MONSTER OF THE WEEK

#20. A vadász éjszakája (1991)

Sepsi László

2011/02/26

Míg arról megoszlanak a vélemények, hogy a Kubrick-féle Gyilkosság vagy a Welles-féle A gonosz érintése tekinthető az utolsó klasszikus film noirnak, az kétségtelen, hogy az átlagnál amúgy is nehezebben megfogható zsáner határait az 1955-ös A vadász éjszakája forgácsolta szét leginkább. Charles Laughton első, és a filmet övező korabeli értetlenségnek köszönhetően egyben utolsó rendezése az alapvetően realista műfajt a biblikus példabeszédek, a tündérmesék és a gyermeki rémálmok világában oldotta fel, ahol az expresszionista stilizáció már nem a zaklatott főhősöket körülvevő, kiismerhetetlen nagyvárost, hanem mitikus tájakat teremtett. A vadász éjszakája eltűnt a szubjektivitást és az absztrakciót zászlajára tűző hatvanas-évekbeli neo-noirok árnyékában, hogy hatását – Robert Mitchum zseniális Prédikátor-alakitásának kultstátuszba emelkedésével párhuzamosan, lásd a LOVE-HATE tetoválások divatját – csupán évtizedekkel később fejtse ki. Laughton filmjének eklektikája – amiben kényelmesen megfértek egymás mellett egy istennel társalgó Kékszakáll nagymonológjai, a gyerekfilmeket idéző vígjátéki elemek (mint a zavarbaejtő pincejelenet), a folyó torkolatánál váró tündéri keresztanya meg néhány dalbetét – elsősorban a posztmodern tömegfilm zsánerkeverési szokásaiban köszön vissza, legyen szó David Lynch szürrealista kisvárosi thrillereiről vagy megannyi sötét színekkel megfestett gyerekfilmről. A domestic thriller műfajának a nyolcvanas-kilencvenes években bekövetkezett diadalmenete újfent az ’55-ös remekműre irányította a figyelmet, de míg Mitchum másik vonatkozó kulcsfilmje, A rettegés foka egyenesen Scorsese kezei közt aktualizálódott, A vadász éjszakájának be kellett érnie egy satnya televíziós remake-kel.
A film magyar szinkronnal látható.

A vadász éjszakája mindennek köszönhetően már nem a film noir, hanem a kamaszhősöket szerepeltető pszichothriller és a családi horror kontextusában fogalmazódott újra. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján fellendült szubzsáner – olyan képviselőkkel, mint a Jófiú, A fehérruhás hölgy vagy a Szörnyeteg a mostohám – egyszerre próbálta kiszolgálni a filmek korhatár-kategóriáját alulról súroló tiniközönséget és a borzongásra vágyó felnőtteket, ugyanazt a túlélési stratégiát követve, mint a harmincas évektől mindinkább családi filmmé alakult gyerekmozik.[1]. A kiskamaszokat szerepeltető domestic thriller nem csupán tematikai szempontból a műfaj „családi” verziója, de a célközönség heterogenitásából fakadóan jól láthatóan forgalmazási kategóriaként is működik: míg az szubzsáner erotikus alcsoportja (Végzetes vonzerő, Keserű méz) kizárólag a felnőtt közönséghez szólva értekezik érzelmi, családi, és szexuális viszonyokról, addig a gyerek- vagy kamaszszereplőkkel operáló másik ág érezhetően a legkisebb közös többszörössel dolgozik – előszeretettel imponálva a gyerekközönségnek pedofil antagonistákkal, egyúttal jelezve, hogy ezesetben egy alapvetően felnőtt műfaj sajátos elhajlásáról van szó.[2] Ennek talán leglátványosabb megnyilvánulása a szexualitás csaknem teljes mellőzése vagy igen óvatos megjelenítése: ahogy A fehérruhás hölgy, vagy évtizedekkel később a Komfortos mennyország, csak absztrakt, kiskorúak számára nehezen dekódolható módon jelezte a nemi erőszak tényét – utóbbiban egyszerűen képen kívül történik, előbbiben pedig az áldozat szelleme(!) játssza újra az aktust paranormális pantomimmal –, úgy az 1991-es A vadász éjszakája is megpróbálja kilúgozni az eredeti ilyetén utalásait. Így nem csupán a Prédikátor szexuális orientációjának kérdése szorul háttérbe – az eredetiben még egy világi táncos szórakozóhelyet is meglátogat, ahol rugóskésének kipattanó pengéje jelzi (helyettesíti?) erekcióját, később pedig az özvegyen kívül egy bakfist is elcsábít –, de a nászéjszaka-epizód megtartásán kívül David Greene filmje csak néhány sután önreflektív kiszólással („A tévében mindig csak csókolóznak”) jelzi, hogy az eredeti szöveget egy családbarát médium szabályaihoz igazította.

De a remake legfontosabb változtatását nem az jelenti, hogy a minimumra csökkentette az eredetiben amúgy is szinte mellékes szexuális utalások számát, hanem az a megrögzött demitizálási hév, amellyel a sötét színekkel festett tündérmeséből egyszeri pszichothrillert varázsolt. Az 1991-es A vadász éjszakája a tévé előtt ragadt gyerekközönségnek főhősein és a szexuális tartalom minimumra redukálásán keresztül kedveskedik, a szülőket pedig a meseiség kigyomlálása által próbálja megfogni, aminek az eredeti vallási konnotációi és a gyermeki-mitikus világkép egyaránt áldozatul esnek, hogy ne maradjon a helyükön más, csak némi elnagyolt kereszténység-kritika („Ne esküdj Istenre!”) és az eredetiben is fellelhető társadalomszatíra (lásd a kígyós szekta jelenetét). Habár néhány kulcsmotívum a helyén maradt – mint a Prédikátor játéka tetovált ujjaival –, ezek nem szolgálnak többet, mint egy ripacskodó pszichopata álcáját, de ennél is fontosabb, hogy Laughton filmjének dualizmusa is végképp eltűnt, ahogy a két legfontosabb betétdal (Dream Little One, Dream; Leaning on the Everlasting Arms) közül is csupán a zsoltár hangzik el, mintegy szimpla díszítésként. Lilian Gish figurája részleteiben ugyan továbböröklődött az anya tolókocsis főnökének alakjában, de már nem képviseli azt az ellenpontot, mint elődje: mivel a Prédikátor is elvesztette mitikus jellemzőit, így a másik pólus is szükségtelenné vált. A vadász éjszakájának remake-je tanulságos illusztrációja a már kanonizált klasszikusok újraírásából fakadó anomáliáknak, ahol az új verzió életképességének egyik kulcsa, hogy mennyiben lesz képes megfosztani az eredetit misztikus aurájától, ezen keresztül legitimálva saját létrejöttét. Míg a pornóparódiák éppen a blaszfémiából faragnak erényt (Extra Terrestrian: Die Ausserirdische, Hamlet: For the Love of Ophelia), számos újrafilm pedig az eredeti motívumainak racionalizálásával tüntet (lásd a King Kong-verziókat vagy Az elveszett világ ősszörnyeinek és a Jurassic Park 2 klónozott dínóinak esetét), addig az új A vadász éjszakáját éppen ez az eljárás kárhoztatta feledésre – a mítosz kivágásával nem maradt belőle más, csak egy már kortársai közt is életképtelen pszichothriller bármikor felcserélhető csontváza.

YouTube előnézeti kép
Footnotes    (↵ returns to text)

  1. Utóbbiról részletesebben lásd: Cary Bazalgette – Terry Staples: Felnagyítani a kölyköket – A gyerekfilm és a családi film (fordította: Kovács Kata és Pálos Máté), in Prizma 5, pp. 14- 19.)
  2. A domestic thriller harmadik nagy alhalmaza éppen a fenti kettő szintézisének tekinthető: az erotikus thriller és a coming-of-age történetek közös nevezőjévé vált szexuális ébredést kihangsúlyozó olyan tinithrillerek, mint a Rettegés, a Kegyetlen játékok vagy a Szerencsétlen baleset pedofilok és aszexuális szocipaták helyett éppen az állatias, fiatalkorú szexragadozókat részesítik előnyben.

Címke: , , , ,

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

magazin

MONSTER OF THE WEEK

magazin

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

LÁNCREAKCIÓ

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK