under-the-skin-scarlett-johansson

Jegyzet

2014 eddigi filmélményei

Pálos Máté

2014/07/17

Miközben 2013 tíz legemlékezetesebb filmjét próbáltam összeválogatni január első napjaiban, elhatároztam, hogy 2014-ben legalább egy mondatot írok minden megnézett filmről, és értékelem is a látottakat, anélkül, hogy túl sokat gondolkoznék az egészen. Az év kb. a felénél jár, a kísérletben eddig 57 film került sorra.

(Azoknak a filmeknek a címét bordóval szedtem, amik nagyon bejöttek.)

Fogságban (2013): Súlyos pszchokrimi, elképesztően erős vizuális világgal. 10/8

Amerikai botrány (2013): Túlbeszélt heistmelodráma, amiben – hűha – mindenki átver mindenkit. A pocakos Bale-nek nem lehet ellenállni! 10/5

Coming out (2013): Egészen ügyesen kicentizett dramedy – de vajon miért ez a címe? 10/6

Tini nindzsa teknőcök (1990): “Minden apa törődik a fiával.” Tinibűnözők, családfétis. A legmélyebb depresszió az, amikor napokig csak fekszel kádban, és néha teknőspáncéllá dermedt hátadra csepegtetnek a kihűlt vízből. 10/7

Találmány (2004): “Melyik a jobb, ha folyton azon gondolkozol, hogy paranoiás vagy, vagy ha tudod, hogy az vagy?” Őrült időutazásos fejtőrő egy dobozról. 10/6

Blue Jasmine (2013): Jobb szegényen boldogan élni egy friscói lyukban egy lúzerrel, mint gazdagon hisztériázni a Park Avenue-n Alec Baldwinnal. 10/6

Csak szex és más semmi (2005): A szép, okos, ügyes, népszerű magyar romantikus vígjáték, amire mindenki hivatkozik 10 éve… Elég bugyután honosított szinglifilm, amiben az életet habzsoló barátnő öngyilkossági kísérletére a kórházba főszereplőnk ennyit mond: “De sügér vagy.” 10/4

Angst (1984): Hetvenöt percre bezárva egy pszichotikus gyilkos elméjébe, aki még a szabadulása napján legyilkol egy komplett családot. Igaz történet alapján! Minden járókelő potenciális áldozat, a kínzásnak, erőszaknak, gyilkolásnak egy célja van: az élvezet. Viszont miközben öleli-cipeli a családi házban a tetemeket (mindig van velük egy terve), elmeséli nekünk a gyerekkorát. A legbrutálisabb filmélmények egyike egy rendezőtől, akinek minden pénze ráment karrierjének első és utolsó alkotására… Elképesztő szintiputtyogás, hihetetlen kameramunka, szuperintenzív szubjektivitás. Gaspar Noé mindent innen vett át. 10/9

Augusztus Oklahomában (2013): Ha valaki meghal a családban, mindig újrarendeződnek a viszonyok. Az alkoholista apa öngyilkosságba menekül, a három lánynak, mint a mesében, meg kell küzdeni a hisztérikus, elviselhetetlen, gonoszkodó, gyógyszerfüggő és rákos anyával. 10/6

10 év rabszolgaság (2013): McQueen meghódítja Hollywoodot, és milyen jól teszi! Hibátlanul és megindítón vezényli le a Djangóval ellentétben a nézőnek semmilyen engedményt nem adó realista rabszolgadrámát, bár a klasszicizáló hangütés néha elnehezíti a filmet. 10/7

A Wall Street farkasa (2013): Azon ritka filmek egyike, aminek nem jutottam el a végéig. Unalmas, sehova sem tart és értelmetlen, ráadásul már vagy százszor láttuk. 10/2

A nimfomániás – 1. rész (2013): Trier kellemesen hömpölygő, de teljesen kiszámíthatatlan összegző műve, amely olyan fontos motívumokkal gazdagítja az életművet, mint a folyami horgászat. 10/9

Funny Games (1997) / Funny Games U.S. (2007): A két film párhuzamos, egyidejű megtekintése után állíthatom, hogy Haneke önfelzabálása hibátlanul sikerült: hideglelős látni az azonosságot a két film között, megfigyelni ugyanazokat a gesztusokat és érzelmeket más színészek arcán. “Let the game begin…” Haneke vajon úgy parodizálja a Fűrészt, hogy nem látta? Mindazonáltal a második film jobb, mert azzal, hogy tökugyanolyan, a másolás/azonosság problémakörével gazdagodik. Funny Games (1997): 10/8 // Funny Games U.S. (2007): 10/9

Behálózva (2013): A brit igazságszolgáltatás összeomlik, pokolgép robban a piacon, senkiről sem tudni, kinek az oldalán áll, de két főhősünk, bár a legnagyobb terrortámadás szervezőjének kikiáltott áldozatot nem tudja megmenteni, végül kart karba öltve andalog. 10/4

Her (2013): Árad a melankólia, J. Phoenix nyúlszáját bajusz takarja. Mintha a Makulátlan elme és a Plasztik szerelem összemixelését néznénk. Vigyázzunk, nehogy belezúgjunk az operációs rendszerünkbe! 10/7

Mielőtt meghaltam (2013): Hogyan lesz egy homofób texasi rodeóbajnokból transzvesztitákat felkaroló AIDS-es gyógyszercsempész? Profi történetmesélés a giccshatáron innen, igaz történet alapján. 10/7

Dina vagyok (2002): Norvégia, 19. század, vadromantikus tájon sudár emberek próbálnak boldogulni. Kiindulópont: egy kislány véletlenül megöli az anyját. Halmozódnak a borzalmak, gyülekeznek a halott szellemek, egy meztelen nő nyúzza a csellóját, hogy elűzze a fájdalmat – csak annyi a baj, hogy ő maga a fájdalom. Erős melodrámai alaphelyzetből észrevétlenül sodródik át a film idegesítően karikaturisztikus “dirrdurrcsittcsatt-fantasyvé” boszorkányokkal és démonokkal… vagy csak én látok mindenhol szellemeket? 10/3

Prelude-to-a-Wholesome-Evening

A nimfomániás – 2. rész (2013): Az első részben még kissé bizonytalan nézői pozícióm a második részben magára talált – végre kényelmesen járkálhattam ide-oda az azonosulás pillanatai és a kultúrtörténeti utalások eltávolító-intellektualizáló momentumai között. A reális és a szimbolikus dimenzió is kitágult, eltávolodva egymástól, és a kettő között a semmibe bámulhattunk, mint a film utolsó képkockáján a sötétségbe, miközben a rendező egy igazán aljas kérdéssel viccel meg bennünket. 10/9

Capote (2005): A testes, magas, nagy fejű, mély hangú Philip Seymour Hoffman eljátszik egy alacsony, törékeny, vékony arcú, magas hangú figurát: Truman Capote-t, aki hideg vérrel hazudozik a szent cél, a valóság megírása érdekében. Amilyen rideg és számító az író, annyire álságos és kiszámítható a film: totális kudarc, hacsak nem értelmezzük úgy, hogy ezzel a kudarccal sikeresen mutatja be Capote emberi csődjét. De kurva jó újságíró volt. 10/5

Idegen a tónál (2013): Férfiak gyülekeznek nyaranta a tónál, leterítik zsebkendőnyi törölközőjüket, tisztes távolságra egymástól, fenyegető és csábító pillantások villognak, elterülnek széttett lábbal, megigazítják a faszukat, hogy szabadon lóghasson az ernyedt herezacskó. Pihennek, napoznak, az idegen besétál a tóba, a naplemente felé, izmos, emberelenül jó úszó. Ez a hely – távol a családbarát partszakasztól, távol mindentől – a férfiszerelem, a megalázottság és a vér helye. A tónál az (ön)gyilkosság beteljesíti a szerelmet — beteljesít valamit, ami a férfitesttel és a vízparttal kapcsolatos. 10/8

Magic Mike (2012): Ahogy a fiúkról, fiatal férfiakról és a negyven körüli éltesebb faszikról lekerülnek a ruhadarabok, úgy tárul fel előttünk szép lassan a chippendale-showk először csillogó, majd egyre álságosabbnak mutatkozó világa. Az izgalmas közegben való kalandozás után azonban a film is megmutatja meztelen testét, melyen épphogy csak lötyög valami a csontokon (nem olyan szép izmos, mint a főszereplő legények): egyszerű, moralizáló, tipikusan hollywoody történetbe megy át az ígéretes kezdet. De Matthew McConoughey alakítása miatt mindenképp érdemes vetni rá egy pillantást. 10/5

YouTube előnézeti kép

Halhatatlan szeretők (2013): Mit tehet a vámpír, ha nem ihatja élő emberek vérét, hiszen “ez a 21. század”? Vérnyalókát szopogat, szerelmeskedik, éjjeli kiruccanásokat tesz örök (írd és mondd, mert így igaz) szerelmével. De mit tehet, ha elfogy a vértartalék, az eddigi beszállítók felütik az árut, és így egy régi barát is meghal vérmérgezésben? Aki nem mellesleg Christopher Marlow, Shakespeare elfeledett kortársa. Még halálos ágyán is rosszmájú megjegyzést tesz egykori vetélytársára: “írástudatlan zombi nyárspolgár”, mondja minden idők legnagyobb drámaírójáról. A Jarmuschtól megszokott irodalmi utalások hálózata szövi át a filmet, és az elmaradhatatlan humor és melankólia sem hiányzik, valamint a zene, zene, zene. A most divatos vámpírfilmek ellentézise, egy nagyon mai, mégis évszázadok porával befújt filmtekercs – igazi ínyencfalat örökéletűeknek. 10/8

Jack csónakázni megy (2010): Philip Seymour Hoffman első és utolsó filmrendezésében az általa játszott, reaggerajongó (“Positive vibe!”), gyakorlatilag beszédképtelen, érzelmes mamlasz visszautasítja a keménydrogot, megtanul úszni, és csónakázni viszi a nőt, akit szeret. 10/6

Llewyn Davis világa (2013): Azt hiszed, hogy bármelyik pillanatban valami nagy-nagy katasztrófa történik vele. Például hogy meghal. De nem. Egyszerűen csak semmi sem jön össze neki. És aztán kezdődik minden elölről. Az örök visszatérés mítosza az ötvenes évek Amerikájába helyezve a Coen-testvérek által. 10/9

Hibátlanok (1999): Alapjában elhibázott és giccses krimimelodráma (?), amibe PSH – a transzvesztita énektanár szerepében – mégis csempész megrázó pillanatokat. (Ha ő tanítana énekelni, talán lennék rokkant és homofób Robert De Niro is.) 10/4

Nebraska (2013): Egy iszákos koreai veterán és a fia útnak indulnak Montanából Nebraskába egy nem létező 1 millió dolláros nyereményért. Az öregesen battyogó road movie során lesújtó képet kapunk az amerikai vidékről, a rokonság pénzéhségéről, a szülők lehetetlen viselkedéséről, mindezt okos és megejtő humorral tálalva, az egyik jelenetről a másikra szívfájdítóan botladozó bácsikával. A végén persze a fiú rájön, hogy az öreg papa csak egy jólelkű lúzer, akinek meg lehet bocsájtani.  10/7

Love-Liza-Prop-Fabrication

Love Liza (2002): PSH első főszerepe, a forgatókönyvet a testvére írta. Egy férfiról szól, aki elhunyt feleségét gyászolja. A nő, Liza, úgy lett öngyilkos, hogy járatta a motort a garázsban. A férfi durván rászokik a benzingőzre és a makettrepülőzésre (azok speciális üzemanyag-keverékkel mennek). Nem meri elolvasni a neki címzett búcsúlevelet. Elvetődik egy távirányításos motorcsónakversenyre, ahol úszni támad kedve. Szívszorító film, a Kis-nagy világ mélységes depresszióját és kilátástalanságát idézi fel, de a zárlat, amiben végül felolvasásra kerül a levél, ordítóan lapos. 10/8

Grand Budapest Hotel (2014): Wes Anderson eddigi leggyengébb filmje, hihetetlen mértékű sztárparádé ide vagy oda, a karaktereknek nincs mélysége, a sztori tulajdonképpen érdektelen, a poénok nem igazán viccesek. 10/5

Videodrome (1983): Cronenberg egyik (!) nagy remekművéről van szó. De mit akar ez a film? Mit akar tőlünk a Videodrome? “Hogy nyíljon meg nekem, Max. Nyíljon meg nekem.” Már vagy ötször láttam a filmet – felnyílt a testem a köldökömnél, azóta semmi sem ugyanolyan, mint régen. Mást jelent nyitottnak lenni. Éljen az Új Hús! 10/10

Boldogságtól ordítani (1998): Ki ne gondolt volna már arra, hogy egy napfényes vasárnap délutánján a legközelebbi parkban egy gépfegyverrel szitává lövi a piknikezőket? Egyébként attól még, hogy valaki pedofil, lehet őszinte a 9 éves fiához. Amúgy az eredeti cím ennyi: Boldogság. Szerintem sokkal pontosabb, mint a fordítás. 10/9

Kálvária (2014): A legerősebb filmkezdés, amit az utóbbi években láttam: télapószakállas pap hallgatja a bűnös lélek szavait a gyóntatóban, de arcára fagy a “mosoly”, mert a rejtélyes alak kijelenti, hogy vasárnap meg fogja ölni. Így áll bosszút a papságon, mert kiskorában megrondotta egy pap. A lényeg: jó papot szeretne megölni, mert rossz papot nincs értelme. Az nem bosszú. Ezután jön a főcím. 10/8

Vakon (2014): Bízd rá magad a vak nőre! Át fog verni, de élvezni fogod. Norvég házastársi dráma, metafikciós ijesztgetés, ügyes formanyelvi játékok – minden filmnéző valójában vak, mert csak azt látja, amit megmutatnak neki. 10/6

Borgman (2013): Kimászik a földből, bekopogtat, egy pohár vörösbort viszel neki a kádba, mesél a gyerekeidnek, bebetozonna a kerészed fejét, markológéppel rendezi át a terepet, néha kutyaként grasszál. Ő Borgman. Üdvözöljük a holland new weird irányzat első hirnökét! 10/7.5

Charlie Wilson háborúja (2007): PSH szokásosan zseniális, Tom Hanks szokásosan bárgyú ebben az émelyítő propagandafilmben. Alig lehet végignézni. 10/3

Viharsarok (2013): Nem akar sokkolni vagy megbotránkoztatni, konfrontálódni a nézővel, nem törekszik kényszeres eredetiségre, nem vet fel új radikális témákat, nem mutat fel új megközelítésmódokat, messziről elkerül bármiféle intellektualizálást – csak elmesél egy nagyon régi történetét, a vágy és a szégyen, a kisközösségben lappangó elfojtott erőszak belsővé tételének történetét. 10/7

Tom a farmon (2013): Tom barátja temetésére érkezik a farmra, és sokszor azt hisszük, hogy ő is otthagyja majd a fogát, de az utolsó képsorokban végül visszatér Montreal nyüzsgésébe. Tanulság: ne ragadj ott egy olyan helyen, ami tele van fojtogató hazugsággal, erőszakos szeretettel és halott szerelmed családtagjaival, akik nem tudják / el akarják titkolni, hogy a megboldogult meleg volt. 10/6

Tini Nindzsa Teknőcök II. – A trutymó titka (1991): A trutymó a logosz! 10/2

YouTube előnézeti kép

Godzilla (2014): Köröket ver az átlag blockbuster-színvonalra, hangvételében és kidolgozottságában leginkább Christopher Nolan Batman-trilógiájához hasonlítható… A csúcsponton a hangsáv elnémul, önmagukba omlanak a felhőkarcolók, és óriáshüllők elsuhanó testrészei kavarják fel a kihalt utcákon megült centivastag hamut. 10/7

Terror az éjféli nap fényénél (1959): Dereng az éjféli nap fénye, egy rénszarvas kileheli lelkét, a lappok egy vízszintesen repülő tűzlabdáról beszélnek. A svéd-amerikai gyártású sci-fi Bergman legtitokzatosabb alkotásaihoz hasonlít: egy műkorcsolyabajnoknő bámul ki fájdalmasan az ablakon a havas tájra, mellette egy férfi, aki próbálja őt megérteni. Mindketten félnek valamitől, konkrétan egy szőrős óriásjetitől. 10/3

Reptilicus (1961): Valami bűzlik Dániában, és ennek most kivételesen nem Lars von Trierhez van köze, hanem a koppenhágai akváriumban őrzött hatalmas friss gyíkfaroklelethez, ami fantasztikus rekreációs képességről tanúbizonyságot téve pár nap alatt testet és fejet növeszt, majd szülőkádjából kiszabadulva savas nyálgolyókkal kezdi inzultálni a gyanútlanul biciklizgető dánokat. Ehhez képest a Gyilkos cápa vs. óriáspolip fennkölt királydráma. 10/2

Pulgasari (1986): Észak-Korea-i kaijufilm, amiben a fémzabáló, főleg fegyverekkel táplálkozó szörnyet egy gonosz uralkodó által börtönbe vetett és halálra éheztetett kovács hívja életre, méghozzá úgy, hogy egy kis bábuformát tapaszt össze sáros rizsből. 10/7

A trollvadász (2010): A filmbéli orvosnak már-már el is hisszük, hogy a fingó-nyáladzó, a keresztények vérét kiszagoló teremtmények csak azért robbannak fel fény hatására, mert szervezetük nem képes a D-vitamint kalciummá alakítani. 10/6

Salvo – magányos szerelmesek (2013): Pár másodperc után szinte bőrünkön érezzük a palermói utcán remegő poros forróságot és a bérgyilkos mindennapjainak értelmetlen monotonitását. Salvo érzelmek nélküli gép, puszta funkció — mégis kiharcol magának egy levegővételnyi szabadságot. 10/7

an_enemy

Enemy (2014): Kanadai art pszichothriller, gyönyörű operatőri munka, zseniális kiindulópont: egy kissé szerencsétlen filozófustanár megnéz egy filmet DVD-n, amiben felismeri saját magát – a másik Ő egy harmadvonalbeli, tuskó színész, tulajdonképp egymás áloménjei. Innentől bekerülnek a képbe a nők, és mindent ellepnek a pókok.  10/7

Szerelempatak (2013): A romantizáló és közhelyes vágóképek sem tudják hitelteleníteni a megszólaló idős asszonyok sorstörténeteit. Két nő sztorija nyitja meg a férfi és női szerepek gyakorlására, az idős falusiak szexuális önképére fókuszáló szerkesztésmódot: egy asszony részletesen elmeséli, hogy vascsővel agyonütött egy férfit, egy másik a lábánál fogva rángatta ki a gyereket egy szülésnél, majd szájon át lélegeztette a kislányt, hogy elinduljon a sírás. 10/7

A field in England (2013): Közel hibátlan négyszereplős abszurd, tele droggal, vérrel, mágiával, teológiával és férfibarátsággal. Nincs olyan esztétikai-stilisztikai minőség, amit ne érintene a film alig 90 perces játékideje alatt. 10/9

Fehér Isten (2014): A felszínen kutyus, kislány, családi dráma és fecsegés, a mélyben kilátástalan szociohorror. Beethoven goes mad! 10/7

Nincsen nekem vágyam semmi (1999): Szerelmi négyszög két férfi zugprostival, egy álmodozó tornászlánnyal, és egy homoszexuális vágyakkal bíró pocakos családapával, aztán abortusz, megcsalás, bűnös férfiszerelem, gyilkosság, megerőszakolás stb. Grunwalsky brutális sorsdrámája, az Egy teljes nap, Gothár Idő vanja és az új érzékenység keveredik valami ezredfordulós öncélú ökörködéssel, de az kiderül a filmből, hogy Rába Rolandban hatalmas drámai potenciál dolgozik, és Mundruczó nagyon tud atmoszférát teremteni zenével. A sztoriből mondjuk kb. semmi sem sül ki. 10/4

Blue Ruin (2014): Okos bosszúfilm egy bárgyú srácról, aki egy ütött-kopott sportautóban él, amióta megölték a szüleit. A gyilkos kiengedésének hírére azonban a srác beindul: letolja méretes szakállát, marokkést márt a gyilkos agyába. Egyszerre hidegvérú gyilkológép és pipogya pacifista, ez mondjuk érdekes a filmben. Meg az is, hogy lassan fény derül az okokra, a generációkon átívelő háborúra, amit hiába próbál hősünk megszüntetni. 10/6

Eltitkolt évek (2009): Takács Mária dokumentumfilmje leszbikusokról, a Kádár-korszakban élni kényszerülő homoszexuálisokról, a melegmozgalmak kibontakozásáról, és az eltitkolt évekről, vagyis arról az időszakról, amiben a megszólaló leszbikus nők a szüleik, illetve több esetben a gyerekeik előtt eltitkolták a saját személyiségüket, érzéseiket, identitásukat. 10/8

A fehér kutya (1982): Fuller nagyszerű filmje egy rasszistává nevelt kutyáról, és arról a kérdésről, hogy lehetséges-e “visszaprogramozni” azt, ami egyszer már elromlott. (Nem.) 10/8

YouTube előnézeti kép

Under the Skin (2014): Elképesztő mozgóképművészeti horrorhaiku az emberi ujjászületés fájdalmáról és arról a sötét anyagról, ami csak akkor válik láthatóvá, ha közelről egy másik ember szemébe nézel. 10/9

Ponyvaregény (1994): Még mindig nagyszerű, viszont a narratív hagymaszerkezet közeppontjától, vagyis Vincent és Mia balul sikerült estéjétől kezdve csökken a feszültség, mert nem tudja a film még egyszer viszonylag komolyan, drámai téttel megfogalmazni a nihilista látszatcool identitások összeomlását. 10/10

Soderbergh: Psycho (2014): A filmkészítéstől elvileg visszavonult Soderbergh-nek végre van ideje értelmes dolgokkal foglalkozni, úgyhogy pár óra alatt összevágta az eredeti és a Gus van Sant-féle Psychót egy filmmé. Érdekes követni Soderbergh észjárását, és feltenni azt a kérdést is, hogy egy adott jelenetet miért pont abból a verzióból vág be. A poén az, hogy a leghíresebb részeknél nem tud dönteni, és kettős expozíciót alkalmaz, amivel egy szintre is helyezi a két filmet. Erre azért Gus van Sant azt hiszem büszke lehet… Kettős expozíció amúgy már Hitchcocknál is előfordult: a film végén a “Bates-anya” arcát látjuk, majd lassan előtűnik a vonásokból az igazi anya arca, mármint a pincében őrzött koponya. Soderbergh erre a megoldásra építi föl saját totálisan bipoláris Psycho-verzióját, tovább osztva a hasadást, és létrehozva egy skizoid filmtörténetértelmezést – pusztán egy vágóprogram segítségével. 10/5

Zidane: Egy 21. százai portré (2006): A filmtörténet legszebb focis filmjében nem látunk mást, csak egy köpködő, toporgó, izzadó, küszködő szerencsétlent, aki kb. 8 percenként egyszer találkozik a labdával. 10/9

Snowpiercer (2014): Társadalomkritikus akciómozinak indul, de az elnyomottak lázadásának tétje valójában nem a társadalmi mobilitás, hanem a változás/állandóság kérdése, és ezen keresztül az örökmozgó filozófiai problémájának körüljárása. 10/6

YouTube előnézeti kép

Ida (2014): Minimalista lengyel dráma egy fogadalom előtt álló apácáról, aki egyetlen élő rokonával, az állandóan bagozó-piáló nénikéjével indul régi családi titkok nyomába, majd egy ponton az alkonyi erdőben találja magát egy emberi koponyával a kezében. Halk szavú, fojtogató Bresson-imitáció, ami valahogy nem képes beváltani az ígéreteit, a zárlatban ráadásul érthetetlen módon már teljesen el is engedi a néző kezét, de ettől csak még nyomasztóbb lesz. 10/7

___

(Pár minikritikát Györe Borival közösen írtunk.)

Címke: ,

the-hunt

LISTA

Melvil-Poupaud-in-Laurence-Anyways

LISTA

A Ghost Story

LISTA, magazin

nympho

LISTA

foxcatech

LISTA

00enemy

LISTA

BABADOOK-012

LISTA

faun

INTERJÚ, LISTA

amerikaipite

LISTA

satantango

HANGOK A JÖVŐBŐL

Képernyőfotó 2014-07-27 - 15.12.56

PULP

Képernyőfotó 2014-07-13 - 12.38.15

KÍSÉRLETI VETÍTŐ

animal_love_big

LISTA

roverlead

LISTA

pulgasari__span

LISTA

Képernyőfotó 2014-04-23 - 3.01.43

LISTA

oscars_widenew

LISTA

GDT13-post

LISTA

WIND

ANIMATÉKA, LISTA

poszterfilth

LISTA, POSZTERFOLIO