A fesztivál már korábban is bebizonyította, hogy a kisfilm nemcsak a kísérletezés, a hangkeresés és játékfilm előtti gyakorlatozás terepe lehet, hanem profi, önálló és önmagában is működő alkotás. A minőséget az elmúlt év legnívósabb fesztiváljainak rövidfilmjeiből összeállított versenyprogram szavatolta, Oscar-jelölt daraboktól kezdve a Sundance-en át a Cannes-i versenyprogramban szereplő alkotásokig. Kevés kivételtől eltekintve idén a kisfilmek témavilága – sokszor határokat döntögető módon – a szexualitás, a párkapcsolat és a család körül forgott. Hogy az összességében vidámabb hangütés annak köszönhető, hogy a formából fakadóan gyorsan letapogatnak egy javulóban lévő nemzetközi hangulatot, vagy inkább a „cudar időben sírva vigadás” elve érvényesül: végül is mellékes kérdés, viszont az utóbbi egy-két év legjobb európai rövidjeit felsorakoztató mustra idén is egyenletesen hozott színvonalából a sötétebb tónusú munkák emelkedtek ki.

A nagy, európai A-kategóriás filmfesztiválok között bújik meg a kicsiny Udine FEFF (idén április 29-től május 7-ig), mely csekély mérete ellenére is igen komoly csemegét tartogat a moziba látogató, fesztiválozni vágyó közönség számára. A betűszó feloldásával rögtön megérthetjük, miért is tódul be filmenként majd 1200 néző a Teatro Nuovo nagytermébe: Far East Film Festival. A mustra lehetőséget ad a legfrissebb, sok esetben még a nemzetközi premiert is megelőző távol-keleti filmek nagyvásznon, kópiáról, csodaszép textúrával történő megnézésére, mely hallatán még a legedzettebb asiafan-torrentezők szeme is könnybe lábad.

A kétévente megrendezésre kerülő Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia a filmtudomány és a pszichoanalízis területei közötti párbeszédet kívánja életben tartani. A 2006-ban indult, pécsi illetőségű szakmai fórumon idén november végén az önreflexivitás és reflexivitás témaköre állt a vizsgálódás fókuszpontjában.

Az immáron negyedik életévét taposó EUShorts újbóli megrendezése és az általa gerjesztett Toldi mozis pezsgés igazolja, hogy a hazai nézők változatlanul vevők a hatásosan adagolt rövidfilmekre. A négy napos mustra során a szervezők idén is tarka válogatással prezentálták az öreg kontinens országainak egészen friss (túlnyomórészt az elmúlt egy-két évben készült) munkáit, és a tavalyi rendezvényhez hasonlóan ezúttal is öt blokkba gyűjtötték a mennyiséget tekintve valamivel szerényebb felhozatalt (32 új film és 9 ismétlés a múlt évben vetítettek közül). A karakteres és nagyon ízléses arculattal megtámogatott fesztivál (amelyről korábban is beszámoltunk) kisfilmes körképe szépen mutatja, hogy számtalan tehetséges alkotó lát még fantáziát a formában, és hogy a szervezők a filmnyelvi kísérletekre vállalkozó művek helyett továbbra is inkább a szélesebb közönség megszólítására képes – ezzel együtt persze nívós kivitelezésű – produkciókat részesítették előnyben a válogatásnál. Az anyagban gazdag december eleji fieszta gyakran egészen eltérő hangütésű munkák bemutatásával biztosította a beígért érzelmi hullámvasút-élményt, hogy a rövidfilmes terápiával a lehető legtöbb igényt és szükségletet kielégítse.

Miskolcon tovább zajlik az élet. A fesztivállátogatók életében szerencsére nem csak a jófajta whiskey és a rossz időjárás jelent biztos pontot, hanem a mindennapi filmélmény is, hiszen az idei versenyprogramban nincs hiány figyelemre méltó alkotásokból. Ezt ékesen bizonyította a csütörtöki felhozatal is, melyet igyekeztek egy tematikus fonálra felfűzni a szervezők. A nap két fő premierfilmje (Pál Adrienn, Precious) között látványos hasonlóságot jelentett az extrém módon túlsúlyos főhősnő szerepeltetése, aki valamilyen úton megpróbál kitörni kilátástalannak tűnő élethelyzetéből. Mindkét alkotás komoly fesztiválsikerekkel a háta mögött érkezett a Cinefestre – Kocsis Ágnes filmje Cannes-ban nyerte el az újságírók által osztott FIPRESCI-díjat, Lee Daniels gettódrámája pedig szinte minden létező gálát és fesztivált végigtarolt az Oscartól a Sundance-ig – nem csoda hát, hogy nagy várakozás előzte meg a vetítéseket.

Az kétségtelen, hogy a miskolci filmes mustra képében Magyarország egyik, ha nem a legdinamikusabban és legprogresszívebben fejlődő fesztiváljáról beszélhetünk. Tavaly még a Hold bemutatójának örülhettünk, idén ki sem látunk az igényes és „premier előttiségük” miatt exkluzív külföldi darabok közül. Közülük egy, a már több trófeát is kiérdemlő Dr. Halál nyitotta a tíz nap alatt bemutatandó egészestés filmek sorát – de kezdjük az elején!

Az Anilogue 2009-es programjában a számtalan kisfilm mellett szerencsére nem csak mozgóképes/szerzői múlttal rendelkező munkákat tárt a közönség elé, mint például a sikeres animesorozatból kinőtt Gurren Lagann (2009) vagy a legendás Rintaro Jona-Jona Pingvinje (2009), hanem lehetőség nyílt megismerni néhány olyan alkotót is, aki az első egészestés moziját jegyzi.

Az elmúlt egy-két évből több világsikert aratott példa is igazolja, hogy érdemes odafigyelni a(z animációs) filmgyártásukat tekintve kevéssé ismert országokra, illetve ezen nemzetek művészeire, és az iráni Marjane Satrapi Persepolis-a (2007), illetve az izraeli Ari Folman Libanoni keringője (2008) után az ugyancsak izraeli Tatia Rosenthal $9.99 (2008) című alkotása személyében újabb izgalmas közel-keleti munkát köszönthetünk. És bár a korábbi művekhez hasonlóan Rosenthal egészestése is rendkívül személyes hangütésű darab, más közös nevező aligha található a filmek áttekintésekor.

Közel ötven – köztük öt magyar – az elmúlt néhány évben készült, európai rövidfilmet mutatott be az EuShorts nemzetközi filmfesztivál novemberben a Toldi moziban. A szervezők előzetes szelekciót követően rendezték a néhány motívum révén egymáshoz kapcsolódó filmeket tematikus blokkokba. Így alakult ki az öt (Ez itt Európa, Beszéljünk másról, Temegén, Tesztoszteron huszárok, Amiket teszel) kb. nyolc filmből álló szakasz, valamint az előző fesztivál legsikeresebb és legjobbnak ítélt filmjeiből készült válogatás Kell ennél több? Nincs. címmel. Üde színfolt volt továbbá a Magyarországon ritkaságnak számító műfaji válogatás, a sajnos mindössze egyszer vetített, Csak egy kis sokkra keresztelt horror-blokk, melyet remélhetőleg jövőre is folytatnak a szervezők, és esetleg más műfajú filmeket felsorakoztató programpontokkal is kiegészítik a fesztivált. Mely nagyban segíthetné a műfaji filmek magyarországi kommunikációját. A Toldi vásznán neves nemzetközi fesztiválokon résztvevő és díjazott filmeket láthatott a közönség. Ez a hozzáállás jelen esetben ambivalens eredménnyel zárult. Pozitív mert profi alkotók javarészt jól kivitelezett kisfilmjeit láthattunk, ugyanakkor a megbízhatóság sokszor a középszerűséggel és a kiszámíthatósággal párosult. Kevés filmről mondhatjuk, hogy érdekes formai megoldással vagy igazán különös történettel próbálkozott volna.  Ez az ötven filmből álló merítés nyilvánvalóban nem reprezentatív, de talán reális képet fest a  közönségbarát narratív rövidfilmek jelenlegi tendenciáiról.