primanima2

FESZTIVÁL

Körberajzolva – Beszámoló a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválról

Jankovics Márton

2012/11/07

Vajon hogyan tengetik kihívásokban gazdag életüket a kockahalak? Miről beszélget a zavarban lévő sofőr az általa elgázolt, depressziós szarvassal? Mi a teendő, ha gyermekünkről kiderül, hogy valójában kisnövésű farkasember? Na és, persze: miért ne kezdjünk ki egy unatkozó cserkészcsapattal, ha épp egy frissen nyúzott medve bundájában tartózkodunk? Ezekre, és sok hasonlóan égető kérdésünkre egytől-egyig választ kaphattunk az október végén megrendezett Primanima animációs fesztiválon; ahogy például arra is, hogy van-e kreatív potenciál – vagyis kellő fantázia és profizmus – a szakma startvonalánál álló rajzfilmes-generációban?

Utóbbi kérdésre a válasz egy nagy, kövér és határozott igen. A cirka három nap alatt levetített nyolcvan (a versenyen kívüli alkotásokkal együtt, több mint százötven) animáció impozáns merítést nyújtott napjaink vizsga-, diploma-, és debütfilmjeinek nemzetközi felhozatalából. A bájosan bizonytalan első léptek sorát váró néző csak úgy kapkodhatta a fejét az ötletesebbnél-ötletesebb megoldások és az alkalomadtán kifejezetten érett stílus valamint komplex sztorik láttán. A rövid játékidőnek ráadásul megvan az a nagy előnye, hogy egy véletlen becsúszó gyengébb alkotásnál sem az örökkévalóságnak tűnő órák ígéretével nézünk szembe, hiszen hamarosan üdvözölhetjük a következő filmet a vásznon, amely feltehetőleg ismét izgalmas vizuális utazás lesz. A lényeg ugyanis az alaptendencia, mely hál’istennek Budaörsön a frissesség és kreativitás irányába húzott, az óvatoskodás és iskolás megoldások tömkelege helyett.

Vegyük kapásból az amerikai A bérlőt, mely a Primanima Nagydíját vihette haza idén. Jason Carpenter lírai animációja elemi erővel ragadja meg a gyermekek belső világának működését, ahol a válogatott gyermeki szorongások szűrőjén keresztül nézve dagadhatnak mitikussá a leghétköznapibb dolgok, mint például egy tányér forró leves. A nagymamájával élő kisfiú történetében egyszerre bujkál ott a naturalizmusra és az expresszionizmusra való hajlam: az álmosítóan eseménytelen farm részletgazdag ábrázolása keveredik a fiúcska nyomasztó vízióival. A két célt egyszerre szolgáló dinamikus rajzstílus mellett a vágástechnika az film legnagyobb érdeme: Carpenter egészen váratlan, “in medias res” ugrásai különös ritmust adnak a cselekménynek, mely mindvégig a lassú csordogálás, és az ideges csapongás között vibrál.

A mezőnyhöz hasonlóan nemzetközi zsűri , a fődíj mellett, mindhárom fő kategóriában hirdetett győztest, valamint egyéni kedvenceiket külön is díjazhatták a döntnökök. A legjobb elsőfilm a francia Balszerencse lett, melynek cinikus szürrealizmusa mindenképp említésre méltó. Az öltönyös halember végzetszerűen eregetett légbuborékainak története kevésbé kifinomult képi világgal párosul, mint amerikai versenytársáé, ám bizarr humora nem is igényel olyan plasztikus ábrázolást. A költőiség itt a cselekmény abszurd és kíméletlen sors-rulettjéből táplálkozik, nem a megjelenítésből.

Vegyes technikával készült animációk is helyet kaptak a díjazottak között: Will Anderson alkotása például szellemesen keresztezi a dokumentumfilm és a rajzfilm eszköztárát. Az Így készült Longbird leginkább Don Hertzfeld önreflektív humorát idézi, aki még minimalista pálcikaembereivel és provokatív témáival is képes volt eljutni az Oscar-jelöltségig annak idején. Ezúttal is egy animátor vérre menő csatáit követhetjük végig az általa rajzolt figurával. Ám Anderson az animáció technikai fejlődését is beleszövi a cselekménybe, minek folytán egy rendkívül szórakoztató filmtörténeti gyorstalpalót kapunk egy gnóm madárrajz viszontagságain keresztül, melyeket a különböző korok trendi médiumaiban él át.

A szintén brit Nagyanyák is kevert technikával dolgozik, de hangulatában épp ellentéte az Így készült Longbirdnek. A dokumentarista keret itt ugyanis nem parodisztikus célokat szolgál, hanem egy nagyon is valós történelmi tragédia súlyát igyekszik megadni. Az argentin politikai foglyok börtönben született gyermekeinek “államosítását” a lakásában csoszogó jelenkori nagymama meséli el, de a múltra utaló tárgyakból az animáció csiholja ki a hol nosztalgikus, hol fájó emlékeket. Az élőszereplős réteg mozdulatlansága és a múltidéző animáció elevensége közti feszültség kiválóan érzékelteti, hogy a szeretteik nélkül maradt nagyanyák számára igazából nem létezik a jelen, csak a traumatikus múlt időtlen börtöne.

YouTube előnézeti kép

A díjazottak közül mindenképp említésre méltó még a Diákzsűri által kiemelt The Blackwater Gospel. A műfajérzékenységről tanúskodó dán alkotás egy vadnyugati városka véres pusztulását mutatja be, ahol a jámbor, kubista arcberendezésű polgárok egy ördögi pap vezényletével hívják ki maguk ellen az apokalipszist.

A zárlat Az utolsó emberig óta közismert tanulságot fogalmazza újra: a végén úgyis mindig a temetkezési vállalkozó jár jól. Két magyar alkotó is bekerült a díjazottak mezőnyébe: a három rövid darabbal is versenybe jutott Kopasz Milán féktelen kreativitásáért és kísérletező kedvéért nyerte el a George Pal-díjat, a közönségdíjat bezsebelő Hermán Árpád pedig valóban a mezőny egyik legfrappánsabb rajzfilmjét tette le az asztalra (Sajnálom!).

A zsűri által kiemelt alkotások csokra jól szemlélteti a mezőny változatosságát. Mind a technika, mind a hangulat, mind a játékidő szempontjából különféle animációk kerültek egymásmellé, melyeket leginkább ötletességük, és a mögöttük álló lelkesedés fűzött fel egy fonálra. A felhozatal bizonyította: nagy szükség van ilyen mustrákra, ahol a fiatal generáció megmutathatja és megméretheti magát, egy-egy ünnepélyes pillanatra kilépve a videómegosztók személytelen keretei közül.

És ne feledjük, hogy a Primanimán nem csak a rajzfilmesek vizsgáztak jelesre, hanem maguk a szervezők is, akik szintén lelkes kezdőként vágtak bele a fesztivál-menedzselésbe. Szerencsére sikerült teljesen levetkőzniük az olykor színvonalas fesztiválokat is nehézkességbe fojtó protokoll-hangulatot, és valóban fiatalossá varázsolni az atmoszférát (kifejezetten jó húzás volt például a zenész-showman, Lóci aktív bevonása a színpadi eseményekbe). A vetítéseket körülölelő kiegészítő programok is célt értek, hiszen sikeresen oldották a szigorúan belsős, szakmai jellegét a rendezvénynek (képregény-akadémia, bábanimáció-workshop, családi programok, na és persze az esti koncertek).

Az a fontos gesztus is bevált, amivel az animáció-történet legendás hazai képviselőit igyekezett a nézőhöz közel hozni a fesztivál. A “Első az elsők közt” elnevezésű blokkok a nagy öregek korai munkáit felelevenítve emlékeztette a közönséget és a versenyzőket egyaránt, hogy nem szabad visszariadni a hihetetlen életművek láttán, hiszen mindenki az első filmjével kezdte el pályáját. Reméljük a Primanima szervezői is megtartják lendületüket az idei nagy érdeklődés láttán, és a jövőben egy hosszú és nemes hagyomány kezdőlökéseként idézhetjük fel az idei rendezvényt.

Címke: , , ,

primaprizma_lead

AJÁNLÓ

Print

HÍREK

raggedygreedy

HÍREK

billmurray3

magazin

symphony42

MI FOLYIK ITT?

titolead

ANIMATÉKA

éjfélkorlead

ANIMATÉKA

aníma2

ANIMATÉKA

rio2096lead2

ANIMATÉKA

851x315p2

AJÁNLÓ

anilogue33lead

ANIMATÉKA

anilogue2_3lead

ANIMATÉKA

anilogue1_3lead

ANIMATÉKA

buda

HÍREK

sehova

HÍREK

kedd kino klub

magazin

kaff - lead - esterhazy

FESZTIVÁL

lead - izmos_kir_still_02

ANIMATÉKA, FESZTIVÁL

oscar_animation8_lg

ANIMATÉKA

anirama

ANIMATÉKA, magazin