kepernyofoto-2017-01-03-20-43-33

KINO LATINO

Mindenki szeret kutakodni a nagyi régi képei között, de ilyesmit kevesen találnak

Árva Márton

2017/01/05

Mihez kezd egy fimes, ha kiderül, hogy a nagyapja lovashadsereget szervezett a nácik ellen? Kamerát ragad.

A mexikói Fernando Llanos kivételesen szerencsés helyzetbe került. Amikor ugyanis a harmincas évei közepén járó filmest érdekelni kezdték a családi legendárium kevésbé tisztázott részletei, és korán elhunyt nagyapjáról kezdte faggatni a rokonságot, egészen elképesztő történetekre bukkant. Dokumentumfilmes körökben persze nem ritkaság, hogy egyes alkotók személyes ügyeket, családi traumákat tárnak fel (Apáim történeteJuanicas), de a Matria esetében ennél jóval többről van szó: a felmenők titokba burkolózó élete elválaszthatatlan az ország történelmének huszadik századi fordulópontjaitól, ezért útjuk elemzésével érzékletes portré készíthető az önmagát újradefiniáló Mexikóról is.

A filmrendező nagypapája, Antolín Jiménez az 1910-ben kitört forradalomban a hetykebajszú Pancho Villa csapatait erősítette. Aztán a forradalom utáni zavaros időkben politikai karrierbe kezdett, különböző pártok színeiben viselt tisztségeket. Don Antolín ügyes helyezkedése önmagában is jól jellemzi a Mexikót gyökeresen felforgató forradalmi állapotokat — egy olyan államot kormányzott, amihez korábban nem sok köze volt, és pályafutását nagyban segítették befolyásos barátai. De még ennél is látványosabb, ahogy az új berendezkedésre jellemző hazafias eszmék lelkes kifejezőjévé vált.

Matria megidézett főhőse fordulatos életének egy pontján ugyanis a mexikói charrószövetség elnöke, vagyis a forradalom utáni Mexikó nemzeti jelképeinek elsőszámú megtestesítője lett. Mert a charro – ahogy ez Llanos filmjéből is kiderül – összetéveszthetetlenül mexikói cowboy-figura, melynek díszes ruházata és széles peremű sombrerója az ország ebben az időszakban újragondolt kulturális identitásának egyik vizuális pillére. A charrók az 1920-as és 50-es évek között lendületet vett városiasodási folyamatok idején sportként űzték a vidéki nagybirtokokon honos, állatokkal végzett gyakorlatokat – például lovasbemutatókat tartottak -, de patrióta fogékonyságuk arra is alkalmassá tette őket, hogy szükség esetén katonai egységgé szerveződjenek.

poster_matria

Don Antolín nem is habozott, amikor 1942-ben egy esetleges náci inváziótól tartva fegyverbe hívta lovastársait. A vasárnapi gyakorlatozások alatt százezres sereg verődött össze, „hogy megvédje a hazát minden áron”.

És bár a náci támadás elmaradt, Llanos ügyesen ismerte fel a személyes családtörténetében rejlő marketingpotenciált, és a Matria köré a nazisploitationt és a mexploitationt olyan hatásosan keverő imidzset kerekített, hogy az Ilsától az Iron Skyig bármilyen hasonló produkcióval felvenné a versenyt. Plakát, eredeti filmzene és a „charrók kontra panzerek” kétségkívül figyelemfelkeltő motívumára koncentráló előzetes is segíti a film útját, ami több fesztiválszereplést és díjat is eredményezett.

Ugyanakkor persze

hiba volna ebben az alig több mint hatvan perces dokumentumfilmben a Tarantinón szocializálódott nézők fantáziaképeire várni kaktuszra nyársalt SS-tisztekkel és csillogó bajszú brigantikkal.

Matria különleges életutat bejárt főhőse ellenére a rendező családjának elhallgatott konfliktusaira fókuszál. A talán kicsit sűrű történelmi felvezetés után egyre hangsúlyosabbá válik a kontraszt Don Antolín fényes politikai sikerei és magánemberként elkövetett ballépései között. A rendező – láthatóan kis stábbal, intim helyzetekben – nyomoz, kérdez és saját rokoni közegében próbál eligazodni, ami végül nagyapja első feleségéhez és a nő családjának felkereséséhez vezeti.

A két generációval korábban zajlott szerelmi bonyodalmak, a kettős élet feltárása viszont már jóval nehezebb feladatnak bizonyul számára, hiszen ennek nyomait nem őrzik levéltári dokumentumok vagy történelemkönyvek, ráadásul ezen a fronton nem is kínálkozik olyan csalogató különlegesség, mint a tankokkal szemben nyeregbe szálló charrók képe. A személyes beszélgetések jeleneteiből hamar kifogy a lendület, ahogy a filmkészítők megrettennek attól lehetőségtől, hogy Don Antolín magánéletében tovább vájkálva háttérbe szorítsák az izgalmas politikai karrier fordulatait, illetve hogy a nagyapa figuráját mint esetleges gyilkost is pellengérre állítsák — az első feleség családjától ugyanis ez a vád érkezik, de ez azonnal lepattan a rendezőről.

A filmkészítő kétségeit és kérdéseit felfedő narrátorszöveg jól tagolja a filmet, de egyben arra is rámutat, mennyire összetett feladat a hátrahagyott nyomokból koherens életrajzot összeállítani egy olyan emberről, aki már évtizedek óta csak ellentmondásos történetekben él. Llanos nem tud határozott hangsúlyokat találni, így filmjének lezárása komoly hiányérzetet hagy maga után: a korra jellemzően csapongó pályafutás mögött továbbra is elfojtott családi sérelmek, fájdalmas titkok és feltételezések húzódnak. Nézőként legfeljebb az lehet megnyugtató, hogy sosem kellett kiderülnie, mire menne a díszlovashadsereg a német páncélosok ellen.

YouTube előnézeti kép

Címke: , ,

vivian_maier

ESSZÉ

Stories-We-Tell-Sarah-Polley

KRITIKA

a-nemet-doktor-wakolda

KRITIKA

Film-Pablo-Larrain_03web

KINO LATINO

tabu21

KRITIKA

Medianeras

KINO LATINO

amigalszollead

KRITIKA

versmob_kep (1)(1)

KRITIKA

el-secreto-de-sus-ojos

magazin

peterandthefarm00

KRITIKA

creeping04

KRITIKA

960x410_d7e7ae2bc60f532a63452a3ef02138c8

AJÁNLÓ

hell-or-high-water-banner

KRITIKA

figueroa00

KINO LATINO

© 2015 A Ticklish Tale Limited

KRITIKA

behemoth01

KRITIKA

belgica1

KRITIKA

chefstable_00

LÁNCREAKCIÓ

Képernyőfotó 2016-05-17 - 21.59.54

FESZTIVÁL

ldb

KRITIKA