Wes Andersont furcsa paradoxonnal élve hollywoodi függetlenfilmes rendezőként szokás aposztrofálni, legújabb filmje, A fantasztikus Róka úr pedig ennek a furcsa kettős létnek a bábanimációs manifesztuma.

A film alapjául egy angolszász Vuk-mese, a népszerű brit író, Roald Dahl A fantasztikus Róka úr és a három gazda című novellája szolgált. A Dahl-féle három gazda, az elhízott csirkezabáló Boggis, Bunce, a gonosz törpe és Bean, az elhanyagolt küllemű alkoholista a négygyermekes rókacsalád kiirtására készül, mivel azok a napi betevőhöz valót a gazdák terményeiből szerzik. Wes Anderson Dahl naturális állatmeséjéből egy saját szája íze szerint való, fanyar humorú egzisztencialista vígjátékot formált, és azt szerzői világának jól ismert csodabogaraival népesítette be. Ehhez pedig a stop motion formavilága nagyon is kézenfekvő volt, hiszen Anderson különc hősei leginkább a néhány stilizált vonással megrajzolt, pár extravagáns epiteton ornans-szal egyénített bábfigurákhoz hasonlítanak. A bábfilmes fordulat ráadásul azon nézők számára is megkönnyíti a belépést az andersoni univerzumba (nem beszélve a gyerekközönségről), akik a korábbi élőszereplős filmek karaktereinek túlzott extravaganciáját eddig értetlenül fogadták, vagy akiket ezek a szinte földönkívüli szereplők éppenséggel taszítottak.

A meglehetősen őrült, ámde szeretnivaló címszereplő, Róka úr – akinek George Clooney hangja kölcsönzi a színészegyéniségtől megszokott melankolikus flegmaságot – Anderson korábbi filmjeiből ismert apafiguráknak, a Tenenbaum, a háziátok excentrikus svindlerének és az Édes vízi élet infantilis Zissou kapitányának közeli rokona. A filmben megjelenő új karakter, a főszereplő mellé sancho panzai fegyverhordozóként szegődő bamba oposszum pedig Pagodának, Royal Tenenbaum hasfelmetsző kalkuttai inasának, illetve Klausnak, Steve Zissou kutyahűségű német beosztottjának egyenes ági leszármazottja. Továbbá, a rendező széteső majd újjászülető családokról szóló filmjeinek visszatérő témájaként, A fantasztikus Róka úrban is komoly hangsúlyt kap a félresiklott apa-fiú kapcsolat, és, ahogy ez Andersonnál lenni szokott, a fiú helyett az apa tölti be a tékozló szerepkört.

Azon túl, hogy Wes Anderson és régi szerzőtársa, Noah Baumbach az első nem eredeti ötlet alapján készült forgatókönyvükbe beemelik messziről felismerhető karaktereiket és motívumaikat, sokatmondó módosításokat eszközölnek a dahli narratíván. Egyfelől, míg a novellában Róka úrnak semmiféle lelkiismereti vagy magánéleti problémája nem adódik abból, hogy természeténél fogva tolvajlásból tartja fent a családját, addig a filmben a cselekmény alapkonfliktusát az jelenti, hogy az eredeti hivatása szerint tolvaj Róka úr a felesége által hőn áhított szűkös, ámde boldog élet érdekében nem képes tovább elfojtani az ösztöneit. Másfelől, Dahl végtelenül naturálisan ábrázolt, visszataszító, piszkos tanyasi farmerei helyett a bábfilmben Boggis, Buns és Bean öltönyös-nyakkendős üzletemberek, óriásgazdaságaik pedig – amelyeket egy-egy domb oldalába építettek, és messziről is jól látható nevekkel láttak el – meghökkentő hasonlóságot mutatnak a hatalmas amerikai stúdióvárosokkal, illetve a jól ismert Los Angeles-i Hollywood felirattal.

Anderson Róka ura, örökifjú lázadóként, a „low-budget” elvárások korlátait feszegeti. Először a család földalatti rókalyukát egy hatalmas fa törzsébe épített többemeletes luxusvillára cseréli, majd az üresen kongó hűtőszekrényt az éj leple alatt, a farmokról lopott szárnyashússal, tömi degeszre. Miután azonban egyértelművé válik, hogy a magányos rablóportyák által felpiszkált gazdák zsákmányul akarják ejteni, Róka úr ismét a föld alatt talál menedéket. Ettől fogva már nem magányos harcosként jár a veszélyes portyákra, hanem a többi vadállattal együtt engednek, jobban mondva ásnak szabad utat ösztöneiknek, és a gazdasági tárlók belsejébe vezető földalatti járatrendszert építenek ki. Ez a rendszer mintha Anderson filmrendezői státuszát illusztrálná: nem mindentől és mindenkitől független forradalmi szabadságharcos, hanem az underground és a hollywoodi stúdiók között állandó átjárással rendelkező „partizán”. Anderson úr ereje az általa kovácsolt és mögötte felsorakozó független művészi kollektívában rejlik, ugyanakkor képtelen lenne a filmmoguloknál levő húsosfazekak csáberejének teljesen hátat fordítani.

Wes Anderson tehát a dahli mese parafrázisának Róka urában a magára büszkén függetlenfilmes auteurként hivatkozó, ámde a hollywoodi stúdióóriásokkal is szívesen kacérkodó rendező egy újabb alteregóját teremtette meg.[1]

Az Oscar-jelölésig is eljutó A fantasztikus Róka úr a Titanic Filmfesztivált indította útjára, idén tizenhetedik alkalommal, és a fesztivál Animáció 1.0 elnevezésű szekciójában lesz látható.

Hivatkozások:
1. Hiszen – ahogy erre Varró Attila rávilágított – Anderson az 1998-ban készült Okostojásban ugyanezt már korábban megtette. (Varró Attila: Pedofilm, Filmvilág, 1999/06, 33. old.)↑