animáció fantasy gyerekfilm MONSTER OF THE WEEK
A nyolcvanas években születettek televíziós eszmélkedése minden bizonnyal gellert kapott a kilencvenes évek elején sugárzott mesefilm-sorozattól, A Mesemondótól (The Storyteller, 1988), amely – a szó szoros értelmében is „puppet master” – Jim Henson alkotása, aki többek között …
animáció filmkritika önreflexió szerzőiség western
A Rango a western mémjeinek sikeres továbbörökítőjén túl – lévén ez a Verbinski első szerzői műve – a színjátszás és a történetmesélés mesterségéről alkotott merengőként, színpompás posztmodern kavalkádként, továbbá egészen egyszerűen szemkápráztató, versenytársait jócskán maga mögé utasító animációs filmként vonulhat …
animáció ANIMATÉKA animoscar 2011 rákszörny
Az Oscar-győzelmet besöprő Az elveszett dolog (The Lost Thing) több olyan vonással is rendelkezik, ami igencsak esélyessé tette az aranyszobrocska megszerzésére. Az animáció képi világa ötletes és friss, annak ellenére, hogy nem használ 3D-s technikát; a sztori pedig kellemesen melankolikus, …
animáció ANIMATÉKA animoscar 2011 önreflexió
A Pixar Stúdió az animációs műnemet forradalmasító alkotói szinte már hazajárnak az Oscar-gálára, és a hatalmas népszerűségnek örvendő, egészestés darabjaik mellett rendszeresen hódolnak a rövidfilmes forma előtt is. Fáradozásukat eddig tíz jelölés és három aranyszobrocska dicsérte: ugyan a Toy Story …
animáció ANIMATÉKA animoscar 2011 kísérleti film
Bastien Dubois animációs etűdje egy impresszionista festő vázlatfüzetének érzékeket megrészegítő frissességével hat. A fiatal rendező madagaszkári utazásának élményét, az emlékek összemosódó esszenciáját sűríti bele tíz perces kisfilmjébe. A film egymás mellé rendelt hangulatképekből, útijegyzetekből és elkapott fotók véletlenszerűségével rendezett képek …
animáció film noir horror MONSTER OF THE WEEK western
A MONSTER OF THE WEEK eheti szörnye ismét megfosztja méltóságától a filmtörténet egyik legrettegettebb monstrumát, bár ezúttal nem egy gyerekfilmben hibernált és domesztikált rémről van szó, hanem egy mai napig rémisztő figura, az Alien tisztelettudóan kivitelezett, de humorral átszőtt vendégszerepléséről …
Anilogue animáció
Észtország a mai napig a kelet-európai animáció egyik fellegvára. A volt szovjet tagállamok nemzeti filmgyártásainak furcsa ellentmondása, hogy az „aranykort” mindenhol a társadalmilag és kulturálisan is politikai elnyomás alatt töltött évtizedekre datálják. Ahogy a magyar animáció a hetvenes és nyolcvanas …
animáció filmelemzés videoklip
A japán származású, New Yorkban élő grafikus, Motomichi Nakamura sokszínű munkássága nem csak az animált mozgókép és a graphic design fogalmának átalakulására és „új média-művészettel”, video-művészettel való fúziójára, hanem videoklipjei révén az animált brutalitás potenciális felszabadító jellegére is rámutat.
animáció Cinefest 2010 filmkritika
Az animációs versenyfilmek második blokkja a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hegemóniáját mutatja, ám az elsőre impresszívnek tetsző dominancia önmagában még nem jelent egységes színvonalat. Cinefestes celluloid-céllövöldémben ezen kívül egy hipnotikus művészfilmre (Rákcsapda), egy arcpirítóan gyenge férc-westernre (Jonah Hex…
Bemutatkozik a lengyel Se-Ma-For Stúdió, megmérettetik az animációs versenyfilmek első fele, és ha nem is tragikusan, de versenytársai közt jócskán alulmarad egy bolgár nagyjátékfilm. Összességében színes és fantáziadús nap végére teszünk így nyomasztó pontot, az animációs szösszenetek szertelen fantázia-tobzódását nem …
Téma: Kortárs skandináv film
Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben "Isten mint hatalommániás pszichopata" - Jensen a Prizma kérdéseire válaszol Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje "Ne legyetek olyan kapzsik!" – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszög Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor) Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia
Animatéka
Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról Rózsás Lívia: Művészeti ágak között - Waliczky Tamás rövid portréja
Varió
Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló
Állókép
Szemző Zsófia: Transzmutáció - Darwin üdülése