beszámoló fesztivál rövidfilm
A fesztivál már korábban is bebizonyította, hogy a kisfilm nemcsak a kísérletezés, a hangkeresés és játékfilm előtti gyakorlatozás terepe lehet, hanem profi, önálló és önmagában is működő alkotás. A minőséget az elmúlt év legnívósabb fesztiváljainak rövidfilmjeiből összeállított versenyprogram szavatolta, Oscar-jelölt daraboktól kezdve a Sundance-en át a Cannes-i versenyprogramban szereplő alkotásokig. Kevés kivételtől eltekintve idén a kisfilmek témavilága – sokszor határokat döntögető módon – a szexualitás, a párkapcsolat és a család körül forgott. Hogy az összességében vidámabb hangütés annak köszönhető, hogy a formából fakadóan gyorsan letapogatnak egy javulóban lévő nemzetközi hangulatot, vagy inkább a „cudar időben sírva vigadás” elve érvényesül: végül is mellékes kérdés, viszont az utóbbi egy-két év legjobb európai rövidjeit felsorakoztató mustra idén is egyenletesen hozott színvonalából a sötétebb tónusú munkák emelkedtek ki.
BEAT IT! filmelemzés rövidfilm
A beatgeneráció tagjai sosem határozták meg pontosan, hogy miként kell értelmezni a „beat” szót. A kifejezés egyszerre utal a „levert” vagy „legyőzött” jelzőkre, az „ütem” vagy „tempó” fogalmaira, de egyfajta üdvözülésként is felfogható, ha a „beatitude” szóból indulunk ki. De akkor mi is pontosan a beatfilm? A filmes kánon nem ad egyértelmű választ, az általában a beattel rokonított fikciós alkotásokat számba véve pedig úgy tűnik, mintha megnevezés a melodráma egyik alműfaját takarná, melyben az öntudatára ébredő generáció fellázad a második világháborút követő korszak hazug konformizmusa ellen. Véleményem szerint azonban a beatfilm nem csupán az ötvenes évek Amerikáját meghatározó társadalmi jelenség mozgóképes illusztrációja, hanem sokkal inkább a mozgalom ideológiája által életre hívott művészi hitvallás egyik megnyilvánulási formája. Úgy vélem, hogy a beatfilmet mint stílusirányzatot John Cassavetes vezeti be New York árnyai című filmjével 1959-ben, és Jim Jarmusch támasztja fel a Permanens vakációval 1980-ban, mely film egyben a beat eszme demisztifikálását is eredményezi.
Cronenberg filmelemzés rövidfilm televízió
A biohorror atyja, mielőtt szikéjét emberi testekbe mártotta volna halálos mutációk után kutatva, szülőföldjét, az öntudatára ébredő Kanadát fektette műtőasztalára.
Cinefest 2011 filmelemzés rövidfilm szerzőiség
Az Erdő királyának római mítoszában Diána papja addig töltheti be tisztségét, amíg egy nála alkalmasabb jelölt párbajban ki nem végzi, így átvéve tőle a nem túl kellemes egzisztenciális alapállással bíró pozíciót. Frazer Az aranyágban a legősibb termékenység-mítoszokig vezette vissza az Európában extrémitásnak számító, emberáldozattal járó tradíciót, aminek hatása a huszadik században főképp a gengszterfilmek szigorú, általában csak gyilkosság árán megbontható hierarchiáiban tükröződik: a bűnkirályok véres trónfosztásainak kontextusában a jó termés így alakult át a mindenkori zsákmánnyá és profittá, a szent ligetből tört aranyág pedig immár a minden transzcendenciájától megfosztott világi hatalom szimbóluma.
18+ Cronenberg rövidfilm videoklip
Cunningham munkáiban a test jelentése újszerű minőséget nyer a másítás technikája révén. Degenerációkat, összezavart és elbizonytalanított szexualitást teremt; a sötétség és az izommozgások sajátos kapcsolata által a zenei test ismeretlen jelentését tárja fel. Mindezekkel ajánlatot tesz a test és tudat problémájának meghaladására. Idéz Cronenberg munkáiból, más megvilágításba helyezve azokat. A szöveg eredetileg a Prizma első számában jelent meg, melynek anyagai hamarosan kivétel nélkül olvashatóak lesznek az archívumban.
esemény rövidfilm skandináv film
Megjelent a Prizma hatodik, minden eddiginél vastagabb és izgalmasabb Kortárs skandináv filmes száma! Mától kapható! Mától kölcsönkérhető! Részletek a szövegekből, árusító helyek és Prizma-spot a tovább után.
animáció filmelemzés rövidfilm videoklip
Illés István eredetileg videoklipként nevezte a KAFF-ra a track 32-t. Ebben a kategóriában kevés esélye lett volna, hiszen alkalmazott animációnak ritkán jár fődíj. Ám a sors közbeszólt, az előzsűri ugyanis a MOME médiadesign szakán végzett alkotó munkáját átsorolta a diplomafilmek szekciójába, s emiatt jóval nagyobb figyelem irányult Illés alkotására – akkora, hogy végül hazavihette a fesztivál nagydíját.
18+ esemény horror rövidfilm
Négy év sikeres fesztiválszervezés alatt mindig szomorúan hagytunk ki a programból olyan filmeket, amiket a tizennyolcas karika vagy épp besorolhatatlanságuk megakadályozott abban, hogy vetíthessük őket. Ezért indítottuk el az EUSHORTS LIKES sorozatunkat, amiben minden egyes alkalommal egy más műfajt mutatunk be a magyar közönségnek, az EUShorts Rövidfilmfesztiváltól már megszokott színvonalon. Az első ilyen műfaji vetítésen a két legzsigeribb műfajra épített EUSHORTS LIKES: HORROR ÉS PORNÓ március 24-én és 25-én vár titeket a KINO Moziban. Minden nap 20 órától a HORROR, 22 órától pedig a PORNÓ blokkot vetítjük, eredeti nyelven, magyar felirattal, választható angol hangalámondással. Belépés szigorúan 18 év felett!
OFF-SCREEN rövidfilm
Fassbinder-traktátus
Mint a cukormentes múmia, a múzeumi tárló alján, a konstelláció újszerű keretek közé pottyant. Nem az agy konfigurálta láthatatlanból kinövő indáit, hanem a granulált múlt. S ebben a szeszélyes napban csörgő szarka matatott, és árkot ásott a vers lapátja, hogy el tudjon folyni az összes emlék az esővel együtt. Macska volt a szekrényben. Cogito úr (pedig) otthon biztonságban ette a dinnyéjét. Hát hogyan tovább, Csehov? Kérdezte Wittgenstein, ha csöndemben olykor egy szót találok, úgy mélyül életembe, mint egy szakadék. Morfondírozott félálomban a tenor grammateusz. Elromlott minden, kezdjétek újra. Hallatszott az utcai műsorközlő bemondása. És a rendező, Fassbinder, ölbe vette a vállfák közül kiugró cicust. Hajnalodik, ideje forgatni.
Az immáron negyedik életévét taposó EUShorts újbóli megrendezése és az általa gerjesztett Toldi mozis pezsgés igazolja, hogy a hazai nézők változatlanul vevők a hatásosan adagolt rövidfilmekre. A négy napos mustra során a szervezők idén is tarka válogatással prezentálták az öreg kontinens országainak egészen friss (túlnyomórészt az elmúlt egy-két évben készült) munkáit, és a tavalyi rendezvényhez hasonlóan ezúttal is öt blokkba gyűjtötték a mennyiséget tekintve valamivel szerényebb felhozatalt (32 új film és 9 ismétlés a múlt évben vetítettek közül). A karakteres és nagyon ízléses arculattal megtámogatott fesztivál (amelyről korábban is beszámoltunk) kisfilmes körképe szépen mutatja, hogy számtalan tehetséges alkotó lát még fantáziát a formában, és hogy a szervezők a filmnyelvi kísérletekre vállalkozó művek helyett továbbra is inkább a szélesebb közönség megszólítására képes – ezzel együtt persze nívós kivitelezésű – produkciókat részesítették előnyben a válogatásnál. Az anyagban gazdag december eleji fieszta gyakran egészen eltérő hangütésű munkák bemutatásával biztosította a beígért érzelmi hullámvasút-élményt, hogy a rövidfilmes terápiával a lehető legtöbb igényt és szükségletet kielégítse.
Téma: Kortárs skandináv film
Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben "Isten mint hatalommániás pszichopata" - Jensen a Prizma kérdéseire válaszol Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje "Ne legyetek olyan kapzsik!" – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszög Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor) Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia
Animatéka
Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról Rózsás Lívia: Művészeti ágak között - Waliczky Tamás rövid portréja
Varió
Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló
Állókép
Szemző Zsófia: Transzmutáció - Darwin üdülése