„Túlcsordul ott a képzeletnek karcsú serlege” – a Tóth-Pócs házaspár Bíborcsiga című munkájából kölcsönvett idézet jellemzi talán a legtalálóbban az idén 10. születésnapját ünneplő Kecskeméti Animációs Filmfesztivált, legyen szó a kísérőprogramok színes repertoárjáról vagy a tematikus blokkokba passzírozott megannyi mozgóképes alkotásról. A kortárs nemzetközi animáció legfrissebb trendjeiről a partnerfesztiválok válogatásaiból tudtunk értesülni: ilyenek voltak a hazai Anilogue és Busho mellett, a kínai CICDAF rövidfilmjei, a londoni LIAF, az elmúlt két év Annecy fesztiválok díjnyertes munkái, a stuttgarti Trickfilmfestival tavalyi programjának válogatása, vagy a 2010-es Cartoon d’Or öt jelöltje. A rég- és a közelmúlt animációit az idén születésnapos magyar alkotók, Richly Zsolt, Jankovics Marcell, Cakó Ferenc, Szilágyi Varga Zoltán és Orosz István, illetve a zsűrik filmrendező-tagjainak életműcsokrai elevenítették fel. A vissza a szülőföldre címet viselő összeállításban a külhonba szakadt magyar származású animációs mesterek alkotásai soroltak be, úgy, mint John Halas, az brit animációs film atyja és a nemzetközi animációs szervezet, az ASIFA alapító elnöke; a bábfilmjeiről és hollywoodi sci-fijeiről elhíresült George Pal vagy az experimentális rajzfilm egyik vezető egyéniségeként számon tartott Jules Engel munkái. A Liszt-év kapcsán a zene és az animációs filmek hangi világa kapott hangsúlyos szerepet a KAFF tematikus összeállításaiban.

Nemzetközi vizeken (Európai versenyblokk)

Bár a mustra versenyszekciójában nagyobb arányban szerepeltek hazai alkotások, a fent említett panoráma és retrospektív programok vetítéssorozatainak köszönhetően ismét volt lehetőség a magyar és a nemzetközi animációs mezőny összehasonlítására, melynek konklúziójaként bátran ki lehet jelenteni, hogy a hazai szakma egyértelműen előkelő helyet foglal el európai viszonylatban is.

Az európai versenyprogramban mindössze négy egészestés film szállt ringbe a fődíjért: Jean-Christophe Roger stilizált figurákat mozgató Sztorizó show-ja, a kortárs cseh animáció egyik kiemelkedő alakjaként aposztrofált Jirí Barta A padláson című kalandos bábfilmje, Fernando Trueba zenés, romantikus produkciója, a Chico és Rita és végül a legjobbnak ítélt film,  Dominique Monféry festői szépségű munkája, az Eleonóra titka. Külön kategóriát kapott a három versenybe került televíziós film. Sam Orti erotikus és erőszakos képsoroktól tobzódó, abszurd humorral fűszerezett gyurmaanimációja, a Vicenta egy lottószelvény felkutatásának ürügyén szól a házastársi terrorról és a hűtlenségről, miközben több klasszikus horror és krimi toposzt is felelevenít. Bár kétség kívül minőségi iparosmunkának könyvelhető el, az apróbb dramaturgiai buktatók és az ebből fakadó akadozó ritmus kissé nyögvenyelőssé teszik Orti esendő bábfiguráinak történetét. Az amerikai rendezőpáros, Stephen és Timothy Quay baljós hangulatú filmje, Stanislaw Lem Maszk című regényének adaptációját kísérli meg, a zsűri által a kategóriadíjra érdemesnek tartott Eszterházy pedig a berlini fal közötti senki földjét paradicsomként megélő tapsifülesek felkutatásának történetét énekli meg. A lengyel Izabella Plucinska édes-bús filmje egy, a túlzott csokoládé-fogyasztástól apróra töpörödött nyúl-generáció kétségbeesett próbálkozásáról szól, melyben a főszereplő arisztokrata nyulat egy termetes feleség felhajtásával bízzák meg a felmenők. Az áthallásokban és történelmi utalásokban gazdag mese legnagyobb erénye az, hogy – felidézve a nevetve tanító rajzfilmek időszakát – erőszakos didaktika nélkül hívja fel a figyelmet olyan mai napig aktívan jelen lévő problémákra, mint például a tapsifülesek Berlin belvárosában való elszaporodása.

Vegyes felvágott (Rövidfilmes versenyblokkok)

A magyar versenyprogram öt különálló tematikus egységben került bemutatásra. Egyéni szektorban mutatkoztak be a rövidfilmek és a tv-sorozatok, de önálló etapot képeztek a diplomafilmek, a videoklipek és az alkalmazott animációs filmek is. Már a rövidfilmek esetében is feltűnő volt az eklektika, az egymással vetélkedő alkotások mind stílus, mind dramaturgia, mind pedig technika tekintetében jelentős eltéréseket mutattak. Volt példa egészen rövid, stilizált politikai gegre (Falak), történetileg nehezen leképezhető vizuális virtuózitásra (Rom, Memoir), Tim Burton képi világát idéző flash animációra (Mechanikus macskagyár), élő szereplőkkel operáló (mély)lélektani utazásokra (Lena, Bíborcsiga), klasszikus hangvételű irodalmi adaptációkra (A walesi bárdok, Gondolatok a pincében) és szabadabb asszociációs kapcsolatokkal dolgozó „képzőművészeti” alkotásokra (Villamos, Sirató).

Bár a közönség soraiban a feszesre szabott, politikai felhangú kisfilmek (Sakk!, Falak) váltották ki a legnagyobb ovációt, a zsűri M. Tóth Éva Zenit című képeslap animációjának ítélte oda a kategória díját. A Balázs Béla díjas alkotó rezignált hangvételű alkotása a háború nyomasztó előérzetét próbálta feleleveníteni. A századfordulós képeslapok egyes elemeit (hajókat, figurákat) mozgató film mindössze hat perces játékidejét szinte végtelen hosszúságúra nyújtotta a folyamatos hullámzó mozgás eredményezte melankólia, melynek következtében az apró kézműves megoldásokon gyakran átsiklott a nézői szem. Így bár a koncepció és a kivitelezés tekintetében is elismerésre érdemes munka a Zenit, a szekcióban versenyző egyéb alkotások számba vételével a zsűri döntése igencsak kérdéses. A fiatalabb generáció bírálóit tömörítő gyerek-, és diákzsűri a könnyebben leképezhető történettel rendelkező produkciók mellett tették le a voksukat, például az érettségi előtt állók Rofusz Ferenc Ticketjét tartották a legjobbnak, mely az élet értelmének felkutatását tűzve ki célul egy férfi életének meghatározó epizódjait mutatja be – a születéstől a halál pillanatáig. A költői alkotás nem csupán a művész technikai tudását dicséri, Oross Imre letisztult dramaturgiai érzéke előtt is tiszteleg, aki nem félt attól, hogy egy szinte teljesen lineáris struktúrával támogassa Rofusz életszerű rajzait. Hasonlóan klasszikus történetvezetést követ Rofusz Kinga A sellő és a halász című festői szépségű filmje, ami azonban oktalanul elnyújtott hossza miatt válik vontatottá.

A Magyar Filmkritikusok díja Békés Rozi Villamos című filmjének jutott, mely meglepően kreatív kép-, és gondolattársításaival, finom vonalrajzaival és megkapó kompozíciós megoldásaival hívta fel magára a figyelmet. Míg azonban ez utóbbi film az absztrakciós szándék mellett fenntart egy viszonylagos történetiséget, több olyan alkotás is szerepelt a rövidfilmes versenyszekcióban, ami szinte teljes egészében lemondott a mesélés szándékáról, hogy a vizuális virtuozitásnak adja át a terepet. Ami azonban szemet gyönyörködtető volt Kelen Bálint Mechanikus Macskagyárában, már zavaróan hatott Szabó Balázs komor tónusú Romjában. Hiába az irodalmi alap, a film csaknem teljes mértékben értelmezhetetlen, a látvány nehezen befogadható, mely elegy a film élvezeti értékét erősen redukálja. A legnagyobb talány mégis Neuberger Gizella Zöldséglevesének versenyblokkba való beválogatása. Bár horrorisztikus mellékzöngéje egészen új megvilágításba helyez egy mindennapos gasztronómiai műveletet, mind minőségben, mind kivitelezésben eltörpül vetélytársai mellett. A külön kiállításon is szereplő, Kecskemétfilm Stúdió hírnevét öregbítő trió, Szoboszlay Eszter, Tóth-Pócs Judit és Roland (Boltosmesék, Bíborcsiga, Ára 2.70) objektív megítélését kissé akadályozta a csoportos tárlat okozta kettős reprezentáció (amit a „városi” díjak utólag tovább erősítettek), összességében mégis pozitívba hajlik Szoboszlai Eszter és a Tóth-Pócs házaspár munkáinak kritikai megítélése. Innovatív, egyéni hangvételű darabok, méltán tanúskodnak arról a szerzői szándékról, mely a technikai fejlesztések kiaknázását az animációs művészek egyik fő feladataként jelöli meg.

Régi motorosok és feltörekvő fiatalok (Tv-sorozatok és diplomafilmek)

A tv-sorozatok viszonylag hegemón összképet adtak, sokkal hangsúlyosabb volt ugyanis a történetmesélési szándék. A Magyar népmesék sorozat két epizóddal is képviselte magát, melyek közül Horváth Mária Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című filmje a kategóriadíjat is kiérdemelte, de Nagy Lajos A selyemrétje sem maradt elismerés nélkül. A magyar filmes kánonban előkelő helyen szereplő Magyar népmesék sorozat már-már tuti befutónak számít, tradicionális, okító történetei és Szabó Gyula érces hangja automatikusan közönségkedvenccé sorolja a klasszikus széria vadonatúj darabjait. A televíziós produkciók másik uralkodó vonalát az állatfigurákat mozgató munkák adták: A fecske meg a szalmaszál, a Bogyó és Babóca, A világlátott egérke és a Négyszögletű kerekerdő mind emberi tulajdonságokkal felruházott állatok segítségével beszélnek olyan örökérvényű fogalmakról, mint az erény és az eltévelyedés, a bajtársiasság és megbocsátás. A televíziós terepet továbbra is az idősebb generáció uralja, mindössze Szoboszlay Eszter Fejlakói képviselték a fiatal nemzedéket ebben a szektorban.

Ugyan az alkotók az elkülönítés ellen emelték fel hangjukat, a diplomafilmek ezúttal is szeparált blokkban szerepeltek. Ez a látens diszkrimináció azonban cseppet sem befolyásolta az eredményeket: nem csupán a fődíjas film (track32) volt egy végzős hallgató alkotása, de a különdíjas munkák is szép számmal kerültek ki a diákok kezei közül. Két elismerést is kapott Molnár Tünde Simon vagyok című lírai hangvételű alkotása, mely egy szikár kutya, Simon belső monológján keresztül mesél a szeretetről, a ragaszkodásról és a szabadságról, mindezeket pedig az emberi világ kommunikációképtelenségével állítja szembe. A meglehetősen súlyos témákat boncolgató munka mindvégig távol tartja magát a szájbarágós tanulságtételektől, hiszen a romantikusba hajló eszmeiség szépen harmonizál a szögletesre szerkesztett figurákkal és a film komor atmoszférájával. Kiss Virág Változás és Szederkényi Bella Orsolya című munkája is a kívülállás problémáit járja körül. A Változás tépelődő hősnőjének belső monológja egyfajta önironikus beszéd a talajvesztettségről és a fejlődésre irányuló folyamatos vágyakozásról, mely a hit, a belső egyensúly és az irányadó erő biztos létének megnyugtató konklúziójában teljesedik ki. Szederkényi Bella a pátosz helyett a groteszket választja filmje vezérelvévé, fejjel lefelé, kizárólag kézen állva közlekedő főszereplőnőjét a hétköznapok kegyetlen kihívásaival szembesíti.

Rövid, feszes helyzetkomikumok egymásutánjára épül Nagy Gergely Pixel ikonok és Lanczinger Mátyás All that cats című filmje, mely utóbbi részben Alexei Alexeev Log Jam-jének hatásmechanizmusát ismétli meg, ezzel pedig saját „egyéniségét” teszi idézőjelbe. Fekti Balázs Öt, hat, hét című filmje legalább olyan heroikus vállalás, mint a témát megalapozó Lázár Ervin novella eszmei felvetése. Indusztriális univerzumának precízen szerkesztett képi világa azonban csak részben képes felülírni a narrációs szint bonyolult struktúrája keltette zavart, mely az adaptált mű ismerete nélkül szinte kibogozhatatlan szüzsét eredményez. Wonház Annamária végtelenül bájos bábfilmje, a Falun nem csupán a kategóriadíjat vitte haza, de az Országos Diákzsűri legjobb rövidfilmnek járó elismerését is bezsebelte. A vidéki kúria idős házaspárjának egy napját megéneklő mese szellemes helyzetkomikumaival, ötletes figuraterveivel és közönségbarát stílusával a mezőny egyik legkedvesebb alkotásává nőtte ki magát. (A készítő a Prizma Filmművészeti Folyóirat a legjobb diplomafilm rendezőjének járó díját is megkapta.) A Szofita Land cirkuszi karakterek fantázia manufaktúráját bemutató musical a legjobb zene kitüntetését vitte haza, mely elismerés a Liszt év kapcsán különös figyelmet kapott.

Mi sem bizonyítja jobban a zene filmbéli alkalmazásának méltatását, mint Illés István track32 című experimentális táncfilmje, mely a férfi-női kapcsolatok szimbolikus illusztrációja. Egy több sávos út két széléről pontosan koreografált lépésekkel közelít egymáshoz a két fiatal, mely technika a kontakt tánc improvizatív mozgáspárbeszédére hajaz. A légies emelésekre és könnyed áramlásokra hagyatkozó gesztusnyelv az úton keresztben száguldó járművek fenyegetésével válik drámaivá, melynek túlzott színpadiasságát a vegyes képi világ (váltott nézőpontok, ipari kamerás felvételeket idéző vizuális megoldások) hivatott oldani. Ötletes választás a heroikus küzdelmet lezáró tragikus végkifejlet, mely egy kiszámítható, mégis szellemesnek ható gesztussal tesz pontot a nemek közti dialógus végére.

Zene és szöveg (Videoklipek és alkalmazott animáció)

A videoklipek mustrájából egyértelműen Kostil Danila a The Kolin formáció Jimmy című nótájához készített videója emelkedett ki, mely érdekes, vegyes technikával készült roncsolt képi világa okán vált izgalmassá. A felvételek Canon ID Mark II kamerával, fotó-pixallációs technikával készültek, melyekbe az utómunka során nagyítottak bele a készítők. Ennek a eljárásnak köszönhetően a képek szándékoltan öregbített, zilált vizuális szűrőn keresztül nyomulnak a néző retinája felé, mely összkép végül a huszadik század közepének ironikus lenyomatát erősíti.

Az alkalmazott animációs blokkok pár másodperces mozgóképes áradatának nyomon követhetetlensége jellemezte talán legpontosabban a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál egyetlen szervezésbeli hiányosságát: a szünet nélkül egymásra következő etűdök végül egymás hatását oltották ki. Hiába a TV Paprika ötletes egyperces kisfilmje, ha pár pillanattal később már a Canesten Kombi oktató videójára kénytelen átszellemülni a kedves néző. Hiába az igényesebbnél igényesebb programok arzenálja, ha a nagy dömpingben az egyik a másikat fojtja meg. Ha ez utóbbi szekció filmjei az egyes tematikus egységek végére kerültek volna, talán befogadhatóak lettek volna. Ha pedig a fesztivál látogatóiként kaptunk volna még további két napot, minden érdekes filmet megnézhettünk volna. Jelentősebb panaszra azonban nincs ok, a bőséges felhozatal sok és minőségi alkotással kárpótolta a fáradt tekintetű közönséget.