A thai komputer-animációs ipar 2006-ban ébredt öntudatára. Az egészestés CG-játékfilmek alfája egyszerre merített a helyi folklór és történelem legendáriumából, míg karakterábrázolás, dramaturgia és narratíva szempontjából inkább a nagyobb múltra visszatekintő, nyugati Nagy Testvértől – különösen Walt Disney-től – lesett el jól bevált fogásokat.

A thai animációs film születését a II. világégést követő évekre lehet datálni, a kormány ekkor kérte fel Sanae Klaikluent, hogy oktatójelleggel készítsen rövid szösszenetet, melyben kalap, farmer és csizma viselésére buzdítja a polgárokat. A műnem következő mestereként Payut Ngaokrachangot tartják számon, aki 1955-ben még egy közlekedési rendőrről készített rövidfilmet, 1979-ben már Thaiföld mai napig egyetlen egészestés hagyományos, kézzel rajzolt opusát dirigálta – a The Adventure of Sudsakorn nem meglepően szintén egy kanonizált népmesét öltöztetett animációs köntösbe. Payut annakidején Sanae hatására lépett a pályára, ám a hallatlan technikai nehézségek (Payut majdnem megvakult rajzolás közben, 2010. május 27-i haláláig kontaktlencse viselésére volt szorulva), a képzetlen szakembergárda, továbbá a financiális ellehetetlenülés okán (a kevesebb pepecselés és a kisebb büdzsé miatt a kormány inkább az élőszereplős filmeket preferálta), a thai animátoroknak le kellett rakniuk a ceruzát. Így viszont nem lehetett bebetonozni a szükséges szakmai és intézményi alapokat, a thai animációs film közel negyed évszázadra margóra szorult.

Az ezredforduló környékén Thaiföldön ugrásszerűen megnőtt a külföldről érkező megrendelések száma, a thai szórakoztatóipar emiatt kénytelen volt komolyabb számítógépekbe és felszerelésekbe beruházni, melyeket eleinte reklámok, animációs tévéműsorok, illetve komputerjátékok kivitelezéséhez használtak. A kielégítő gépparkot látva megtették az első lépést a tetszhalottnak tűnő animációs film felélesztésére: a nyugati munkatapasztalattal bíró Kompin Kemgumnirdnek jutott a megtisztelő feladat. Kompin a Tarzan 1999-es verziójánál mint inbetween artist működött közre, az ő feladata volt, hogy Kala karakterrajzánál az egy-egy animált filmkocka (key frame) közti átmenetet minél láthatatlanabbá, folyékonyabbá tegye; valójában a mozgás illúziójának hibátlan megteremtéséért volt felelős. 2001-ben az Atlantisz: Az elveszett birodalom (Atlantis: The Lost Empire), 2002-ben pedig – a Disney-t maga mögött hagyva, immár a Blue Sky Stúdió berkeiben – a Jégkorszak (Ice Age) animációs csapatának tagja volt, szakmai előéletét látva tehát korántsem érhette váratlanul a világot, hogy az első egészestés, teljes egészében CG-animációs film rendezését rá bízták. A Khan Kluay munkálatai 2003-ban kezdődtek, a kész művet 2006-ban láthatta először a nagyérdemű.

Ebben Sziám egyik legnagyobb becsben tartott uralkodójának, Ayutthaya királyság fejének, Naresuannak és hű harci elefántjának állítottak emléket. A kis Khankluay vígan éli az elefántborjak életét, mindössze egyetlen dolog böki az ormányát: édesapját sohasem látta, ha róla kérdez, mindenki hallgatásba burkolózik, ráadásul félárvasága miatt még kortársai kegyetlenségének is ki van téve. Egy kotnyeles postagalamb egy szép napon azonban elmondja neki az igazat. Édesapja, Phupa, harci elefánt volt, őt a királyi udvarban kell keresnie. Khankluay elindul hát, hogy számos viszontagságon és halálos veszélyen keresztül a legendás ormányos nyomdokába lépjen.

A Khan Kluayt két rétegre lehet bontani: az egyik a helyi történelemmel szoros viszonyt ápoló szüzsé, mellyel Thaiföld kicsijei és nagyjai egyaránt tudnak azonosulni. Ilyen, úgynevezett „őstojás-helyzetben” szokták a filmesek a legkisebb kockázatot vállalni. Vagy egy több száz (netán ezer éves) krónikához, vagy egy méltán kanonizált irodalmi alapanyaghoz nyúlnak, mintsem hogy eredeti és ebből fakadóan jóval kockázatosabb ötlettel kísértsék meg az anyagi bukás szellemét. A kék kiselefántot viszont majdhogynem szent állatként tisztelik, így nála profitábilisabb címszereplőt keresve sem tudtak volna találni. Tapasztalat és jelentős szakmai múlt híján azonban minden mást (ahogy az 1942-es Bambiból átvett felütést is) a Disney-istállóból kellett kölcsönözni.

Még ha elsőre szembetűnő is, az animációs technika bájos kezdetlegessége fölött (őskori renderelés, bumfordi fény-árnyék hatások, egy pixelhalomból „kifaragott” karakterek) nyugodtan szemet hunyhatunk. Az állatfigurák tüneményesek és a thai szinkronszínészeknek egytől-egyig sikerült életre kelteni őket. A Khan Kluay cselekménye viszont mintha csak Az oroszlánkirályét (The Lion King, 1994) visszhangozná. Igaz, hogy az amerikai változat Shakespeare Lear királyából merített, míg a thai opus egyértelmű történelmi gyökerekkel bír, az apagyilkos utáni keresés, a vadonba vetett, magányos kisállat motívuma, illetve felnőtté érése összeköti a két alkotást – sőt, még a Hakuna Matata-dal thai variánsát is megtaláljuk! A (szó szerint is) sokszínű figurák is a Disney-univerzumot idézik, legyenek azok főbb szereplők, vagy csupán egyszerű comic reliefek (a kotnyeles postagalamb karaktere pedig egyenesen a Pixar Stúdió For the Birds c. rövidfilmjében látott gonosz madárkák egyenes ági leszármazottja), ahogy a Khan Kluay narratív tagoltsága, dramaturgiai csúcspontjai és gegjei is a mikiegeres cég mozgóképes termékeire hajaznak. (Hasonló nyugati behatást figyelhettünk meg a japán anime kezdeti térnyerésénél is, és ugyan annak a hatásnak már megfordult az előjele – lásd például Genndy Tartakovsky munkásságát vagy a Cartoon Network csatorna főműsorait –, a nyugati animációs film a keletire gyakorolt befolyása a mai napig vitathatatlan.)

Ám míg a Khan Kluayban is antropomorf állatokról van szó, ezek a teremtmények nem értenek szót az őket körülvevő emberekkel. Kompin művének egyik legmegindítóbb nívója pontosan az ember és állat közti, már-már a szimbiózist megközelítő, de mindenképpen kölcsönös tiszteleten alapuló, szavak nélküli kapcsolat ábrázolása: ember és elefánt vállvetve harcolt egykoron a közös ügyért, ahogy – az emberhez hasonlóan – egy elefántból is válhatott „elefántalan” munkára kényszerített rabszolga. Sötét tónusok a Khan Kluay meséjét érettebb szórakozássá formálják, s ugyan a Disney-filmek sem szűkölködtek traumatikus képsorokban (Bambi anyjának a halála, a Mufasa-gyilkosság vagy akár a boszorkány hátborzongató transzformációja a Hófehérke és a hét törpében), Kompinék jóval kevesebbet finomkodtak. Míg az amerikai példakép előszeretettel használta az off-screen korhatár- és cenzorbarát megoldását, a thai rendező filmjében nem egy alkalommal látunk kifejezett pokoljárást, elég csak felidézni a kis Khankluay édesapjának a halálát, netán a film csúcspontját jelentő – és nem utolsósorban szintén a tűz vörösében izzó, képi világa miatt már-már túlvilági – csatajelenetet. (Megjegyzem, hogy a Disney-életmű mellett Kompin Peter Jackson A Gyűrűk ura-trilógiájából is sokat merített, kivált a finálé harci szcénájában, ami egy az egyben A király visszatérben látott olifánt-csörtét idézi.)

A Khan Kluay képében elkészült a thai filmipar első ízben megtérülő animációs terméke. 2006-ban ez volt a legnagyobb kasszasiker Thaiföldön, 2008-ban The Blue Elephant címen még az Egyesült Államokba is eljutott (még ha „csupán” a videotékák polcaira is), míg az indiaiaknál Jumbóként vetítették. A legendás kék elefánt sorsát egy 2009-es sequelben már Taweelap Srivuthivon gombolyította tovább, s ugyan franchise-ról még nem beszélhetünk, egy más műfajban már ezt is sikerült abszolválnia a thai Álomgyárnak. Tony Jaa Ong-bakja idén trilógiává érett, az agilis harcművész sikeresen töltötte be azon űrt, ami a kissé öregedő Jackie Chan egyre fáradtabb akrobatamutatványai után keletkezett. És végül, de korántsem utolsósorban az idei Cannes-i Filmfesztivál egy hipnotikus thai drámától volt hangos: Apichatpong Weerasethakul Uncle Bonmee Who Can Recall His Past Lives c. alkotását Arany Pálmára érdemesnek tartotta a Tim Burton vezette zsűri, tehát az A-kategóriás filmes mustrákon is kezdik el-, illetve felismerni a thai mozi értékeit.

Mindez együtt nagyon sokat lendíthet egy relatíve kis ország filmiparán, a labda mindenesetre most már a thai térfélen pattog.

Alant a Khan Kluay első tíz percét tudjátok megtekinteni.