enemy01

INTERJÚ

Te nem félsz önmagadtól?

Roboz Gábor

2014/07/01

A Fogságban rendezője a szintén 2013-as Enemyvel meredek filmet készített a nagyvárosi szorongásról és a tudattalan hatalmáról. Spoilermentes beszélgetés Denis Villeneuve-vel.

Sokakat meglephet, hogy a Fogságbannal világszerte ismertté vált kanadai Villeneuve rögtön forgatott egy thrillert Jake Gyllenhaal főszereplésével, ráadásul egy magyarul is olvasható José Saramago-regény alapján, mégsem tudunk róla, hogy a hazai mozik műsorra akarnák tűzni a filmet. Ha beleolvasunk az Enemy pár külföldi kritikájába, hamar rájöhetünk, miért: hiába mesél el a film egy valójában egyszerű történetet – egy tanárról, aki kiszúrja saját hasonmását egy filmben –, ezt meghökkentő és nyugtalanító eszközökkel teszi, vagyis megpróbálja kimozdítani nézőjét a komfortzónájából. Nem kínálja neki tálcán a megoldást, sőt, elvárja tőle az együttgondolkodást, még a stáblista után is. Az Enemy thriller, amiért ugyan muszáj egy kicsit dolgozni – igazából csak néhány szimbolikus képsort kell megfejteni és egy lélektani folyamatot lekövetni –, de megéri.

Második nagyjátékfilmje, a bizarr humorú Maelstrom [amelynek keretét az adja, hogy a sztorit csurom vér, feldarabolás alatt álló halak mesélik el – R.G.]a bűntudatról és a testi elidegenedésről szól. Ez a 2000-ben bemutatott film szerintem sokkal közelebb áll az Enemyhez, mint bármelyik másik munkája.

Ebben teljesen igaza van, én is érzem a hasonlóságot. Az Enemy írása és forgatás közben gondolkodtam is ezen. A kihívás számomra az volt, hogy ne essek újra ugyanabba a csapdába. Mindenesetre úgy éreztem, vissza kell térnem a Maelstromhöz, mert az utána készített Polytechnique és a Felperzselt föld realistább, a szavakra helyezi a hangsúlyt és az újratermelődő erőszakról szól. Megint valamilyen intimebb, bensőségesebb történetet akartam elmesélni. Szerintem az Enemy a legszemélyesebb filmem.

Miért érzi ennyire személyesnek?

A film a hibázástól való félelemről szól, illetve arról a fenyegetettségről, hogy képtelenek vagyunk emberként továbbfejlődni. Meg a tudattalan hatalmának fenyegetéséről. Ahogy ez arra kényszerít minket, hogy szabaduljunk meg bizonyos bennünk rejlő dolgoktól. Akármikor olyan döntést kell hoznom, ami valahogy kapcsolatban áll egy érzésemmel, mindig attól félek, hogy nem én irányítok. Sokat vívódom azon, vajon tényleg mi irányítjuk-e önmagunkat. Számomra ez a film egy ilyen aggodalom feltérképezése.

Az is párhuzamot von a Maelstrom és az Enemy között, hogy mindkettő valahogy rátapint arra az általános értelemben vett szorongásra, ami annyira jellemzi korunkat.

Teljesen egyetértek. Én ugyan nem éltem a hatvanas években, de azt azért tudom, hogy akkor az atombomba fenyegetése eléggé átitatta a mindennapokat. A történelem során mindig előjönnek különböző feszültségek, ez nem újdonság. A mostaniban viszont van valami határozottság. Tényleg úgy tűnik, hogy falba ütközünk. Ezt az érzést sok gyereknél is tapasztalom, azt látom, hogy nagyon komoran gondolnak a jövőre. A múltban mindig is a technológiára hagyatkoztunk, hogy az majd megment minket, de eljött az idő, amikor inkább elnyomónak tűnik. Ez a feszültség ma napi szinten jelen van.

Az Enemy színhasználata is nagyon feltűnő.

A színvilág akkor kezdett körvonalazódni bennem, amikor a könyvet olvastam. A történet egy nagyvárosban játszódik, érzésre valahol délen, és van a regényben egy leíró rész erről a sárgás közegről. A szmogot mi tettük hozzá, a nyomás, a szorongás gondolatával összefüggésben, hogy erősítsük a városi élet paranoiáját és zsúfoltságát. A sárga szín ráadásul a szennyezettséggel is összeköthető. Ezt digitálisan akartuk hozzáadni, de amikor nyáron Torontóban forgattunk, olyan erős volt a szennyezettség, hogy semmit sem kellett csinálnunk. Az volt az elképzelésünk, hogy a várost teljesen hitelesen ábrázoljuk, de azért átvesszük a regény atmoszféráját, a nyomás alapélményét. A könyvben nincsenek számítógépek, a sztori a nyolcvanas években játszódik. De úgy éreztem, fontos lenne behozni a kortárs technológát, mert ez összefüggésben van a nárcizmussal: gondoljunk például az internetre, amit sokan tükörként használnak.

Ha nem tévedek, a város fölött lebegő pók képe utalás a Louise Bourgeois-szoborra, aminek találó neve van: Maman.

Hónapokig gondolkodtam a pókokon, aztán bedobtam ezt az ötletet a forgatókönyvbe, mert úgy éreztem, ez a felvétel tökéletes lenne ahhoz, hogy vizuális nyelvre fordítsuk a regény néhány gondolatát. És ez nem egy elcsépelt kép. Amikor azon gondolkodtam, hogyan kéne megjeleníteni ezt a pókot, valami specifikust kerestem, aztán rájöttem, hogy valójában a bestia intelligenciáját akarom megragadni. Azt akartam láttatni, hogy a pók olyan fenevad, amelynek magasan fejlett az intelligenciája, és elegáns. Arra jutottam, hogy ezt legjobban a Louise Bourgeois-szobor adja át.

 Maman Louise Bourgeois: Maman

Ennek kapcsán eszembe jut, hogy a főhős, Adam anyja maga is művész, és a város felett lebegő pók képe a nő egyetlen jelenete után következik. Örülnék, ha mondana pár szót a film felépítéséről: arról, hogy az alkotóelemei milyen komplex viszonyban állnak egymással.

A szerkezeten különösen sokat dolgoztunk. A pók és az anya közötti kapcsolat a forgatókönyvben valamivel egyértelműbb volt, egy kicsit vissza kellett vennünk belőle, nehogy túl szájbarágós legyen. Úgy próbáltuk felépíteni a filmet, hogy működjön egy konkrét szinten és a tudattalan szintjén is. Hogy a közönségre mindkét síkon hasson. Szerintem a nézők érzelmi szinten könnyebben fel tudnak dolgozni költői vagy furcsa gondolatokat, képeket, intellektuális szinten viszont jobban rájuk kell hagyatkozni. Az ilyen stratégiát nagyon tisztelem sok filmkészítőnél, például Kubricknál. Ő az egyik kedvenc rendezőm, és nagy mestere ennek. Filmkészítőként az az álmom, hogy kapcsolatokat teremtsek a két szint között. Azt hiszem, minden filmemmel erre törekszem.

A rejtett gondolatiság végigvonul a filmjein. A Polytechnique például olyasvalakiről szól, aki egy torz ideológia rabja, és ezek a szörnyű gondolatok erőszakos tettekre sarkallják, de csak magukat a tetteket látjuk.Az intellektuális tartalmat ön gyakran a mélyben tartja, nem teszi explicitté – ez tudatos?

Igen, tudatában vagyok ennek. Amikor befejeztem a Polytechnique-et, úgy döntöttem, teszek két lépést hátra, mert akkor nem tudtam folytatni azt a fajta filmkészítést, amivel próbálkoztam. Nem kudarcot éreztem, hanem azt, hogy nem tudok azonnal belevágni egy újabb filmbe, előbb alaposabban tanulmányoznom kell a forgatókönyvírás gyakorlatát, hogy rájöjjek, hogyan lehet egy filmmel bizonyos gondolatokat rejtve megfogalmazni.

Az Enemy alapvetően a nyugtalanságról szól, és hiába irracionális az alaphelyzete, úgy kerül bemutatásra, hogy a hétköznapi életre is vonatkoztatható. Ahogy ábrázolja a Gyllenhaal-figura szembenézését önmagával, a trauma feldolgozását, mintha a szorongással való küzdelem mini eposzát látnánk – mintha annak lennénk szemtanúi, hogy egy ember imposztor a saját életében. Ráadásul a film azt is bemutatja, hogy a testbeszéd mennyire árulkodik a személyiségről.

Már az alapján meg tudtam állapítani, Jake melyik figurát játssza éppen, ahogy a vállát tartotta vagy a szemét mozgatta. A világlátásunk nagyban befolyásolja azt, hogyan lakjuk be a testünket. Ezt Jake nagyon finoman tudta közvetíteni. Igazából gyakran pont az volt a dolgom, hogy közelítsem egymáshoz a két figurát, hogy ne legyenek annyira eltérőek. Azt akartam, hogy bizonyos értelemben nagyon távol legyenek egymástól, ugyanakkor legyenek köztük finom hasonlóságok is.

enemy02  

Számomra a film a hűtlenség katasztrofális hatásairól is szólt, az intimitásra vonatkozó félelemről, a másik nemtől való rettegésről, és arról, ez hogyan okozhat károkat a párkapcsolatokban, és hogy valaki annyira megszállottja lehet az ilyesminek, hogy tönkretesz mindent az életében.

Amikor valaki nemrég megkért, hogy magyarázzam el, miről szól a film, azt mondtam: „Ez egy egyszerű történet egy férfiról, aki úgy dönt, otthagyja a szeretőjét és visszamegy a feleségéhez, de ezt a tudattalan nézőpontjából látjuk.” Én így értelmeztem a regényt, és a filmmel is erre törekedtem. Ez egy rém egyszerű sztori, nagyon bonyolultan elmesélve.

A film első három beállítása utal is erre a koncepcióra. Először egy svenkelést látunk a városról, miközben a főhős anyjának hangját halljuk (üzenetet hagy a rögzítőjén); aztán Gyllenhaalt látjuk az autójában; aztán pedig a feleségét, amint az ágyukban ülve néz a kamera felé. Úgy éreztem, ez a három figura – az anya, ő maga és a leendő anya, vagyis a feleség – a három elem, ami miatt a főhős összeroppan.

Nagyon szeretem a film elejét, mert igazából megad minden kulcsot a nézőnek, szerintem ez nagyon izgalmas. Sokakat viszont ez összezavar, csak fogják a fejüket, hamar elvesztik a fonalat. De szerintem ez a film nagyon játékos, és sajnos többször is meg kell néznünk ahhoz, hogy minden a helyére kattanjon.

Az Enemy kritikáiban gyakran előkerül Hitchcock neve.

A filmet kezdetben tényleg Hitchcock és egy kicsit Polanski ihlette. Amikor valaki a 21. században filmet készít, mindig iszonyú sok rendező gyakorol rá hatást. Az Enemy számomra olyan, mint egy neurotikus kémfilm. Előkészületnek örömmel néztem újra sok Hitchcock-mozit, és nagy adag alázattal, játékosan közelítettem a feladathoz. Annyi remekmű készült a múltban, hogy ha valaki ma filmet forgat, szerintem az alázat elengedhetetlen.

Szerintem ez érezhető az Enemyn. Például nagyon feszes film, alig 90 perc. Erről jut eszembe, bármennyire is thrillerként működik – sőt, talán még a horror műfajával is összefüggésbe hozhatjuk –, van benne valami nagyon visszafogott: a történet egyszerre rendhagyó és hétköznapi. Ezért könnyű viszonyulni hozzá.

Arra törekedtem, hogy feszültséget teremtsek a sztori fantasztikus elemei és a hétköznapi szintje között, hogy nézőként ráérezzünk, milyen nyomás van abban a heyzetben, ha valaki tényleg találkozik önmagával. Próbáltuk ezt a fantasztikus töltetet valóságos közegbe helyezni. A film nagyon stilizált, de igyekeztünk megtartani a valóságérzetet, hogy a néző még jobban érezze a feszültséget.

YouTube előnézeti kép

A szöveg a Film Comment interjújának rövidített, szerkesztett változata.

(via)

Címke: , , , , ,

carruthlead2

INTERJÚ

roverlead

INTERJÚ

contralead

INTERJÚ

kaufman03

INTERJÚ

inarritu01

INTERJÚ

Apichatpong2.preview_0

INTERJÚ

sicariolead2

ESSZÉ

loshongos00

INTERJÚ, KINO LATINO

01_boy_lead

INTERJÚ

mapslead

INTERJÚ

kimlead

HÍREK, INTERJÚ, KOREAI EXPEDÍCIÓ

guard02

INTERJÚ

orangelead2

INTERJÚ, LÁNCREAKCIÓ

beforemid01

INTERJÚ

themaster02

INTERJÚ

hitchbirds

HÍREK

bajokharryvel

HÍREK

james-stewart-vertigo

HÍREK

5028

HÍREK

hitch

HÍREK