2043105-1200x675

LÁNCREAKCIÓ

A politikusok gazemberek? – Két kőkemény sorozat a jogállamiságról

Huber Zoltán

2014/05/06

A Boss és a Kártyavár hatalomvágyó, politikusterminátorai viccet csinálnak a jogállamiságból.

A titokzatos és csavaros politikai machinációk, a hatalom természete ősidők óta izgatják az emberek fantáziáját. A morális és lelkiismereti törvényeken átgázoló opportunizmus, a cselszövésekkel, utódlási kérdésekkel és szerelmi bonyodalmakkal tarkított hatalmi harcok a mindenkori drámák egyik legalapvetőbb konfliktusforrásai. Mióta Machiavelli megfosztotta az uralkodást a hozzá tapadó misztikumtól, majd a politikát és az erkölcsöt is elválasztotta, a vágyott pozíciók sakkjátszmákat idéző stratégiákkal és rideg számításokkal is elérhetővé váltak. William Shakespeare óraműként felépülő drámai univerzumaiban a hatalomért küzdő szereplők hasonló elveket követnek. Tetteikkel okok és okozatok zárt láncolatát indítják be, ám az emberi tervekből a véletlen sohasem zárható ki, a hatalomért épp ezért súlyos árat kell fizetni. A machiavellista uralkodók kortárs leszármazottai hasonlóan bonyolult pókhálókat szövögetnek és a céljaik elérése érdekében semmiféle eszköztől sem riadnak vissza. Az érzelemmentes lépések és a kizárólag a várható előnyök és hátrányok mentén mérlegelt döntések ugyanúgy lenyűgözik a nézőt, mint a királyok és fejedelmek korában: a lelketlen antagonisták sötét cselekedeteit borzongva csodáljuk.

Az amerikai Boss két kiváló évad után sajnos váratlanul elkaszált sorozata sok motívumot és megoldást átvesz az irodalomtörténet leghíresebb királydrámáiból. A hatalmához halálos betegsége ellenére ragaszkodó chicagói polgármester politikai húzásai a XXI. század médiavezérelt világában is a firenzei filozófus mechanikus szemléletét idézik. Tom Kane már régen eldöntötte, hogy gazember lesz, a város irányításáért cserébe feladta a családját és elárulta a barátait, a játékszabályokat felrúgó, szívtelen és ravasz lépéseit a “nagyobb jóért hozott szükséges rossz” cinikus elvével indokolja. A Boss kiindulópontjában Cane a szörnyű diagnózis ellenére sem néz szembe a szörnyű tetteivel, meg sem próbálja visszaszerezni a lelkiismeretét. A hatalom őrült logikájának megfelelően még többet és még gyorsabban szeretne elérni, azaz görcsösen ragaszkodik a status quo egyre nehezebb fenntartásához. A történet dinamikája így kettős, hisz a főszereplő sötét jellemrajza mellett a végletesen kisiklott gazdasági, politikai és intézményi mechanizmusok is feltárulnak előttünk.

A széria egyszerre nézhető egy végletekig romlott antihős eposzi tragédiájaként és az amerikai demokratikus rendszer kíméletlen kritikájaként. A közvéleménykutatási adatokkal és képernyőn töltött percekkel mérhető népszerűség üres pózokhoz és mindent átható képmutatáshoz vezet, a hatalom gyakorlása szívességek és zsarolások komplex szövedékén keresztül zajlik. A Boss íróstábja ezeket a szerteágazó viszonyrendszereket némileg leegyszerűsíti és a legfontosabb szereplőkre szűkíti, de az alkotóknak nincsenek illúzióik a politika gyakorlati működését illetően. A felbukkanó csomópontok egy olyan sokszöget rajzolnak ki, ahol a kormányzó, a vállalkozók, a városi tanács, az újságírók, a polgármester és az adminisztráció mellett éppen a választók (azaz végeredményben maguk nézők) kerülnek a legkínosabb helyzetekbe. A többek között Gus Van Sant és Mario Van Peebles rendezte epizódok kíméletlenül szembesítik a közönséget a képviseleti demokrácia illúziójával és a hatalommegosztás csődjével.

A politikai játszmákat egy szimulált, de éppen ezért átlátható és világos adok-kapok rendszerré egyszerűsítve a Boss sikerrel mutatja be azokat a láthatatlan üzleti összefonódásokat és akaratlan érdekegyezéseket, melyek miatt a nyugati kormányzási modell problémássá válhat. A választók tudatos megtévesztése, a sajtó közvetlen és közvetett befolyásolása állandó kísérője az eseményeknek, de a támogatásért “odaítélt” szerződések, a zsíros közbeszerzések osztogatása és a pszichológiai hadviselés is bevett eljárásnak számítanak. E felénk sem ismeretlen módszerek és megoldások nyilvánvalóan hatékonyabban és eredményesebben működnek, a legsokkolóbb azonban mégis az, hogy a szereplők önmaguk számára megnyugtató módon képesek igazolni a morálisan helytelen tetteiket. A címszerepben remeklő Kelsey Grammer egyszerre szánalmas és ijesztő a lelkiismeret és együttérzés nélkül haldokló szörnyeteg bőrében.

Kelsey-Grammer-Mayor-Tom-Kane-stars-in-Lionsgate-Home-Entertainments-Boss-Season-One-590x393

A Boss igen kiábrándult és komplex látlelete végül nem hozta az elvárt nézőszámot és a kritikai sikerek ellenére parkolópályára került. A széria azonban nem sokáig maradt utód nélkül, hisz a BBC azonos című minisorozatát továbbgondoló Kártyavár igen sokat átvesz a chicagói polgármester politikai drámájából. A többek között David Fincher és Kevin Spacey közreműködésével készülő produkció némileg egyszerűsíti és fogyaszthatóbbá teszi a súlyos drámai képletet, sőt, némileg paradox módon a szálakat mozgató bábmestert is vonzóbbá varázsolja. Az elmúlással szembenéző, saját politikai emlékművét faragó Tom Kane-nel ellentétben a Fehér Ház felé kacsingató Frank Underwood képviselőt a színtiszta hatalomvágy mozgatja. Tetteit és döntéseit ő már nem indokolja magasztosabb célokkal, a szociáldarwinizmus elveinek megfelelően a falkát vezető alfahím, az utolsó túlélő szeretne lenni.

A jelenleg második évadánál tartó, egyenesen a Netflixre készülő sorozat elsősorban az ő felemelkedését követi végig, az alkotók a háttérben kirajzolódó intézményrendszerrel korántsem olyan kritikusok. A Kártyavár érdekessége, hogy a Spacey alakította főhős az egyetlen farkas a bárányok között, aki folyamatosan előre látja az ellenfelek és meggyőzni kívánt szövetségesek reakcióit. Underwood felhasználható eszközként, legyőzendő akadályként, szükséges rosszként vagy felesleges időpocséklásként tekint az embertársaira, és ennek megfelelően alakítja a viszonyait.

A Boss általános látleletével szemben itt nem a rendszer romlott, hanem ő maga: a kiskapuk, kitérők és ördögi alkuk léte a Kártyavár esetében nem törvényszerű, csak olyan lehetőség, melyet az Underwood-féle szenvtelen ragadozók teremtenek maguknak. A demokratikus deficit és a diszfunkcionális sajtó helyett a hangsúly egyértelműen az ijesztően magával ragadó antihősre kerül. Underwood okosabb, gyorsabb, kíméletlenebb a versenytársaknál és erkölcsi/érzelmi dilemmák sem gyötrik: ahogy kedvenc sült oldalasát, úgy majszolja el ellenfeleit is. Tehetségét és stratégiai zsenialitását nem valamiféle magasztos idea vagy a közjó érdekében használja, hanem a saját egóját hizlalja.

A David Fincher rendezte első két rész a sorozat alaptónusát a sötét politikai szatírák, a feszült thrillerek és a fordulatos hatalmi drámák közé lőtte be, melyhez a produkció azóta is hű maradt. Bár számos meghökkentő vagy sokkoló esemény vár ránk, a rendszer működése és a néző/választó pozíciója soha nem kérdőjeleződik meg, így a végeredmény kevésbé súlyos, mint a Boss állapotfelmérése. Az alkotók folyamatosan tudatosítják bennünk, hogy amit látunk, puszta fikció csupán. Spacey az elbeszélés hangsúlyos pontjain áttöri a negyedik falat és narrátorként kommentálja a jeleneteket. A szereplők gyakran megmerevednek, a képviselő pedig keserű megjegyzésekkel, apró kikacsintásokkal nyugtázza a megjósolt reakciókat, kihangsúlyozva, mennyire felette áll a látszólag esetlegesen zajló eseményeknek. A végtelen étvágyú, politikai terminátorként menetelő Underwood a természet kőkemény törvényeit követve csinál viccet a civilizációs vívmányként ünnepelt jogállamiságból. A néző megretten és mélységesen elítéli ugyan, mégsem képes levenni a szemét a képernyőről: Shakespeare is jól tudta, a gonosz uralkodó mindig sokkal érdekesebb, mint a jó király.

YouTube előnézeti kép

Címke: , ,

leftovers1

LÁNCREAKCIÓ

fatmaclead2

LÁNCREAKCIÓ

doctorwholead

LÁNCREAKCIÓ

ripper-street-cast

LÁNCREAKCIÓ

utopiaujlead

LÁNCREAKCIÓ

ozlead

LÁNCREAKCIÓ

Extras_Season2_Poster.preview

LÁNCREAKCIÓ

bored3

LÁNCREAKCIÓ

Social-Network-Photo401

LÁNCREAKCIÓ

studio60_102

LÁNCREAKCIÓ

phillylead

LÁNCREAKCIÓ

intrlead

KRITIKA

marcitremelead

LÁNCREAKCIÓ

feud 23

KRITIKA

Donna-Hayward

JÁTÉK

sons-of-anarchy-1680x1050-002

Jegyzet

olivelead2

LÁNCREAKCIÓ

3028440-poster-p-1-from-freaks-and-geeks-to-hbos-silicon-valley-how-martin-starr-became-a-geek-god

LÁNCREAKCIÓ

terapia

AJÁNLÓ

Drot5

ESSZÉ, LÁNCREAKCIÓ