtrackje) közé illeszti, utóbbi addig csupaszítja vallomását, míg végül egy hosszú beszélő fejes interjúvá nem válik.

Címke: ,

finders00

KRITIKA

corallead0

KRITIKA

squarelead

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-28 - 13.10.49

FESZTIVÁL

franco4-

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-25 - 14.21.27

FESZTIVÁL

haneke1

FESZTIVÁL

clint2

FESZTIVÁL

let-the-sunshine-in-un-beau-soleil-interieur-review

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-20 - 21.30.32

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-20 - 21.13.42

FESZTIVÁL

_MG_6729

FESZTIVÁL

hgw00

KRITIKA

okla-32367_r

FESZTIVÁL

peterandthefarm00

KRITIKA

creeping04

KRITIKA

kepernyofoto-2017-01-03-20-43-33

KINO LATINO

figueroa00

KINO LATINO

© 2015 A Ticklish Tale Limited

KRITIKA

behemoth01

KRITIKA