lena_dunham_donald_glover_girls_season_2_

LÁNCREAKCIÓ

Az ellentétek vonzzák egymást? – A sorozatok győzelme a szociológia fölött

Epizológus

2014/06/08

Epizológus, a sorozatfüggő szociológus esszéje.

A filmeket könnyű abbahagyni annál a pillanatnál, amikor két, valamilyen értelemben nagyon különböző hátterű karakter egymásra talál. Nem gondolkodunk különösebben azon, hogy Cora Munro odaköltözik-e majd az erdőbe Sólyomszemhez, vagy hogy Johnny Castle Baby gazdag szüleivel megy-e haza a Kellerman Fogadóból, csak örülünk neki, hogy szeretik egymást. A sokévados sorozatoknál azonban a romantikus szálak jóval komplexebbek: a nézők először várnak, hogy a szereplők összejöjjenek, aztán figyelik, hogyan alakul a kapcsolat, sokszor pedig még a szakítást (és az újrakezdést) is végignézhetik.

Olyan karakterek, akik a való életben talán már a második randin visszavonulót fújnának a közöttük lévő különbségek miatt, a sorozatokban folyamatos interakcióban vannak egymással, és megpróbálnak dolgozni a konfliktusaikon – ez a tévé igazi győzelme a szociológia fölött.

Clinton VS Palin A The Good Wife “Bang” című epizódjában ismeri meg Diane Lockhart Kurt McVeigh-t, és ezt az eseményt mindketten rendkívül szórakoztatónak találják. “I think I’ve just been visited by the Marlboro Man!” – meséli döbbent mosollyal Diane, a fegyvertartást ellenző liberális ügyvéd/menedzser a vidéki fegyverszakértőről, akinek még a vezetékneve is elég szerencsétlen. Diane számára Hillary Clinton a példakép, míg Kurtnek Sarah Palin gondolkodása szimpatikus, ezt a konfliktust azonban felülírja a kettejük (értsd D és K) közötti szexuális feszültség, és az a tény, hogy valójában sok közös van bennük: mindketten ötvenesek, a munkájuknak élnek, egyenesek és humorosak, és fontos számunkra az igazság és az igazságosság.

A sorozat későbbi epizódjaiban a flörtből játszma, a játszmából szex lesz, és egy kisebb eltávolodás után a szereplők eljutnak a házasságkötésig is. Annak ellenére, hogy ezt a fordulatot kissé furcsállottam, szívesen nézném a jövőben is azokat a finom humorú jeleneteket, amikor a szerelmesek egymás barátaival próbálnak meg kapcsolatot teremteni. A legutóbbi ilyen eset után (S5E4) Diane régi barátnője komoly figyelmeztetést fogalmazott meg: “Make sure your love can survive outside the bubble!” Meglátjuk, sikerül-e. Mindenesetre Diane már kezdi élvezni a hobbilövöldözést.

Jézus VS Harper Avery A keresztény-zsidó párkapcsolatok talán eleinte döcögősen indulnak a képernyőn, de az íróknak azért mégsem olyan nagy kihívás kihozni belőlük a happy endet (pl. Charlotte York és Harry Goldenblatt – Sex and the City / Bernadette Rostenkowski és Howard Wolowitz – The Big Bang Theory), különösen, ha nem is ez a központi feszültségforrás a szerelmesek között.

Más azonban a helyzet akkor, ha a vallással nem egy másik vallás, hanem az ateizmus áll szemben. A Grey’s Anatomy April Kepnerje egy érzékeny, jólelkű, egyúttal mélyen vallásos sebészjelölt, aki erősen kilóg kollégái közül azzal, hogy a (házasság előtti) szex erős lelkiismeret furdalást okoz neki. A tizedik évad közepén végül az oltár előtt hagyja ott a hozzá hasonló értékrendű mentősfiút, hogy a kizárólag a tudományban hívő Jackson Avery-nek mondja ki az igent. Kapcsolatuk azonban gyorsan meginog, amikor egy páciens kapcsán elkezdenek arról beszélni, hogy teljesen másképp képzelik el jövendőbeli gyerekeik felnevelését. A csúnya vita során kiderül, hogy Jackson – amolyan miszterdarszis módon – annak ellenére szereti Aprilt, hogy felesége számára a hit központi jelentőségű, April viszont ezután már egyenesen sajnálja Jacksont azért, amiért semmiben sem tud hinni, ami nem szemmel látható. A konfliktust az írók egyelőre úgy oldották meg, hogy Jackson megígéri, elkíséri majd a családját a templomba vasárnaponként, ha utána majd elmennek palacsintázni is. Azért nagyon csodálkoznék, ha a problémakör itt meg is szűnne.

Karrier VS Család (a Babavita-alkategória) Christina Yang és Owen Hunt kapcsolata úgy tűnik, hogy ezúttal (S10E24) valóban véget ért, hiszen ahogyan arra az egyik “mi lenne ha”-jellegű Grey’s Anatomy epizódban (S10E17) Shonda Rhimes forgatókönyvíróként is rámutatott: ha a pár egyik tagja szeretne, a másik tagja viszont más prioritások miatt nem akar gyereket vállalni, és ebben mindketten biztosak, akkor nem létezik kielégítő kompromisszumos megoldás; az egyik fél mindig szenvedni fog. Ugyanezt a konfliktust vetíti előre a HIMYMBrunch” című része is (S2E3) Ted és Robin kapcsolatát illetően, amikor Mr. és Mrs. Mosby a válásuk okait magyarázzák Tednek:

Mrs. Mosby: Rájöttünk, hogy mennyire különbözünk egymástól. Az apád a romantikus, felhők között járó fajta, én jóval földhözragadtabb vagyok.

Mr. Mosby: Én szerettem volna gyerekeket. Az anyád pedig… /gyorsan elhallgat/ …ő is szeretett volna gyerekeket!

Körülbelül húsz résszel később pedig Ted és Robin is kiteszik a pontot a kapcsolatuk végére, és abban maradnak, hogy máshogyan képzelik el a következő éveiket:

Robin: Nem akarok gyerekeket nevelni Argentínában.

Ted: Nem akarok gyerekeket nevelni Argentínában.

Mind Christina Yang, mind Robin Scherbatsky esete egyébként jó példája annak, hogy a fiatal nők azt érzik, választaniuk kellene a karrierjük (itt: sebészet / tévériporterkedés) és a családi élet között, míg a párkapcsolatok férfi tagjánál nem merül fel, hogy gyereket vállalni akkora áldozat lenne. Bár lehet példát hozni a nemek és a gyerekvállalási vita szempontjából a fordított esetre is – Richard Burke például csak akkor vállalna gyereket a Jóbarátokban Monicával, ha muszáj (ha muszáj – 17-szer), az említett helyzetben Richard az életkora és a nyugalmas időskor reménye miatt nem szeretne már gyereket, nem pedig azért, mert ez akadályozná a szakmai előmenetelét.

Cool and the Geek A lány menő a gimiben, élénk társasági életet él, sokan ostromolják – a fiú nem különösebben népszerű, viszont a tanulás elég jól megy neki. A nagybetűs életbe lépve aztán fordul a kocka: a férfinak huszonévesen jó állása, jó jövedelme van, míg a nő küszködik azzal, hogy megtalálja az útját, és egyedül is megálljon a lábán. Aki a fenti leírásból Ross és Rachel (Jóbarátok) háttértörténetére tippelt, az ügyes volt. De akit Leonard és Penny (The Big Bang Theory) helyzetére emlékeztetett a szöveg, annak is igaza van.

Az írók mindkét sorozat esetében igyekeznek ráébreszteni a közönséget, hogy a középiskola kérdése, jelesül, hogy egy ilyen lány (cool) mért járna egy olyan fiúval (geek) könnyen átbillenthető egy felnőttek világa-típusú kérdés felé, vagyis, hogy egy ilyen férfi (sikeres tudós) mért járna egy olyan nővel (“csak” pincérnő). Így a szereplők – ha nem is hasonlók – de hasonló mennyiségű hátránnyal indulnak ahhoz, hogy a nézők el tudják fogadni a párosítást. Ross a dínókat szereti, Rachel a divatlapokat. Leonard Sheldonnal él, Penny meg koszban. 1:1.

A karakterek azonban mindkét sorozatban jelentős személyiségfejlődésen mennek keresztül,

ez az egyik szépsége a sokévados műfajnak a filmmel szemben. Ross és Leonard önbizalma, akaratérvényesítése és kommunikációja sokat fejlődik, miközben Rachel és Penny elkezdik a belső értékek alapján megítélni az embereket, és – teljesen újraértékelve önmagukat – lassan arra is rájönnek, hogy igazából mire van szükségük a boldogsághoz.

A különbség talán csak annyi, hogy Ross és Rachel kapcsolatában mindez sokkal gyorsabban megtörténik; a kapcsolati problémáik a szakítás(ban levés) után már egyáltalán nem arról szólnak, hogy más gimis “skatulyába” tartoznak, míg Penny és Leonard között jóval lassabban halványul el ez az ellentét, főként azért, mert ők sokkal karikírozottabb karakterek (a szép/extrovertált lány és az okos/introvertált fiú). Mindkét kapcsolat sikerességének meghatározó eleme viszont, hogy a párok ugyanabba a baráti társaságba tartoznak, és ezekben a közösségekben mindenkinek megvan a maga egyéni szerepe, így nem csak egy dimenzió alapján ítélik meg egymást a tagjai.

Black Soul and Social Butterflyness A naiv, idealista, verbálisan (is) hiperaktív lány pozitívan tekint a világba. A fiú viszont pesszimista, és fél a változások kezdeményezésétől. A lány menne előre, a fiút viszont – úgy érzi – neki kellene tovább húznia. Erre a sémára is legalább két kvázi-komédia épül. Mindkettőnek már a címéből kiderül, hogy a megközelítés – ellentétben például a Big Banggel – inkább lányorientált.

“I’m sorry if that’s not working for you, my social butterflyness” -mondja Shoshanna Raynek (Girls S2E9), de ez még csak a felvezetése a következő epizódban esedékes, fantasztikusan megírt és eljátszott szakítós jelenetnek, amelyből kiderül, hogy Ray nem szereti a színeket, a párnákat, a(z élő) rokonait és a napközben napszemüveget hordókat, Shoshanna viszont úgy érzi, nem bír ki ennyi negatív energiát maga körül a huszonévei legelején, amikor éppen a teljes értékű felnőtté válás kimerítő folyamatával kell foglalkoznia.

Talán ha megváltoznál…” -pedzegeti Shosh,

de Ray rögtön kijelenti, hogy szerinte az idealizmus ezerszer gázabb, mint a kritikai gondolkodás, mi meg hirtelen rájövünk, hogy tényleg áthidalhatatlan ellentét lehet az értelmiségi lét és a jókedv, az elemző gyanakvás és az előre mutató tervek között. (Vegyünk példát Shoshról, jópofa ötlet az a Manifestation Board az előrelépéshez, amit még az első évadban gyártott magának.)

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a Shoshanna és Ray közötti feszültség csak félig-meddig fakad a “félig teli – félig üres” ellentétből. Shosh valójában kevesli mindazt, amit a nála kb. egy tizessel idősebb srác eddig elért. (Kávézó üzemeltetője = pincérnő férfiban?) Igazán szórakoztató jelenet például, amikor Shosh rájön, hogy Ray hol nála lakik, hol pedig az autójában, és romantikus metrósjelenet ide vagy oda, ez azért nem erősíti meg Ray pozícióját a kapcsolatban. (“I’m a fucking loser in a lot of ways, Shoshanna, you know that?”)

Hasonló a felállás Jess és Nick esetében is (New Girl), hiszen az örökké lelkes tanárnéni, Jessica Day nem igazán értékeli, hogy a bárpultos Nick Miller ódzkodik a tervektől és a felelősségvállalástól, és még egy ajándéknak szánt gyerekjátékot – szép metafora – sem tudnak ketten együtt összerakni (S3E20). “I’m sorry, but I’m not that guy who’s gonna put the toy together. That’s just not me. I’m the kind of guy who’s gonna leave it in the box” – mondja Nick egy ponton, és ezzel gyakorlatilag összefoglalja a kettejük közötti életfelfogásbeli különbséget. Ezután viszont úgy szakítanak, hogy egyébként nem is akarnak. Biztos tudják, hogy a sorozat dinamikájának ez most fontos.

A két szakítós jelenet tulajdonképpen nem arról szól, a párok tagjaiban nincs semmi közös az egymás iránti érzéseiken kívül (ez mindkét lány szájából elhangzik valamilyen formában), hanem arról, hogy a női karakterek fáradtak attól, hogy egy pasival a hátukon mennek előre azon az úton, amelyet ők a személyiségfejlődéssel azonosítanak. Tudható azonban, hogy ezekben a sorozatokban még jó néhány évad benne lehet – így ezek a párkapcsolatok még egyáltalán nincsenek lezárva, és a karakterek a kisebb kitérők után egészen biztosan visszatalálnak egymáshoz, csak legyünk türelemmel.

Amiről nem beszélünk Politikai álláspont, vallás, prioritások, életmód és életfelfogás különbsége – mi maradt még ki, ami a párkapcsolatok megrontója is lehet? Adja magát a kérdés, hogy a különböző bőrszínű sorozatszereplők között nincs-e valamiféle kulturális ellentét a képernyőn, amely miatt előbb-utóbb szakításközeli állapotba kerülnek. Bár a merítésem nem túl nagy, de arra jutottam, hogy az általam követett amerikai/angol csatornákon

elég sok, ilyen értelemben vegyes kapcsolat látható manapság, viszont ezeknek a párkapcsolatoknak illetve a szakításoknak a megjelenítése inkább colorblind, semmint colorbrave.

Más szavakkal: a szereplők nem igazán foglalkoznak a bőrszínnel, és az ehhez kapcsolódó eltérő élettapasztalatok, esetleg társadalmi háttér kérdésével a beszélgetéseikben, és ha szakítanak egymással, akkor azt látszólag teljesen más okok miatt teszik.

Erica Chito Childs, a Fade to Black and White – Interracial Images in Popular Culture című könyv szerzője szerint a sztereotipikus ábrázoláshoz képest a másik, hasonlóan szerencsétlen véglet az, ha a tévé fehér bőrű karakterei csak olyan afroamerikai szereplőkkel kerülnek romantikus kapcsolatba, akik kifejezetten magas társadalmi státuszba tartozó, inkább tradicionális-konzervatív világfelfogású urak vagy hölgyek (így “nem veszélyesek” a hősre), de származásukról, családjukról, a sikerhez vezető útjukról szinte egyáltalán nem esik szó. Az említett írás szerint ez történik Greg Butters esetében az Ally McBealben, vagy Preston Burke szerepével a Grey’s Anatomy-ban, de hozzátehetjük, hogy tulajdonképpen Joey és Ross barátnője, Charlie is nagyon hasonló módon van megjelenítve.

A diskurzus hiányát cáfoló ellenpélda lehet viszont Hannah Horvath és a republikánus afroamerikai fiú, Sandy kapcsolata a Girls második évadának elején. Az írót, Lena Dunhamet a sorozat első részei után azzal vádolták, hogy nem szerepeltet afroamerikai színészeket, és nem foglalkozik a kisebbségi csoportok kihívásaival. Ezért aztán egy kicsikét foglalkozott. És ezzel visszajutottunk a politikai különbségekhez is, csak ezúttal egy sokkal-sokkal hitelesebb interpretációban, ahol a magát rettenetesen toleránsnak és progresszívnek tartó lány egyáltalán nem érti, hogy az afroamerikai srác miről beszél.

YouTube előnézeti kép

_____

Hasonló témájú cikkek az Epizológus (“a sorozatfüggő szociológus”) blogján találhatók!

Címke: , ,

orangelead2

INTERJÚ, LÁNCREAKCIÓ

fatmaclead2

LÁNCREAKCIÓ

doctorwholead

LÁNCREAKCIÓ

ripper-street-cast

LÁNCREAKCIÓ

breaking-bad

INTERJÚ

273605-mad-men

MAD MEN-JEGYZETEK

mad-men-pete-and-don-ffd9cb44322e2ec1

MAD MEN-JEGYZETEK

whis

MAD MEN-JEGYZETEK

utopiaujlead

LÁNCREAKCIÓ

sakk

A NAP KÉPE

ozlead

LÁNCREAKCIÓ

lead

AJÁNLÓ

once_magic_rumpelstiltskin

TRAILERPARK

Extras_Season2_Poster.preview

LÁNCREAKCIÓ

bored3

LÁNCREAKCIÓ

Social-Network-Photo401

LÁNCREAKCIÓ

studio60_102

LÁNCREAKCIÓ

phillylead

LÁNCREAKCIÓ

vlcsnap-267332

MONSTER OF THE WEEK

skipper

MONSTER OF THE WEEK