Az egyfilmes rendező, Rune Denstad Langlo egy fagyosan szívmelengető, meditatív, éjfekete humorú tripre invitál az északi félteke középpontja irányába, hogy a végtelen fehér semmiben ráleljünk saját magunk és kapcsolataink origójára. A forgatókönyvet a nemrég Budapesten járt kult-skandináv író, Erland Loe jegyzi, a film egy sor nemzetközi filmfesztiválon szerepelt, és elnyerte a 2009-es Titanic Filmfesztivál fődíját is.

A film december 15-én 20:00-kor látható a Magyarhangya, az Odeon Lloyd Mozi és a Prizma filmklubján.

A skandináv filmről kialakult sztereotípiák egyik legtalálóbbika a ridegség mázával palástolt furcsa őrület. Az európai film legtitokzatosabb darabjait a féléves télbe dermedt északi országok termelik. Már a tízes-húszas években kialakult a svéd, dán, norvég film körül valami egzotikus köd, az európai (vagy tengerentúli) nézőket vonzó vadregényesség, és misztikum. A modernizmus ötvenes-hatvanas évekbeli urbánus tombolásával is megmaradt ez a megragadhatatlan őserő, még akkor is, ha az egész skandináv film mezőnye egyet jelentett Bergmannal.

A film december 8-án 20:00-kor látható a Magyarhangya, az Odeon Lloyd Mozi és a Prizma filmklubján.

A Prizma hatodik számában az interjú mellett további szövegek olvashatóak Jensen munkáinak morálfilozófiai vetületeiről, illetve a kortárs dán film főbb áramlatairól. A megszokott árusító helyek mellett lapszámaink az Odeon-Lloyd Mozival és a Magyarhangyával közös Északi szél filmklubon kedvezményes, 500 forintos áron kaphatóak!

Lars von Trierről mostanában a legtöbbeknek a Melankólia Cannes-i sajtótájékoztatón elhangzott botrányos kijelentései jutnak eszébe, ahol a dán rendező egy német gyökereit firtató kérdésre válaszolva egy ellentmondásos és el-elakadozó gondolatmenet végén nácinak nevezte magát, majd hozzátette, hogy együttérez Hitlerrel. A legfrissebb film kapcsán tett, még Trier provokáló gesztusainak mércéjén is botrányos állítás éppen ordító álnaivitása okán válik alkalmassá arra, hogy rajta keresztül, a felháborodást félretéve, a rendező éles cinizmusát ellene fordítva érzékeltessük első filmje, A bűn lélektana szerzői hitvallását és az életmű egységét. Egyébként az is bizonyítja, hogy nem elszólásról, hirtelen felindulásról, vagy félrebeszélésről van szó, hogy már egy 2005 végén, a Manderlay kapcsán készített interjúban is lejátszódott egy nagyon hasonló jelenet.

Az október 14. és 18. között megrendezésre kerülő Finn Filmnapok látogatói hat mű megtekintésével ízelítőt kaphatnak az északi ország közelmúltbeli filmterméséből. Az elmúlt évtizedben komoly fellendülést mutató finn filmművészet iránt érdeklődők a Toldi moziban szervezett vetítéseken többnyire kortárs, az északi hagyományoknak megfelelően emberi viszonyok feltárására koncentráló történetekkel találkozhatnak. Bár a tavalyi Hercegnő ebből a szempontból valamelyest kilóg a sorból, hiszen a cselekménye jórészt egy elmegyógyintézet területén játszódik az 1940-es és ’50-es években, mégiscsak a különleges címszereplője körül kialakuló emberi viszonyokról mesél.

Október 19-én, 18:00 órától Baltasar Kormákur Vérvonal című krimijével indul a Prizma, a Magyarhangya és az Odeon Lloyd Mozi közös vetítéssorozata, melynek keretében itthon ritkán látható északi remekek peregnek rövid előadással megtámogatva, minden esetben kópiáról. A filmnézést kötetlen beszélgetések és italozás követi a Prizma szerkesztőivel. A többek között Lars von Trier, Bent Hamer és Anders Thomas Jensen munkáit is felvonultató részletes programot lásd lentebb.

Ezúton meghívunk a Prizma skandináv filmmel foglalkozó hatodik számának bemutatójára, melyet a József Attila Körrel és a Magyarhangyával közösen tartunk 2011. szeptember 27-en, 19:00-kor a Hollán Ernő utcai Odeon moziban. A részletes programért lásd lentebb.

Bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy a mozipénztárnál kicsengetett jegyár és a rászánt idő után csalódott a választott filmalkotásban, és kedve lett volna keserűségét néhány keresetlen szóval és gesztussal kifejezni a film alkotóinak, de végül ráébredt, hogy ezen vágyának kielégítése csak még több időt és csalódást jelentene, így bosszankodva letett tervéről. A Kiságyúk című film feloldhatja frusztrációnkat: főhőse, a dührohamait uralni képtelen, börtönviselt Tonny szűkre szabott láthatási idejében szórakozni szeretne gyerekeivel, így téved be az elismert művész, Klaus Volker legújabb filmjére, amely unalmasnak, zagyvának, és öncélúan kegyetlennek bizonyul. A mozi előcsarnokának szétverése után Tonnynak nem sok esélye marad, hogy továbbra is találkozzon a gyerekeivel, felszabaduló idejét így az infantilis rendező felkutatására és megleckéztetésére szánja, egy véletlen folytán pedig Klaus forgatásán is átveheti az uralmat. Bár az alapötletet az a széles körben elterjedt sztereotípia táplálja, hogy a művészfilmeket önmagukat bálványozó, túlfizetett nyikhajok rendezik, végül kiderül, hogy az is nagyon el tud hasalni ebben a szakmában, aki mindig mindent jobban tud.

Komoly teljesítmény megszerettetni egy olyan embert, aki alkalomadtán pépesre veri legjobb barátja arcát egy baseballütővel. A mega-vagány Winding Refn csak angolosan szeret filmet készíteni, így a kézre álló drog- szex- erőszakhármasból kiváló fűszerezéssel készít másfélórás húsimádó egytálételeket.

Mindennapi thriller-mesék
A zsánerek nemzeti variánsait vizsgáló műfajelmélet egyik bevett módszere, amely a műfajok előfordulási arányát, egy nemzet vagy ország műfaji preferenciát annak kulturális kontextusára, jellemzőire vezeti vissza. A thriller elsöprő népszerűsége így azon dán kulturális identitás velejárója lesz, amely a közösség és egyén, az outsider és insider kategóriái mentén épül fel. Az 5,5 millió főt számláló országban a sztereotip elképzelés szerint nemhogy nincsenek kívülállók (de vannak: az etnikai kisebbségek), de Dánia kulturális öröksége is a zárt közösségeket, az otthon melegét hangsúlyozza (ld. a „hygge-filmeket”, amelynek dán szava „melegséget” jelent, ill. az Oscar-díjjal jutalmazott dán örökség-filmeket, különösen a Babette lakomájának [Babettes gæstebud, 1987] külvilágtól elzárt közösségképét, és a hozzá rendelt pozitív értékrendszert).