sicariolead2

ESSZÉ

Ez a film összeroppantott minket

Árva Márton

2015/11/09

A Fogságban után Denis Villeneuve megint olyan útnak vágott neki, amely egészen az Ördög színe elé vezet.

Azt hiszem ha én lennék a Sátán és azon törném a fejemet hogy mivel tudnám térdre kényszeríteni az emberiséget a kábítószernél jobbat valószínűleg nem tudnék kitalálni.

Cormac McCarthy: Nem vénnek való vidék

A mexikói drogháború frontvonalába merészkedő Sicario – A bérgyilkos könyörtelenül a székbe passzírozza a nézőjét. Első látásra azt gondolnánk, ez a precízen kidolgozott és elegánsan feszült hadművelet-jelenetek érdemének tűnik, pedig a gyomorszorító atmoszférát elsősorban a háttérben meghúzódó pokoljárás-történet teremti meg.

A film éppen azért olyan hatásos, mert az alkotók finom lépésekben oltják ki a Gonosz elleni első bevetést jellemző hősies hevületet, hogy végül a háború összes résztvevőjének bemocskolásával hirdessék a tisztaság ideájának vereségét. Ahelyett, hogy főhősnőnk egyre közelebb kerülne a rend és az igazság vágya mentén megfogalmazott magasztos céljaihoz, a cselekvés tere egyre szűkül körülötte, amíg már

nem marad más hátra, csak a teljes meghasonulás.

sicario01

„Így csak a felszínt kapargatjuk” – mondogatják az ügynökök és katonák, amikor végső indokot keresnek a brutalitást csúcsra járató lépéseiknek. A mélyebbre ereszkedés vágya, az aktuális bűnbak mitizálása és az idegen területre merészkedés szükségessége az Ördöggel szembeni háború ezeréves önigazolásával vértezi fel őket. A film ezek alapján kezdi kidolgozni az isteni küldetéstudattól vezérelt pokolraszállás allegóriáját.

A kartelek által uralt Ciudad Juárez infernális jellegét felerősítve a (tiltott) határátlépés gesztusa baljós többlettartalommal telítődik. A csonkolt testek látványa az erőszak emberi mércével felfoghatatlan természetét domborítja ki,

Jóhann Jóhannsson hátborzongató zenéje pedig már-már démonná absztrahálja az elemi félelmet keltő, arctalan ellenséget.

sicario02

A hangsúlyosan emberi vonásokkal felruházott amerikaiak (lásd az okádó FBI-ügynököket, Matt röhejes papucsát és poénkodásait vagy a Kate-ben feltörő szexuális vágyat) a film eleji bevetésen még felkészületlenül nyitnák meg a felszín alá vezető, emberfeletti (túlvilági) erőket rejtő kaput, és a robbanás nem is engedi őket tovább.  A nyitójelenet párjaként is felfogható alagúti összecsapásban viszont Kate Macer és alakulata már sikeresen alábukik a torkolattűztől fűtött bugyrokba, hogy immár szembenézzen a – továbbra is kísértetiesen a képkereten kívül maradó – bűnözőkkel.

Mindehhez ugyanakkor arra van szükség, hogy a sarkaiból kifordult világot isteni szemszögből mutató légifelvételek szerepét az infra- és hőkamerák zajos, emberalakot eltorzító képei vegyék át: a magasból tisztán átlátható (tér)képnek a mélyben uralkodó, ambivalens viszonyrendszerre kell cserélődnie. Ahogy az égi perspektívából mégiscsak feltűnik a tájat pásztázó repülőgép árnyéka, úgy lehull a lepel mindenféle „igazság” nevében végzett akcióról.

Az erkölcs nevében végzett vizsgálódás misszióját pedig felülírja az érdekeltségek által kikövetelt szemet hunyás, így már nem is olyan egyértelmű, hol lakik a Gonosz.

Az amerikai „hősi küldetés” mítosza szertefoszlik, és amint beljebb hatolunk a kontrollálhatatlan bűn vidékére, rájövünk, hogy az alvilág logikája angol és spanyol nyelven is hasonlóan működik. Ezzel a Sicario második fele határozottan közelít a végső kiábrándulást és reményvesztést mutató mexikói drogháborús filmek dramaturgiájához (ezekről lásd a Filmvilág 2014/8-as számába írt esszét).

sicario05

„Innentől elvesztettük” – kommentálják a felső gépállású képeket a figurák sorsfonalát szövő ügynökök testetlen hangjai, ahogy Alejandro eltűnik az általa főellenségnek kikiáltott Fausto Alarcón házában, ez pedig nemcsak az erkölcsi alapokhoz szükséges égi támogatás megszűnésének metaforája a pokolbéli harc filmjében. A Gonosz barlangjába történt alámerülés után az emberek közötti lojalitás is egyre viszonylagosabbá válik, és Alejandro magánakciója végső soron minden emberi értéket figyelmen kívül hagy.

„Nem személyes ügy volt”– mondja a drogbáró, utalva a titokzatos kolumbiai katona családjának brutális kivégzésére. Kettejük végjátéka minden kétséget eloszlat: ez a mondat már csak annyit jelent, hogy

a háborúban bármilyen formában résztvevő ember elveszíti azt a privilégiumot, hogy személyként tekintsenek rá, így halála is megfosztatik a humánus dimenziótól.

sicario03

A Sicario tehát a Gonosz árnyaival vonja be a háború igazolására használt tisztább értékeket, és ezzel találóan képezi le a cselekményben látott helyváltoztatást is, ami az idealizmus földjéről az embertelenség csapdáiba, a tettrekészségtől a tehetetlenségbe vezet. Villeneuve fegyelmezettségére vall, hogy minden lövésnek súlyt ad, így

ész nélkül odavetett akciójelenetek helyett valóban az emberi élet elértéktelenedésének stációit tudatosítja.

A meggyőző érvelés kedvéért nevesített Sátán helyett pedig ezerarcú ördögökkel népesíti be drogháborúját, akik – Matt szavaival élve – „ott szolgálnak, ahol épp hagyják nekik.”

„A csonkolások közszemlére tételével a lakosság is bűnösnek érzi magát” – szól a film egyik küldetésvezetőjének tétele a kartelek kegyetlenkedéseiről. A Sicario hasonlóan roppantja össze a nézőt: ahogy a főhősök korrumpálódásával az erkölcsi mentsvár utolsó bástyái is romba dőlnek, előttünk is elfogynak a magasztos elvekből font fantomelvek, amelyek igazolhatnák, hogy nyugodtan szemet hunyjunk az embertelen vérengzés látványa fölött.

YouTube előnézeti kép

Címke: ,

enemy01

INTERJÚ

hol00

KRITIKA

botw01

KRITIKA

desierto04

KINO LATINO

manorangejacket00

KRITIKA

flanagan00

KRITIKA

clov00

KRITIKA

unclejohn00

KRITIKA

cmd00

KRITIKA

maxresdefault

LISTA

unclejohnlead

TRAILERPARK

cutbank01

TRAILERPARK

cometodaddylead

TRAILERPARK

00enemy

LISTA

gracelead

KRITIKA

exmachina

TRAILERPARK

02_mulelead

TRAILERPARK

topofthelake

ESSZÉ

locke

AJÁNLÓ

oldboy_1

SZÉLESVÁSZON