clov00

KRITIKA

Most nem csak a producerek lehetnek boldogok

Roboz Gábor

2016/04/15

Az ilyen produkciókra találták ki az újságírók a “meglepetésfilm” szót.

Tegnap felbukkant a magyar mozik műsorán egy olyan film, ami lényegében egyetlen térben játszódik, egy olyan színész sem szerepel benne, akire rá lehet építeni egy promóciós kampányt, az eredeti címen fut magyarázó alcím nélkül, és a plakát is hagy némi kétséget a pontos besorolás felől.

A Cloverfield Lane 10 mindenesetre nem sokat piszmog azzal, hogy berántsa a nézőt: a főhős, Michelle balesetet szenved, és egy föld alatti szobába zárva, ágyhoz kötözve, a karjában infúzióval ébred. Rövidesen benyit hozzá a nem kimondottan barátságos Howard, aki azt állítja, hogy ő mentette meg, és hogy odafent valamilyen vegyi támadás miatt mérgező a levegő, tehát határozatlan időre itt rekedtek. A teljesen kiszolgáltatott lány aztán találkozik még a bunker harmadik lakójával, a vele egykorú Emmett-tel, aki azt állítja, hogy készakarva menekült ide, és hogy Howard rendes fickó.

clov01

Szűk térben bonyolítani egy film cselekményét nem újdonság, mentőcsónaktól, lifttől és telefonfülkétől ágyon át hegyszorosig sok mindent kipróbáltak már az ambiciózus és kevés pénzből dolgozó rendezők. A thriller és a horror műfaja különösen kedveli ezt a felállást, ahol az alkotók a feszültségkeltés eszközeinek csúcsra járatása mellett szerencsés esetben arra is izgalmas illusztrációkat nyújthatnak, hogy miért lehet a pokol a másik ember.

Dan Trachtenberg nem ma kezdte a szakmát, de eddig főleg különböző technikusi és asszisztensi feladatokat látott el, első nagyjátékfilmje ehhez képest meglepően biztos kézről árulkodik. Ha néhány hasonló műfaji élmény birtokában elkezdünk nézni egy filmet, amelyben három szereplő van összezárva egy zárt térben, nyilván megfogalmazódnak bennünk sejtések arról, nagyjából mi vár ránk, a rendező azonban feltűnő profizmussal játszik el a korlátozott lehetőségekkel. A profizmus alatt ráadásul most nem valamilyen lélektelen mesteremberi tudás értendő: azzal a hollywood(közel)i filmeknél ritka, már-már sokkoló felismerésnek örülhetünk, hogy a Cloverfield Lane 10-ben van kraft.

clov02

Az ilyen és ehhez hasonló thrillerek motorja persze nagyrészt a forgatókönyv, amit most hárman is jegyeznek (Josh Campbell, Matthew Stuecken és Damien Chazelle), akik közül ráadásul csak a Whiplash rendezőjének van valamelyest komolyabb tapasztalata ezen a téren. A film piszok ügyesen játszik el Howard figurájának kiismerhetetlenségével és az egész helyzet őrjítő természetével (a főhősnek semmilyen empirikus információja nincs a fenti világ állapotáról, csak két vadidegen lakótársa szavaira hagyatkozhat), jó ütemben csavar újra és újra a sztorin, és egy-két helyen még tényleg szellemes humorral is tudja oldani a feszültséget.

A Cloverfield Lane 10 esetében nem pusztán az említésre méltó, hogy csak hébe-hóba találkozunk ilyen okos hollywoodi filmmel, hanem az is, hogy a befogadás ritkán függ ennyire az előzetes tudásunktól. (innentől a bekezdés enyhe spoilert tartalmaz!) Ha ugyanis nem követjük árgus szemekkel a filmes híreket, az égegyadta világon semmit nem mond nekünk a Cloverfield név, csak megnéztük az előzetest és elolvastuk a szinopszist (a plakáton lévő, frappánsan kétértelmű szlogen pedig nem segített), akkor a filmet nézve azzal szembesülünk, hogy az utolsó tíz percben valaki kirántotta alólunk a multiplexes széket. Ha viszont ismerjük a nevet, az már bizonyos értelemben felér egy spoilerrel, de legalábbis nagyon erősen meghatározza, mit várunk ettől a filmtől, és ebben az esetben a lezárás csak beteljesíti a vágyunkat.

clov03A film egyébként, mint azt a külföldi bemutatója óta már sok helyen kielemezték, marketingje szempontjából is figyelemre méltó: a vírusmarketing mindössze két hónappal a premier előtt indult, többek között egy rejtélyes előzetessel, és olyan sikert aratott – leginkább persze annak köszönhetően, hogy sokaknak mond valamit a Cloverfield név –, hogy a csak 15 millió dollárból készült produkció hamar megtermelte költségvetése sokszorosát. De nem csak a producerek lehetnek boldogok: igazán annak örülhetünk a Cloverfield Lane 10 kapcsán, hogy a filmre nem csak a promóciós kampánya miatt fogunk emlékezni.

YouTube előnézeti kép

Címke: ,

gt00

KRITIKA

hol00

KRITIKA

botw01

KRITIKA

desierto04

KINO LATINO

manorangejacket00

KRITIKA

flanagan00

KRITIKA

unclejohn00

KRITIKA

sicariolead2

ESSZÉ

cmd00

KRITIKA

maxresdefault

LISTA

unclejohnlead

TRAILERPARK

cutbank01

TRAILERPARK

cometodaddylead

TRAILERPARK

00enemy

LISTA

gracelead

KRITIKA

exmachina

TRAILERPARK

02_mulelead

TRAILERPARK

topofthelake

ESSZÉ

locke

AJÁNLÓ

enemy01

INTERJÚ