KRITIKA

#2. Analitikus a kanapén (Rodrigo García: In Treatment)

Kovács Kata

2010/11/10

Az In Treatment című, 2008-ban indult, immár harmadik évada képernyőn lévő tévésorozat újabb példája az HBO kompromisszum- és sallangmentes sorozatkészítési hadjáratának, mely a kábelcsatornát a huszonegyedik századi tévésorozat-boom egyik úttörőjévé tette.

A hétről hétre képernyőre kerülő, kevés szereplős, kisköltségvetésű, kamaradrámai közegben játszódó, akciómentes (ön)analízis Bergman Jelenetek egy házasságból című sorozata óta nem tudott magának stabil nézőbázist hódítani, az HBO viszont idén ősszel már az In Treatment harmadik évadát indítja útnak. A sorozat a hazájában hatalmas sikert aratott, 2005-ös Be’ Tipul című izraeli televíziós sorozat – azzal gyakran szóról szóra megegyező – remake-je. Az amerikai változat kulcsfigurája Dr. Paul Weston (Gabriel Byrne) ötvenhét esztendős pszichoterapeuta, akinek szakmai téren is kiütköző életközépi krízise klasszikus kamaradrámai téma. A sorozatot az HBO eredetileg úgy tervezte meg, hogy minden hétköznapra egy, harmincperces epizód jutott: a betegek mindig ugyanazon a napon érkeznek, így a néző akár ki is hagyhatja a számára érdektelen pácienseket. (Ez a precízen kivitelezett elv a második évadtól megbomlott, és mostanra a hét két-két estéjére szorult a sorozat, így azonban dupla epizódokkal.) A hab a tortán mindig a heti utolsó alkalom, amikor Paul saját terapeutájához (Dianne Wiest, a harmadik évadtól Amy Ryan) látogat el, ahol betegeié mellett saját magánéletéről is vall.

Az HBO-változat szülőatyja Rodrigo García, aki készített már epizódot a Maffiózókba és a Sírhant Művekbe, valamint ő jegyzi a Six Degrees és a Big Love című sorozatok pilotjait is. Nagyjátékfilmjei – A nő ötször, Ten Tiny Love Stories, Apák és fiaik, Nine Lives, Mother and Child – egytől egyig drámai hangvételű, zárt szituációs, esetenként kötött formai elvekkel – például hosszú-beállításos epizódokkal – dolgozó, sokszereplős és sokszálú munkák. Míg 109. utas című, 2008-as rendezésével a pszichoterápia témáját műfaji ihletésű történetbe csomagolta, az In Treatmenttől távol állnak a suspense- vagy akciódús formák. García vonzódik a kamaradrámához, és nem egyszer egyetlen központi figura kezében futtatja össze a szálakat. Korábbi HBO-sorozata, a különböző életszakaszokban lévő párok érzelmi és szexuális problémáit feldolgozó Tell Me You Love Me is ezt az elvet követte, itt ráadásul a három pár történetét közös terapeutájuk fogta össze, akinek rendelőjében hétről hétre feltárták válságukat. Az In Treatment ezt az ötletet gondolja tovább és viszi el a high-concept irányába. Míg a Tell Me You Love Me alapelve, hogy a szálak párhuzamosan futnak, és a szereplők a terapeuta jelenlétében csak rövid jelenetek erejéig reflektálnak az eseményekre – narrációjukat nem egyszer közbevetett jelenetekkel illusztrálja a film, gyakran így derítve fényt a kisebb-nagyobb füllentésekre –, addig itt kizárólag ezt a reflexiót ismeri meg a néző: ami odakinn történik, azt a sorozat a képzeletünkre bízza.

Az In Treatment tehát minden évadban ugyanannak az öt embernek a terápiás folyamatát követi nyomon, Paul az eddigi két, és a most indult harmadik évadban mindig új betegekkel dolgozik. A sorozat határmezsgyén táncol a series és a serial között, de inkább az előbbihez húz: szerkezeti-narratológiai értelemben az egyes évadok alkotnak lezárt egységet, ezeket a műfajon és az alapszituáción túl elsősorban Paul karaktere köti össze. Az egyes páciensek történetei mini-narratívákat alkotnak, azonban minden egyes narratíva csak egy epizóddal bővül hetente. A terapeuta figurája mégis képes egy nagy óriástörténetté összefogni a különböző szálakat, méghozzá egyik alapvető jellemvonása révén: Paul krízise ugyanis éppen abból a problémából származik, hogy nem képes magánéletét kellően elválasztani szakmai életétől, és nehezen húzza meg az otthona és a rendelője közötti határvonalat. Így aztán mintha saját zátonyra futott életén túl betegei összes nyűgje is az ő vállát nyomná, saját analízise igen gyakran saját betegeiének az összegzése.

Az első három évad visszatérő motívuma Paul kapuzárási pánikja. Ez szakmai téren a kiégésben és az alkalmatlanság érzésében ütközik ki. A nagyhírű terapeuta egyszer csak úgy érzi, hogy nem tud többé segíteni a betegeinek, a terápia haszontalan: „Ha a betegeim hallanák, mi zajlik a fejemben, hanyatt-homlok menekülnének” – mondja Ginának.  Odahaza elhidegült a feleségétől, aki azzal hibáztatja, hogy a gyerekeivel sem ért szót, mert a páciensei fontosabbak számára. Paul, miközben a családja ügyeit a rendelőn kívül hagyja, nem képes a betegei problémáit ugyanígy az otthona falain kívül tartani. A probléma szimbolikusan is kiütközik: irodája a családi ház egyik szobája, a betegek a hátsó kertben várakoznak. Amikor Paul kiszorul a hitvesi ágyból, a betegek fogadására szánt freudi kanapén alszik. A családi élet zajai időről időre átszűrődnek a rendelő falán, miközben a kamera egyetlen pillanatra sem mutatja meg, mi zajlik odaát. A két terület közötti határvonal elmosódottsága számos alkalommal kiütközik. Az első évadban Paul és hétfői páciense, Laura egymásba szeretnek, a nő hatására Paul vitája egy másik páciensével majdnem a tettlegességig fajul. Az első széria elsősorban arra a kérdésre keresi a választ, átléphet-e páciens a pszichiáter magánéletébe, és viszont: mikor avatkozhat be, ha egyáltalán megteheti, a terapeuta. A második évadban Paul közvetlenül avatkozik be egy előrehaladott limfómával diagnosztizált beteg életébe, amikor maga viszi be kezelésre. Ugyanekkor egy volt páciens édesapja a sikertelen terápiát okolja fia haláláért és bepereli Pault. Az évad egyik központi témája a terápia és a terapeuta felelőssége és felelősségre vonhatósága.

 

A páciensek élethelyzetén, személyiségén, lelki folyamatain, illetve a terapeutával folytatott párbeszédek dinamikáján túl a drámai feszültség másik forrása Paul magánéleti válsága, illetve a sorozat alapvető formai elve, a zárt szituációs jelleg, ami ezt a válságot csak korlátozott mértékben engedi megmutatni. Az első évad első öt epizódja azt sejteti, hogy a sorozat teljes egészében egy zárt térben, Paul vagy Gina rendelőjében zajlik, két- vagy (párterápia esetében) háromszereplős beszélgetésekkel. A feszültség éppen abból ered, hogy időnként kijutunk ebből a félhomályos, de nagyon is otthonosan berendezett térből, ám a néző soha nem tudja előre, mennyi időre. Az első évad végén elszaporodnak ugyan a rendelőn kívül játszódó jelenetek, amikor végképp kilépünk a kamara-közegből, a második és harmadik évad azonban visszatér a szigorú formai elvhez, és Pault csak néhány másodpercig mutatja a terápiás téren túl. Az In Treatment tehát egy igen kevéssé populáris, régi vágású formai eszközt alkalmaz, és éppen attól válik izgalmassá, hogy nem tudni előre, mennyire hajlandó engedni ebből a szigorból; a voyeur-pozícióba helyezett nézőt mikor engedi beljebb a főhős magánéletébe. A sorozat, ugyanúgy, ahogyan Paul, mindig a magán- és a terápiás tér aknákkal teli határmezsgyéjén táncol, és akkor botlik el, amikor túl nagyot lép a privát térbe, hiszen egyik alapvető mozgatórugója, hogy a néző fantáziáját soha nem elégítheti ki maradéktalanul Paul magánéletével kapcsolatban.

 

Paul és terapeutája találkozásainak legfőbb érdekessége, hogy ugyanazok a negatív érzelmek hatják át ezeket az alkalmakat, mint az „átlag”, nem-pszichológus betegek analíziseiét: a páciens önsajnálata, tagadása, a pszichiáterrel szembeni ösztönös, agresszív támadásai a drámai feszültség fő forrásai. A sorozat azért képes lebilincselően összefuttatni a szálakat ennek az egy, kétségektől gyötrődő, önmarcangoló hős kezében, mert Paul a magánéletben épp annyira reflektálatlan és sebezhető, mint az analízisben kevéssé járatos betegei.– „Könnyebb meglátni a mintákat, ha nem a mieink” – összegez Gina. A néző az egyetlen, aki az összes mintát egyszerre látja: Paulét és a betegeiét, sőt, esetenként Gináét is. Az összes szemlélő közül a lehető legobjektívebb és legteljesebb képet kapja, hiszen Paul csak a betegeit látja kívülről, Gina pedig csak Pault. Így aztán különleges mindentudója lesz a történeteknek: analizálhatja, nem csak a pácienseket, de a terapeutát is.

YouTube előnézeti kép

Címke: , , ,

LÁNCREAKCIÓ

LÁNCREAKCIÓ

LÁNCREAKCIÓ

LÁNCREAKCIÓ

LÁNCREAKCIÓ

LÁNCREAKCIÓ

LÁNCREAKCIÓ

LÁNCREAKCIÓ

LÁNCREAKCIÓ

LÁNCREAKCIÓ

LÁNCREAKCIÓ

INTERJÚ, LÁNCREAKCIÓ

LÁNCREAKCIÓ

LÁNCREAKCIÓ

LÁNCREAKCIÓ

INTERJÚ

MAD MEN-JEGYZETEK

MAD MEN-JEGYZETEK

MAD MEN-JEGYZETEK

A NAP KÉPE