hell-or-high-water-banner

KRITIKA

Máris megszületett az első fontos film a Trump-éráról

Huber Zoltán

2016/12/12

Por, rozsda, szakáll — a Hell or High Water minden elemében zseniális mestermunka.

Különös helyek az Egyesült Államok peremvidékei. A földrajzi értelemben vett peremek, a fejlett keleti és nyugati part között húzódó hatalmas területek gyéren lakottak és szegények, kulturális és politikai súlyuk mégis jóval nagyobb annál, amit a gazdasági teljesítményük indokolna. A rozsdaövezet, a közép-nyugati síkság vagy a mély dél az amerikai életforma hátországai és pontos indikátorai a mélyben zajló, átfogóbb társadalmi változásoknak — gondoljunk csak Detroit és a kortárs horror egymásra találására. A Hell or High Water hátterét is egy ilyen homogén zárvány, Nyugat-Texas adja. Ugyanaz a napszítta síkság, amiről Az utolsó mozielőadás, a Lone Star – Ahol a legendák születnek vagy a Nem vénnek való vidék is mesélt.

A családi birtok megmentését bankrablással biztosító testvérpár és az őket üldöző ranger különös hajszája hibátlanul passzol a fenti impozáns listába. Az elvált öcs és az egykori elítélt, a nyugdíjazására készülő sheriff, a felbukkanó mellékfigurák e sajátos táj múltját és jelenét sűrítik magukba. Az elkerülhetetlen párviadal felé tartó sztori és a saját sorsukért felelősséget vállaló férfiak a western örökösei, de a válság sújtotta vidék eldugott bankfiókjait fosztogató páros John Dillinger és Pretty Boy Floyd alakjait, illetve a gengszterfilmeket is megidézik. Esszenciális amerikai történet ez, cukormáz és mesterséges ízfokozók nélkül.

screen-shot-2016-09-23-at-16-20-56

A Hell or High water poros képein lépten-nyomon azonnali készpénzt ígérő hitelek reklámtáblái jönnek szembe, az egyetlen kereszteződés köré épült települések és útmenti birtokok látványosan pusztulnak. Egy haldokló gazdaság képei ezek, ahol már csak a bedőlt hitelekkel komoly ingatlanvagyont megszerző bankok híznak. E kilátástalan helyeket, a lecsúszó, csüggedt figurákat látva rögtön érthetővé válik, miért írt felül mind érvet és tényt a híres Reagan-szlogen újrázása (“Make America Great Again”). Trump győzelme ebből a nézőpontból szinte törvényszerűnek tűnik.

A film aktuális politikai áthallásai persze csak a jéghegy csúcsát jelentik, a Hell or High Water ezekkel együtt teljes, de ezektől függetlenül is mestermű. A fentebb említett, klasszikus amerikai műfajok magától értetődő természetességgel olvadnak össze, az epikus nyugat-texasi tabló és a lírai karakterábrázolás könnyedén kiegészítik egymást. A forgatókönyvet jegyző Taylor Sheridan nevét már most érdemes megjegyezni, a színészként is aktív alkotó a Sicario után most sem hibázott. Nem túlzás kijelenteni, hogy amerikai filmben hosszú évek óta nem hallottunk ilyen fantasztikus párbeszédeket.

A Hell or high water másik különlegessége, hogy a feszes szituáció ellenére kimondottan ráérősen csordogál előre. A bankrablások és üldözések ellenére el tudunk időzni egy kifőzdében vagy egy tornácon, cseveghetünk a helyiekkel és van időnk pókerezni egy indiánnal. Itt még a legutolsó mellékszereplő is aprólékosan kidolgozott és egyetlen felesleges mondat sem hangzik el. A látszólagos kitérőkön keresztül a vidék magába szippant, megismerkedünk ezekkel az emberekkel, a váratlanul kirobbanó erőszak így valósággal gyomron vágja a nézőt. A tragédia valódi súlyt kap és a befejezés gyönyörű westernparafrázisa is ezért lehet annyira felemelő.

YouTube előnézeti kép

Chris Pine visszafogottsága remekül passzol Ben Foster mániákus energikusságához, a sört vedelő egykori fegyenc a vizenyős, vörös szemeivel drámai hőssé emelkedik. A külön kategória pedig az a Jeff Bridges, aki ebben a filmben nem játszik, hanem átváltozik. Egy-két apró gesztus, testtartás, jellemző kiegészítő és kész, meg sem kell szólalnia. Elnéznénk azt is, ha ez a veterán ranger órákig szótlanul üldögélne és sört kortyolgatna a verandán.

Az írói és színészi teljesítmények mellé tegyük még oda a rozsdás sárga táj- és városképeket, a csalhatatlan érzékkel kiválasztott dalokat, az eredeti filmzenét jegyző Cave-Ellis páros méltóságteljes vonósait. A duplacsavar pedig az, hogy a filmet egy rutinos skót, David Mackenzie dirigálta. Ki tudja, talán épp egy kívülálló rendezői szem kellett hozzá, hogy enyészet és szépség, hagyomány és aktualitás ennyire hézagmentesen illeszkedjenek egymáshoz. A High or Hell Water azon ritka együttállások egyike, ahol minden a helyén van, ezért is szomorú, hogy jelen állás szerint itthon nem kerül a mozikba.

Címke: ,

délibáb

KRITIKA

millionwaystodie

KRITIKA

A magányos lovas

KRITIKA

django-unchained

KRITIKA

Cowboys-and-Aliens-007

KRITIKA

kinopoisk.ru

KRITIKA

rangokritikalead2

KRITIKA

Képernyőfotó 2017-05-25 - 14.21.27

FESZTIVÁL

960x410_0a792a00174e46e8a48784c1ad559c95

KRITIKA

960x410_d7e7ae2bc60f532a63452a3ef02138c8

AJÁNLÓ

kepernyofoto-2017-01-03-20-43-33

KINO LATINO

belgica1

KRITIKA

bone00

KRITIKA

Képernyőfotó 2016-05-17 - 21.59.54

FESZTIVÁL

ldb

KRITIKA

carol1

KRITIKA

szoba1

KRITIKA

asssssa

LISTA

maxresdefault

KRITIKA

thq_002

Jegyzet, KRITIKA