EXKLUZÍV

Godard kis gombócba gyűrte a cannes-iak agyát

Kránicz Bence

2018/05/12

Csapatokban vonultak ki az emberek az új Godard-filmről, a legmenőbb kínai rendező viszont mindenkit elbűvölt.

Nem tudom, mit vártak azok a fesztivállátogatók, akik bevállalták Jean-Luc Godard Le Livres d’image (Képek könyve) című filmjét, aztán falkákban hagyták el a mozit már percekkel kezdés után. Lehetett sejteni, hogy Godard nem idomul a fesztivál mainstreamjéhez, de nekem pont ezért volt üdítő élmény a Le Livres d’image, ez a found footage alapú kísérleti film. A rendező előző filmje, a leginkább azért narratív nagyjátékfilmként működő Búcsú a nyelvtől után most egy másik kedvenc műfajában, az enigmatikus narrációval kísért esszéfilmben folytatja az utóbbi évtizedekben kidolgozott programját: keresi a mozgókép helyét és lehetőségeit abban a világban, amit már bevallottan ő sem ért igazán. Más idős rendezőkkel ellentétben azonban Godard nem akar utat mutatni vagy tanulságokkal szolgálni, inkább csak rábök a problémákra, például arra, milyen bonyolult lelki folyamatok játszódhatnak le az arab átlagemberekben a terrorizmusra és a szélsőségekre koncentráló, általánosító közbeszéd évtizedeiben.

jlg01

Az efféle eszmefuttatások nem szentenciózus kijelentésekben, hanem tétova felvetésekben, meg-megbicsakló vagy ismétlődő mondatokban formálódnak, a narráció stílusa pedig egybevág a montázzsal: aszinkron kép és hang, manipulált, elszínezett-eltorzított snittek zúzzák szét kéjes örömmel azt az érzést, hogy a néző már épp megnyugodna, amiért valamiféle narratív egységet lát. Bizonyosság nincs, csak a remény és az elszánás, hogy a képek nyelvén ma is lehet releváns állításokat tenni. Godard nyilván csalódott a nemzetközi baloldalban – „A kommunistákat is csak a pénz érdekli”, mondja egyszer a filmben –, de a mozgóképben mintha hinne még. A cannes-i zsűri valószínűleg ezt a hitet akarta közvetíteni a versenyprogramos meghívással, ami persze Godard-t érdekli a legkevésbé. De más rendezőtől nyilván nem válogatnának be az Arany Pálmáért folyó versenybe egy ilyen avantgárd munkát. Mialatt ment a vetítés, nagyjából ötven ember ment ki csak a karzatról, ahol ültem – gondolom, Godard jót nevetett volna rajtuk, ha eljött volna Cannes-ba.

jlg02

Godard azért zilálja szét a filmnyelvet, mert a halandzsa néha többet mond a kerekre csiszolt mondatoknál, Jia Zhangke viszont az epikus történetmesélés híve: ráérősen és körültekintően fogalmaz, hogy minél lélegzőbb és bonyolultabb világot teremtsen. A két és félórás Ash is Purest White egyszerre szól a kisgengszterek és szélhámosok kiszámíthatatlan alvilágáról, az átalakuló, pár régióban már turbókapitalizmusba kapcsoló Kína legújabb kori történelméről és két ember szerelméről. Ebből a szempontból a Pawlikowski-féle Hidegháború párja: a se veled, se nélküled kapcsolatra mindkét filmben hatást gyakorolnak a társadalmi változások, a politika által nyújtott vagy elvett lehetőségek.

jz01

Zhangke az előző filmjeihez hasonlóan ezúttal is három felvonásos, epikus történetet mesél egy Qiao nevű nőről, akit Bin, a gengszter szeretőjeként ismerünk meg, de hamar kiderül róla, hogy önállóan is képes boldogulni, illetve nem is marad más választása, miután szerelme védelmében börtönbe kerül. A történet egyetemes, de a folytonos átalakulásban lévő kínai nagyvárosok miliője teszi igazán erőteljessé. A város, ahol az egyik évben jár a hősnő, jövőre víz alá kerülhet, míg máshol komplett paneldzsungel nő ki a földből hetek alatt. Ebben a világban felértékelődik az állandóság, így válik érthetővé, Qiao miért ragaszkodik annyira jellemgyenge szerelméhez.

jz03

A szép angol című Ash is Purest White-ba nemcsak szívszorító, hanem nagyon vicces jelenetek is kerültek, különösen azok, amelyekben a hősnő trükkösen próbál pénzt szerezni. Az a pillanat pedig egyszerre humoros és nagyon fájdalmas, amikor a YMCA-re járt eksztatikus diszkótánc közben Bin pisztolya egyszer csak kipottyan a nadrágjából – Qiao ekkor érti meg, hogy a pasija mindig reménytelen bűnöző marad. Az Ash is Purest White szuper film, de Zhangkénak érezhetően nehezére esik elengedni a hőseit, az elégikus utolsó harmad gyengébb az előzményeknél. Unalmasnak viszont akkor sem éreztem a filmet, pedig negyediknek láttam pénteken: Zhangke olyan finoman és szenvedélyesen mesél, hogy indokoltnak tűnt a hosszú játékidő.

Címke:

LISTA

EXKLUZÍV, FESZTIVÁL

EXKLUZÍV, FESZTIVÁL

EXKLUZÍV, FESZTIVÁL

EXKLUZÍV

EXKLUZÍV

EXKLUZÍV

EXKLUZÍV

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL

DOC.KOMMENTÁR

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL