00enemy

LISTA

Ezekre emlékezni fogok, amíg élek – Filmélmények 2014-ből, amiket szívesen viszek magammal

Roboz Gábor

2014/12/30

Szétesés, nyomozás, szeretet.

Annyiból rendhagyó lesz a 2014-es toplistám, hogy nem 2014 szerintem legjobb filmjeit gyűjtöttem össze. Bajosan megy nekem ez az év végi összegzősdi, mert mindig az év végén kerül rá sor, és akkor már nem nagyon emlékszem az év elejére, a közepére is alig. Jövőre talán a Memento után szabadon filmnaplót kéne vezetnem a testemen, 140 karakteres minikritikákat tetováltathatnék magamra, aztán év végén csinálnék pár egész alakos szelfit, és le lenne tudva a lista.

Megbízhatatlan emlékezetem mellett ott van az is, hogy több prizmás szerzővel is egyetértek néhány dologban, és nem szeretném harmadikként, negyedikként leírni, hogy miért jó ez-meg-az a film, amikor ők már olyan remekül megfogalmazták.

Úgyhogy szorongtam egy ideig a listázás miatt, aztán azzal sikerült megoldanom a problémát, hogy eldöntöttem: egyszerűen írok néhány idén látott filmről és sorozatról, amit valamiért különösen szerettem, és jó szívvel ajánlanám másoknak. Rangsor nincs, és egy helyen csalok, de legalább nem hazudok: az egyik filmet nem idén láttam, de tavaly ellinkeskedtem a listázást, és mindenképp akartam írni róla pár sort.

Enemy

Ritkán találok olyan thrillert, aminek karakteres, egyedi világa van, ahogy olyat is, ami igazán meglep, ez a film viszont mindkét vágyamat kielégítette. Ellenállhatatlan az alaphelyzet (ami persze a Saramago-regényből származik): egy introvertált történelemtanár egy filmben kiszúrja saját hasonmását, és nyomozni kezd utána.

Nekem ez pont elég, hogy leüljek egy film elé, az Enemy ráadásul hatásosan ragadja meg a nagyvárosi szorongás, a monotóniában rekedés élményét, és még valamit, amiről csak spoilerezve lehetne írni.

01enemy

Az alig néhány színt használó, fakó képi világ a szereplők fölé magasodó betontömbökkel és üvegfelületekkel – kiegészülve a csendesen hátborzongató zenével – olyan bénító, levegőtlen atmoszférát teremt, ami kevés filmnek sajátja. Emellett persze az se mindegy, hogy Denis Villeneuve a Fogságban sikere után mert kockáztatni, és

olyan filmet forgatott, ami nem szállítja készen a válaszokat, és kifejezetten igényt tart a néző részvételére.

(Magához a filmélményhez nem tartozik hozzá, de meg akarom osztani: nem is tudom, mikor tapasztaltam utoljára, hogy egy filmhez ilyen sok  plakát készült.)

Az Enemy kapcsán egyébként nyilván lehetetlen elmenni Jake Gyllenhaal alakítása, részvétele mellett. Szerintem ő ma az egyik legizgalmasabb fiatal színész: egy ideje már megtehetné, hogy csak átlagos hollywoodi melókkal keressen pénzt, de pont az teszi érdekessé, hogy egészen különböző produkciókban, egy ínyenc ízlésével választ magának szerepeket (lásd az elmúlt években forgatott, és az előkészületben lévő filmjeit), a látványos testi átalakulástól sem ódzkodik, és valamiért különösen passzolnak hozzá a, hm, mentálisan instabil karakterek.

YouTube előnézeti kép

Az Enemyvel ráadásul csatlakozott azokhoz a hollywoodi színészekhez, akik jelenlétükkel jóval több emberhez tudnak eljuttatni egy műfaji filmnek álcázott, valójában művészfilmes eszközökkel élő produkciót, mintha az egy kevésbé ismert színész főszereplésével készülne.

A szintén remek Éjjeli féreg is rengeteget köszönhet neki, de az Enemy egészében véve jobban bekúszott a bőröm alá. Egyrészt valamivel könnyebben tudok viszonyulni egy magába zuhant töritanárhoz, mint egy karrierista szociopatához, másrészt a Villeneuve-film különös képi-hangi világával nekem érzékibb élményt is adott.

Oculus

Szeretem a horrort, de ritkán nézek ilyen filmeket, kevés tud igazán megijeszteni, igazán belém mászni. Azokat a filmeket keresem, amik nem csak a sokk-effekt halmozást és/vagy a gore-jeleneteket hozzák, és csak egyszer-egyszer kerül elém ilyen, idén a The Babadook és az Oculus tartozott ebbe a kategóriába.

Az előbbi is tetszett, de az utóbbi – amerikai függetlenfilm Mike Flanagantől – még inkább megérintett, valahogy jobban behúzott az alapötlet, ami nekem újdonságszámba ment.

02oculus

Adva van egy míves, több száz éves, valamilyen természetfeletti hatalom által uralt tükör, amelynek jelenlétében az ember személyisége eltorzul. Egész pontosan megbízhatatlanná válik a valóságérzékelése, víziói is támadhatnak, és elveszíti az önálló cselekvés lehetőségét.

Hamar elkezdett érdekelni az Oculus, mert nem ezer másik filmből ismerős, ostoba huszonéves szereplőket vonultat fel, hanem súlyosan traumatizált, megnyomorított huszonéveseket, akiknek el kell látogatnia a családi házukba, ahol sok évvel korábban sor került szüleik tragikus halálára.

YouTube előnézeti kép

A filmben két idősíkot követünk, és a sztori előrehaladtával egyre jobban összecsúszik múlt és jelen, a rendező nagyon szépen játszatja egymásba a kettőt, ráadásul kerüli az ócska beijesztéseket, zenét is alig használ, mégis sikerül összehoznia tényleg vérfagyasztó jeleneteket. De szerintem a személyiség széthullása, megroppanása eleve az egyik legnagyobb horror.

Híradósok

Talán öreg hiba, de eddig nem voltam Sorkin-rajongó: bár az Egy becsületbeli ügyet kamaszként sokszor megnéztem (imádtam, ahogy a szereplők egymásnak esnek a bíróságon, és lilul a fejük), és A közösségi hálót is láttam, Az elnök embereit kihagytam.

A Híradósokat is csak azért kezdtem el nézni, mert a baráti körömben többen függői voltak, és sose értettem, miről beszélnek, de érteni akartam. Megértettem. Nem gondoltam volna, hogy én is függője leszek egy sorozatnak, ami egy tévécsatorna alkalmazottainak mindennapjairól szól, de mióta véget ért, különböző hiánykezelési stratégiákat kell kidolgoznom.

YouTube előnézeti kép

Mondjuk úgy, hogy vannak lemaradásaim az elmúlt évek amerikai politikai-közéleti eseményeit illetően, vagyis nem voltam mindig teljesen képben az aktuális témával kapcsolatban (már csak ezért is örültem a bin ladenes epizódnak, róla pl. már hallottam), így egyes utalások biztosan homályban maradtak, de ez legalább egy érv az újranézés mellett. Amúgy túlzás nélkül lenyűgöz, hogy

Sorkin képes létrehozni egy olyan világot, ahol mindenki hadar, valószínűtlenül frappáns, csak úgy szórja a poénokat, irigylésre méltóan tájékozott

– és ez egy pillanatra sem hat művinek.

Közben meg ott vannak a meredek helyzetek, amikor pillanatok alatt kell meghozni komoly téttel, következményekkel bíró döntéseket, Sloan Sabbith (Olivia Munn), a munkával járó hétköznapi morális dilemmák, a többnyire mértéktartóan kezelt romantikus szálak, a szenvedélyes viták és Sloan Sabbith (Olivia Munn).

Mostanában eljátszottam a gondolattal, hogy a jövőben néha véletlenszerűen megnézek majd egy-egy párbeszédet a sorozatból, okulás és felfrissülés gyanánt.

The One I Love

Engem egy jó romkommal könnyű bevinni a moziba, csak nem készül sok jó romkom. A The One I Love-ot úgy hirdették, hogy „romantikus vígjáték egy csavarral”, ami rokonszenvesen szerény jellemzés, mert a csavar elég nagy.

Az alapkoncepció egyébként valamilyen színdarabból adaptált zárt szituációs drámát sejtet (pedig Justin Lader eredeti forgatókönyvéről van szó), de a felvezetés után érkező abszurd fordulat ismeretében nyilván nem lehet drámaként nézni, és a készítők egyértelműen a könnyed hangvételre erősítenek rá, persze térdcsapkodós poénokra azért ne számítsunk.

04theoneilove

A sztoriról csak annyit, hogy egy házaspárról szól, akik pár év után már nem igazán találják egymást a kapcsolatukban, ezért a terapeutájuk azt javasolja nekik, hogy hosszúhétvégézzenek egy idilli környezetben lévő telken, és próbáljanak meg újra ráhangolódni egymásra.

Amivel hamar szembesülnek, azt nem tudnám jobban összefoglalni a filmben elhangzó mondatnál:

„Itt valami fura Alkonyzóna-szarság történik.”

Ha valaki a kémiát hiányolja a napjaink romantikus filmjei által ábrázolt párkapcsolatokból, az jól jár a The One I Love-val, Moss és Duplass nagyon érzik egymás rezdüléseit, persze enélkül nyilván borulna a film. És bár a szokatlan alapötlet eleve végig fenntartja az érdeklődést, a siker egyáltalán nem garantált: ha a hogyanra szeretnénk választ kapni, és emiatt folyton elkalandozunk, félő, hogy lemaradunk a film által feltett valódi, kínzó kérdésekről.

The Missing

Mi az: idei, nyolc részes krimisorozat, végig azonos szerző és rendező, és jó?

Nem a TD, mármint nem csak a TD. A The Missing című BBC-miniszéria alig néhány hete ért véget, és a hírek szerint lesz második évad, más karakterekkel és helyszínekkel, vagyis újabb antológiasorozattal van dolgunk.

YouTube előnézeti kép

Tartalmilag amúgy semmi köze Rusty és Marty two men show-jához, azt leszámítva, hogy a szerkezet hasonló: a The Missing cselekményét is két idősíkon keresztül (2006 és „napjaink”) követjük, amelyek között nem csak az éveket tekintve széles a szakadék.

Pont ez teszi rögtön érdekessé: az alapszituáció annyi, hogy egy ír fickó a feleségével és öt éves fiával egy francia kisvárosba utazik – ideális család idilli nyaralása –, de a gyerek egyik este eltűnik, mire rögtön nyomozni kezdenek utána, a közel tíz évvel később játszódó szálon viszont azt látjuk, hogy a nő továbblépett, új életet kezdett, míg a férfi kész idegroncs, változatlanul az ügy megszállottja.

A történet előrehaladtával hamar elkezdenek sokasodni a kérdőjelek, nagy a feszültség a két idősík között, és nem az az egyetlen rejtély, hogy mi történt a házaspár két tagja között.

05missing

A sztorinak jót tesz, hogy több országban bonyolódik, a francia kisváros markáns, ritkán látott közeget nyújt, és a sorozat egészen sok figurát mozgat. Szinte mindegyikben van kraft, mindegyiknek megvan a maga pontos helye a kirakósban, és úgy érkeznek a fordulatok (a szerző ezúttal két fejű: Harry és Jack Williams), hogy csak lesünk. 

Aki nézett az elmúlt években angol bűnügyi minisorozatokat (én rákattantam erre, tudom ajánlani), az tisztában van vele, hogy a britek képileg-dramaturgiailag elég magas színvonalat képviselnek, alaposan kiismerték a műfaji terepet, és

a The Missing az élmezőnybe tartozik, nehéz nem-egyben nézni a részeket.

Tény, hogy nincsenek olyan karakterei, amelyek tényleg lelépnek a képernyőről, de amellett, hogy csavaros krimi, hatásosan mutatja be, hogyan alakul át a szeretet rögeszmévé, ami mindent felemészt.

Eszeveszett mesék

Év végére becsúszott egy egészen elképesztő film a hazai mozikba. A forgalmazó „fergeteges vígjáték”-ként címkézte, és ezzel sikerült is becsempésznie néhány Cinema Citybe, ami bátor kísérlet, én legalábbis nagyon kíváncsi vagyok, mihez kezd a bárgyú (amerikai) vígjátékokon szocializálódott multiplex-közönség ezzel a (spanyol-argentin) szénfekete komédiával. Remélem, jól fogadják, és a jövőben is lehetőséget kapnak nálunk az ilyen filmek.

A fergeteges jelző amúgy stimmel, az Eszeveszett mesék ráadásul szkeccsfilm, hat epizódból áll, és szokatlan módon mindegyiket ugyanazon író-rendező, Damián Szifrón jegyzi.

YouTube előnézeti kép

Mindegyik kisfilm jól elkapott, „betelt a pohár” alaphelyzetre épít, és Szifrón úgy képes ezeket tovább és tovább fokozni, hogy sosem érezni azt, mintha csak nyújtaná. Van, amikor ismerős szituációkat mutat be (gőgös üzletember találkozik az agresszív szőröstalpúval, kisemberben felmegy a pumpa a bürokrácia terrorjától), máskor szokatlanabb a nyitás (egy pincérnő az éjszaka betérő vendégben felismeri a családját tönkretevő uzsorást), és találunk egészen banálisat is (egy menyasszony az esküvőn döbben rá, hogy újdonsült férje megcsalta).

Néha teljesen kiszámíthatatlan, hová fog kilyukadni, néha lehet sejteni, de még akkor is öröm nézni,

és a lezárás minden esetben príma, egyik-másiknál kifejezetten csattanós.

03relatos

A rövidfilmek egytől egyig vitriolosak, Szifrón tényleg letaglózó humorérzékkel képes bemutatni a vadállattá váló embert, a morált sutba dobó szülői szeretet és az anyagiasság kapcsolatát, vagy akár olyan szokatlan elgondolásokat is, hogy a férfi és nő közti szenvedélyes párkapcsolat előfeltétele és biztosítéka egymás kölcsönös megalázása, padlóra küldése is lehet.

Volt egy olyan elméletem, hogy a szkeccsfilmek mindig hullámzó színvonalúak, kötelezően tartalmaznak egy-egy gyengébb epizódot, ez most megdőlt.

Angst

Tavaly év végén írtam Gaspar Noé kb. falrengető első filmjéről, akkor láttam ezt az 1983-as osztrák cuccot. Sok helyen betiltották, ez Gerald Kargl első és egyetlen játékfilmje: egy frissen szabadult gyilkosról szól, aki tovább öl, mert nem tud nem ölni.

Nyitó mondat: „A félelem a szemében és a kés a mellkasában: ez az utolsó emlékem anyámról.”

Az Angst körülbelül nyolcvan perc hosszú, de egy idő után kifejezetten megterhelő nézni, miközben képtelenség levenni róla a szemünket.

Az előzetes nem rossz, de csak félig-meddig adja vissza a film erejét, amit a szinte folyamatosan mozgó kamera képei, Klaus Schulze híres szintis zenéje és Erwin Leder eksztatikus, megrázó alakítása garantál.

YouTube előnézeti kép

Ebben a filmben tényleg csak annyi történik, hogy egy mindentől és mindenkitől elszakadt férfiban – aki súlyos családi háttere miatt vált ilyen szörnyeteggé – újra feltámad a gyilkolásra irányuló vágy. Miután talál egy félreeső házat, azt kell néznünk, ahogy ez a zsíros hajú, izzadó homlokú, inges-zakós eszelős gyötri a lakókat, és azt kell hallgatnunk, hogy a narrációban megoszt velünk ezt-azt keserves emlékeiből és éppen aktuális gondolataiból.

04angst

Az Angst a mozgókép összes eszközét felhasználva olyan elementáris erővel, visszataszítóan és magával ragadóan érzékelteti a tébolyt – más szóval, a menthetetlen elszigeteltséget –, hogy akármennyi sorozatgyilkosos thrilleren vagyunk már túl, semmivel se könnyebb a dolgunk.

Jó lenne egyszer moziban is megnézni, szerintem kezdjük el nyaggatni az Örökmozgót, hátha. Vagy, mivel vasárnaponként úgyis marhára rá fogunk érni, talán meg lehet próbálkozni az Angst (egyes részleteinek) vetítésével egy otthoni filmklub keretein belül, és ennek kapcsán el lehet beszélgetni a családi szeretet, a másikkal való törődés jelentőségéről.

Címke: , , ,

foxcatech

LISTA

BABADOOK-012

LISTA

hol00

KRITIKA

botw01

KRITIKA

icr2016_00

Jegyzet

desierto04

KINO LATINO

manorangejacket00

KRITIKA

flanagan00

KRITIKA

clov00

KRITIKA

cinelatino2802

KINO LATINO

unclejohn00

KRITIKA

realitylead

fear-and-loathing

Jegyzet

sicariolead2

ESSZÉ

cmd00

KRITIKA

maxresdefault

LISTA

unclejohnlead

TRAILERPARK

james-franco-spring-breakers-movie

LISTA

the-godfather-1

LISTA

birdpeople

LISTA