maxresdefault

LISTA

Félelem és reszketés a körfolyosókon – Nyolc remek kelet-európai thriller

Sepsi László

2015/09/18

A múlt héten mozikba kerülő Víkend újfent emlékeztet arra, hogy a hajdani keleti blokk országaiban a vígjátékok és szatírák mellett a thrillerek és különböző bűnügyi filmek a nemzeti zsánerfilmgyártások zászlóvivői. Az alábbiakban nyolc olyan bűnmozit mutatunk be – négy magyart és négy külföldit –, amelyek egyszerre képesek felépíteni a műfajtól elvárható feszültséget és a nyugati mintától eltérő kolorlokálnak hála jellegzetesen kelet-európai variációját kínálják az zsánernek.

Fazekas Lajos: Defekt (1977)

A „háromnapos ünnepeken” magányosan utazó nők tűnnek el, úgy hogy a rendőrség csak a lerobbant kocsijukat találja meg. Gedeon nyomozó (Kern András) mintázatot lát az eltűnésekben, és felettese hallgatólagos beleegyezésével út menti megfigyelésbe kezd karácsony éjszakáján. Fazekas Lajos „magyar pszichója” nem csak alapszituációjában hajt fejet Hitchcock klasszikusa előtt – magányos elmebeteg az útszéli otthonában várja, hogy gyanútlan hölgyeken tölthesse kedvét –, miközben az olyan további utalásokkal,

mint egy bizarrmód újragondolt fürdőszoba-jelenet vagy egy kitömött kutyus megmagyarázhatatlan jelenléte afféle szocreálban meghempergetett paródiává is teszik a Defektet.

De Fazekas tovább is merészkedik a formula ironikus újrahasznosításánál, és hiába maradnak mindvégig ismerősek a Bates Motel otthonosságát idéző pillanatok, az alapszituációt feje tetejére állító fordulat, a kelepcébe került hősnő egyre kegyetlenebb kálváriájának aprólékos bemutatása, és az ezt megtámogató formanyelv kísérleti filmes karcossága önjogán is figyelemreméltó thrillerré állnak össze. A teljességgel inkompetens rendfenntartó szervek és a hősnő totális kiszolgáltatottságának ábrázolásában pedig mintha valami keserű társadalomkritikai él is felsejlene, ezzel adva többletjelentést a kezdetben igen konkrétnak tetsző címnek.

Karel Kachyna: A fül (1970)

Zelman_02

Ugyan a hatvanas évek legelején indult cseh új hullám alkotásai közül nálunk máig Jiří Menzel és Milos Forman szatírái számítanak a legnépszerűbb filmeknek, a Tűz van, babám! és a Szigorúan ellenőrzött vonatok árnyékában jókora és felettébb változatos filmkorpusz bújik meg. Ezek közé a ritkábban felbukkanó kincsek közé tartozik Karel Kachyna A fül című kamarathrillere, amiben egy házasságot tesz próbára a poloskákon keresztül hallgatózó pártállam.

Mikor hőseinkben egy szürreális flashbackekben bemutatott fogadás után felmerül, hogy a magas rangú pártfunkcionárius férj talán kegyvesztetté vált, fokozatosan elhatalmasodik rajtuk a paranoia és a korántsem harmonikus házasság is percről percre kezd darabjaira potyogni. Kachyna filmje azt a folyamatot mutatja be, ahogyan a pártállami hatalom beférkőzik polgárainak magánéletébe és puszta jelenlétével szétforgácsolja azt: egyszerre pontos látlelet két széthulló személyiségről és egy megfeneklett házasságról, miközben az állandósult veszélyérzet fojtogató atmoszférája olyan tengerentúli klasszikusokkal rokonítja, mint Coppola Magánbeszélgetés című munkája.

Srdan Golubovic: Csapda (2007)

Az utóbbi évek Szerbiában készült zsánerfilmjei közül, részben a pornográfia és az extrém erőszakhasználatuk okán, az Egy pornóstáb élete és halála illetve a Szerb film generációs identitásválságról szóló parabolái keltettek komolyabb nemzetközi feltűnést, ám ez nem jelenti azt, hogy a jugoszláv utódállam filmgyártása csupán a sokkmozik rajongóinak kedvezne.

A magyar, német és szerb koprodukcióban készült Csapda komor neo-noir a bűnbe csábult kisember tragédiájáról, aki elvállalja egy ismeretlen meggyilkolását, hogy összeszedje a pénzt – mintegy harmincezer eurót – kisfia gyógykezelésére. Habár a kiindulópont ismerős lehet a bűnügyi történetek kedvelői számára, Srdan Golubovic regényadaptációja amellett, hogy a Milosevics utáni Belgrád korrupt és lepusztult közegében autentikus háttérre talált, a csapdahelyzetbe került családfő morális meghasonlásának és leépülésének érzékeny ábrázolásával teszi még fajsúlyosabbá a sztorit.

Mintha az Idegenek a vonaton és az Összeomlás keveréke peregne a ká-európai panelházak és megbugázott építkezések árnyékában.

Sztanyiszlav Govoruhin: Vorosilov mesterlövésze (1999)

lPH8yOB5SSjBI68OOMkNnTGU4q4

A bosszúfilm talán a legegyszerűbb és a legkönnyebben elrontható műfaj, hiszen nem kell hozzá más, csak egy minél durvább casus beli, egy bepöccent főhős és maroknyi feláldozható mellékszereplő – ugyanakkor a kisszámú változók miatt az ismétlődés unalma is fokozottan fenyegeti ezt a zsánert.

A nemes egyszerűséggel az orosz Bosszúvágynak is tekinthető Vorosilov mesterlövészének sikerült kikerülnie az ebben rejlő buktatókat: az unokáját megerőszakoló huligánokat – a korrupt rendőrség helyett – rövid úton megbüntető veterán karakterével olyan figura született, aki nem csupán egyedi és lokális variációját nyújtja az önbíráskodó hősöknek,

de csaknem egy évtizeddel megelőzte a geronto-bosszúmozik a Gran Torinoval és a Harry Brownnal felbukkant angolszáz hullámát.

Ha pedig ez nem lenne elég, az új undokok és a régmúlt idők hősének némi szatirikus éllel bemutatott konfliktusa számos poszt-szovjet műfajfilmhez hasonlóan szinte provokálja a politikai olvasatot.

Szász Attila: A berni követ (2014)

A_berni_kovet01

Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró ezzel a kis költségvetésű történelmi akció-thrillerrel bebizonyította, hogy nem feltétlenül a vígjáték műfaja életképes a hazai filmgyártásban.

Két magyar emigráns Nagy Imre kivégzése után néhány hónappal támadást intézett a Magyar Népköztársaság berni követsége ellen. A fiatal forradalmárok célja egy kódkönyv megszerzése volt, amit a Szabad Európa rádióba beolvasva életben tarthatják a forradalom ügyét.

A klasszikus heist-filmek alapszituációjára építő film óramű pontossággal működteti a műfaji elemeket: a rendőrség által körbezárt követségre szorult támadók feszültsége átélhető, ami a forgatókönyv kereksége mellett az abszolút jól működő színészi alakításoknak (Szabó Kimmel Tamás, Kádas József és Kulka János) köszönhető. A suspense mértani pontossággal működik, az alig hetvenöt perces film minden másodperce át van gondolva. Nagy András fakó, gyakran impresszionista finomságú képei sokat dobnak a film hangulatán, egyedül a kissé tolakodó filmzene ront az összképen.

A berni követ elegánsan bizonyítja, hogy a jó thrillerhez nem pénz, hanem ötlet kell.

Roman Polanski: Kés a vízben (1962)

kc3a9s-a-vc3adzben1

Roman Polanski első nagyjátékfilmje – a kelet-európai thrillekhez hasonlóan – részben inkább pszichológiai dráma, amiben a feszültség a színészek közti apró rezdülésekben bomlik ki.

Egy középkorú író és fiatal felesége vitorlásozni megy: az országúton felvesznek egy fiatal stoppost, aki elkíséri őket a tópartig. A férj rábeszéli a fiatalembert, hogy tartson velük a hajókázásra. A vitorláson a két férfi folyamatosan a nő figyelméért vetélkedik egymást hergelve, majd egy ponton előkerül a fiú kése.

A röviden összefoglalható kamaradráma cselekménye ráérős nyugalommal bomlik ki: Polanski ügyesen teremt pusztán a beállításokkal feszültséget: gyakran a háttér és az előtér is éles a képeken, ezzel ad a nézőnek a suspense-hez szükséges töbletinformációt, illetve ezzel a módszerrel érzékelteti a hajó fullasztó légkörét. A hitchcocki zárt szituációs thriller később Polanski életművében többször felbukkan (Zsákutca, Iszonyat, Szellemíró), de az Oscarra jelölt Kés a vízben tudta a legravaszabbul úgy felépíteni a feszültséget, hogy az túlmutasson a műfaj keretein.

Tímár Péter: Mielőtt befejezi röptét a denevér (1989)

Tímár Péter kísérleti filmes múltja látványosan kiül második mozifilmjének noiros képeire: a gyakran eszeveszett sebességgel pergő vágásokkal, expresszív beállításokkal és izgalmas kameramozgásokkal elmesélt sztori egy igazi filmnyelvi stílusbravúr. A Mielőtt befejezi röptét a denevér vizuálisan az egyik legegységesebb magyar film a nyolcvanas évekből: a később szintén több szuper kísérleti filmet alkotó Kardos Sándor kamerája iszonyatos erővel adja vissza a történet fullasztó atmoszféráját.

A tinédzser fiát egyedül nevelő Teréz megismerkedik egy kissé szociopata és kiszámíthatatlan, de összességében finomlelkű férfival, Lacival, aki szép lassan beköltözik hozzájuk. Robi, Teréz fia eleinte ellenségesen viszonyul a férfihoz, de szép lassan kialakul közöttük a bizalmi légkör. Ám idővel kiderül: Laci a fiú szerelmére vágyik, ez pedig végzetes konfliktusokhoz vezet.

A Lolita történetének homoszexuális párdarabjaként is értelmezhető film második felére jutunk el a hamisíthatatlan thrillerhez, amit a film korabeli tárgyi világa is felerősít. Az egyszerre ismerős és távoli szobabelsők és neonlámpákkal megvilágított konyhák nem az ilyenkor megszokott derűs nosztalgiát, hanem a thriller műfajához jól passzoló szorongást keltik a nézőben. (Oké, azért a TV-torna és a dollárért vásárolt menő walkman eléggé vicces színfoltja a filmnek.) Máté Gábor szociopata figurája egyszerre komikus és hátborzongató: az időnként a fiatal Tim Robbinsra emlékeztető csibész mosoly mögött egy kiszámíthatatlan elmebeteg rejtőzik. Külön figyelemre méltó, hogyan használja Tímár a minden pesti bérházban megtalálható lichthofot:

a film itt játszódó tetőpontjában egyszerre működik az ideglelő suspense és az ismerős kelet-európai lepusztultság.

Cristian Mungiu: 4 hónap 3 hét 2 nap (2007)

4-Months,-3-Weeks-and-2-Days-Cristian-Mungiu

A kétezres években induló román új hullám leghíresebb darabjáról nem feltétlenül a thriller zsánere ugrik be elsőre, sőt szigorúan véve az esetében nem is beszélhetünk klasszikus műfaji darabról sem.

A thrillerre jellemző feszültség nem a szokásos bűnügyi séma szerint építkezik, ebből a szempontból talán ez a legunortodoxabb suspense-film a felsoroltak közül. Az egyetemista lány tiltott abortuszának történetét hideg kimértséggel elmesélő 4 hónap 3 hét 2 napban a környezet, maga a világ válik hihetetlenül idegtépővé: már a hotelrecepciósok agresszív tekintetétől vagy a buszon megjelenő ellenőröktől görcsbe rándul a néző gyomra. A film szocreál díszleteiben megbúvó szorongás a kémfilmek lassan működő feszültségét csempészi a képekbe: tulajdonképpen a folyamatos titkolózás, a lebukás végzetes lehetősége és a szükséges gyanakvás miatt Cristian Mungiu filmjében ott lapul egy hidegháborús thriller hatása.

Mungiu hosszú beállításokkal, szinte minimalista módon elmesélt filmjében a legfontosabb feszültségkeltő elem a hang: a 4 hónap 3 hét 2 nap teljes egészében nélkülözi a filmzenét, pusztán a szobabelsőkbe beszűrődő zajokkal, a hotel folyosóit beterítő morajlással, egy hirtelen csaholni kezdő kutya ugatásával egy olyan atmoszférát teremt, amitől az az érzésünk támad, hogy soha nincsenek a hőseink egyedül. Az intimitás teljes hiánya teszi iszonyatosan izgalmassá – és persze a maga kelet-európai módján nyomasztóvá –, ezt a szuper filmet.

társszerző: Lichter Péter

A cikk a hvg.hu és a Prizma közötti együttműködés eredménye.

Címke:

hol00

KRITIKA

botw01

KRITIKA

desierto04

KINO LATINO

manorangejacket00

KRITIKA

flanagan00

KRITIKA

clov00

KRITIKA

unclejohn00

KRITIKA

sicariolead2

ESSZÉ

cmd00

KRITIKA

unclejohnlead

TRAILERPARK

cutbank01

TRAILERPARK

cometodaddylead

TRAILERPARK

00enemy

LISTA

gracelead

KRITIKA

exmachina

TRAILERPARK

02_mulelead

TRAILERPARK

topofthelake

ESSZÉ

locke

AJÁNLÓ

enemy01

INTERJÚ

oldboy_1

SZÉLESVÁSZON