Melvil-Poupaud-in-Laurence-Anyways

LISTA

10 film, ami megölt és feltámasztott – Best of 2013

Pálos Máté

2014/01/04

Transznemű szerelem, anakonda a nyak körül, algaevő hal a szélvédőn és egy lassan közeledő úthenger. Élményekben gazdag évet zártunk.

A mostanában menő hiperszemélyes és mindenféle videót, zenét, képet, mémet, gifet az olvasóra ömlesztő listatrendeket (egy hajszálnyira járunk az ilyen összeállításoktól: “A 17 legjobb vicces-durva valami, ami nem került fel a 23-as listánkra”) nem követve komolyan fogom venni az éves filmlista összeállításának feladatát, és szigorú tízes rangsorba rendezem azokat a tavalyi filmeket, amik számomra felértek egy jól irányzott, rögtön leterítő jobb egyenessel, mégis újra és újra visszatértem hozzájuk az első megtekintés után.

10. Így is, úgy is Laurence (fenti képünkön) A kanadai Xavier Dolan 2009-ben a húsz évesen készített (rendező, forgatókönyvíró, főszereplő, producer egyszemélyben) Megöltem anyámat című filmmel hívta fel magára a figyelmet – elsőként a cannes-i fesztivál szervezőiét. A harmadik játékfilmjénél járó, még mindig csak huszonöt éves rendező barokkosan stilizált, bravúros formai játékokkal teletömött és teljesen egyedi hangvételű szerelmi drámájában egy olyan párkapcsolat történetét meséli el közel három órában, amelynek férfi tagja nagyjából minden előzmény nélkül egyszer csak rádöbben arra, hogy valójában ő egy férfi testbe zárt nő. Ehhez képest az Adéle élete olyan könnyedén egyszerű, mint egy szappanbuborék.

9. A jogász Az év egyik legnagyobb meglepetése: mintha beülnél a multiplexbe egy dögös akciófilmre, de helyette a mozigépész hátulról a nyakadba dob egy hibátlan mintázatú anakondát. (Vagy egy berregő kis fojtóhuzalt…) Érthető, ha ez az élmény egyeseket elbizonytalanít önmagukban, és abban is, hogy mit jelent a gengszterfilm, akciófilm, műfaji film, művészfilm, egyáltalán, a film fogalma. A jogász annyira más filmnyelven fogalmaz, mint bármi, amit mostanában a mozikban vetítenek, hogy azt öröm nézni. Egyszerre  mainstream sztárokkal zsúfolt bűnfilm, önmagába omló szimbólumokkal terhelt apokaliptikus vízió a gonosz működéséről, és rejtélyes tételfilm arról a kérdésről, hogy hihetünk-e a szemünknek. (Nem. Sosem.) De mi másról beszélne egy nyolcvanon túli, jelentős regényíró első forgatókönyvében, mint a szavak és a képek valósághoz fűződő bonyolult viszonyáról!? Ridley Scott és Cormac McCarthy zseniálisan éri el, hogy a párbeszédek értelmét kutatva vagy a csillogó felszínben gyönyörködve egy pillanatra se érezzük magunkat biztonságban. Percről percre szorul az a bizonyos hurok, és egy motoros sisak sem véd meg tőle. Mindenesetre Cameron Diaz olyan ördögi vonzással szegezte a tekintetemet a vászonra, mintha egy szélvédőre cuppant algaevő halat figyelnék az anyósülésről.

8. Electrick Children – Szeplőtelen fogantatás Coming-of-age-történet egy fundamentalista mormon közösségből megszökött tinilányról, aki terhes lett egy magnókazettáról meghallgatott popszámtól – Rebecca Thomas nagyszerű rendezői debütálása, ami klasszisokkal árnyaltabb, szórakoztatóbb és menőbb “Sofia Coppola-film”, mint az Öngyilkos szüzek óta bármelyik tetszőleges Coppola-darab.

7. A remény paradicsoma Ulrich Seidl Paradicsom-trilógiája az utóbbi évek európai művészfilmjének egyik jelentős teljesítménye, bár az Animal Love és a Kánikula nyers agressziója szerintem jobban áll az osztrák rendezőnek, mint a finom szürrealizmussal átitatott parabola tömörsége. Mindazonáltal a trilógia záródarabjának elvitatathatatlan érdeme az amatőr tizenéves színészek magával ragadóan őszinte játéka. Seidl ellentmondásos tréfát űz a nézői elvárásokkal, és egyszer sem véti el a lépést. “A film hiába éri el, hogy gyakorlatilag minden pillanatban a pedofil vágyak beteljesülésének drámáját várjuk, a vásznon nem történik semmi. Seidl épp azzal húzza ki a lábunk alól a talajt, hogy a kiismerhetetlen orvos nem használja ki hatalmi pozícióját, és a tizenhárom éves túlsúlyos lány vágyait megtagadva, kettőjük között pár viszonylag ártalmatlan játékon és egy határozottan őszintének tűnő ölelésen kívül semmi sem történik. Persze más kérdés, hogy a reménytelen vágyódás, egy beteljesületlen „bűnös kapcsolat”, mihez képest jelenítheti meg a reményt” – írtam a filmről még októberben.

YouTube előnézeti kép

6. Spring Breakers – Csajok szabadon Harmony Korine felszabadult kísérletező kedve és bolondosan agresszív anarchizmusa csak Lars von Trieréhez mérhető: a nagyra nőtt deszkás tini készített már altmani-malicki függetlenfilmet (Gummo – Tétova lelkek), dogma-dolgozatot, amelyben Herzog is szerepelt (Julien Donkey-Boy), európai érzékenységű, melankolikus művészfilmet (Mr. Lonely), és akcionista dokumentumfilmet álarcos őrültekkel (Trash Humpers – Szemétkúrók). A Spring Breakersszel meghódította a fősodort, ügyesen kísérletezett egy új, sok vágásra épülő, felfokozottan áramló filmelbeszéléssel, miközben megőrizte egyedi látásmódját is, amelyben a tavaszi szünet féktelen partyjai szervesen épülnek be egy szélesen értelmezett folk rítusaiba.

YouTube előnézeti kép

5. Csak Isten bocsáthat meg Míg a Drive – Gázt! megelégedett pár szuggesztív képpel és jól ismert műfaji fordulattal, addig Refn új filmje már igazi, hamisítatlan mindfuck-élmény, ami csak az Enter the Void lüktető neonlátomásához hasonlítható. Azonban Gaspar Noé filmjével ellentétben itt nem az üresség tükörlabirintusába lépünk be, hanem egy nagyon is konkrét motívumból kiinduló pszichológiai gondolatfutamra csatlakozunk rá: milyen képzeteket villant fel egy férfikéz, és mikor válik az akarat és tehetetlenség találkozásának felületévé? (Nem véletlenül zárul a film a kézfej levágásával.)

4. Post Tenebras Lux – Felhők felett Olyan jól alakult a 2013-as év, hogy a személyes kedvenceim listáján már az ötödik helyezettel belépünk a remekművek territóriumába. Ahogy az is kisebb fajta csoda, hogy a mexikói Carlos Reygadas filmjét műsorra tűzték a hazai művészmozik. Az elsősorban Tarkovszkij, Dreyer és Bresson nyomdokain járó Reygadas eddig sem készített könnyen dekódolható filmeket (Japán, Mennyei háború, Csendes fény), de legújabb kísérleti alkotásával eljutott a történetmesélő film legszélső határáig: a Post Tenebras Lux olyasmi hatást kelt, mintha egymásra vetítenénk Az élet fáját és A torinói lovat, és az eredményt áthelyeznénk egy jövőbeli mexikói erdőbe. A Post Tenebras Lux az a film, amihez képest Apichatpong Weerasethakul Boonmee bácsi…-ja kedves gyerekfilmnek tűnik.

3. Leviathan Lucien Castaing-Taylor és Verena Paravel pár GoPro kamerával radikálisan megújította az antropológiai filmkészítést. Heteket töltöttek egy halászhajón, aminek árbocára, aljára nagylátószögű, mindent kibíró, elsősorban extrémsport rögzítésére szolgáló digitális minikamerát erősítettek. Az eredmény felér egy hipnózissal: mintha a halak szemszögéből élnénk át a halászatot. Az eredetileg antropológus végzettségű, a filmezést amatőr szinten művelő alkotók a Harvardon saját szakmai műhelyt is vezetnek Sensory Ethnography Lab néven, ahol sorra készítik a filmeket ugyanebben a szellemiségben. Ahogy Lichter Péter írta a filmről: “Folyamatosan a kamerákba fröccsen a tengervíz, a halvér, a mocskos fémhálók szinte nekünk ütődnek. A halászok rutinszerűen végzett mozdulatait az absztrakcióig feszített közelségből látjuk, ahogy a fedélzeten összegyűlt vízen le-föl hánykolódó haldögöket vagy az ott portyázó madarakat is. A Leviathan rendezői a lírai dokumentumfilm hagyományát egészen új irányba vitték el, ügyesen felismerve a más mozgóképes közegben használt technikában rejlő lehetőségét. A résztvevő megfigyelés és a lírai absztrakció avantgárd formája így olvadt össze egy egészen különleges filmélménnyé.”

2. Antiviral Bár kifejezetten kedveltem Cronenberg Cosmopolisát és Veszélyes vágyát, kétségtelen, hogy fia, Brandon Cronenberg Antiviral című rideg paranoiafilmje sokkal “cronenbergesebb”, mint amiket a vérbáró az eXistenZ óta készített. Bartók Imre már nagyjából leírta, amit a filmről gondolok: “Amíg Cronenbergnél a technika homályosan aberrált eszme volt csupán, az infant terrible Brandon már reálisnak tűnő lehetőségekkel kezd kísérletezni. A film alapötletét a tudományos paranoiával felturbózott celebkultusz zseniális kiforgatása adja: az epekedő rajongók megfelelő pénzösszegért cserébe kedvenc sztárjaik kórságaival pumpálhatják tele magukat.” Eddig egy filmrendező sem gondolta végig ennyire következetesen a celebkultusz és a legmodernebb biomedika működésmódját.

YouTube előnézeti kép

1. The Master 2013 legemlékezetesebb filmje számomra, a leghalványabb kétely nélkül, köröket verve a listán szereplő többi – szintén nagyszerű – filmre. (Csak a Holy Motors vetekszik vele. Ha türelmesebb lennék, és a tavalyi listámon nem szerepeltettem volna már Carax filmjét, akkor most megosztanám a két film között az első helyezést.) Paul Thomas Anderson stílusa hatodik filmjére letisztultabbá, nyugodtabbá vált, de csak azért, hogy szuggesztívebben tudja közvetíteni a mélyben, a tudattalanban, a személyiségünk magunk előtt is rejtve maradó részeiben, a történelmi traumák mélystruktúrájában, egy reményvesztett ember tekintetében örvénylő érthetetlen őrületet. A filmet négyszer láttam, harmadjára egy hatalmas vásznon – kapaszkodtam a karfába, úgy éreztem magam, mintha egy úthenger közeledne felém, lassan, de eltéríthetetlenül. A film egyre csak feszítette az idegszálaimat, mint egy véget nem érő Rorschach-teszt, egészen az utolsó előtti jelenet mindent átszakító és felszabadító katarzisáig, az On a Slow Boat to China című dal felcsendüléséig: “I’d love to get you on a slow boat to China,
 / all to myself, alone. / 
Get you and keep you in my arms evermore, / 
leave all your lovers weeping on the far away shore.” És aztán a dal után Freddie (Joaquin Phoenix) tekintete…

Különdíj#1 Szirmai Márton Minimál című szatírájában a valóságshow-kat idéző forma hibátlanul és szórakoztatóan egészíti ki a tűpontos (és elkeserítő) társadalmi látleletet.

Különdíj#2 – 2013 legjelentősebb eseménye a globális művészfilmszcénában A nimfomániás reklámkampánya volt. Ilyen brandinget még soha nem kapott művészfilm. “Az önmagában is érdekes, a médiafigyelmet maximalizáló, hypegeneráló kampány ütemezésének sikerét potenciális díjak hiányában persze leginkább a nézőszám fogja megmutatni, ami ha jól alakul, nemcsak Trier kiinduló tételét bizonyíthatja az emberi mohóságról és a megbotránkoztatás iránti vágyról, hanem kitaposhatja az utat más művészfilmek alternatív reklámkampányai előtt, és valamelyest csökkentheti a fesztiváldíjak és exkluzív kritikák jelentőségét a szerzői filmek médiareprezentációjában” – írtuk korábban erről.

 

Címke: , ,

under-the-skin-scarlett-johansson

Jegyzet

roverlead

LISTA

the-hunt

LISTA

A Ghost Story

LISTA, magazin

75

PRIZMATUBE

he-took-his-skin-off-for-me

Rövidfilm

nympho

LISTA

small_1402417389

AJÁNLÓ

foxcatech

LISTA

00enemy

LISTA

BABADOOK-012

LISTA

godard_bucsu-a-nyelvtol_05

AJÁNLÓ

youtube

AJÁNLÓ

faun

INTERJÚ, LISTA

11GIRLS-articleLarge

AJÁNLÓ

amerikaipite

LISTA

locke