finders00

KRITIKA

Grillsütőbe tuszkolt lábbal is lehetsz világhírű

Roboz Gábor

2017/09/13

Tényleg nincs lehetetlen.

Fogva tartották a vízóraleolvasót, sütőolaj mentette meg a kannibáloktól, párizsit loptak láncfűrésszel: a napi sajtó állandó elemeinek tekinthető bizarr kishírek olyan alapanyagot biztosítanak, amelyből ihlethiányos művészek és iparosok bármikor nyugodtan lophatnak, sosem fogy el, és sok sztori egyébként is nagyságrendekkel jobb, mint amit valaki a képzeletére hagyatkozva kitalálhat.

A “furcsa” valamelyik szinonimájával felcímkézett dokumentumfilmek legtöbbször abból nyerik az erejüket, hogy a készítőiknek sikerült előásniuk valamilyen csodabogarat, aki még a kamera elé becsalogatva is kész felvállalni különc életmódját, viselkedését vagy hobbiját (I Think We’re Alone Now, Married to the Eiffel Tower, Cat Dancers). A meghökkentőnek bélyegzett produkciók között azonban kevesebb az olyan, amelynek csak az alaphelyzete különös, de az cserébe nagyon, és nem feltétlenül egy csikizés állóképességi verseny igaz története a legmeredekebb.

finders03

A 2015-ös Finders Keepers “high-conceptjének” hallatán talán még a Killer Condom alkotói is szívnák a fogukat, a film ugyanis azt az esetet dolgozza fel, amikor egy amerikai kisváros egyik lakója egy lomtalanításon grillsütőt vásárolt, amelyben egy amputált lábat talált, és ebből a szituációból egymással párhuzamosan bomlott ki egy gondolatébresztő vállalkozás sztorija, egy jogi procedúra és két keserves élettörténet.

Egy sokkoló kishírre épülő dokumentumfilm ideális esetben akkor tud gazdagabb lenni a forrásanyagánál, ha nem elégszik meg a sztori zanzásított változatával, és kibontja a szereplők jellemét és hátterét, meg persze az események alakulását. Bryan Carberry és Clay Tweel filmjének – amely egy 2004-es, a nemzetközi sajtót is bejárt esetet dolgoz fel – nem is igazán motorja, mint inkább katalizátora az alaphelyzet: legfőbb vonzerejét az első tíz perc után két főszereplője és mellékszereplői jelentik, pedig valójában semmi különleges nincs bennük, pont olyan elesett és mélyen sérült emberek, mint bárki más, csak ők nem titkolják.

finders01

John Wooddal, a régi lábtulajdonossal az történt, ami tehetős családok elkényeztetett gyerekeivel gyakran szokott: alkohol- és drogfüggőségbe menekült, felelősségvállalásra alkalmatlan alak lett belőle, akinek negyven éves korára sem sikerült összevakarnia magát. Ennek oka részben bénító megfelelési kényszere, az apja ugyanis mélyen csalódott benne, kommunikációjuk évekre meg is szakadt. Amikor pedig elkezdtek újra közeledni egymáshoz, az apa elvitte felnőtt gyerekeit egy rövid repülőútra, a gép azonban lezuhant, és John a balesetben nem csak az apját és az egyik lábát veszítette el, traumájához bűntudat is társult (nem mintha ő tehetett volna az örege haláláról). Ezek után nem is annyira meglepő, hogy a már felépült férfinak egy nap az a remek ötlete támadt, hogy egy amerikai ámbrafára fellógatva hat hónapon át mumifikálja levágott lábát, amelyet aztán átmenetileg egy grillsütőbe rakott, az pedig John kilakoltatása után a pénzzé tett tárgyak egyike lett.

finders02

Shannon Whisnant, az új lábtulajdonos hamisítatlan kisvárosi nagydumás, a gatyát-is-lebeszéli-az-emberről típusú nyerészkedő, akinek folyton azon jár az esze, hogyan tudna valamiből hasznot húzni. A szintén negyven körüli férfi a történet elején tényleg úgy érzi, hogy az isten lábát fogta meg, mert így egyrészt végre beindíthatja ambiciózus vállalkozását pólókkal, sapkákkal és magával a zsákmánnyal, amit pénzért megtekinthetővé tesz (annyi jóindulat azért szorult belé, hogy a gyerekeknek olcsóbban kínálja a jegyet), másrészt olyannyira ismert lesz, hogy különböző beszélgetős műsorok vendégeként tizenötnél sokkal több perc hírnév jut neki. Más kérdés, hogy menet közben kiderül, a részben szeretethiányosan felnőtt férfiban egészen ijesztő vágy dolgozik a szereplés iránt, jobban megbecsül minden felé forduló kamerát, mint egy felfutóban lévő hollywoodi sztárjelölt.

Finders Keepers készítői nyilván tisztában voltak a helyzetben és a két férfi karakterében rejlő komikummal, de nem nevetik ki az alanyaikat: játékos hangnemet inkább csak a film elején teremtenek a szituáció felvázolását segítő animált betétekkel, aztán inkább azon dolgoznak, hogy közelebb hozzák a figurákat a nézőkhöz. A két szereplő közül ebből a szempontból lépéshátránnyal indul a pénzéhes magamutogató, de a kiegyensúlyozottan felépített filmnek mindkettejüket sikerül a lehetőségekhez mérten alaposan bemutatnia és megértetnie.

A teljes képhez ráadásul valamelyest hozzátesz John anyja is, aki egy elnyomó férj árnyékában öregedett meg, bosszúból még urnára sem ruházott be, egy kis dobozban őrizgeti néhai társa hamvait, és magányos özvegyként szenved a fia függősége miatt szétesett családja sorsától. Mellette Shannon felesége is viszonylag központi karakter, akit láthatóan nagyon megvisel, hogy férjének ennyire rögeszméjévé válik újdonsült projektje, de képtelen bármit is tenni, csak számolhatja a napokat és türelmesen várhatja, hogy véget érjen ez az egész.

finders04

A Sundance-en nagyzsűris jelölésig jutott Finders Keepers nem csak egy bizarr esetet dokumentál, korábban nem látott verziót kínálva az Amerikai Álom kergetésének sztorijára, hanem egy izgalmas jogi helyzetet is felvet (ha valakinek egy adott tárgy megvásárlásával a tulajdonába kerül egy emberi testrész is, köteles visszaszolgáltatni?), de elsősorban érzelmi hatása miatt emlékezetes. A hagyományos beszélő fejes technikával forgatott filmet leginkább tragikomédiaként lehetne körülírni, nagyobb hangsúllyal a szóösszetétel első tagján. Az olyan belátásokon legalábbis nehéz szívből nevetni, hogy ugyanaz a láb jelenti a kulcsot Shannon számára élete álmának beteljesüléséhez, amely Johnt mindig az élete fő traumáját okozó apjára emlékezteti, minket pedig egy súlyos filmélményhez segít hozzá.

Címke:

corallead0

KRITIKA

Képernyőfotó 2017-05-28 - 9.51.53

DOC.KOMMENTÁR

hgw00

KRITIKA

peterandthefarm00

KRITIKA

creeping04

KRITIKA

kepernyofoto-2017-01-03-20-43-33

KINO LATINO

figueroa00

KINO LATINO

© 2015 A Ticklish Tale Limited

KRITIKA

behemoth01

KRITIKA

chefstable_00

LÁNCREAKCIÓ

Tattoo

Rövidfilm

pshmaster

TRAILERPARK

477811689_640

HARDCORE

cobain

PRIZMATUBE

korine

PRIZMATUBE

nympho

LISTA

banksylead

TRAILERPARK

21ylead

TRAILERPARK

caveprofil

EXKLUZÍV, magazin

20140514itelet-magyarorszagon1

KRITIKA