ANIMATÉKA 8. Orosz Anna Ida: Illuminátor születik (Tomm Moore: Kells titka)

Írta: annaida | 2010.02.10. | nincs hozzászólás
Címkék: animáció ANIMATÉKA

Oscar-díjra esélyes (és azt nyert) animációi már nem egyszer voltak az országnak, idén a nomináltak között mégis egy nem magyar rajzfilmért szurkolhatunk a hazaiaknak kijáró lelkesedéssel, a Kells titka című egészestés ír animációs filmet ugyanis több kisebb, ír, belga és francia stúdió mellett nálunk, a Kecskeméti Stúdióban gyártották, ahol a Magyar népmesék közel száz epizódja is készült és járta be a világot a magyar kultúra hírvivőjeként. Az írek nagy becsben tartott középkori nemzeti ereklyéje, a Kells-i kódex keletkezését és a viking hordák portyáit bemutató mesefilm képi világát a kódexilluminációk ihlették, ennek elemzésekor pedig a magyar tévésorozat stilizációja fontos kiindulópont lehet. Míg a Magyar népmesék a népi ornamentális motívumokat és jelképrendszert képzőművészi ihletettséggel keltik életre – amellett hogy e többlet a meseszövés érthetőségét, élvezetét egyáltalán nem zavarja meg –, addig a Kells titka a kilencedik századi kelta kódexlapok elegáns és lendületes kalligráfiáinak, finom rajzolatú, cirkalmas természeti motívumainak, élénk kék, zöld, arany akvarellszíneinek a miliőjébe helyezi egy fiatal szerzetesfiú, Brendan történetét.

Az ír és az európai kultúrtörténet egyik legendás alappillérének számító Kells-i kódex mesébe illő illusztrációiról a legenda úgy tartja, nem is földi halandók, hanem Isten angyalai rajzolták. A film  a valós történelmi tények és alakok köré a legendáknak kijáró mitikus mesevilágot épít, amiben helyet kap például a könyv eredetét elmesélő, a kódexet övező természetfeletti csodákat kifigurázó epizód a három szemmel vagy éppen három karral és tizenkét ujjal „megáldott” ionai szerzetessel, Szent Kolumbánnal. Az epizód a Sita Sings the Blues szubjektív Rámájána-adaptációjának játékos, a mítosz egymásnak ellentmondó részleteiből összerakosgatott ismeretterjesztő jelenetfüzérére rímel. A film érthetőségének és élvezhetőségének titka éppen az, hogy a kultúrtörténeti örökségvédelem vagy az analitikus történelmi hűség nem telepszik rá a filmre, és helyette a mese, az animáció leegyszerűsítő, stilizáló hajlama kap szabad utat (ami például Jankovics Marcellnek a magyar nép eredettörténetét megelevenítő, az archaikus-mitikus, de történelmi szempontból is hitelességre törekvő ismeretterjesztő filmje, az Ének a csodaszarvasról (2002) esetében éppen hogy háttérbe szorul.)

A középkor jó és rossz, világosság és sötétség, valóság és misztikum, kereszténység és pogányság által uralt kétpólusú világába helyezett mese a tizenkét éves szerzetesfiú, Brendan fejlődéstörténete, aki nagybátyja, a kells-i kolostor szigorú mérnökapátjának óvó korlátjait áthágva Kells könyvének nagyhírű illuminátorát, a kódexrajzoló szerzetesek által ünnepelt Aidan testvért választja szellemi vezetőjének. A misztikus veszélyekkel és kápráztató csodákkal teli külvilágtól elzárt kíváncsi fiúcska az idős illuminátor bátorítására szökik ki a várkolostor körüli rengetegbe, és ezzel a tiltott határátlépéssel veszi kezdetét Brendan szellemi-művészi kibontakozása.


A kisfiút – egyfajta panteista szellemben – a természet segítő erejét megtestesítő farkaslány, a vadon gyermeke, Aisling várja az erdőben, hogy a természeti környezet lenyűgöző apró részleteit feltárja előtte, elvezesse a varázslatos színű festékekhez alapanyagul szolgáló termések lelőhelyéhez, és hogy Brendan mellé álljon, amikor a kisfiú a saját félelmei által uralt alvilágba, Crom Cruach birodalmába alászáll, hogy képzeletbeli kísértetét gúzsba kösse, és az általa szabott mentális gát alól felszabadulhasson. Csak miután ebben a metafizikai szintű összecsapásban a hatalmas, lapszéldísz-kígyót krétakörbe fogva és kristály-nagyítószemét kitépve győzedelmeskedett, tud Brendan a kódex kötelezően legdíszesebb lapjának, a Krisztus-monogramot ábrázoló Khí Ró-oldal megrajzolásához nekifogni. És teszi mindezt annak dacára, hogy a saját belső küzdelmein kívül a történelem zivataraiban Kells, a kultúra és civilizáció északi mentsvára romba dől a gigantikus emberevő, uniformizált vörös-fekete SS-monstrumokként ábrázolt vikingek pusztító rablóportyája során. A Kells titka így Tarkovszkij Andrej Rubljovjának mesefilm-verziója: a művészet, az alkotói ihlet és kreativitás halhatatlanságába vetett romantikus felfogás tündér-tankölteménye.

A Kells titka a film üzenetének iskolássága ellenére, miszerint az angyalok által ihletett művészi alkotás tartósabbnak bizonyul a várkolostor emberkéz által emelt vastag kőfalerődítményénél, éppen az ünnepelt Kells-i kódex finom ornamentikájú iniciáléiból, kalligráfiáiból, stilizált állat-és növényillusztrációiból, többosztatú miniatúráiból merítő részletgazdag hátterei révén válik, ha nem is halhatatlan, de mindenesetre lenyűgöző vizuális élménnyé.

YouTube előnézeti kép
Related Posts with Thumbnails
Kapcsolódó írások
  • Ne csak láss! Értsd is, amit látsz!
  • Szalay Dorottya: A teljesség igénye (10. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál)
  • ANIMATÉKA 13: Orosz Anna Ida: Az elménket és tetteinket helyes irányba terelő animációról (Geefwee Boedoe: Szennyezzünk! / Let's Pollute!)
  • Ureczky Eszter: Őfelsége logopédusa voltam (Tom Hooper: A király beszéde)
  • ANIMATÉKA 12: Orosz Anna Ida: Túlságosan tisztelettudó hommage à Jacques Tati (Sylvain Chomet: Az illuzionista)
  • ANIMATÉKA 11: Orosz Anna Ida: Torzra retusált családi portré (Joseph Pierce: Családi portré)
  • Megyeri Dániel: Mesés eklektika, balkáni rögreália – folytatódik a Cinefest
  • Animációk a kertben
  • Orosz Anna Ida: Független (?) Róka úr (Wes Anderson: A fantasztikus Róka úr)
  • ANIMATÉKA 4. Orosz Anna Ida: Párhuzamos válások (Nina Paley: Sita Sings the Blues)
Címkék: animáció ANIMATÉKA

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Kattintás a válasz elvetéséhez

Login with Facebook:
Bejelentkezés

Téma: Kortárs skandináv film

Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben
"Isten mint hatalommániás pszichopata" - Jensen a Prizma kérdéseire válaszol
Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései
Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje
"Ne legyetek olyan kapzsik!" – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal
Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszög
Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai
Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor)
Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia

Animatéka

Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről
Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel
Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról
Rózsás Lívia: Művészeti ágak között - Waliczky Tamás rövid portréja

Varió

Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben
Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben
Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló

Állókép

Szemző Zsófia: Transzmutáció - Darwin üdülése

Legfrissebb kommentek

  • sepi: Aha, próbálták visszaállítani az eredeti 99 perces verziót (amit többek...
  • scorsesefan: A verzióban, amit én láttam, elég különböző minőségű felvételek...
  • Mdaniel: Én is csak a Lista után pótoltam be a Wicker Mant. Nagyszerű mozi,...
  • sepi: Elsőre engem is nagyon megütött, ráadásul elég...
  • scorsesefan: Letudtam a Wicker Man-t, fúúúú, sűrű cucc volt. Azok az...
  • 18+
  • A LISTA MÁMORA
  • adaptáció
  • Anilogue
  • animáció
  • ANIMATÉKA
  • animoscar 2011
  • bagoly
  • BEAT IT!
  • beszámoló
  • beszélgetés
  • biohorror
  • Cinefest 2010
  • Cinefest 2011
  • Cronenberg
  • Dialektus
  • dokumentumfilm
  • DOUBLE FEATURE
  • első szám
  • esemény
  • fantasy
  • felhívás
  • fesztivál
  • film noir
  • filmelemzés
  • filmklub
  • filmkritika
  • fordítás
  • francia film
  • gyerekfilm
  • gyűjtőposzt
  • HARDCORE
  • horror
  • interjú
  • J. G. Ballard
  • Jarmusch
  • játék
  • KELETI EXPEDÍCIÓ
  • kísérleti film
  • KÍSÉRLETI VETÍTŐ
  • könyvkritika
  • KRITIKAI KÖRPANORÁMA
  • LÁNCREAKCIÓ
  • macilány
  • magyar animáció
  • magyar film
  • MONSTER OF THE WEEK
  • műfaji film
  • OFF-SCREEN
  • önreflexió
  • prizma
  • rákszörny
  • remake
  • rövidfilm
  • sci-fi
  • skandináv film
  • sorozat
  • szerzőiség
  • televízió
  • Titanic 2010
  • Titanic 2011
  • tömegfilm
  • TOP 2011
  • trash
  • videoklip
  • websorozat

Archívum

  • 2012. / február
  • 2012. / január
  • 2011. / december
  • 2011. / november
  • 2011. / október
  • 2011. / szeptember
  • 2011. / augusztus
  • 2011. / július
  • 2011. / június
  • 2011. / május
  • 2011. / április
  • 2011. / március
  • 2012
  • 2011
  • 2010
  • 2009

Partnereink

film.hu

Filmvilág

Mozinet

Geekblog

Filmtett

http://www.nyitottmuhely.hu/

filmpont.hu

Kulter

Klauzal13

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Támogatóink

ELTE BTK HÖK

NKA


PRIZMA büszke arra, hogy WordPress szív hajtja
Bejegyzések (RSS) és Hozzászólások (RSS).