A popzene tekintetében viharvert és jócskán elmaradott Magyarországon a Titanic Filmfesztivál zenei filmek terén mindig is erősnek számított. A Zene mindenkinek szekció évek óta mutat be itthon egyébiránt nem megtekinthető dokumentum- és játékfilmeket. A hiánypótlás szándéka azonban nem mindig párosul minőséggel: ennek példája az idei Titanicon vetített felemás The White Stripes Under Great White Northern Lights is.

Hálás feladatnak tűnik a detroiti kárpitosműhelyből elszabadult Jack White-ról és az ex-feleségből nővérré avanzsált, némaságba burkolózó Megről dokumentumfilmet forgatni. Így vélekedhetett Emmett Maloy videoklip rendező  is (Testvérével három White Stripes-videót is jegyeznek: My doorbell , Icky Thump You Don’t Know What Love Is (You Just Do as You’re Told)), amikor úgy döntött, hogy lefilmezi a tíz éves jubileumát egy kanadai kisvárosokat körbejáró turnéval ünneplő White Stripes rock-duót. És a téma valóban hálás: a főszereplők erős jelenléte kiemeli a filmet a tét nélküli zenés dokumentumfilmek hadából, ahogy a nemrég megjelent, gitárhősöket bemutató It Might Get Loud …-ot is Jack White ordas karizmája mentette meg a giccsbe hajló nosztalgiázástól.

A film gerincét a buszon, hajón, nyugdíjasotthonban, bowling-klubban adott ad hoc és valódi koncertfelvételek, illetve színpad mögötti, meghittebb vagy humoros jelenetek adják. Ugyanakkor nehéz eldönteni, hogy koncertfilmet vagy portrét látunk: habár az ezredforduló-kompatibilis blues-rock, a szikár garázshangzás, a nyers csörtetés és a pofonegyszerű számszerkezetek mellett a zenekar védjegyének számító, a koncerteken tapasztalható, Jack és Meg között feszülő mágikus összhang bemutatása képezné a film vezérmotívumát, ezt a roadmovie-szerű jelenetekkel kevéssé sikerült megragadni.

Az Under Great White… egyszerű koncertfilmként sem makulátlan: bár a monokróm felvételek megidézik a fellépések hangulatát, a dalok szétszabdalása és a koncerteken elhangzó számok félperces részleteinek bemutatása egyaránt szerencsétlen fogások, ahogy a hosszúra nyújtott animációs passzázs is az egyszeri és megismételhetetlen intenzív élményének rovására megy. A fesztivál honlapján olvasható, hogy az Under Great Northern… eredetileg rövidfilmnek készült, és csak a musztert látva egészítették ki egészestés doksivá, ami érezhető is a végeredményen. Míg egy koncert esetében tökéletes dramaturgiai fogás, hogy az egyre népszerűbb dalok felé halad, ez az eljárás egy zenekart bemutatni is igyekvő film esetében ezúttal kevésnek bizonyult. Mindez – bár a képi világ tökéletesen idézi a White Stripes piros, fekete, fehér imidzsét – a duó magával ragadó színpadi jelenléte és zsigeri zenéje ellenére is egyszerűen szürkévé és tét nélkülivé teszi a filmet, közelébe sem érve az egyik etalonnak számító – a Rolling Stones turnéját megörökítő – Gimme Shelter drámaiságához. Mindez azonban a film célközönségének, a zenekar rajongóinak feltehetően semmit sem számít.