20592994

AJÁNLÓ

Száguldó erőd – Snowpiercer

Huber Zoltán

2014/04/17

A dél-koreai filmgyártás ezredvégi forradalmát általában Park Chan-wook nevével és a stílusos, sötét bűnmozikkal szokták azonosítani, ám a hazai pályán korántsem ő számít a legsikeresebb alkotónak. A változatos zsánerekben, de egységesen magas színvonalon dolgozó Bong Joon-ho kivételes tehetséggel képes a lokális témák és globális műfaji megoldások háziasítására, a különböző hangnemek és fogalmazásmódok mesteri keverésére. Szerzőiség és popkultúra, humor és dráma nála egymást erősítik, a dél-koreai nézőt foglalkoztató kérdések és az univerzálisabb problémák gond nélkül megférnek egymás mellett. A halál jele megtörtént eseményeket feldolgozó nyomozása mögött az ország gazdasági sikertörténetét árnyaló személyes tragédiák bukkannak fel, A gazdatest mutáns szörnye pedig az amerikai katonai jelenlét és a kormányzati bürokrácia finom paródiája. Nem véletlenül voltak egy ötvenmilliós országban röpke három hét alatt tíz millióan kiváncsiak ez utóbbi filmre. Bong szörnymozija a mai napig a legsikeresebb dél-koreai mozi és ékesen bizonyítja, a fesztivál- és közönségsiker nem zárja ki egymást. A rendező műfaji érzékenységét és nyitott, eklektikus érdeklődését látva semmi meglepő nincsen abban, ha a nyugaton debütáló kollégái közül (Park Chan-wook, Kim Jee-won) egyedül ő vette sikerrel a kulturális határátlépésekből fakadó akadályokat.

Egy 1984-es francia képregény (Le Transperceneige) ihlette Snowpiercer elkészítése korántsem volt zökkenőmentes. A produkciót finanszírozó Weinstein Company húsz perccel és némi utószinkronnal szerette volna “fogyaszthatóbbá” tenni a művet, a rendező azonban foggal-körömmel ragaszkodott a saját verziójához, masszív reklámot generálva a film köré. A globális felmelegedés ellen bevetett vegyszer fagyos jégbolygóvá változtatja a Földet, a maroknyi túlélő egy vonaton száguld körbe-körbe, ahol szigorú kasztrendszer uralkodik.

A számtalan irányba nyitható disztópia eszményi hype-alapanyag, melyből eszményi sci-fi akció született.

Bár maga az alaptörténet, a lázadás-tematikára felfűzött küldetés fordulatai és tanulságai nem túl eredetiek, a dél-koreai rendező a sztori lehetőségeire koncentrálva egy rendkívül rafinált, erősen kult-gyanús mozit készített.

Egy vonat utolsó kocsijából csak előre lehet menni, ez a fajta linearitás pedig a szintlépős videójátékok logikáját idézi. Minden meghódított vagon újabb pályát jelent, ahol a hősökre újabb kihívások, a nézőre újabb zsánerjátékok várnak. A küldetés egyszerre idézi a szökés-filmek tervezésre és végrehajtásra tagolt ritmusát, a diktatórikus disztópiák kegyetlen fordulatait és a zsigeri akciófilmek előremutató, nyílegyenes dramaturgiáját. A mozdony (és a hatalom) felé igyekvő szereplők sohasem tudják, a kocsikat elválasztó súlyos fémajtók mögött mi rejtőzik. Ha egy csapat katonára bukkannak, véres összecsapás árán juthatnak csak tovább – ha egy komplett iskola van a vagonban, kénytelenek szembenézni a helyzet abszurditásával. A helyszínek efféle tagoltsága tökéletesen illeszkedik Bong különböző rétegeket és egymással gyakran ellentétes minőségeket egymásba olvasztó munkamódszeréhez. Minden feltört ajtó újabb stílust, képi világot, hangulatot, alzsánert tartogat és ezzel párhuzamosan a figurák múltja is feltárul előttünk. Ez a fajta történetvezetés a kockáról kockára ugró képregény-olvasást is megidézi, így a Snowpiercer esetében a képregény, a videójáték és a film markáns hatásmechanizmusai megbonthatatlan egységet alkotnak.

Egy tökéletes világban pontosan ilyenek lennének a nyári szezonban csatasorba küldött blockbusterek. A Snowpiercer társadalmi metaforái talán nem túl árnyaltak, de a szegények és gazdagok egymásra utaltsága, a kapitalizmus kasztrendszerének törvényszerűségei érthetőek, az ökológiai katasztrófa felé száguldó emberiség fontos dilemmái könnyedén átélhetőek. Bong nem ránk a szánkba semmit, az említett áthallások az alapötletből bomlanak ki és hibátlanul belesimulnak a látványos és pergő akciójelenetekbe, a hősökre váró kihívásokba. A tisztán hollywoodi versenytársakkal szemben az ábrázolt jövőkép egy pillanatra sem törik meg, a kosz és hideg tapintható, a nyomasztó diktatúra épp csak picit van elrajzolva. A drámai pillanatokat száraz humor, a karikatúrát sokkoló meglepetések ellensúlyozzák és Bong a figurákkal sem bánik kesztyűs kézzel. Az ismerős műfaji fordulatokat precízen adagolt szabálytalanságok és morbid közjátékok törik meg, sőt, még koreai ízek gazdagítják. A küldetés szempontjából nélkülözhetetlen hacker megtalálása közben lazán elsüthető egy poén a keresztnév és családnév sorrendjével kapcsolatban.

Lehetne még dicsérni a brit sztárokkal erősített színészgárdát, az ötletes kamerakezelést és a folyamatos zakatolással, a lezárt terekkel mesterien fokozott feszültséget, a Snowpiercer kapcsán azonban a “mi lett volna ha” az igazán érdekfeszítő kérdés. A film Dél-Koreában közel tízmilliós nézőszámot ért el és Franciaországban is lenyomott néhány amerikai blockbustert és simán visszahozta a költségeit, de a vágás körüli problémák miatt már soha nem tudjuk meg, hogyan szerepelt volna az amerikai piacon. Igaz, a Weinstein és Bong végül megegyeztek és a nyáron végre a tengerentúlon is forgalmazásba kerülhet egy rendezői változat, a meglepetés ereje már oda. Nem tudni, hogyan fogadják majd ezt az átlagosnál okosabb, kegyetlenebb és szabálytalanabb műfaji darabot, ám ha anno váratlanul tartolt volna, a Gravitáció után újabb érv szólhatna a rendezői víziókat és egyéni fogalmazásmódokat preferáló produceri gyakorlat mellett.

YouTube előnézeti kép

Címke: ,