FESZTIVÁL, KRITIKA

Először gyomorba markolnak, aztán kifacsarják az agyat is

Árva Márton

2019/08/06

Két különleges szerzői horrorfilmet ajánlunk.

Alig néhány napot töltöttem az idei Karlovy Vary Filmfesztiválon, ezért kivételesen úgy döntöttem, nem fogok véletlenszerűen kísérletezni általam alig ismert alkotók friss bemutatóival. Ehelyett inkább utánjátszó vetítésekre mentem, ahol a nagyobb mustrákon már bizonyított filmeket lehet megnézni. És milyen jó ötlet volt!

Rögtön két olyan földbe döngölő horrorba is belebotlottam, melyek nemcsak káprázatos stílusukkal, hanem szerzői kérdésfelvetéseikkel is felfrissítik a zsáner vaskos kliséit.

A The Lodge és az In Fabric ráadásul akaratlanul is egymásra válaszoló filmpárrá érnek. Mindkettőben komoly érzelmi krízisen keresztülment családok mindennapjaiba férkőzik be egy náluk hatalmasabb manipulatív rendszer, ami gyökerestül felforgatja a hősök józan gondolkodásmódját, majd szép lassan felemészti őket. Veronika Franz és Severin Fiala egy önkárosító vallásos szervezet, Peter Strickland pedig egy fogyasztói szentélyként működő üzlet rémálomszerű bemutatására vállalkozik. Mindkét film a cselekménybeli áldozatokhoz hasonló sorsot szán a nézőknek is: rafinált víziókkal csalogatja őket a kétségbeesett összezavarodottság terepére, és ott hagyja őket magukra, ahol az értelem megnyugtató kapaszkodóit már visszavonhatatlanul felváltotta az önkény kiszolgáltatottsága. Vagyis mindkét film olyan világba szippant, amelyben tehetetlennek és kisszerűnek érezzük magunkat a grandiózus megtévesztésekkel szemben, és ahol már csak a pusztulásban lehetünk biztosak.

A 2019-es Sundance-en debütált The Lodge a rendezőpáros előző munkájához (Goodnight Mommy) hasonlóan kegyetlen érzelmi terrorból építkezik, amit zaklatott nézőpontokból mutat meg. A kisiskolás korú Miát (Lia McHugh) és valamivel idősebb bátyját, Aidant (Jaeden Martell) traumatizálja szüleik válása, ráadásul egy sor tragikus fordulat után nincs más választásuk, mint egy közösen töltött karácsony alatt közelebbről megismerni apjuk új élettársát. A késleltetve színre lépő mostohaanya, Grace (Riley Keough) a gyerekek szemében a szeretett család szétverőjének (tehát minden gonoszság megtestesítőjének) tűnik, ráadásul hamarosan az is kiderül, hogy egy vérfagyasztó kollektív öngyilkosságot végrehajtó keresztény szekta egyedüli túlélője. A testvérpár apja mégis jó ötletnek tartja rábízni a gyerekeket egy világtól elzárt víkendházban, amíg őt a kötelesség az ünnepek alatt is munkába szólítja.

YouTube előnézeti kép

A markáns horrorközhelyek sorát tehát Grace baljós múltja mellett a Ragyogásból ismerős elszigeteltség és a fagyos érzelmekre rímelő zord tél is gyarapítja. Hogy mindez végül mégsem lusta sémakövetésként hat, az főleg Keough törékeny és eleinte meglepően jókedélyű figurájának, az elegánsan szikár képeknek, illetve Fiala és Frantz mesélői precizitásának köszönhető. A rendezők ugyanis következetesen kötik az elbeszélés első felének nézőpontját a lelkileg sérült – és szintén erősen vallásos neveltetést kapott – kiskamaszok szemszögéhez, így az újabb és újabb fenyegető jelek leginkább azt hangsúlyozzák, hogy ezekért a gyerekekért még a legegyértelműbb veszélyben sem igazán aggódik senki. Vagyis a The Lodge ugyan halmozza a horrorfilmek sokat látott motívumait, de ezt a zsúfoltságot üresen kongó belső terekkel és még ezeknél is fájdalmasabb lelki vákuummal ellensúlyozza.

A felnőttvilág dermesztő közönyéről tanúskodó epizódokat a fordulatos cselekmény második, immár Grace démonaira fókuszáló felében még brutálisabb sokkélmények váltják, melyek fokozatosan húzzák ki a szőnyeget a szereplők és a néző alól is. A mostohák felszínes ismerkedése túlélőtúrává alakul, a hótenger közepének elzártságában gonoszan monoton masszává sűrűsödik az idő, a nélkülözéstől kába fejekben pedig sajátos rémálmokká állnak össze a megmagyarázhatatlanul egymásra következő események (köztük a Másvilágot is megidéző jelenet, melyben a hősök a saját halálukról értesülnek az újságból). Egy idő után már képtelenség megkülönböztetni a valós történéseket a szereplőkben burjánzó lázálmoktól, amit tovább súlyosbít, hogy Grace-t újra utoléri a szélsőséges szekta emléke is.

A sivár vakációra áthatolhatatlan ködként telepszik a vakbuzgó hit, ami bűnbánásra, önsanyargatásra és végső soron a halál üdvözlésére utasít.

The Lodge (forrás: KVIFF)

Az Örökségbe illő babaház közelképei találóan nyomatékosítják a cselekmény váratlan léptékváltásait és a nyakatekert rejtélyeket illetően is megrázó felismerésekre vezetnek rá. A családon belüli szembenállások ellenére végső soron mindenki egyként áldozatnak bizonyul: a valóság megismerésének útjában álló, torz hit áldozatának. A The Lodge homályba vagy sötétségbe vesző képei és perspektívagörbítő nagylátószögű snittjei is egyértelművé teszik: ha híján vagyunk a tisztánlátás képességének, akkor az állandó életveszélyt jelző, gyomorszorító bizonytalanságot aligha lehet magunk mögött hagyni.

A múlt szeptemberi torontói filmfesztiválon bemutatott In Fabric a félresiklott hit helyett a fogyasztói kultúra hipnózisát állítja a középpontba. Főhőse Sheila (Marianne Jean-Baptiste) szintén frissen elvált ötvenes anya, aki nemcsak a mamahotelben ragadt felnőtt fiával kínlódik, hanem apróhirdetések alapján választott randijaival is. Épp egy ilyen találkozóra készül, amikor az egyik ruhabolti eladó (Fatma Mohamed) boszorkányos ügyességgel ajánlja a figyelmébe a vesztét okozó, tűzpiros ruhát. Az óvatlan banki alkalmazottat könnyedén lefegyverzik az esztétikai értekezések nyelvezetét marketingszöveggé silányító körmondatok, így a látszólag önálló akarattal rendelkező gyilkos ruha (!) kisvártatva már testközelből támadhat viselőjére. A textília által okozott bőrirritáció még csak a kezdet: a ruha hajmeresztő veszélyhelyzetekbe sodorja Sheilát, végül mindent és mindenkit a vesztébe vezet.

YouTube előnézeti kép

Míg a The Lodge esetében a mentális állapotokra és az ember hétköznapi kegyetlenségére kihegyezett szerzői megközelítés hatásossá tesz sokszor látott műfaji kliséket is, az In Fabric szerzői megoldásai teljesen szétzilálják a rémfilm működését. Strickland szemkápráztató vizuális attrakciókat, illetve szatirikus humort kínál a valódi rettegés helyett. A rendező bravúros szekvenciákkal hódol a technicolor-színpalettának, színészvezetése a brit realista iskola stílusát ütközteti az abszurd teatralitással, kísértetiesen időtlen erotikus nosztalgiája pedig a The Love Witch ugyancsak vörösen lüktető képeit idézhetik fel.

Ihletett szintetizátorfutamai, erőteljes képi stilizációja és a végletekig roncsolt ok-okozati kapcsolatai révén azonban az In Fabric éppen azt a bőr alá kúszó bizonytalanágérzetet használja hatáskeltő eszközként, mint Fiala és Frantz filmje. A különbség mindössze annyi, hogy Strickland a reklámipar bűbájait veti be az öngyilkos szekta (fekete) mágiája helyett. A túlvilágra csábító obskúrus guru helyett egy jól menő ruhabolt eladóival bódítja el szereplőit és nézőit, félhomályos vallási rítusok helyett a leárazások konzumerista tömeghipnózisával manipulál, a tiltott szeánszok kulisszáit feltáró found footage-képsorok helyett pedig teljesen nyíltan sugárzott tévéreklámokba rejti ugyanazokat a fals prédikációkat. A divatüzlet gótikus kastélyokba illő munkatársai mágikus pénzszivattyúkat hoznak működésbe és a Suspiria-remake csúcspontjaira emlékeztető haláltáncokat lejtenek.

Kapitalista templomaikban szó szerint rabul ejtő termékeket kínálnak, megelevenedő próbababáik és simogató textíliáik misztikus világát pedig a földöntúli szexualitás ígéreteivel vonják be.

In Fabric (forrás: KVIFF)

Ennek megfelelően újfent kérdéses, mekkora arányban látunk a zaklatott főhősök képzeletében játszódó szubjektív jeleneteket, illetve hogy az események érzékelését mennyire torzítja el a ruhaüzlet papnői által gerjesztett fogyasztási vágy (vagy éppen az a félelem, hogy a megvásárolt termék esetleg mégsem váltja be a hozzáfűzött reményeket). A cselekményben is kihangsúlyozott ellentmondások (mint amikor egy véreb tépi le Sheiláról a piros anyagot és szanaszét szakítja, a következő jelenetben mégis újra ép) csak még kétségbeejtőbbé teszik ezt az eldönthetetlenséget, amitől a film centrumában lévő ruha – és következésképpen maga a film is – még titokzatosabbá válik.

A ruha egyfelől úgy viselkedik, mintha a fogyasztói kultúra profitorientált diskurzusa által reménytelenül megvezetett, majd erre az átverésre (tehát saját kiszolgáltatottságára) rádöbbenő vásárló szimbolikus lidércnyomásából lépne elő. De ugyanezt a ruhát egyszerűen egy önironikus horrorfilm nevetséges sorozatgyilkosaként is láthatjuk. Ez a kettősség pedig a nézőt is jogosan hozza zavarba, hiszen a párhuzamos olvasatok egymással összeegyeztethetetlen befogadói hozzáállásokat feltételeznek.

In Fabric (forrás: KVIFF)

A The Lodge-dzsal ellentétben tehát itt végül nem az emberi sorsok adnak súlyt a torz világértelmezés drámájának.

Nem a vásárlók vagy az eladók, hanem a Termék mindenek feletti uralma tartja egyben az In Fabric szétmálló elbeszélői szövetét.

Ez a film második felében válik igazán nyilvánvalóvá, amikor Strickland váratlanul megtagad nézőjétől mindenféle lehetőséget, hogy a finom tapintású ruha helyett Sheila – egyéni – tragédiájára fűzze fel a filmélményt. Az In Fabric egy vásárlói baklövés intim portréjából terebélyesedik a fogyasztói kapitalizmus mágikus osztályharcának krónikájává (ahol a bankszektor fejeseinek varázsigéivel egy bátor mosógépszerelő munkás mantrája száll szembe), hogy végül meghajoljon a szimbolikus és kézzelfogható cselekményszinteket egyszerre irányító Termék mindenhatósága előtt.

Eltérő hangütésük ellenére a The Lodge és az In Fabric is a megismerés korlátainak, törékenységének és manipulálhatóságának élményével taglózza le nézőjét. Mindkét film elkoptatott horrorklisékből indul ki, de a rendezők sajátos pszichológiai érdeklődése illetve stiláris kalandozásai révén vérbeli szerzői mozivá alakul. Szokatlan fénytörésben megmutatott ismerős helyzeteik rengeteg kényelmetlenül összezavaró kérdést hagynak maguk után.

Címke: , , ,

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL

The Heiresses (forrás: Berlinale)

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL

KRITIKA

FESZTIVÁL

KRITIKA

AJÁNLÓ

KINO LATINO

KRITIKA

KRITIKA

FESZTIVÁL

KRITIKA

KRITIKA

KRITIKA

KRITIKA

Jegyzet, KRITIKA

KINO LATINO

KRITIKA