Orosz Anna Ida: Életmentés 1-től 9-ig (Shane Acker: 9)

Írta: annaida | 2010.04.10. | nincs hozzászólás
Címkék: animáció filmkritika Titanic 2010

A 9 című egészestés animáció bevezető képkockái alatt hallható mérnöktudóst, aki a film címszereplőjét foltozza épp össze, az élet megmentésének nemes célja vezérli. A film története közvetlenül az emberiséget a Föld színéről végleg leradírozó nagy háború után játszódik: a gyilkos gáztámadásban az emberek még éppen hogy csak megfulladtak, a menekülés közben az autóban életét vesztett anya és gyermeke még szinte ki sem hűlt, a 9-et megalkotó tudós pedig alig lehelte ki az utolsó leheletét. Ebben a poszt-apokaliptikus jövőben, amikor az emberek ellen föllázadt hatalmas gépmonstrum van uralmon, és a civilizáció romjain csontváz-sakálok portyáznak, kell kilenc apró rongybabának az emberiség védelmében helytállnia.

A film alapszituációja nem új keletű: többek között James Cameron a Terminátor-széria első darabjával, bő negyed századdal ezelőtt, már kilátásba helyezte az öntudatra ébredt mesterséges intelligencia által uralt sötét jövendőt. De míg a Skynet-diktatúrában az apokaliptikus atomtámadást túlélő emberek maroknyi csoportja még küzd az életben maradásért, a 9 világában már az emberi civilizáció kipusztulása után veszi kezdetét a rongybabák emelkedetten hangzó küldetése, ami nem más, mint hogy összefércelt testükben az élet esszenciáját, az élő lelket megőrizzék. Ugyanis a babák mágikus praktikákkal élő alkimista-feltalálóatyja látta, hogy az általa az emberiség szolgálatára korábban megalkotott robotintelligencia, amelynek szó szerint a saját eszét kölcsönözte, a fasiszta katonai hatalom igájába kerülése után az egész humanoid faj ellen fordult. Annak érdekében pedig, hogy megőrizze az emberi létnek az elfajult értelem ellenében lévő másik vetületét, a még romlatlan, természetes állapotában lévő lelket, azt kilenc, posztóból varrt homunkuluszra bízta. És hogy igaz legyen az állítás, „a szem a lélek tükre”, a tudós a zsákbabákat szódásszifon okulárékat megszégyenítő méretű Bambi-szemekkel szerelte föl.


Az észnek és a léleknek a tudós által kiötlött romantikus ízű különválasztása alapján a film az élő emberi lélek és a mechanikus ráció mitikus párharcának animált illusztrációja is lehetett volna, a 9 azonban, minden didaktikussága ellenére, allegóriaként értelmezhetetlen. A csapat kilenc, emberi lélekrészecskéket hordozó tagja jól ismert, mélység nélküli, állandó típusokat (mint például a gyáva vezető, a bátor harcoslány, a tohonya izomkolosszus, a bölcs öreg vagy az elszállt művész) testesítenek meg – és így jellemfejlődésre sem kell számítanunk. A filmből ugyanakkor mégsem derül ki, hogy a tudós miért pont kilenc darabra osztotta szét a lelkét, vagy hogy ez a misztikusan hangzó kilencféle jellemtípus hogyan ad ki egy lelki egészet.

A 9 sokkal inkább akar egyfajta panteista indíttatású greenpeace-es propagandafilm lenni, amelyben a tudós által a címszereplőre hagyott háromosztatú villásdugó-talizmán mozgalmi jelkép is lehetne. Ezen a kis kütyün keresztül, amely egyben az élet forrásaként és széfjeként is funkcionál, válik élővé mind a romboló géplény és a kilenc zsáklény, illetve a film végén ez idézi elő a földi élet evolúciójának kezdetét jelentő, zöld „lelkes” mikrobákkal teli cseppekben zuhogó hatalmas zivatart. Ennek értelmében az apokalipszis után, az új teremtés hajnalán ugyan „a föld még kietlen és puszta volt”, de a civilizáció romjai fölött kilenc lélek lebegett. Az apró baktériumokkal kezdődő biológiai evolúció és a varázsamulett köré kreált transzcendens teremtésmítosz értelmében a 9 tehát többszörösen is fölmutatja a reményt az újjáéledésre a már/még élettelen Földön.

A 9-cel első egészestés filmjét Tim Burton produceri szárnyai alatt elkészítő Shane Acker a film rozsdás-szenes disztópikus világát, a rongybabák és a vörösen izzó szemű pokolfajzat izgalmas üldözési jelenetét már egy a film előtanulmányának tekinthető 2005-ös rövid animációban fölvázolta. Míg azonban az Oscar-díjra is jelölt kisfilm meg tudott állni a lábán az erőltetett lélekmentő sztori vagy a 9 mellé sorakoztatott egysíkú szereplők nélkül, addig a figurák köré a közel nyolcvan perc kitöltése érdekében szőtt akciófantasy sablonjaiból építkező film éppen a bő tízperces animáció jóleső enigmatikusságát próbálja meg minden áron megszüntetni, kézenfekvő módon éppen a szereplők némaságának föloldásával kezdve. Csakhogy a mindenfajta igyekezet ellenére a kisfilmből Pamela Pettler forgatókönyvíró segítségével kibontott érzelmes sématörténetben ugyanúgy hemzsegnek a megválaszolatlan kérdések, és a nagyfilmnek ezek a narratív enigmák már egyáltalán nem állnak olyan jól.

YouTube előnézeti kép

A 9 ideig-óráig mégis képes meghódítani a mozivásznat, amit a WALL-E-ből ismert rozsdamarta, vöröses-barnás, poszt-apokaliptikus CGI világ, és a bele helyezett szereplők lenyűgöző valószerűségének köszönhet (különösen az acélmonstrum monumentális fémteste érdemel dicséretet), ugyanis az alkotók az erózióba kezdett, mindennemű biológiai élet híján lévő univerzum 3D-s látványát szemmel láthatóan nagyobb odafigyeléssel csiszolták tökéletesre. Csakhogy, míg a monumentális lélekölő gép számítógép alkotta virtuális huzalaiban szájtátva gyönyörködhetünk, a stop-motion bábokat idéző kilenc virtuális szövetbaba szinte teljesen nélkülözi a bábanimáció európai mesterei, Jan Svankmajer, illetve a Quay fivérek szürreális filmjeiben, vagy akár – hogy ne kelljen ilyen messzire menni – a Tim Burton-féle bábfilmekben használt textúra szinte paradigma-értékű, piszkos, szakadós, kitapintható anyagszerűségét. Láthatóan ugyanis a rémülten pislogó fércbabák fizikai épségét nem különösebben fenyegeti semmi, holott a film kilencven százalékában eszeveszetten menekülnek mocsokban és porban, éles fémtárgyak és összedőlt háztömbök között.

A gyönge lábakon álló sztori, a film vizuálisan lenyűgöző kivitelezésű, sordó lendületű akciójelenetei ellenére, hetven percig aligha tudja még a legéberebb néző érdeklődését is fenntartani. A 9-cel nagyjátékfilmes író-direktorként debütáló Shane Acker remélhetőleg következő egészestés mozijában már nem elégszik meg a virtuális világok lehengerlő vizuális megformálásával, és képes lesz a nézők figyelmét egy olyan történettel lebilincselni, amibe több életet sikerült lehelnie.

YouTube előnézeti kép

A 9 a 17. Titanic Filmfesztivál Animáció 1.0 elnevezésű szekciójában látható.

Related Posts with Thumbnails
Kapcsolódó írások
  • Megyeri Dániel: Sivatagi show (Gore Verbinski: Rango)
  • Roboz Gábor: Közérzetjavító túladagolás (Beszámoló a negyedik EUShorts rövidfilmfesztiválról)
  • ANIMATÉKA 12: Orosz Anna Ida: Túlságosan tisztelettudó hommage à Jacques Tati (Sylvain Chomet: Az illuzionista)
  • MONSTER OF THE WEEK 9. Cameron vs. Ellison (The Outer Limits: Soldier, Demon with a Glass Hand; a novellát fordította: Farkas Gábor és Kovács Kata, a bevezetőt írta: Sepsi László)
  • FELHÍVÁS
  • Roboz Gábor: Árgus szemekkel (Tarik Saleh: Metropia)
  • Orosz Anna Ida: Független (?) Róka úr (Wes Anderson: A fantasztikus Róka úr)
  • Szabó Noémi: Divatbemutató IMAX 3D-ben (Tim Burton: Alice Csodaországban)
  • Jankovics Márton: Az ártatlanság kora (James Cameron: Avatar)
Címkék: animáció filmkritika Titanic 2010

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Kattintás a válasz elvetéséhez

Login with Facebook:
Bejelentkezés

Téma: Kortárs skandináv film

Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben
"Isten mint hatalommániás pszichopata" - Jensen a Prizma kérdéseire válaszol
Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései
Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje
"Ne legyetek olyan kapzsik!" – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal
Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszög
Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai
Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor)
Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia

Animatéka

Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről
Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel
Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról
Rózsás Lívia: Művészeti ágak között - Waliczky Tamás rövid portréja

Varió

Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben
Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben
Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló

Állókép

Szemző Zsófia: Transzmutáció - Darwin üdülése

Legfrissebb kommentek

  • sepi: Aha, próbálták visszaállítani az eredeti 99 perces verziót (amit többek...
  • scorsesefan: A verzióban, amit én láttam, elég különböző minőségű felvételek...
  • Mdaniel: Én is csak a Lista után pótoltam be a Wicker Mant. Nagyszerű mozi,...
  • sepi: Elsőre engem is nagyon megütött, ráadásul elég...
  • scorsesefan: Letudtam a Wicker Man-t, fúúúú, sűrű cucc volt. Azok az...
  • 18+
  • A LISTA MÁMORA
  • adaptáció
  • Anilogue
  • animáció
  • ANIMATÉKA
  • animoscar 2011
  • bagoly
  • BEAT IT!
  • beszámoló
  • beszélgetés
  • biohorror
  • Cinefest 2010
  • Cinefest 2011
  • Cronenberg
  • Dialektus
  • dokumentumfilm
  • DOUBLE FEATURE
  • első szám
  • esemény
  • fantasy
  • felhívás
  • fesztivál
  • film noir
  • filmelemzés
  • filmklub
  • filmkritika
  • fordítás
  • francia film
  • gyerekfilm
  • gyűjtőposzt
  • HARDCORE
  • horror
  • interjú
  • J. G. Ballard
  • Jarmusch
  • játék
  • KELETI EXPEDÍCIÓ
  • kísérleti film
  • KÍSÉRLETI VETÍTŐ
  • könyvkritika
  • KRITIKAI KÖRPANORÁMA
  • LÁNCREAKCIÓ
  • macilány
  • magyar animáció
  • magyar film
  • MONSTER OF THE WEEK
  • műfaji film
  • OFF-SCREEN
  • önreflexió
  • prizma
  • rákszörny
  • remake
  • rövidfilm
  • sci-fi
  • skandináv film
  • sorozat
  • szerzőiség
  • televízió
  • Titanic 2010
  • Titanic 2011
  • tömegfilm
  • TOP 2011
  • trash
  • videoklip
  • websorozat

Archívum

  • 2012. / február
  • 2012. / január
  • 2011. / december
  • 2011. / november
  • 2011. / október
  • 2011. / szeptember
  • 2011. / augusztus
  • 2011. / július
  • 2011. / június
  • 2011. / május
  • 2011. / április
  • 2011. / március
  • 2012
  • 2011
  • 2010
  • 2009

Partnereink

film.hu

Filmvilág

Mozinet

Geekblog

Filmtett

http://www.nyitottmuhely.hu/

filmpont.hu

Kulter

Klauzal13

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Támogatóink

ELTE BTK HÖK

NKA


PRIZMA büszke arra, hogy WordPress szív hajtja
Bejegyzések (RSS) és Hozzászólások (RSS).