topofthelake

ESSZÉ

Burjánzanak a gyermekkori traumák Új-Zélandon

Gadó Flóra

2014/09/17

Jane Campion 2013-as minisorozata tovább folytatja az alkotó életművében markánsan jelenlévő feminista alaphangot, és noha a direktor csak az epizódok egy részét rendezte, a széria mégis egységes és markánsan szerzői világképet tükröz. A Top of the Lake alaphelyzete, hogy a szülővárosába visszatérő Robin (Elisabeth Moss) – aki eredetileg beteg anyjához jött látogatóba – nyomozni kezd egy gyermeket váró, 12 éves kislány, Tui után, aki rejtélyes módon eltűnik. Noha a sorozat hagyományos kriminek indul, hamarosan észrevesszük, hogy a bűntény és a nyomozás folyamata szinte másodlagossá válik a főszereplőnő életében történő drasztikus változásokhoz és személyiségfejlődéséhez képest. Ez a műfaji keveredés teszi különösen izgalmassá a Top of the Lake­-et, amely lendületes történetvezetésével és kimagasló színészi alakításaival az utóbbi évek legjobb minisorozatai közé kerülhet.

A Top of the Lake egyik legfontosabb eleme a táj. Új-Zéland gyönyörű vidéke – mely nyomasztóan sötét, ugyanakkor fenséges atmoszférát teremt – már rögtön az első epizód indító totáljaitól kezdve meghatározóvá válik. Noha a sorozatra egyáltalán nem jellemző a misztikum, a környezetet bemutató nagytotálokban mégis van valami titokzatos és ismeretlen. Kevés ember él ezen a vidéken, akiket ráadásul – akárcsak az erdőben bujkáló kislányt – szinte elnyel a halált hozó mély tó, a hatalmas hegyek és az egyszerre fenyegető és oltalmat nyújtó erdő.

A True Detective-hez hasonlóan a táj szimbolikusan is megidézi a sorozat főmotívumait, a súlyos titkokat és azok elnyomását, a magányt, a menekülést, a bujkálást.

Másfelől a helyszín a többszörös traumák színtereként is hangsúlyossá válik, ezáltal kapcsolódhat össze Robin múltja és Tui jelene, a női sorsok egyfajta ciklikus ismétlődését és folytonosságát sugallva. Ez a feltételezett kontinuitás nem sokáig marad titokban, hamar kiderül, hogy Robin nemcsak munkája iránti megszállottságból kapcsolódott be a 12 évesen feltehetően megerőszakolt és teherbe esett, eltűnt kislány ügyébe. Döntéseiben személyes motivációk is szerepet játszottak, hiszen kamaszkorában a nyomozónő is nemi erőszak áldozata lett, ami után anyjával rögtön Ausztráliába költözött, és ott is nőtt fel.

Top Of The Lake

A trauma helyszínére való visszatérés, az egykori résztvevőkkel való találkozás és a nyomozásba való bekapcsolódás felkavarja a lányt, ám itt nem csupán a sebek feltépéséről van szó – Robin egyre zavarodottabb állapota azt sugallja, hogy valójában sosem dolgozta fel a vele történteket. A Laketopban eltöltött közel félév alatt a nyomozónőben lezajlik egy megkésett folyamat, mely során Robin – Tui történetén és a nyomozás procedúráján keresztül – áttételesen saját múltját éli meg újra, és tesz kísérletet annak lezárására. Az, hogy végül megtörténhet-e a trauma feldolgozása és a továbblépés, sokáig kérdéses marad.

A Top of the Lake egészét áthatja egyfajta negatív és kilátástalan világkép. A kis közösségekre jellemző izoláltság és zártság pedig folyamatosan újratermeli magából a korrupciót és a bűnözést. Csakúgy mint azt a Twin Peaks zseniális világában láthattuk, amely először szintén egy rendes kisvárosi közösségnek tűnik,

Laketopról is lassan kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik, a közösség súlyos bűnöket és titkokat rejteget.

Az egyértelműen patriarchális rendszer „vezetője” az alfahím Matt (a zseniális Peter Mullan), Tui apja nem csak „szimbolikus apa”, hiszen szinte a város összes női lakosával viszonya volt. Ezen kívül az ő házában zajlik, a polgárok (beleértve a rendőrséget is) hallgatólagos beleegyezésével, a drogelőállító üzem is. A városban szinte mindenki elfogadja ezt a stabilan működő és megélhetést biztosító status quót hiszen, ahogy a Matt laborjában dolgozó „takarítónők” is mondják, van munkájuk és biztonságban vannak, nincs értelme tiltakozni.

A meglévő rend ellen lázadó, a férfiak által dominált közösség ellenpontját képező női kommuna tagjai a Paradicsom névre hallgató területen (amely mellesleg Matt tulajdona) táboroznak, és tartanak fenn egy new-age jellegű, gyakorlatilag önműködő rehabilitációs központot, melynek vezetője a sámánszerű GJ (Holly Hunter). Azonban a fentebb említett kilátástalanságot tovább erősíti az, hogy bár az ötvenes, klimax környékén lévő, magányos nőket olyan erősnek szeretnénk látni, akik képesek hosszútávon is kilépni a társadalomból és férfiak nélkül élni –

hamar csalódnunk kell: hiszen kiderül, a kivonulás is csak illúzió,

a korosodó asszonyok valójában itt sem találnak megoldást testi és lelki problémáikra, inkább csak újratermelik azokat. Kifejezetten érdekessé válik, ahogy a sorozat éppen azáltal kritizálja a mai napig meglévő gender sztereotípiáinkat (nők nem tudnak a férfiak nélkül élni, 50-es nőket nem lehet vonzónak látni), hogy bizonyos szereplők szemszögét behozva, hangsúlyozza azokat.

top_paradise

Sokáig úgy tűnik tehát, hogy a meglévő renden a kívülről ideérkező Robin sem tud változtatni hiszen folyamatosan falakba ütközik. Azonban ebben a furcsa és mozdulatlan mocsárhelyzetben a nyomozónő szerepe éppen azért válik különlegessé, és amiatt tud cselekedni, mert egyszerre képviseli a külső megfigyelői és a belső résztvevői pozíciót. Kívülállása miatt rálát a problémákra, ami képessé teheti őt arra, hogy megbontsa a fennálló rendet, ugyanakkor nem ismeretlen számára a környék, és tisztában van az ott élő emberek mentalitásával, gondolkodásával.

A Top of the Lake tulajdonképpen privát és globális szinten is mozog:

egyfelől Robin személyiségfejlődését követhetjük végig, másfelől a nyomozáson keresztül azt, hogy képes-e az összes hátráltató tényező ellenére elérni célját: megtalálni Tuit, és leleplezni a városban munkálkodó bűnszervezeteket. Ahogy már említettem a sorozat erősen megidézi a Twin Peaks hangulatát, azonban itt nincs szó semmilyen misztikus, megmagyarázhatatlan gonosz erőkről. Az előbbivel szemben itt éppen ez az esetlegesség és realizmus a hátborzongató, Laketop városának lakói egyszerűen csak kegyetlenek, és puszta szórakozásból tesznek tönkre másokat.

A sorozatra jellemző a műfaji sokféleség, a krimi és thriller elemek mellett a középső részek melodrámai fordulatot vesznek, ami talán kissé meg is töri a történetvezetés korábbi lendületét. A nyomozónő elég hamar szakít Ausztráliában hagyott vőlegényével, és viszonylag könnyedén feldolgozza (vagy csak elnyomja?) anyja betegségét és  halálát is, hogy teljesen átadja magát az egykori drogfutár Johnno (Thomas M. Wright) iránti ösztönös vonzalmának. Azonban a köztük kialakuló, helyenként kissé fárasztó se veled, se nélküled kapcsolat is értelmet nyer, mivel kiderül, hogy a pár egykori első randija után történt Robinnal az a bizonyos nem várt tragikus eset. Épp ezért kapcsolatuk nem hogy be nem teljesült, igazán el sem indulhatott, és most, húsz évvel később az lesz a legfőbb kérdés, hogy van-e még esélyük az újrakezdésre, vagy a folytatásra. Ez az egykori beteljesületlen, félbemaradt szerelem noha egyrészt felkavarja a nőt, és felidézi benne az elnyomott múltbeli eseményeket, összességében mégis előreviszi és motiválja Robint. Hiszen Johnnóban nemcsak testi, lelki partnerre is talál, (a helyi rendőrök tétlenkedésével szemben) a férfi segíti a nyomozásban, és veszekedéseik ellenére mindig visszatér hozzá.

t_o_l

Ezen a ponton érdemes megemlíteni Johnno ellentétpárját, Al-t (David Wenham), aki a helyi őrsön nyomozó, és hivatalosan ő viszi az ügyet. A sportos, maszkulin férfi illusztrálja azt a burkolt nemi egyenlőtlenséget is, amely a rendőrkapitányságtól kezdve az egész városban megfigyelhető; enyhe lenézéssel tekint Robinra mint nyomozó partnerére, később azonban elkezd neki imponálni a nő határozottsága, és konkrét házassági ajánlattal áll elő. A pozitív diszkrimináció eszköztárával élve ő képviseli tehát a „jó partit” akit a nőnek választani kellene, és aki majd eltartja, ha stabilitásra és jómódra vágyik; a sorozat azonban apránként feltárja a makulátlannak tűnő nyomozó igazi énjét.

Elmondható, hogy a melodrámai fokozások és ingadozások, a szerkezeti ellipszisek és hirtelen elvágott jelenetek azért fontosak, hogy lássuk és átérezhessük azt a folyamatot, ahogy Robin alól fokozatosan kicsúszik a talaj, és szinte elveszíti az ügy és saját élete feletti irányítást. A Top of the Lake narratívája noha egy nyomozás kontextusába van ágyazva, tulajdonképpen Robin megkésett coming-of age történetének is tekinthető, melynek során minden, amit eddig hitt magáról, és amiben biztos volt- legyen szó a szerelméről, családjáról vagy a munkájáról – megkérdőjeleződik.

Ez az eltolódott felnövés történet pedig a már említett kamaszkori trauma újrafeldolgozásán keresztül látszik a legmarkánsabban.

Robint, Tuival azonosulva, először az erőszaktevőkkel szembeni bosszú és a lelkiismeret-furdalás (örökbe adta saját gyerekét) vezérli, hogy ez, a feldolgozás folyamatán keresztül végül, ha nem is megbocsátássá, de továbblépéssé és újrakezdéssé alakulhasson. Bár a nyomozás lassú tempóban haladt előre, és az utolsó epizódot nézve kissé olyan érzésünk is lehet, hogy az alkotók mindent ebbe az egy részbe szerettek volna belesűríteni, a rejtély megoldása és az ezáltali feloldozás végül nem marad el. A meglepő happy enddel záruló sorozat végén felmerül a kérdés, vajon az elnyert boldogság mennyire lesz hosszútávú. Noha Robin minden téren sikert ért el, az alkotók nem tűnnek túl optimistának: hány ilyen eltitkolt, soha ki nem tudódó ügy van még, amely részben a cinkosság miatt nem derül ki sosem?

YouTube előnézeti kép

Címke: , , ,

feud 23

KRITIKA

hol00

KRITIKA

Donna-Hayward

JÁTÉK

botw01

KRITIKA

aloys00

KRITIKA

desierto04

KINO LATINO

manorangejacket00

KRITIKA

wcp_film_rivertitas_original

ESSZÉ

nightof00

TRAILERPARK

flanagan00

KRITIKA

clov00

KRITIKA

aloys00

TRAILERPARK

unclejohn00

KRITIKA

sicariolead2

ESSZÉ

cmd00

KRITIKA

maxresdefault

LISTA

unclejohnlead

TRAILERPARK

inhvice00

KRITIKA

cutbank01

TRAILERPARK

manfromrenolead

TRAILERPARK